MAGYAR BÍRÓI EGYESÜLET
1122 Budapest, Tóth Lőrinc utca 6.

A bírói függetlenséget, a bírói véleménynyilvánítást újabb nézőpontból megvilágító írást teszünk közzé a korábban elindított fórum részeként: dr. Ficsór Gabriella, a Debreceni Ítélőtábla tanácselnöke cikkének felvetései is gondolkodásra sarkallják az olvasót

Először vegyük a tényeket. Aztán úgy torzíthatjuk őket, ahogy csak akarjuk.

                                     (Mark Twain)

 

 

Bevezetés

A bírósági ítéletek és folyamatban lévő ügyekben hozott döntések rendszerszintű támadása egyre gyakrabban késztet egyes bírósági szervezeteket, egyes bírákat megszólalásra. A tények eltorzítása azonban nagyobb népszerűségnek örvend, mint a száraz tény. A tények ugyan makacs dolgok, de a hittel szemben nem rúghatnak labdába, gólt lőni pedig semmi esélyük.

  Elvonatkoztatva attól, hogy a jogállamiság fogalmának nincs elfogadott definíciója, végső soron nem más, mint politikai eszmény, és az alkotmányjog tudós művelőinek elmélkedéseit olvasva a jogállamiság egyre képlékenyebb fogalommá válik, a hatalommegosztás elve Alaptörvénybe foglalt, és tartalmát illetően nem lehetnek kétségek. Ez az elv egyszerre jelenti a korlátlan hatalom kizártságát, a hatalmi ágak elválasztását, egyensúlyát és együttműködési kötelezettségét.

 

Jogalkotás visszhang nélkül

Az elhíresült „4400” levélszavazatnak jogi története van. A Kúria – támadott – végzésebírósági felülvizsgálati eljárásban a Nemzeti Választási Bizottság 825/2018. számú határozatát helybenhagyta. Az NVB határozatában megállapította, hogy a beérkező levélszavazatok közül 4360 db érvénytelen, mert nyitott válaszborítékban érkeztek, azaz a borítékok nem voltak lezárva. Ez közelebbről azt jelentette, hogy a levélszavazatok egy része nyitott válaszborítékban, más része olyan „zárt” borítékban volt, amely korábban megnyitásra, majd visszazárásra került, továbbá sima postai zárt borítékban érkezett. A fenti tényeket – közöttük a biztonsági csík sérülésére vonatkozó ténymegállapítást – a kérelmező nem vitatta. A Kúria jelentőséget tulajdonított az NVI által a választási eljárásba bevezetett, a szavazó számára biztosított, speciális, biztonsági csíkkal ellátott borítéknak, mivel az ilyen boríték kizárja az esetleges „manipulációt”.

A Kúria csak megjegyzés szintjén utalt arra, hogy a kérelmező jogi álláspontjának elfogadása esetén sem lett volna lehetőség az érvénytelennek minősített szavazatokat tartalmazó borítékok megvizsgálására, illetőleg újraszámolására, tekintettel arra, hogy azóta azok felbontásra kerültek.

  Az Alkotmánybíróság visszautasította a kérelmező alkotmányjogi panaszát a 3156/2018. (V. 11.) AB végzésével. A visszautasítás érdemi indokolása előtt elöljáróban leszögezte, hogy az „alaposnak látszó, és az általános országgyűlési választások eredményének közjogi következményeire tekintettel alapvető alkotmányos jelentőségű kérdések ellenére az Alkotmánybíróságnak szigorúan vizsgálnia kellett az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának további feltételeit [32]. A 35. bekezdésben rögzítette a tényeket, mely szerint az NVI csak érintetlen biztosítási csík esetén tudta megállapítani a válaszboríték sértetlenségét, ezért tartalmazta azt a szavazási levélcsomag. „A biztonsági csík tehát a szavazópolgár általi lezártságot biztosította. Az érvényesség vagy érvénytelenség csak ennek a ténymegállapításnak a jogkövetkezménye.”

A konklúzió: „A Kúria a végzésében a vitatott körülményt tévesen részben jogkérdésnek tekintette ugyan, de részben helyesen ismerte fel a vizsgálandó körülmény jogi természetét, és ténykérdésként állapította meg, hogy a borítékok felbontása után már nem lehet visszakövetkeztetni azok eredeti sértetlenségére.”

Az Alkotmánybíróság annak kimondása mellett, hogy ténykérdésre alkotmányjogi panasz nem alapítható, a 26-31. bekezdésekben részletesen elemezte a választási eljárásról szóló törvény vonatkozó szabályait és ez alapján kifogásolta a Kúria jogértelmezését. Felrótta, hogy a Kúria megkísérelte a Ve-t kiegészíteni azáltal, hogy „a Ve. által nevesített ’nem lezárt boríték’ fogalmába beletartozónak tekinti mind a sérült, mind a sérülés hiányát nem igazoló sima borítékot”. Ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy a Kúria nem jogosult arra, hogy jogértelmezéssel egészítse ki a törvényt az abban kifejezetten nem szereplő feltételek előírásával. Különösen igaz ez, ha alapvető jogról (választójog) van szó, melynek korlátozása a törvényhozásra tartozik. Ezt követi a [32] bekezdés bevezetése, mely szerint alaposnak látszó a panasz.

  Nem lehetett váratlan a reakció, az AB végzés az alkotmányjogi panasz visszautasítása ellenére táptalaja volt a kúriai határozat (nem említve a felülvizsgálat alapjául szolgáló NVBdöntést, jogértelmezést) további támadásának.

  Miről is volt szó – a józan észre hagyatkozva? Többek között arról, hogy a sima borítéknak nincs biztonsági csíkja. A választási eljárásról szóló törvény kizárólag a válaszlevél fogalmát használja. A válaszlevél biztonsági csíkkal van ellátva. Az 1000 Ft-os bankjegy is. A biztonsági csík nélküli 1000 Ft-os érvényes fizetési eszköz-e? Nem! A biztonsági csík nélküli válaszlevél (sima boríték) érvényes-e? Nem!

  Az alkotmánybírósági határozatokhoz fűzött különvélemények és párhuzamos indokolások ugyan nem irányadók az alkotmányos jogértelmezést illetően, jelen írásban azonban nincs elvi akadálya Stumpf István párhuzamos indokolásával foglalkozni. Véleménye szerint aválasztási eljárásról szóló törvény értelmében a levélszavazatot csak válaszborítékban lehet eljuttatni az NVI-be, más formátumban nem. Ez nem pusztán egy ténykérdés, hanem törvényi előírásból származó jogi követelmény, amely az érvényességhez fűződik. „[…]az NVI által rendszeresített válaszboríték használata a levélszavazat eljuttatásának, s ezáltal a szavazat érvényességének tételes jogilag szabályozott feltétele.”

Megjegyzés szintjén tartalmazza csak a párhuzamos indokolás, hogy „az alkotmányjogi panaszt visszautasítva az Alkotmánybíróság nem foglalhatott volna állást - még feltételesen sem - a végzés indokolás [26]-[31] bekezdéseiben foglalt érdemi kérdésekről, a bírói döntés, a bírói jogértelmezés, illetve a bírói eljárás esetleges Alaptörvénybe ütközéséről”.

  Tény, hogy a történéseket zajtalan jogalkotás követte. 2018. szeptember 1. napjáig aválasztási eljárásról szóló törvény a válaszborítékon kívül más kifejezést nem használt. Ezt követően a módosító törvény a 278. §-ba újként beiktatott (4) bekezdése a válaszborítékot gyűjtőfogalomként használja: [a lezárt belső borítékot] a külső borítékba, vagy bármely más borítékba kell zárni. A 289. § (4) bekezdése teljesen új normaszöveg. Nem eredményezi a szavazási irat érvénytelenségét, ha a szavazási irat nem a Nemzeti Választási Iroda által megküldött külső borítékban van, illetve a válaszboríték kis mértékben sérült, de sem abba betenni, sem abból kivenni iratot nem lehet […].

  Vajon mindez nem azt támasztja alá, hogy az NVB és a Kúria az abban a pillanatban hatályos tételes jogtól nem rugaszkodhatott el, és nem hozhatott olyan döntést, amely a jövőben megalkotandó törvényszövegnek felel meg?

 

Jogkövetés – Bírói ítéletek végrehajtása

1.

A társadalmi együttélés zökkenőmentességének a lehetőségét, az állampolgárok egymáshoz és az államhoz való viszonyának a kereteit a nép által felhatalmazott törvényalkotó hatalmi ág alkotta szabály-rendszer teremti meg. Az Alaptörvény szerint Magyarország jogállam, amelynek az U) cikk első mondatában foglaltak szerint „a nemzet akaratából létrehozott, a jog uralmán alapuló állami berendezkedés” -e van. Az önkéntes jogkövetés nem kívánja meg az államhatalom beavatkozását, a szabályszegőket az állam – különböző szervein keresztül – szankcionálja, végső soron érvényesíti a büntető hatalmát. Ez utóbbiban van a bírói hatalmi ágnak szerepe.

Az állampolgárok egymás közötti és különböző szervezetekkel kialakult jogvitáit szintén többnyire a független bíróság dönti el, kizárólag a törvényhozó hatalom által alkotott jogszabályok alkalmazásával.

  [A] joguralom olyan sajátos eljárásokat von maga után, amiket módszeresen csak a bírói hatalom intézménye és annak olyan személyek általi gyakorlása biztosíthat, akiket szakmailag arra képeztek ki, és akiket az ösztönöz, hogy a jog szerint cselekedjenek.”

  A bíróságnak nincs dolga, ha a jogismeret és a szabályok betartásának szándéka, amely egyben erkölcsi mércét, értékrendet is jelent, adott. Ez utóbbiak kihatással lehetnek a büntető jogágon kívüli jogvitákra is, hiszen a jóhiszeműség, a méltányosság, a megbocsátás (mint keresztény érték) és a józan ész egyes estekben képesek legyőzni a negatív érzelmek miattbeszűkült tudatot.

  De van-e értelme mindennek, az Alaptörvényben deklarált joguralomnak, ha a bíróság eljárását kikényszerítő törvények betartásával hozott, rendes jogorvoslattal már nem támadható, jogerős határozatot meg sem kísérlik végrehajtani? Legyen az büntető ítélet vagy más jogági bírósági határozat, önkéntes teljesítés (ez is jogkövetés) hiányában az annak kikényszerítésére a törvénynél fogva kötelezett szervek sem tesznek lépéseket?

  Bár büntető ítélettel kapcsolatos példát (több éve el nem kezdett 5 évi börtön-büntetés) is fel lehetne hozni, de időszerűbb egy kártérítésre kötelező ítélettel kapcsolatos történés.

  A nemzeti köznevelésről szóló törvény 1. §-ának (2) bekezdése a következő fennkölt gondolatot fogalmazza meg: „A köznevelés egészét a tudás, az igazságosság, a rend, a szabadság, a méltányosság, a szolidaritás erkölcsi és szellemi értékei, az egyenlő bánásmód, valamint a fenntartható fejlődésre és az egészséges életmódra nevelés határozzák meg”. A kártérítési ügyben eljáró bíróságok az Alaptörvény 28. cikkének felhívásával – figyelemmel az E) és Q) cikkekre is – kötelezettségüknek tekintették, hogy a magánjogi jogvitában a perbeli jogviszonnyal összefüggő releváns jogszabályi rendelkezéseket az Alaptörvénnyel összhangban értelmezzék és azok céljára is figyelemmel legyenek. A jogi indokolás nemzetközi jogi kitekintést is nyújtott, így a jogértelmezés és a ténybeli indokolás (a nagy számú felperes miatt) a bíróság munkájának nem mindennapi statisztikáját mutatja: 241 oldalas elsőfokú, 63 oldalas másodfokú ítélet, az ügyben eddig – az előzményi ítéletet is ide értve – 11 bíró járt el.

  Az előzményi jogerős ítélet a közérdekű kereset alapján indult személyiségi perben megállapította, hogy a jogellenesen elkülönített gyermekeknek alacsonyabb oktatási színvonalat nyújtva, őket hátrányosan is megkülönböztették az iskolában, ezért az I. és II. r. alperesek jogutódját, a III. r. alperest a jogsértések abbahagyására és a jogsértés megszüntetésére kötelezte. Az ezt követően indult kártérítési perben a bíróság az egyenlő bánásmódhoz fűződő személyiségi jogok megsértése miatt az alpereseket a felperesek javára különböző összegű nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezte. A másodfokú határozat kitért arra, hogy a Ptk. „reparációs funkcióként a vagyoni károk körében teszi lehetővé a károsodást megelőző helyzet természetben történő helyreállítását, míg a jellemzően helyre nem állítható nem vagyoni károsodások kárpótlását a kártérítés kompenzációs funkciójával lehet elérni. A személyhez fűződő jogok sérelmével kapcsolatos „természetbeni” jóvátétel e sérelmek objektív szankciói körében jelentkezik.” A nem vagyoni kártérítésnek az a funkciója, hogy a károsult által elszenvedett immateriális hátrányok kompenzálására nyújtson pénzbeli elégtételt. Nincs jelentősége annak, hogy a felperesek mire kívánják fordítani a kártérítés összegét, mint ahogy egy károsult gépjármű tulajdonosa is maga jogosult eldönteni, hogy a javítási költségként megfizetett kártérítési összeget a gépjármű kijavítására fordítja-e, vagy sérülten használja a járművet, esetleg értékesíti”.

 A perben a felperesek előadták, hogy az előzményi perben meghozott jogerős ítélet erga omnes, mindenkire kiterjedő hatálya okán a felperesek követelésének a jogalapja ítélt dolognak tekintendő. Ezzel szemben a II. r. alperes azt fogalmazta meg, hogy meglátása szerint az előzményi perben hozott jogerős ítélet a jogszabályokkal ellentétes, ami felveti annak a kérdését, hogy a jogerős ítélet kötőerejének beálltát követően a Magyar Állam II. r. alperes akkor jár-e el jogszerűen, ha a mindenkor hatályos jogszabályi előírásokat teljesíti, vagy akkor, ha a reá nézve kötelezést tartalmazó jogerős bírósági ítéletet. Az elsőfokú bíróság kénytelen volt emlékeztetni arra, hogy sarkalatos törvény, a Bszi. 6. §-a kimondja, hogy a bíróság határozata mindenkire kötelező. Függetlenül attól, hogy a perre kényszerült vesztes fél meddig tartja az eredeti, de nem akceptált jogi álláspontját. 

  Az ítélet végrehajtásának megtagadása sérti az államhatalmi ágak elválasztásának alkotmányos elvét. A bírósági ítéletben a törvények alkalmazásával elvetett kártérítési módozatnak a végrehajtás során történő felajánlása a bíróság ítéletének átírását, új ítélet hozatalát jelenti, amelyre sem más hatalmi ágaknak, de még a nemzetnek sincs joga, mert az már a jogállam létét veszélyezteti. Ha az államhatalom szervei nem akarják végrehajtani a bírósági ítéleteket, akkor hogyan várható el az állampolgároktól, nem államhatalmi szervezetektől, hogy alávessék magukat a törvényhozó által alkotott jognak, amely felett esetenként és végső soron a bíróságoknak kell őrködniük?

  Időközben a Kúria pontot tett az ügy végére, amikor a felülvizsgálati kérelmeket alaptalannak találva kimondta, hogy ”a nem vagyoni károk megtérítésénél a kártérítés megítélésének egyetlen módja a pénzbeli kártérítés, természetbeni kártérítés alkalmazására nincs jogszabályi lehetőség. Pénzbeli kártérítés pótlólagos képzéssel való kiváltására csak a felek peren kívüli megállapodása esetén kerülhet sor”.

2.

Az előző pontban írt ügyben a felpereseket képviselő ügyvéd és ügyvédi irodák a felperesi magánszemélyek ügyvédi képviseletét pro bono (ingyenesen) látták el, amelyet az ügyvédi tevékenységről szóló törvény nem tilalmaz. A megbízási díj a törvény értelmében szabad megállapodás tárgya. Sulyok Tamás egy AB határozathoz fűzött párhuzamos indokolásában – a határozat indokolását kiegészítve – fejtette ki az ügyvédi hivatásnak a jogállamban elfoglalt szerepét. „[…] az ügyvédség a jogállami igazságszolgáltatás rendes működése alapértékének és az alapjogok tényleges érvényesüléséhez nélkülözhetetlen intézmény, amely nélkül sem az igazságszolgáltatás rendes működése, sem az alapjogok védelme nem biztosítható. Az ügyvédi hivatás és az ügyvédség intézményének alkotmányjogi értelemben vett alapvető garanciális jellegű sajátossága a függetlenség, amelynek legfőbb biztosítéka az, hogy mind az ügyvédség,mint intézmény, mind az egyes ügyvéd egzisztenciális fenntartása a piacon kerül megmérettetésre és finanszírozásra. Az ügyvédi hivatás megfelelő ellátásának feltétele az, hogy az állam biztosítsa az ügyvédség intézményének a működéséhez és ezen keresztül az ügyvédi tevékenységhez szükséges közbizalom fennmaradását”

  A megfogalmazottakat alkotmányos jogértelmezésnek lehet tekinteni, nehéz lenne bármely gondolatba jogi érvekkel belekötni. Az Alaptörvény XXVIII. cikk (3) bekezdése kimondja, hogy „A büntetőeljárás alá vont személynek az eljárás minden szakaszában joga van a védelemhez”. Az eljárás utolsó szakasza a büntetés végrehajtása. A büntetés-végrehajtásról szóló törvény novella méretű módosítása történt 2017. július 1. napjával hatályosan. „Kártalanítási eljárás az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülményekből eredő sérelem orvoslására” alcím önmagáért beszél. Az Alaptörvény hetedik módosítása a bírói jogértelmezés újabb eszközét iktatta be: a jogszabályok céljának megállapítása során elsősorban a jogszabályok módosítására irányuló javaslat indokolását kell figyelembe venni. Ennek eleget téve kell idézni a módosító törvény általános indokolásának lényegét: Az Emberi Jogok Európai Bírósága az elmúlt időszakban több olyan ítéletet hozott, amelyek elmarasztalták Magyarországot az Emberi Jogok Európai Egyezménye 3. cikkének megsértése miatt, elsősorban a büntetés-végrehajtási intézetek zsúfoltsága miatt nem megfelelő elhelyezési körülményekre hivatkozva. Az 2015. március 10-én hozott vezető ítéletet a börtönzsúfoltságot kifogásoló panaszokról, melyben „hazánkat az egyezménysértő fogvatartási körülmények megszüntetésére, valamint hatékony preventív, illetve kompenzációs jogorvoslat kialakítására hívta fel”. Ennek érdekében többirányú megoldási terv készült, amelynek célja, hogy a börtönzsúfoltság felszámolását szolgáló férőhely-bővítési programot kiegészítve a jogalkotás eszközeivel is segítse a probléma felszámolását és a hatékony jogorvoslati rendszer kiépítését. Harmadik fontos elemként a törvény bevezeti a zsúfolt elhelyezési körülmények miatti jogsérelemmel arányban álló, hatékony kompenzációt biztosító kártalanítási eljárást. Az eljárás során a pénzbeli kártalanítás napi mértékét - annak napi tétele alsó és felső határának törvényi rögzítése mellett - a büntetés-végrehajtási bíró határozza meg. A büntetés-végrehajtási ügyek száma egy csapásra korábban elképzelhetetlen méreteket öltött. A jogértelmezés számtalan szakmai fórum témája volt, amelyeken konszenzus nem jött létre. Az Alkotmánybíróság 2020. március 18. napjával bezárólag 38 alkotmányjogi panaszt bírált el, áprilisban 17-et. A jogértelmezési problémákat az AB nem oldhatta meg, mert a jogági jogértelmezés a rendes bíróságok, az alapjogi jogértelmezés az AB jogköre.

  A törvényben foglaltak szerint a kártalanítás iránti igény benyújtására a fogvatartott és a védője is jogosult. A kártalanítás összegéből ki kell elégíteni a szabadságvesztését töltő által elkövetett bűncselekménnyel összefüggésben megítélt polgári jogi igényt, nem vagyoni kárt vagy sérelemdíjat és a végrehajtás alatt álló gyermektartásdíjat. A fennmaradó kártalanítási összeg megfizetésére az állam köteles, amely iránt az igazságügyért felelős miniszter intézkedik.

  2020. március 7. napjától hatályos a börtönzsúfoltsági kártalanításokkal kapcsolatos visszaélések megszüntetése érdekében szükséges haladéktalan intézkedésekről szóló 2020. évi IV. törvény, amelyben az Országgyűlés felhívja a Kormányt, hogy a börtönzsúfoltság megszüntetése érdekében 2020. szeptember 30-áig biztosítsa, hogy a büntetés-végrehajtási intézetek átlagos kihasználtsága ne haladja meg a teljes (százszázalékos) kihasználtságot. Egyben kimondja, hogy a hatályba lépését követően megítélt kártalanítási összegek 2020. június 15-ig nem fizethetők ki, az ítéletek végrehajtását tehát felfüggeszti. A Bv. tv-nek egyetlen bekezdését módosítja. Ennek lényegét a módosító törvény indokolása foglalja össze. „A kártalanítás kifejezetten személyhez kötött, az adott személy által elszenvedett sérelem kompenzációja. Emiatt, valamint a visszaélések elkerülése érdekében szükséges, hogy a kártalanításként járó összeg ténylegesen is közvetlenül az elítélt, illetve az egyéb jogcímen fogvatartott kezéhez kerüljön.” A folyósítás tehát kizárólag a fogvatartott rendelkezése alatt álló számlára történhet, más számlaszámot nem jelölhet meg, mint eddig tehette. A polgári jogi igény, nem vagyoni kár, sérelemdíj, gyermektartás jogosultjait érintő szabály természetesen változatlan. Az ezek végrehajtását biztosító részletes rendelkezések a Bv. tv. 70/B. §-ában találhatók.

  Sem a módosító törvény indokolása, sem az abban előrevetített nemzeti konzultációval kapcsolatos hivatalos tájékoztatás nem konkretizálja a törvény címében szereplő „visszaéléseket”. A börtönök túlzsúfoltsága azonban tény, azzal és az okaival a jogirodalom isfoglalkozik, és az új Btk. azt szükségszerűen előre is vetítette a 2013. július 1. napján történő hatálybalépésétől kezdve. Az általános indokolásában foglaltak már elhíresültek (a Nemzeti Együttműködés Programjából idézi az indokolás): a büntetési tételek növelése, az életfogytig tartó szabadságvesztés többszöri alkalmazása világossá teszi a társadalom minden tagja számára, hogy Magyarország nem a bűnelkövetők paradicsoma. A törvény méltán nevezhető Európa legszigorúbb Büntető Törvénykönyvének.

3.

A felmentő ítélet népszerűtlen. A fellebbezéssel megtámadott, tehát nem jogerős elsőfokúítéletet, az azt meghozó bírót, sőt a szolgálati helye szerinti kollégiumvezetőt is nyomban elborította a minden irányból érkező harag. A jogi kultúra hiánya jellemezte a kritikát megfogalmazókat, amely a véleménynyilvánítás szabadságával élő laikus állampolgároknak nem róható fel, de a közszereplőktől elvárható az Alaptörvény és az alapvető jogviszonyokat szabályozó törvények minimális ismerete. Az ítélkező bíró függetlensége azt jelenti, hogy a döntését nem vetheti alá más hatalmi ág elvárásának, a nyomásgyakorlás nem befolyásolhatja a bizonyítékokat értékelő tevékenységét és a büntetőjogi felelősség megállapítását, illetve más jogági döntését. A kártérítési felelősség és a büntetőjogi felelősség nem azonos. A veszélyes üzem működéséből eredő kárt köteles megtéríteni, aki fokozott veszéllyel járó, illetve az emberi környezetet veszélyeztető tevékenységet folytat. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt olyan elháríthatatlan ok idézte elő, amely a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül esik. Tárgyi, vétkesség nélküli felelősség. Ezzel szemben a büntetőjogi felelősségét a megvádolt személy bűnössége alapozza meg: szándékos vagy gondatlan magatartása: tevékenysége vagy mulasztása. Objektív, kollektív felelősség nincs a büntető jogban. A Btk. különös részében szereplő törvényi tényállásba illeszthető magatartás elkövetője csak akkor büntethető, ha a büntetendő magatartás kétséget kizáróan bizonyított. Felmentő ítélet tehát bizonyítottság hiánya miatt is születhet.

  Az Alaptörvényben az alkotmányozó hatalom azt is eldöntötte, hogy a bírósági szervezet többszintű. Így van értelme a jogorvoslati jognak, mivel a sérelmezett döntést magasabb szintű bíróság bírálja felül, a jogági törvények megteremtették ennek fórum-rendszerét. A nem jogerős ítélet támadása mindezek figyelmen kívül hagyását jelenti, vagy az elvárt ítélet meghozatalának külső eszközökkel való kikényszerítését célozza. Az országgyűlés vizsgálóbizottságának 2011. október 27. napjára keltezett jelentése megállapította, hogy a tervezés és a kivitelezés során elkövetett hiányosságok miatt a tervezők és a kivitelezők marasztalhatók el. A hatósági engedélyezés és felügyelet során elkövetett alapvető hibákért az illetékesek felelősséggel tartoznak. A Zrt. alapvető felelőssége nem kérdőjelezhető meg. „Mindezek tételes igazolását és következményeit a bírósági tárgyalások hivatottak igazolni.”

  Mellékzöngének tűnik, de érdekes lenne megtudni, hogy kinek az ötletére vált céltáblává az ítélkező bíró mellett a kollégiumvezető. A bírót sem a szakmai, sem az igazgatási vezetője nem utasíthatja a tételes jog alkalmazását vagy a tényállás megállapítását illetően. Hogyan is lehetne perdöntő tudomása a teljes iratanyag ismeretének és a tárgyalás levezetésének hiányában? Ha a bíró a vezető utasítása alapján ítélkezne, akkor az aláírási jog a vezetőt illetné, a bírót pedig ügyintézőként kellene feltüntetni. Ez a rendszer teljesen megfelelne a végrehajtó hatalom hivatalaiban, a közigazgatásban működő ügyintézés módszerének. De 1869. óta Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik.

 

A véglegessé válás (jogerő) kérdése

A jogerő fogalmával és a jogerő záradékban való megállapításával kapcsolatos jogalkalmazói vitát a Be. – úgy tűnt, hogy véglegesen – lezárta. A bíróság jogerős ügydöntő határozata végleges, mindenkire kötelező rendelkezést tartalmaz, amelyet ezt követően kell végrehajtani. A nem ügydöntő határozatot véglegessé válási záradékkal kell, illetve lehet ellátni, ami azt jelenti, hogy a döntés végleges, ellene további fellebbezésnek nincs helye (alaki jogerő). Logikusnak tűnik az a gondolat, hogy záradékolni akkor kell, ha a fellebbezési jog nincs kizárva. Ha a nem ügydöntő végzés ellen nincs helye fellebbezésnek, akkor ezt a rendelkező rész tartalmazza, mert a kizártságot a törvény egyes esetekben konkrétan kimondja, ezért nincs szükség záradékra. A törvény nem is teszi kötelezővé ilyen esetben a végzés véglegessé válási záradékkal történő ellátását. A véglegessé válás tényét maga mondja ki: a nem ügydöntő végzés akkor válik véglegessé, amikor azt kihirdették, feltéve, hogy ellene a törvény a fellebbezést kizárja. Ez tehát csak a kihirdetéssel közölt végzésekre vonatkozik. A nem fellebbezhető határozatok jellemzően tanácsülésen születnek, amikor kihirdetésről nem beszélhetünk.

  A fellebbezéssel nem támadható nem ügydöntő végzés a törvénynél fogva véglegessé válik és vele szemben a legfőbb ügyész jogorvoslattal élhet a törvényesség érdekében. A Kúria ilyen esetben csak a törvénysértést állapíthatja meg. A konkrét ügyben a büntető eljárás felfüggesztését törvénysértőnek találta, mivel az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezése a folyamatban lévő ügy kimenetelét nem érintő, az ügy tárgyával össze nem függő kérdésekre vonatkozik. Elvi jelentősége van a [113] bekezdésben megfogalmazottaknak. „A Kúria határozata konkrét kötelezettséget senkire nem ró, de iránymutatás az alsóbb bíróságok számára kizárólag abból a szempontból, hogy a büntetőeljárási törvény 490. §-ában megállapított eljárás felfüggesztését eredményező perrendi cselekményt miként kell törvényhűen alkalmazni. A határozat a rendes bíróságok jogalkalmazásának egységét szolgálja.

  A Kúria leszögezte, hogy „nem kívánja az Európai Unió Bíróságának hatáskörét elvonni, ezért nem tekinti feladatának az elsőfokú bíróság végzésében feltett kérdések megválaszolását, csupán annak eldöntésére szorítkozott, hogy volt-e valós és törvényes indok előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezni, kérdéseket feltenni, és volt-e alapos ok az eljárás Be. szerinti felfüggesztésére”. Ehhez a feltett kérdések tartalmát kellett vizsgálni és összevetni Az Európai Unióról szóló Szerződés és az Európai Unió Működéséről Szóló Szerződés egységes szerkezetbe foglalt változatával. A Kúria a jogértelmezés keretében a korábbi, ebbe a körbe tartozó (más jogági) határozatait hozta fel.

  A Pp. szabályai szerint a 2010. január 1. napja előtt indult perekben az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezése miatt külön fellebbezésnek volt helye, a kérelem elutasítása csak az ügydöntő határozat elleni fellebbezésben volt sérelmezhető, kivéve, ha azt a másodfokú eljárásban terjesztették elő. Az ezt követően indult perekben már a Pp. 155/A. §-a (3) bekezdésének új szövegét kellett alkalmazni. A módosító törvény indokolása szerint az Európai Bíróság által 2008. december 16-án, a C-210/06. sz. Cartesio-ügyben (az előzetes döntéshozatali eljárást a Szegedi Ítélőtábla kezdeményezte) hozott ítéletében foglalt megállapításokra tekintettel módosítani szükséges a Pp. 155/A. §-ának (3) bekezdését olyan értelemben, amely nem engedi meg a végzés elleni külön fellebbezést. Az ítélet kimondja, hogy az EK Szerződés 234. cikk második bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a Szerződés e rendelkezése által minden nemzeti bíróság számára biztosított az a hatáskör, hogy a Bíróság előtti előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezéséről határozzanak, nem kérdőjelezhető meg olyan szabályok alkalmazásával, amelyek lehetővé teszik a fellebbviteli bíróság számára, hogy a Bíróság előtti előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményező végzést megváltoztassa, e kezdeményezést mellőzze és az említett végzést meghozó bíróságot a felfüggesztett nemzeti eljárás folytatására utasítsa.

  A Kúria a büntető ügyben is csak a törvénysértés megállapítására szorítkozhatott, miközben a Be. 490. §-a (1) bekezdésének értelmezésére adott iránymutatást – precedens jelleggel –, az ott írt jogértelmezéstől a jövőben nem lehet eltérni. A Be. külön szakaszban részletezi az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezésének szabályait és az Alkotmánybíróság eljárása kezdeményezésének lehetőségét egyedi normakontroll iránt, szemben a régi Be. -vel, amely mindkettőt az eljárás felfüggesztésének okai között szerepeltette. Az Alkotmánybíróság eljárása kezdeményezésének lehetőségét a Be. 489. §-ának (1) bekezdése fogalmazza meg. Az Alkotmánybírósághoz fordulásról a bíróság végzéssel (nem ügydöntő) határoz, egyidejűleg az eljárást felfüggeszti, mely rendelkezés ellen nincs helye fellebbezésnek. A végzés a törvénynél fogva véglegessé válik. Ha a bíróság a végzést kihirdeti (nem tanácsülésen hozza meg), akkor megnyitja az utat a legfőbb ügyész előtt, hogy a törvényesség érdekében jogorvoslatot terjesszen elő, és a Kúria precedenst alkosson, iránymutatást adjon a bíráknak, hogy milyen kérdésben nem szabad az Alkotmánybírósághoz fordulni, mert „Az eljárás felfüggesztése mindenkor (és minden törvényi esetben) késlelteti az ügy érdemi elbírálását, ezért arra csak akkor kerülhet sor, ha a feltett kérdések megválaszolása nélkül az ügydöntő határozatot meghozni nem lehet”.

 

A véleménynyilvánítás szabadsága – A bíró politikai tevékenységet nem folytathat

1.

Az Alaptörvényben deklaráltan „AZ EMBER sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait tiszteletben kell tartani”. Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. A véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat mások emberi méltóságának a megsértésére. Az Alkotmánybíróság több határozatában idézett egy korábbi határozatából, amely az alapjogot átfogóan elemzi: „[a] szabad véleménynyilvánításhoz való jog kitüntetett helyet foglal el az Alaptörvény alapjogi rendjében. A véleményszabadságnak ez a kitüntetett szerepe kettős igazolással bír: mind az egyén, mind pedig a közösség szempontjából különösen becses jogról van szó. [...] A társadalmi, politikai viták szabadsága és sokszínűsége nélkül nincs demokratikus közvélemény, nincs demokratikus jogállam. A demokratikus közvélemény azt kívánja meg, hogy a társadalom valamennyi polgára szabadon fejthesse ki gondolatait, és ezzel a közvélemény alakítójává válhasson” (Indokolás [39]).

  Egy vélemény kialakulásához gondolat-folyamat vezet. Az Alaptörvény (a vallásszabadsággal együtt) deklarálja a gondolat szabadságát, mely jog magában foglalja más meggyőződés szabad megválasztását vagy megváltoztatását. Jogot arra, hogy a gondolatát mindenki nyilvánosan vagy a magánéletben kinyilvánítsa vagy tanítsa.

  A gondolkodó ember véleményét a megismert érvek és ellenérvek összecsapása alakítja, ha megmondják, hogy miről mit kell gondolnia, a más tartalmú gondolata káros, helytelen, bűnös, emiatt nem része a közösségnek, akkor elveszett a gondolkodás szabadsága, a demokrácia, végső soron az ember. Akkor Alaptörvény sem kell.

  A bíró is ember. Gondolkodó lény. Még véleménye is van. Olyan és másmilyen. Akár azért,mert minden bíró egyén, akár azért, mert saját magának is különféle gondolatai lehetnek különböző dolgokról. A gondolkodás egyben a munkája is. Képesnek kell lennie arra, hogy mások gondolatait befogadja, azokat rendszerezze és a jogszabályokkal összevetve döntsön.

  Arról, hogy a magánéletben hogyan kell méltónak lennie a hivatásához, azt a bírói etikai kódex meghatározza, lényegét tekintve azonban csak szavakba önti azokat az erkölcsi elvárásokat, amelyek egyébként is sajátja kell, hogy legyen egy bírónak, személyiségéből fakadóan. A közéletben való részvételét elsősorban az Alaptörvény korlátozza. A bírák nem lehetnek tagjai pártnak, és nem folytathatnak politikai tevékenységet. Az, hogy a bíró nem lehet párttag, evidenciának tűnik. Egyre távolodva a kontinentális jogtól és az angolszász jogrendszer felé lépkedve több ismerettel kell rendelkezni a bírói hatalom jellemzőivel is. Az Egyesült Államok szövetségi szintű bírói karának hatalma „független, átpolitizált és széles körű mérlegelési lehetőségek szerint ítélkező bírák hatalmaként írható le”. A szerző a magyar bírói kar belső átpolitizálódásának lehetőségével, esetleges okaival és a folyamat előrevetítésével is foglalkozik. „Az angol rule of law értelmezése mögött ott áll a hosszú évszázadok bírói tekintélye és gyakorlata.” Nos ennek elérésére hazánkban ezt követően kellene elkezdeni azokat a hosszú évszázadokat.

  Mit jelent a tilalmazott politikai tevékenység? Az alsóbbrendű normák sem adnak iránymutatást az értelmezésére, pusztán ugyanennek a tilalmát építik a szövegbe. Egy felelősségre vonási kísérlet alkalmával kellett kérdésként feltenni, hogy mennyiben veszélyeztetheti a bíró függetlenségét, ha a bírói függetlenséggel kapcsolatban felmerülő kérdésekre kísérel meg a bíró autentikus választ adni, illetve a legjobb tudása szerint védelmezni a bírói függetlenséget, mint alkotmányos alapértéket. A pártatlanság a konkrét ügyekben való döntéshez kapcsolható csak. Az OBH utasítás 19. § (1) bekezdése szerint az alkalmazottat bejelentési kötelezettség terheli a munkáltatói jogkört gyakorló elnök felé minden olyan tény, esemény tekintetében, amely a szolgálati viszonyára, a beosztására és az integritására hatással lehet. Az igazgatási vezetés az alkalmazottak alatt a bírákat is érti – a szabályzat összefüggéseiből adódóan. A független bíró lelkiismerete dönti el, hogy a jogszabályokban megfogalmazott konkrét tilalmakon kívül milyen magatartást, részvételt, véleményközlést tart méltatlannak a bírói hivatásához. A döntés kétféle lehet, de egyik sem generálhat bejelentési kötelezettséget az elnök felé. Ha veszélyeztetve érzi az integritását, akkor nem tesz eleget egy felkérésnek, és nincs jelentési kötelezettsége. Ha nem érez veszélyt, akkor szintén nincs mit jelenteni.

  A tilalmazott politikai tevékenység – fogalom-meghatározás nélkül – széles teret enged a szubjektív megközelítésnek. Óvatosságra int, hogy mit tekinthetnek politikailag érzékeny véleménynyilvánításnak, ha a bírói függetlenség kérdésköréről van szó, és a vélemény nem kizárólag a valódi tartalmat már nem hordozó szlogenek ismételgetését tartalmazza. Nehéz elképzelni, hogy a bírák függetlensége olyan mértékben kiterjeszthető lenne, hogy az megengedné a bíróságoknak az alkotmány vagy az állam törvényeinek, az alkotmányos intézmények legitimitásának vagy általában a többi bíróság függetlenségének kétségbe vonását.” A véleménycikk írója halaszthatatlan feladatnak tartja a bírói függetlenség természetes korlátainak újra-felfedezését és érvényesítését. Megkérdőjelezhetővé válik-e a jövőben a bírák joga, hogy egyedi normakontroll iránti eljárást kezdeményezzenek az Alkotmánybíróságnál, mert egy jogszabályi rendelkezést alaptörvény-ellenesnek tartanak? Az érintett bírák nem fordulhattak volna az Alkotmánybírósághoz a Bjt. azon rendelkezése alaptörvény-ellenességének megállapítása iránt, amely a bírói hivatás gyakorlásának felső korhatárát a bíróra irányadó nyugdíjkorhatárban határozza meg. Így meg sem születhetett volna a 33/2012. (VII. 17.) AB határozat, amely azt a hatályba lépése napjára visszaható hatállyal megsemmisítette, mely az elmozdíthatatlanság követelményét a bírói függetlenség részének tekintette.

2.

Furcsa egy szabadság az, ha az ellentétes véleményen lévők egyike kifejtheti az álláspontját, de ha azt a másik teszi, azt „lehazaárulózzák”. A véleményét csak annak szabad kimondania, aki a központi állásponttal egyetért, a másik jobb, ha magába fojtja a gondolatát. Ha mégis ki merte mondani, akkor felszólítják arra, hogy vonja vissza. Ha a gondolatok felülről jövő ukázoknak a katonás rendje, az egyen-gondolat mögötti felsorakozás az elvárás, akkor a bíró még ember sem lehet.

  A megszólalni nem vágyókkal sincs probléma mindaddig, amíg őrzik a függetlenségüket. Azoknak azonban, akik közjogi funkciót töltenek be, az Alaptörvényben megnevezett bírósági szervezeti egységek képviselői, vezetői, nem csak joguk, de kötelezettségük felszólalni a bírói függetlenség, a jogállamiság védelmében.

 

Záró gondolatok

A bírói jogértelmezéssel összefüggésben óhatatlanul felmerül a bírói függetlenség kérdése. Alkotmányos értelmezése kidolgozott, a jogász-társadalom számára világos korlátokat jelent. A köznapokban leginkább a tárgyalótermi viselkedéssel lehet elhárítani a pártosság, elfogultság látszatát. A cinikus, a lekezelő, gúnyos tárgyalási stílus, a közbeszédből átvett sztereotípiák hangoztatása nem tartozik a bírói erények sorába. A sajtóból ismerhető népítélet, népharag nem lehet törvényes indok a büntetés kiszabásával összefüggésben, a felkorbácsolt indulatok nem hatolhatnak be a tárgyalóterembe és az ítéletbe. A sajtóban megjelent értékítéletek nem tartoznak a súlyosító körülmények közé. A tárgyalóteremben jelen lévő valamennyi ember emberi méltóságát tiszteletben kell tartani, a bíró nem lehet kirekesztő, nem bánhat eltérően az eljárási szereplőkkel, különben alkotmányos alapjogokat – többek között: törvény előtti egyenlőség, diszkrimináció tilalma – sért. Megfontolandó Vuchetich intelme – bár szorosan véve a vádlotti kihallgatáshoz kapcsolja – a bírónak „különösen arra kell ügyelnie, hogy a vallomás közben csodálkozással, szigorú arckifejezéssel, örömmel, korholással lelkének indulatát ne fedje fel, hanem lelkének közömbösségét és elfogulatlanságát megtartsa”.

  Az indulat – úgy, mint a felháborodás – elrejtése néha nem csekély erőfeszítést igényel. Amikor a védő a perbeszédet végig – hosszadalmasan – a bírói pulpitusnak háttal állva, a sajtó képviselői felé fordulva adja elő. A döntést azonban nem befolyásolhatta sem a viselkedése, sem pedig az általa elmondottak, melyek jogi érveket nem tartalmaztak. Így mindez a bizonyítékokon és a bírói belső meggyőződésen alapuló ítélet kialakulására kihatással nem volt.