14 év nagyon hosszú idő… ennyi idő alatt serdülő lesz egy újszülöttből, és – mint ezt már sokan átéltük – lassan kezd a szülők fejére nőni. A szülők pedig féltő gonddal figyelik önállósulását. Aggódva, de büszkén.        

A párhuzam távolinak tűnik, de mi, akik a Magyar Bírói Egyesületben az Országos Bírósági Sportnapok 2005-ös (újjá)születésén dolgoztunk, valamennyien saját „gyermekünkként” tekintettünk rá. Emlékezve az első, kecskeméti rendezvényre, elsőként az jut eszembe, ami semmit nem változott az elmúlt 14 évben: a hihetetlen győzni akarás és a küzdőszellem, ami áthatotta a mérkőzéseket. És az önfeledt mulatozás, közös éneklések, amivel a győztesek ünnepelték magukat, és amivel a vesztesek feledték a kudarcot. Van, amire szerencsére kevésbé élesen emlékszem, azokra a – ma már megmosolyogtató – mozzanatokra, melyekből látszott, hogy mi nagyon is kezdő „szülők” – jelen helyzetben sportszervezők – vagyunk még…

De a két-két év nagyon gyorsan elrepült. A szervezők gépezete egyre olajozottabban működött, már fél szavakból is értették egymást. Az év eleji hónapok a szervezéssel teltek, nyár elején a sorsolások és a helyszínbejárás miatt találkoztak a csapatvezetőkkel, aztán a sportolóknak már csak játszani és győzni kellett, a szurkolóknak pedig hozzátenni minden tőlük telhetőt a győzelemhez. A Mabie-ra csak pár „apróbb” feladat várt. A teljesség igénye nélkül: gondoskodni szállásról, szobabeosztásról, étkezésről, tornatermekről, pályákról, sporteszközöktől, a játékvezetőkről, díjakról, oklevelekről, orvosról, esti programokról, parkolásról, térképekről a résztvevőknek…    

A szervezői teamek a legnehezebb helyzeteket is higgadtan oldották meg, és úgy, hogy a versenyzők és kísérők még azt sem vették észre, hogy gond lehetett valamivel. Csak a legbeavatottabbak tudták, hogy míg a sportolók és kísérőik a banketton a díjakat és részvételüket ünnepelték, addig a Mabie vezetői és szervező társaik a számlákat egyeztették, a rendezvény lezárásán dolgoztak.

De mit is tudhatunk magunk mögött számokban? A 14 év alatt 7 alkalommal megrendezett Országos Bírósági Sportnapokon összesen 3000-nél több bíró és bírósági dolgozó gazdagodott feledhetetlen percekkel, órákkal, napokkal. Nem csak a Magyar Bírói Egyesület tagjai, hiszen ez a rendezvény az egész bírósági szervezetet átfogta, sőt még családtagok, barátok is ott szurkoltak a versenypályák mellett.

A Mabie nagy izgalommal készült a VIII. Országos Bírósági Sportnapok rendezésére, az egyeztetések is megkezdődtek már…

Aztán történt valami (az OBH elnöke – a Mabie bevonása nélkül – „meghívásos” pályázatot írt ki az Országos Bírósági Sportnapok megrendezésére, melynek nyertese a Miskolci Törvényszék lett), amitől hirtelen a professzionális sport világában érezhettük magunkat: a felnevelt tehetséges sportolónkra szemet vetett egy tőkeerős klub, mi pedig nevelőegyesületként figyelhetjük, hogy miként állja meg helyét a mi kis „sztárunk” az új közegben.

Olvastunk erről sokat (hogy megfelelő legyen a párhuzam: C. Ronaldo, Gera, Messi) de megélni mégis más…. Az érzés ismert: féltő gonddal, szeretettel és nem kis büszkeséggel figyeljük „neveltünk” pályafutását. Megtanítottuk, amire kellett, biztosak vagyunk abban, hogy megáll a saját lábán, nem fog szégyent hozni ránk. Persze ott leszünk, figyelünk és – még ha nem is mondja, hogy kellene – segíteni fogjuk, ahogy csak tudjuk.

Igen, fáj az elválás, még akkor is, ha bízunk benne, hogy nem végleges. Fáj az is, hogy úgy ment el egyik „sikerünk”, hogy a búcsúra sem volt lehetőség. Nem mondhatta azt azoknak, aki felnevelték, akik nagyon sokat tettek érte, hogy:

Kedves Makai Lajos, Turi Tamás, Boncz Bernadett (Pécsi Ítélőtábla), Simon Krisztina (Siklósi Járásbíróság), Bulla László, Urbánné Törteli Barbara, Balatoni Gabriella (Kecskeméti Törvényszék),Glück Zsuzsanna (Kecskeméti Járásbíróság), Szilvási Lászó (Debreceni Törvényszék)

kedves név szerint fel nem sorolt bírósági segítő Kollégák:

köszönjük Nektek

mindazt, amit tettetek az Országos Bírósági Sportnapok „feltámasztásáért” és 14 éven át tartó sikeréért!


Egy sportoló/szervező