MAGYAR BÍRÓI EGYESÜLET
1122 Budapest, Tóth Lőrinc utca 6.

Kedves Kollégák!
Az igazságügyi uborkaszezon közepén, a kánikulát enyhítő, üdítő olvasmánynak ajánljuk a Győri Ítélőtábla újjáalakulásának 15. évfordulójára megjelent könyvből bírótársaink kutatásai alapján született érdekfeszítő tanulmányt:
 

Szalainé dr. Joánovits Krisztina - Dr. Vajda Edit - bírák,Győri Ítélőtábla - Szemelvények a Győri Királyi Ítélőtábla 1930–1940 között tárgyalt gyilkossági ügyeiből 

 
 

Szalainé dr. Joánovits Krisztina - Dr. Vajda Edit

bírák

Győri Ítélőtábla

 

Szemelvények a Győri Királyi Ítélőtábla 1930–1940 között tárgyalt gyilkossági ügyeiből

 

„Áradjon a törvény, mint víz és az igazság, mint a bővizű patak!”[1] – kezdi Agatha Christie a Nemezis című regényét, melyben egy rendkívüli szerelmi háromszög miatt elkövetett gyilkosság elítéltjének szolgáltat igazságot utólag a zseniális amatőr nyomozó, Miss Marple.

Bizony, ha a nagyszerű angol krimiírónő nem a ködös Albionban, hanem a monarchiabeli Magyarországon látja meg a napvilágot, a regénytémák kimeríthetetlen tárházát találta volna a Győri Királyi Ítélőtábla előtt folyamatban volt büntetőügyek irataiban.

Ebben a korszakban – melyet a két világháború közötti „békés polgári időszaknak” szokás nevezni – ugyanúgy dúltak az emberi indulatok, mint napjainkban. A büntető igazságszolgáltatásnak bőven adtak feladatot a pénz és az érzelmek által motivált erőszakos cselekmények, melyeket ma minősített emberölésnek, akkoriban gyilkosságnak neveztek.

„Gyilkolt egy pakli dohányért – a gyöngeelméjű gyilkost az áldozat felesége bérelte fel”;[2] „Kötélre ítélték az asszonyt, akinek sűrű vérében az ördög incselkedett és szeretőjével meggyilkoltatta jámbor urát!”;[3] „Örökrabságra ítélték a meggyilkolt kisszőlősi tejcsarnokos feleségét – A gyilkos legényt tizenöt évi fegyházzal sújtotta a törvényszék”;[4] „50 pengő vérdíj a gyilkosságért”[5] szalagcímek sorjáztak a helyi és országos napilapokban. A Győri Királyi Ítélőtáblán – melynek illetékességi területe akkor is több megyére terjedt ki – bőven áradhatott a törvény néhai bírótársainak ítélkezése nyomán.

Könyvünk e fejezetében a levéltárban őrzött gazdag büntető peranyag legnagyobb érdeklődésre számot tartó ítéleteit dolgoztuk fel az eredeti ítéletek és korabeli sajtóhírek alapján. Megállapítottuk, hogy a 30-as évek emberét is a véres bűnügyek hozták lázba, leginkább ezek a hírek tartottak számot az érdeklődésre a napilapok címoldalán. Csupán annyi volt a különbség, hogy a tárgyalótermekben nem a tévések vakuinak villogása, hanem a zsurnaliszták tollának sercegése zavarta a tárgyalást a közvélemény időszerű tájékoztatása érdekében.

Kezdjük hát a győri kriminalisztikai arcképcsarnok bemutatását a gyilkos (vagy nem gyilkos?) asszonyokkal: az ölési cselekmény következtében özveggyé vált Ráberhoffer Mihályné, Bognár Mártonné és Pirityi Józsefné tragikus történetével.

 

 

A gyengeelméjű ezermester

 

  1. november 7-én Sáska községben eltűnt Rábenhofer Mihály 33 éves siketnéma és gyengeelméjű földmíves, a falu legnépszerűbb embere, aki mint afféle ezermester, mindent megjavított, megfoldozott, kijavított. A földmíves eltűnése gyanút keltett, annál is inkább, mert felesége az eltűnést nem jelentette.[6] „Másnap délután Ráberhoffer Mihályné elment Egyed Miklós községi bíróhoz és bejelentette neki, hogy férje még előző napon elment vadászni és nem jött vissza. … mivel a bejelentés már majdnem az esti órákban történt, a reá következő napon a községi bíró a csendőrökkel, továbbá Kalmár Gáborral és Ráberhoffer Mihálynéval együtt meghajtotta az erdőt, de eredménytelenül. Már a hajtás alkalmával gyanússá vált Kalmár Gábornak és Ráberhoffer Mihálynénak a viselkedése, mert amíg a többiek minden bokrot alaposan átkutattak, addig Kalmár Gábor és Ráberhoffer Mihályné semmit sem nézve haladtak előre. Ezért hazaérkezésük után a csendőrök rögtön vallatóra fogták Kalmár Gábort …”[7]

A Pesti Napló híradása[8] erről így számolt be: „a nyomozás során a gyanú Kalmár Gábor 33 éves földművesre irányult, akit el is fogtak, mint Ráberhofer Mihály gyilkosát, később, mint felbujtót elfogták Ráberhofer Mihálynét is.”

De mi köze volt a 33 éves földművesnek a szintén 33 éves, 5 gyermekes asszonyhoz? A Pesti Napló és az Est ezt is hírül adta, nevezetesen akként, hogy e két személynek szerelmi viszonya volt.[9]

A sajtó[10] a nyomozás adatai között adta hírül, hogy a „nyomozás megállapította, hogy Ráberhoferné tehernek érezte életét a siketnéma és gyengeelméjű férj oldala mellett. A nyáron az asszony együtt volt gazdasági munkára Kalmár Gáborral, aki előtt többször megemlítette, hogy jó volna, ha a férje már nem élne.”

A nyomozást követően hamarosan megtörtént a vádemelés, „a vád[11] szerint Kalmár 1930. november 7-én Rábenhofer Mihályné felbujtására a sáskai erdőben vadászfegyverrel agyonlőtte az asszony férjét, Rábenhofer Mihályt. Az ügyészség gyilkosság címén emelt vádat Kalmár Gábor mint tettes és Rábenhofer Mihályné mint felbujtó ellen.[12]

 

  1. ábra A Zalaegerszegi Királyi Törvényszék felterjesztőlapja

 

A büntetőper a 30-as évek elején nagy érdeklődés mellett folyt, a sajtó nemcsak a per kimeneteléről (Kis Ujság: Kötélhalára ítélete a zalaegerszegi törvényszék a férjgyilkos sáskai asszonyt – szerelme, akivel orvvadászaton agyonlövette urát, örökrabságot kapott; Pesti Napló: Kötélre ítélték az asszonyt, akinek sűrű vérében „az ördög incselkedett” és szeretőjével meggyilkoltatta jámbor urát – a gyilkos szerető életfogytiglani fegyházat kapott; Friss Ujság: Halálra ítélték, mert szeretőjével megölette a férjét – a gyilkos legény életfogytiglani fegyházat kapott; Nemzeti Újság: Embervadászat – A felbujtó asszonyt halálra ítélték, a férfi életfogytiglani fegyházat kapott; Újság: Halálra ítéltek egy asszonyt, aki gyengeelméjű férjét szeretőjével meggyilkoltatta – A szerető büntetése életfogytiglani fegyház; Új Barázda: Kötél általi halálra ítélték Ráberhofer Mihályné sáskai asszonyt, aki felbujtotta kedvesét, hogy agyonlője süketnéma urát – A gyilkos életfogytiglani fegyházat kapott), hanem a tárgyalás menetéről is tudósított.

Az 1931. február 9-én – hétfői napon – a zalaegerszegi királyi törvényszéken megtartott főtárgyaláson „Czikó János tanácselnök[13] kérdéseire Kalmár Gábor elmondotta, hogy múlt év augusztusában a dabasi pusztán aratáskor találkozott Rábenhofer Mihálynéval és ott viszony támadt köztük. Az asszony később bíztatta őt, hogy rúgassa be urát és lökje be a patakba. November 7-én Rábenhofer Mihály orvvadászatra indult, és ekkor az asszony felbiztatta, hogy menjen utána és tegye el láb alól. Ebbe bele is egyezett, és megbeszélték, hogy a gyilkosság elkövetése után hazaviszi férje tarisznyájából a kendőt és ez lesz a jele annak, hogy a gyilkosságot elkövette.” [14]

Mi történt a végzetes napon? A sajtóban megjelent hírek szerint Kalmár Rábenhofer után ment az erdőbe. A gyengeelméjű ember itt átadta fegyverét Kalmárnak azzal, hogy jobb szeme van, mint neki és jobban meglátja a vadat. Kalmár a fegyverrel egy fa mögé állt, habozva többször célba vette Rábenhofert, majd lelőtte. „A golyó Rábenhofer fejébe hatolt, aki rövidesen meghalt.”[15] „Kalmár a holttestet egy bokorba rejtette, majd hazament.”[16]

Az ítéleti tényállás[17] szerint az pontosan akként történt, hogy „Kalmár Gábor ekkor engedve Ráberhoffer Mihályné rábírásának, kiment az erdőre Ráberhoffer Mihály után, kit egy fa mellett állva és vadra lesve talált meg. Ráberhoffer Mihály amidőn Kalmár Gábort meglátta, átadta neki a fegyvert azzal, hogy neki jobb szeme és jobb hallása van. Kalmár Gábor a vadászfegyvert átvette, Ráberhoffer Mihály pedig leült egy fa tövébe, mintegy 3-4 lépésnyire Kalmár Gábortól és egy kissé attól elfordulva, úgy hogy nem láthatta, hogy Kalmár Gábor mit csinál. Kalmár Gábor ekkor már el volt határozva Ráberhoffer Mihálynak a megölésére, s a fegyvert felemelve célba vette Ráberhoffer Mihályt, de újból leengedte a fegyvert. Ily módon ötször emelte fel a fegyvert és vette célba Ráberhoffer Mihályt, de habozásában mindannyiszor lövés nélkül leengedte a fegyvert, míg végre a fegyvert hatodszor is felemelve újból célba vette Ráberhoffer Mihályt és a fegyvert elsütötte. A lövés a jobb halántékán találta Ráberhoffer Mihályt, aki egy hang nélkül arccal előre bukott a földre. A lövedékdarabok ugyanis az agyállományba fúródtak be és pár percen belül Ráberhoffer Mihálynak a halálát okozták. Kalmár Gábor ezután magához vette a Ráberhoffer Mihály tarisznyájában lévő kendőt s a hullát a fákról tört gallyakkal befedve visszament Ráberhoffer Mihálynéhoz…”

A gyilkosság után Kalmár „ezekkel a szavakkal állított be az asszonyhoz: – Nesze itt a ruha, megtettem, ahogy mondtam.”[18] A tárgyaláson egyébként Ráberhofer Mihályné kihallgatása során beismerte Kalmárral való viszonyát. „Az elnöknek arra a kérdésére, hogy mi indította a kikapós életre, így válaszolt: Az ördög incselkedése.”[19] Ugyanakkor az asszony, aki a csendőrség és a vizsgálóbíró előtt a gyilkosságra való felbujtást korábban beismerte, már tagadta, hogy ő bujtotta volna fel Kalmárt a gyilkosságra. Szerinte úgy történt, hogy a gondolat Kalmár fejében született meg, ő csak nem tiltakozott ellene, mivel tréfának vélte.[20]

A királyi törvényszék elsőfokú ítéletének indokolása részletesen taglalja Ráberhoffer Mihályné különböző, csak részben beismerő vallomásainak értékelését azzal a végső konklúzióval, hogy Kalmár Gáborral egybehangzó a beismerése és alaposan kifejti azt is, miért állítja az előbíróság, hogy „Ráberhoffer Mihálynénak az a védekezése, hogy a férje megölésére irányuló megbeszéléseket csak tréfának vette, önmagában is komolytalan védekezésnek mutatkozik.”[21]

Az ítélet indokolásából írt mérlegelő tevékenység részleteiről, valamint a sértett és a felbujtó viszonyáról a sajtó[22] is beszámolt akként, hogy „az egyik tanú állította, hogy ő jelen volt, amikor az asszony a csendőrség előtt minden kényszer nélkül ismerte be a felbujtást” (…) „Többen vallották, hogy Ráberhoffer Mihály igen jó ember volt, aki feleségével és gyermekeivel jól bánt és szerette feleségét, a faluban mindenki szerette. A felesége ezzel szemben kicsapongó életet élt. Ráberhoffer panaszkodott a tanúk előtt arról is, hogy felesége valamit tölt a borába, mert utána mindig rosszul lesz.”[23]

Az írott sajtóban[24] megjelent dr. Still Ernő ügyész vádat fenntartó vádbeszédének egy részlete is, aki súlyos szavakkal akként ítélte el a vádlottakat: „Mély megdöbbenést és felháborodást kell, hogy keltsen az erkölcsi süllyedésnek és a brutális kegyetlenségnek az a foka, amely azt a bűnpert jellemzi.” Rábenhofer Mihály végtelenül jólelkű, szorgalmas ember volt, aki szerette a feleségét és gyermekeit, ezzel szemben az asszonyban azonban csak egy ösztön élt, az alantas szexuális ösztön, öregedő férjétől megszabadulni igyekezett.

A büntetőperben a védők az enyhítő körülményekre mutattak rá.[25] Az elsőbíróság Kalmár Gábor esetében „büntetlen előéletét, töredelmes beismerését és azt a körülményt, hogy Ráberhoffer Mihályné vádlottnak állhatatos és kitartó unszolására követte el a cselekményt” vette figyelembe enyhítőként, míg „Ráberhoffer Mihályné vádlott javára egyedüli enyhítő körülményként jelentkezik büntetlen előélete”.[26]

„A törvényszék délután 3 órakor hirdette ki ítéletét”,[27] mely szerint Kalmár Gábor mint tettest, Ráberhoffer Mihályné mint felfujtói bűnrészes bűnösek gyilkosság[28] bűntettében, amelyet úgy követett el, hogy Kalmár Gábor vádlott Sáska község határában 1930. november 7-én Ráberhoffer Mihály sértettet vadászfegyverből mintegy 3 lépés távolságról a jobb halántékára irányzott lövéssel előre megfontolt szándékkal megölte”.

Ahogy a korábban hivatkozott szalagcímekben lényegében megjelent az újságokban a királyi törvényszék Kalmár Gábort életfogytiglani fegyházra és 10 évi hivatalvesztésre, II. Ráberhoffer Mihálynét halálra” ítélte.[29] „Az indokolás súlyosan elítélő szavakkal emlékezik meg arról az erkölcsi fertőről, amelyben az asszony élt.”- írta az Újság című lap. [30]

A bűnüggyel kapcsolatban hírül adták[31] azt is, hogy „Az ítéletben az ügyész megnyugodott, a vádlottak és a védők fellebbezést[32] jelentettek be. Egyébként a vádlottak feltűnő nyugalommal vették tudomásul a súlyos ítéletet.”

És mi volt a folytatás? Az 1932. május 27. napjára kitűzött nyilvános fellebbviteli főtárgyalást a bíróság elnapolta, mivel „a királyi ítélőtábla a vádbeli cselekmény súlyára és természetére tekintettel szükségesnek tartja a vádlottak elme és idegállapotára vonatkozó tények megállapítását.”

A másodfokú ítéletben a bíróság[33] tényként állapította meg, hogy Ráberhoffer Mihályné „amikor kétéves volt édesatya Amerikába távozott és többé nem tért vissza. Nem fordított kellő gondot e vádlott nevelésére a vagyontalan és cselédként szolgált édesanyja sem, mert csupán elemi osztályt végeztetett vele, 9 éves korában pedig már szolgálni küldte s ezután nevelésével egyáltalán nem törődött.”[34]

„Ráberhoffer Mihályné vádlott idegállapotát illetően azonban az orvosi vélemény alapján a királyi ítélőtábla tényként állapítja meg azt is, hogy nevezettnek egész lényét a veleszületett fokozott szexuális érzés hatja át, e körül forog minden gondolata és ez irányítja minden cselekedetét. Ezt az érzést még fűtötte az a körülmény is, hogy mindkét férje nálánál jóval idősebb -, s ezenfelül az első tüdőbajos, a második pedig süketnéma elmegyenge volt. E tényállásnak a Ráberhoffer Mihályné fokozott szexuális érzésére vonatkozó részét (…) a (…) tanúk vallomása is megerősíti …” A bíróság „A maga részéről azonban további nyomatékos enyhítőként vett figyelembe Ráberhoffer Mihálynénak veleszületett fokozott sexuális érzését azért, mert ennek az akaratán kívül fekvő rendellenességnek legyőzéséhez kétségkívül egy visszatartó és szabályozó erőre lett volna szüksége. Ámde nevezettnek erre alkalmas lelki felvértezettséget a hiányos szülői és iskolai nevelés nem nyújtott, és tüdőbeteg illetve süketnéma férjeiben sem találta meg azt a fékező erőt, amelyre túltengő nemi ösztönének rendes mederbe terelése végett kétségkívül szüksége lett volna. Ily körülmények között nevezettnek ez az ösztöne odafejlődött, hogy áthatotta egész lényét és irányította minden cselekedetét. Kétségtelen, hogy ez az érzés idézte elő erkölcsi belátásának - a bűnügy adataiból megállapítható - feltűnő hiányát is, mely őt az erkölcsi züllés útjára, majd pedig a vád tárgyává tett felbujtásra vezette. Ezért a királyi ítélőtábla nem zárkózhatott el ennek a vádlott akaratelhatározást befolyásoló rendellenességnek enyhítőként mérlegelése elől (…) Ráberhoffer Mihályné alanyi bűnösségének foka nem olyan nagy, hogy vele szemben a törvény teljes szigorát kellene alkalmazni.”

A királyi ítélőtábla Győrben, 1931. november 4. napján megtartott nyilvános fellebbviteli főtárgyaláson meghozott határozatában[35] az elsőfokú bíróság ítéletét Kalmár Gábor vádlott bűnösségét kimondó részében nem érintette, özv. Ráberhoffer Mihályné vádlott büntetését kiszabó részében megsemmisítette és életfogytiglani fegyházra és 10 évi hivatalvesztésre ítélte, egyebekben helybenhagyta.

A Magyar Királyi Kúria 1932. május 4. napján dr. Bolla Árpád királyi kúriai bíró vetette tanácsa „a közvádló, Kalmár Gábor vádlott és védője részéről használt, írásban nem indokolt semmiségi panaszok folytán nyilvános tárgyaláson vizsgálat alá vette és meghozta” végzését, melyben a semmisségi panaszokat elutasította.[36]

 

„Szerelmi gyilkosság egy Veszprém megyei faluban”; avagy a kisszőlősi tejcsarnokos halála

 

Ezzel a címmel tudósította a hírlapolvasó közönséget a Kis Ujság 1932. november 23-án, a néhány nappal korábban napvilágra került emberölésről, melynek áldozata Bognár Márton 37 éves kisszőlősi gazdálkodó volt, akit saját istállójában találtak holtan 1932. november 13-án éjjel.

A részleteket a cikk az alábbiak szerint írta meg: „A halálesetet Bognár fiatal felesége jelentette a csendőrségen. Azt mondta, hogy véleménye szerint rablógyilkosság történhetett. Férje holtteste mellett véres ásót és egy vasdorongot talált, a zsebei pedig ki voltak forgatva. A gyilkosság azalatt történhetett, míg ő a táncmulatságon volt, ahonnan férje korábban távozott. A csendőri nyomozás meglepő eredményt hozott. Megállapították, hogy Bognárnénak már három év ót udvarolt Vathy Lajos kisszőlősi fiatalember. Szerelmüknek azonban útját állta a férj. Ezért Bognárné arra biztatta föl Vathyt, hogy üsse agyon férjét. Az már november 3-án is megtámadta a község határában Bognár Mártont és karóval kétszer fejbe sújtotta, de Bognár ekkor csak könnyebben sérült meg. Így a gonosz terv nem sikerült. A múlt vasárnap azután táncmulatság volt a faluban. Ekkor Bognár leittasodott és korán hazament. Vathy Lajos ekkor az asszony újabb biztatására később utána ment és vasvillával agyonverte álmában Bognár Mártont. A gyilkosság után Bognárnéval együtt tovább mulatott a bálban. A csendőrség elfogta az asszonyt és a gyilkos udvarlót, s beismerő vallomásuk után átadta őket a veszprémi ügyészségnek.”[37]

A nyomozás hamar lezajlott, mivel özv. Bognár Mártonné Csernovitz Gizella és Vathy Lajos az emberölés tényét beismerték, csupán annak körülményeiben tettek egymástól és a felkutatott tanúvallomásokból, illetve objektív bizonyítékokból kirajzolódó tényektől eltérő nyilatkozatokat.

A Veszprémi Királyi Törvényszék a 1933. április 6-án megtartott nyilvános tárgyalásán kihirdetett ítéletében[38] előre kitervelten elkövetett gyilkosság bűntettének kísérletében [39] és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében[40] mondta ki a 22 éves Vathy Lajos I. rendű vádlott bűnösségét, míg a 29 éves özv. Bognár Mártonné II. rendű vádlottat e bűncselekmények felbujtójaként marasztalta el.[41]

A tényállás a következőket tartalmazza a tragikus tetthez vezető családi előzményekről: „Bognár Márton vasúti balesetből kifolyólag már régebben elvesztette a fél lábát. Műlába volt. Nyugdíjba ment és Ajkán szövetkezeti üzletvezető volt, amikor elvette feleségül Csernovitz Gizellát, aki akkor még nem volt 18 éves. Bognárnét nem a szerelmi vonzódás vitte a házasságba, hanem a nyugodt megélhetés lehetősége. Bognár Márton szorgalmas munkásember volt. Bár többféle foglalkozással kellett megpróbálkoznia, mégis gyűjteni tudott a házas élet tartalma alatt. Az ajkai szövetkezetnél 8 hónap múlva felmondták az állását. Rövid ideig az üveggyárban, majd egy Amerikából hazajött embernél dolgozott. Mikor kis leányuk 1922-ben Ajkán megszületett, munka nélkül volt és családjával együtt szüleinél lakott Ajkán. Közte és felesége között voltak kisebb különbségek. Celldömölkre ment egy tejüzembe és ott másfél évig élt egyedül a családja nélkül. Azután családját is magához hívta és mikor a tejüzem megbukott, a megtakarított pénzével Bakonygyepesen önálló üzletet kezdett. Egy kis házat is vett. Innen Kisszőlősre ment tejszövetkezeti kezelőnek 1928 júniusában. Még ugyanazon év novemberében a felesége is utána ment.

Vathi Lajos családjával 1929 év januárjában ismerkedtek meg. Vathi Lajossal azonban csak 1929 júniusában ismerkedett meg Bognárné. Többször találkoztak búcsún és táncmulatságon. Majd a nyár folyamán kerékpározni is tanította Bognárnét Vathi Lajos. A barátság mind melegebb lett, és az ősz folyamán egy ízben a Bognár Márton lakásán, mikor az Gyepesen volt, szerelmet vallottak egymásnak. A legközelebbi búcsú alkalmával, mikor Bognár részegen feküdt a lakásán, nemileg is érintkeztek egymással. Ettől kezdve állandó szerelmi viszonyt folytattak. Rendesen olyankor közösültek, mikor Bognár Márton a Vathiék lakására ment borotválkozni.

Bognár Márton szerette a bort. Gyakran megesett vele, hogy megittasodott, de a mellett a munkáját rendesen elvégezte. Megkívánta a feleségétől is, hogy a házi munkáknál keményen dolgozzék s mikor ez a sokszor nehéz munka miatt panaszkodott, nem a leggyöngédebb kifejezésekkel biztatta a további munkára. A férj nyers bánásmódja mellett Bognárnéban a tiltott szerelem gyorsabb ütemben fejlődött. Szerelmesével való zavartalanabb érintkezéseinek akadályát látta a férjében és érzései vele szemben lassan gyűlöletté fokozódtak. Ennek az érzésnek is kifejezést adott. Szép Sándor előtt csülkösnek mondotta a férjét. Panaszkodott, hogy a műláb csattogása az agyára megy. Elmondta, hogy férje sokat csavarog és bárkinek fizetne, ha valaki agyonütné. Sűrűn veszekedtek egymással, különösen az utolsó hónapokban. Nagy Rudolf kocsisukat Bognárné többször biztatta, hogy üsse agyon a férjét, mikor az Devecserből haza tart, és ami pénz nála van, az a Nagy Rudolfé lehet. Mikor ez visszautasította az ajánlatot, azt mondotta reá, hogy ha Kocsi Gyula kocsisnak mondotta volna, ezt már rég megtette volna.

Vathi Lajosnak is már 1931-ben megpendítette a gondolatot, üsse agyon Bognár Mártont. Vathi visszautasította az eszmét. Később is sűrűn előhozakodott vele. Még az ura jelenlétében is mozdulatokkal biztatta Vathit, hogy akassza fel urát. Panaszkodott, hogy az ura rosszul bánik vele. Hivatkozott a szerelmükre, a könnyebb érintkezés lehetőségére. Csókokkal is igyekezett a Vathi ellenkezését megtörni. Sőt azt is kilátásba helyezte, ha nem teszi meg, úgy nem adja meg neki magát. Így jutottak el 1932. november 3-áig.”[42]

Az első gyilkossági kísérletre úgy került sor, hogy a sértett november 3-án Devecserbe ment a tejszövetkezethez, ahonnan csak későn este szokott hazajönni. A felesége újult erővel igyekezett rábeszélni Vathy Lajost, hogy a hazafelé vezető úton a férjét lesse meg és csapja agyon. A fiatalember nem akart kötélnek állni, ezért az asszony addig hízelgett és fenyegetőzött, amíg Vathy egy karvastagságú botot magához véve rászánta magát a bűnös tettre. Kiment a devecseri útra, és a falu szélétől fél kilométer távolságban, egy árokba rejtőzve várta a sértettet. Hét óra körül jött Bognár Márton lovaskocsin. Az I. rendű vádlott ekkor kiugrott az árokból és a jobb halántékán, majd a tarkóján fejbe vágta a bottal a gyanútlan férfit. Harmadszor is próbálkozott, de amikor feléje csapott, a lova megugrott a kocsival és nyargalni kezdett, ily módon a sértettet elragadta a következő ütés elől és az megmenekült. A két ütéstől csupán bedagadt a halántéka és a tarkója, melyet hazatérve a felesége beborogatott. Másnap Vathy Lajos meglátogatta áldozatát, akinek elmondásából kiderült, hogy nem tudja, ki volt a támadója.

A vád tárgyává tett második cselekményre a következő héten, pénteken vette rá Bognárné az ismét szabadkozó szeretőjét, akit meggyőzött, hogy a november 13-i – szombati – búcsú, illetve az azt követő mulatság jó alkalom az iszákos férjét leitatni, majd a részegségét kihasználva felakasztani.

A búcsú napján a házaspár délutánig együtt volt, majd vásárlás közben különváltak és betértek az ismerőseikhez szórakozni, táncolni. Bognár Márton közben sokat ivott és hazavitte a barátait a házukhoz, hogy ott folytassák a mulatozást. A feleségét azonban nem találta otthon, amiért mérgében beverte a konyhaablakot, majd kiment a pajtába és részegen elaludt. Cimborái is elmentek a háztól. Ez idő alatt Bognárné, Vathy Lajos és annak két nővére, illetve más személyekkel kocsmában voltak, később elmentek Bognárékhoz uzsonnázni és az asszony eltette a vásárban eladott malacok árát. Utána elment megkeresni férjét, de mivel nem találta, ismét hazaszaladt, magához vette a pénzt és újra a kocsmába ment. Táncolni kezdtek Vathy Lajossal, aki kifejezte, hogy szeretkezni akar vele, ezért menjenek haza. Kerülő úton, két irányba ment el a szerelmes pár, hogy le ne bukjanak. Bognárné összeakadt Nagy Rudolf kocsissal, ezért Vathy Lajos elbújt a pajtába, ahol felfedezte a részegen alvó Bognárt. A vendég távozása után bement az asszonyhoz és elmondta, hogy a férje ott fekszik a pajtában. Bognárné rögtön unszolni kezdte, hogy itt a jó alkalom agyoncsapni Bognárt. Vathy tiltakozott, de a nő addig ölelte-csókolta, mire engedett. Kérdésére, hogy mivel üsse agyon a sértettet, Bognárné azt mondta: az ajtó mellett lévő vasvilla erre a célra megfelelő, de alaposan csapjon oda Vathy, ne végezzen fél munkát, mint a múltkor. Vathy Lajos kiment a pajtába, fogta a vasvillát és a sötétben Bognár Márton fejére sújtott. A csapás erejétől a villa leszakadt a nyélről, ezért az I. rendű vádlott a továbbiakban a villanyéllel ütötte, amíg az el nem tört. Hogy biztos legyen a dolgában, a szomszéd porta kaputámasztó dorongját is magához vette, majd visszament az istállóba és ezzel is ütött néhányat a mozdulatlanul fekvő sértett fejére. Ezt követően távozott és a dorongot a közelben eldobta, mert a szomszédból kijöttek emberek, akik megzavarták. Vathy Lajos visszament a kocsmába, ahol ismét összetalálkozott Bognárnéval és a vele lévő anyjával, illetve nővérével. Hazafelé elkísérték Bognárnét, aki azt mondta, hogy nem mer hazamenni, mert valaki beverte a konyhaablakokat. Az asszony indítványára keresni kezdték Bognár Mártont, akinek holttestét Vathy Mária fedezte fel a pajtában, amikor oda Lajos öccsével bementek és gyufát gyújtottak.

„Vathy Lajos által mért ütések következtében Bognár Márton koponyacsontján több rendbeli törést és agyroncsolódást, valamint agyvérzést szenvedett. Ezek együtt halálát idézték elő. Életét azonnal alkalmazott orvosi segély sem menthette volna meg.” – írta az ítéletben dr. Majerszky Jenő előadó bíró.[43]

A királyi törvényszék jogi indokolása szerint az első cselekményt, mely kísérleti szakban maradt a szerencsés véletlennek köszönhetően, a vádlottak gondosan kitervelték, annak részleteit megbeszélték arra irányuló egyenes szándékkal, hogy eltegyék láb alól Bognár Mártont. Azért nem fogadható el Vathy Lajos azon védekezése, hogy ő csak megijeszteni akarta a sértettet, mert mindkét ütése célba talált a sértett fején. Ha a harmadik ütés is eltalálja Bognárt, ha nem hal meg rögtön, akkor is legalább életveszélyes sérülést szenvedett volna.

A második cselekmény esetében a törvényszék nem látta bizonyítottnak az előre megfontolt szándékot, mivel arra az álláspontra helyezkedett, hogy a vádlottak a kocsmában való mulatozás közben, amikor elhatározták, hogy hazamennek szeretkezni, nem tudtak Bognár Márton hollétéről és állapotáról. Csak akkor döntöttek a megölése mellett, amikor Vathy felfedezte a részegen alvó sértettet a pajtában. Ez az ölés tehát rögtönös cselekmény volt, melyet elsősorban az motivált, hogy a fiatal férfi szexuális izgalomban volt. A szándék az egyenes és határozott volt, hiszen az I. rendű vádlott addig ütötte a sértettet egymás után két alkalmi eszközzel is, amíg biztos nem lehetett abban, miszerint a sértett meghalt.

Az erős felindulást – melyre az I. rendű vádlott hivatkozott – azonban kizárja az a tervszerűség, ahogyan a konyhában megbeszélték Bognárnéval az istálló ajtaja mellett letámasztott vasvilla használatát. Sőt, Vathy az ölés után a kocsmába is visszament, ott nyugodtan beszélgetett, bort ivott, majd a nőrokonaival visszament Bognárékhoz a sértettet keresni, holott pontosan tudta, miszerint az agyonverve hever a pajtában.

Beszámítást kizáró, vagy a büntethetőséget megszüntető okot a törvényszék a II. rendű vádlott esetében nem észlelt, mivel az elmezavarral védekező Bognár Mártonné a fogvatartás és a tárgyalás alatt erre utaló magatartást nem tanúsított, a törvényszéki orvosszakértő ezért nem tartotta indokoltnak elmeállapota megfigyelését.

Az elsőfokú bíróság a büntetés kiszabása körében mindkét vádlottnál enyhítő körülményként vette figyelembe a büntetlenséget, fiatal életkorukat, a megbánással párosuló beismerő vallomásukat. Vathy Lajos javára értékelte az italfogyasztás hatását és a szerelmi kielégülés vágyának motívumát. Nyomatékos súlyosító tényezőként rótta fel, hogy a vádlottak tette házasságtörő viszonyból fakadó aljas indokból eredt, azt alvó sértetten hajtották végre, ráadásul az I. rendű vádlott embertelen kegyetlenséget tanúsított a végrehajtásnál, amikor váltott eszközökkel igen nagy számú sérülést okozott.

Ezért a törvényszék Vathy Lajos I. rendű vádlottat halmazati büntetésül 15 évi fegyházra, 10 évi hivatalvesztésre, özv. Bognár Mártonné Csernovitz Gizella II. rendű vádlottat – mint a bűncselekmények értelmi szerzőjét – életfogytig tartó fegyházra és mellékbüntésül ugyancsak 10 év hivatalvesztésre ítélte. A vizsgálati fogságban töltött 3 hónapot mindkét vádlottal szemben beszámította a kiszabott szabadságvesztésbe.

Az ítéletet a Kis Ujság 1933. április 7-én megjelenő száma „Örökrabságra ítélték a meggyilkolt kisszőlősi tejcsarnokos feleségét”, illetve „A gyilkos legényt tizenöt évi fegyházzal sujtotta a törvényszék” szalagcímmel tálalta.[44]

A döntés ellen az ügyész mindkét vádlott terhére a befejezett cselekményre vonatkozóan eltérő minősítés és a büntetés súlyosítása végett fellebbezett. A vádlottak és védőik is támadták az ítéletet.

A Győri Királyi Ítélőtábla nem késlekedett a nyilvános fellebbviteli főtárgyalás kitűzésével és az 1933. szeptember 22-én a dr. Dukavits Vilmos elnök által vezetett bírói tanács[45] az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.

Kifejtette az indoklásában, hogy a veszprémi törvényszék a tényállást a rendelkezésre álló bizonyítékok teljes körű és helyes értékelésével, megalapozottan állapította meg.

Vathy Lajos azon védekezése, hogy a kísérleti cselekményhez csupán ijesztés céljából egy ostornyéldarabot használt, azért nem foghatott helyt, mert korábbi vallomásaiban karvastagságú karóról, majd ölésre alkalmatlan hüvelykujjnyi botról beszélt, amit azért nem sikerült lefoglalni, mert azt a terhelt a helyszínen eldobta.

Bognár Mártonné II. rendű vádlott felbujtói magatartása az I. rendű vádlott és a tanúk vallomása alapján is egyértelmű, hiszen hosszabb idő óta szeretett volna megszabadulni a férjétől, melyre több személyt is biztatott. A cselekmény után leszidta szeretőjét, hogy az nem végzett rendes munkát.

A befejezett cselekmény tekintetében megint nem lehetett elfogadni, miszerint az I. rendű vádlott a vasvillával csak egyet ütött és a kaputámasztó karó nem is volt kezében, mert a sértett testén számos ütés nyoma látszott, a dorongról pedig maga beszélt korábbi vallomásában. Bognárné viszont következetesen vallotta, hogy az istállóban nem volt jelen, tehát ő nem vehetett részt a végrehajtásban.

A II. rendű vádlott ép elmeállapotához semmilyen kétség nem fért az eljárásban mindvégig mutatott adekvát magatartása és dr. Grűner László törvényszéki orvos nyilatkozata alapján, ezért semmilyen indok nem mutatkozott az elmeállapot megfigyelésére. Ennek a bizonyítási indítványnak a teljesítését a törvényszék alappal tagadta meg, mellyel a védekezéshez való jogot nem sértette.

Az elsőfokú bíróság a cselekményeket helyesen minősítette és a bűnösségi körülmények helytálló mérlegelésével – melyek közül csak Vathy Lajos szerelmi mámorának és ittas állapotának javára való értékelését mellőzte – arányosan szabta ki a vádlottakkal szemben alkalmazott büntetéseket.

 

  1. ábra Dr. Dukavits Vilmos büntető ügyszakos ítélőtábla tanácselnök, a Győri Királyi Ítélőtábla elnöke 1936-1940

 

Az ítélőtábla döntése ellen mind a közvádló, mind a vádlottak és védőik semmisségi panasszal éltek, ugyanazon okok alapján, amikre a fellebbezést alapították.

A Magyar Királyi Kúria bírói tanácsa[46] az 1934. február 7-én tartott nyilvános tárgyaláson a védelem semmisségi panaszait – az ítélőtáblai határozat ide vonatkozó indokolásával egyetértve – elutasította, de az alsófokú bíróságok ítéletének a vádlottak cselekményeire vonatkozó részét a büntetés kiszabására is kiterjedő hatállyal megsemmisítette.

Alaposnak ítélte azonban a királyi főügyész semmisségi panaszának azon részét, amelyben támadta az alsófokú bíróságok által megállapított anyagi halmazatot, mivel álláspontja szerint is büntetőjogi egység forog fenn. Kifejtette, hogy „a királyi főügyészség semmisségi panasza azért alapos, mert a megállapított és e helyütt irányadó tényállás szerint a vádlottak a sértett megölését már a november 3-iki eset előtt jóval elhatározták, s a királyi törvényszék ítéletében helyesen kifejtettek szerint úgy özv. Bognár Mártonné, mint Vathy Lajos vádlottnál már a november 3-iki eset alkalmával előre megfontolt ölési szándék megvolt, a november 3-iki eset után a vádlottak a sértett megölésére irányuló szándékukról le nem tettek, hanem annak bevégzésére alkalmas időt és helyszínt kerestek. Ez kétségtelenül kitűnik abból, hogy özv. Bognár Mártonné az 1932. évi november 3-iki eset után pár nap múlva örömét fejezte ki, hogy Vathy Lajos a sértett megölését megkísérelte, további pár nap múlva közvetlenül november hó 13-ik napját megelőző napon pedig újból bíztatta Vathy Lajost a sértett megölésére, majd pedig november hó 13-ik napján, midőn a sértettet alva találták és így az ölés véghezvitelére kedvező alkalom kínálkozott, özv. Bognár Mártonné reábírására Vathy Lajos a sértettet meg is ölte”.[47]

A Kúria indokolásában kifejtette, hogy az előre megfontolt ölési szándék megállapítható akkor is, ha a vádlottak a sértett megölését, annak következményeit nyugodtan és higgadtan megfontolták, a véghezvitellel pedig vártak a kedvező alkalomra, ahhoz igazítva a módozatot. Ezért a két cselekmény ugyanazon folyamat része, ugyanazon sértett sérelmére, vagyis külön-külön büntetőjogilag nem értékelhető. „A cél egysége, a védett jogi érdek azonossága és a vádlottak akaratelhatározásának előre megfontolásában is rejlő azonosság folytán büntetőjogi egységet képeznek.”[48] Ezért a Kúria – a védelem anyagi jogi természetű semmisségi panaszának is helyt adva – a halmazat mellőzésével a vádlottak cselekményét egységesen egyrendbeli gyilkosság bűntettének minősítette[49], melynek tettese Vathy Lajos I. rendű vádlott, felbujtója özv. Bognár Mártonné II. rendű vádlott. Az új minősítésre tekintettel vizsgálta, hogy a törvényszék, illetve az ítélőtábla által alkalmazott büntetések azzal arányban állnak e. További súlyosító körülményként értékelte a Kúria tanácsa, hogy az I. rendű vádlott a már megkísérelt cselekményt egy későbbi alkalommal bevégezte, továbbá a II. rendű vádlott a férjét gyilkoltatta meg. Ezek gondos mérlegelésével megállapította, hogy a vádlottak büntetése a bűnösségük fokával és a cselekményük tárgyi súlyával arányos. Nem szükséges és indokolt velük szemben az ügyész által indítványozott súlyosabb joghátrányt alkalmazni.

Ily módon a Kúria Vathy Lajos I. rendű vádlottat 15 év fegyházra,[50] özv. Bognár Mártonné II. rendű vádlottat életfogytig tartó fegyházra,[51] továbbá mellékbüntetésül 10-10 évi hivatalvesztésre ítélte.

 

A kegyetlen férjgyilkos

 

Kámán József községi rendőr 1937. június 17-éről 18-ára virradó éjjel Pirityi József lakásának hálószobájában a vetett ágy mellett vértócsában fekve holtan találta az akkor 84 éves Pirityi József nyugalmazott postaaltisztet. „Csak alsónadrág volt rajta, teste tele volt szurásokkal és vérrel…Az ágyneműn itt-ott égés nyomai voltak láthatók. A holttest mellett egy konyhakés hevert.”

Ezt az észlelést megelőzően körülbelül éjjel fél háromkor Pirityi Józsefné és szomszédja, Hoffmann Jakab megjelentek a rendőrőrszobán, „ahol Hoffmann ezzel kezdte: „Nagy baj van”, amibe Pirityiné közbe vágott, hogy az ura összeszurkálta magát és meg is halt”. Az éjszaka Hoffmann Pirityiné zörgetésére, majd őt segítségül hívó szavaira – „Édes szomszéd jöjjön át, ég az ágynemű, segítsen rajtam” – elsőként érkezett a helyszínre, ahol egyedül találta a holttest mellett annak feleségét, „aki panaszkodott Hoffmannak, hogy az ura öngyilkosságot követett el, összeszurkálta magát és őt is meg akarta szúrni. Az ágynemű ekkor már nem égett, de égési szagot jól lehetett érezni.

Pirityi József testén a Tapolcán felvett boncolási jegyzőkönyv 21 db „vágott, szúrt és hasított folytonosság hiányokat állapított meg, melyek közül a jegyzőkönyv 16–21. sorszám alatt leírtak kés szúrástól származnak. Ezek közül a szívet is átjáró 3 vagy 4 szúrás feltétlenül halálos sérülés volt… ugyancsak életveszélyes és halálos eredményt okozható sérülés számba sorozta az orvosi szakvélemény a holttesten észlelt bőrpusztulást eredményező égési sérüléseket is, amennyiben azok élő testen jöttek létre. Az orvosi szakvélemény a sérüléseket feltétlenül idegen kéz által ejtettnek nyilvánította azzal a hozzáadással, hogy a sértett halálát ezek a sérülések okozták”.[52]

A büntetőügyben Pirityi Józsefné elismerte, hogy az urát, Pirityi Józsefet ő ölte meg. „A kegyetlen asszony bűnperének tárgyalása iránt igen nagy érdeklődés nyilvánul meg” – adta hírül a Kis Ujság a zalaegerszegi királyi törvényszék előtt folyó eljárásról, amelynek hasábján olyan pikáns részletek is megjelentek a bűnös asszony tettéről, mely szerint „Pirityiné, akinek az ura postatiszt volt, az örökség megszerzése céljából alvó férje ingét spiritusszal öntötte le és meggyújtotta. Amikor segítségért kiáltozott, disznóölő késsel megszurkálta, majd a halott ember szájába rumot öntött és azt meggyújtotta”.[53]

Az 1937. október 8-án pénteken megtartott főtárgyalás adatai szerint a tapolcai születésű Rieger Vilmának „Pirityi József már a negyedik ura volt, akihez 1929-ben ment nőül. Az ura, aki ny. postaaltiszt volt, akkor 76 éves volt. Kezdetben jól éltek, később azonban, mint egy másfél év óta állandó volt a veszekedés közöttük, aminek az ura volt az oka. (…) az ura állandóan kocsmázott, minden járandóságát az italra költötte, vádlott a háztartás költségeit is csak úgy tudta előteremteni, hogy egy kosztos diákot tartott, akitől havonta 30 pengőt kapott. Az ura még orvosságra sem adott neki pénzt, lopással gyanúsította, (…) ütötte, verte, megöléssel, revolverrel lelövéssel fenyegette és az utóbbi időben gyakran vette magához a kifent konyhakést azzal a fenyegetéssel, hogy őt megöli. Ez a bánásmód végleg elkeserítette, s ez volt az oka annak, hogy az urát (…) megölte.”

A zalaegerszegi királyi törvényszék ügyben eljáró tanácsa – akik további részletek tekintetében csupán erre hagyatkozhattak – az elsőfokú ítéletben a vádlottnak a nyomozás során, a vizsgálóbíró előtt és a főtárgyaláson tett vallomása alapján olyan részleteit írták le a történteknek, mely alapján az olvasó szemei előtt „foroghat is a film”. E szerint a „vádlott az előszobán a férje hálószobáján keresztül, ahol a férje már aludt, átment a hálószobával szomszédos másik szobába és az abban lévő heverőn vetett magának ágyat. (…) imádkozott, majd elaludt és 12 és 1 óra között felébredt és akkor úgy érezte, hogy végeznie kell az urával. (…) a konyhába ment, innét behozta azt a félliteres keserű vizes üveget, amelyben mintegy 2 dl, denaturált szesz volt, azzal leöntötte az ágyban alvó ura fejét és mellét és az ágy melletti asztalon lévő gyufásdobozból meggyújtotta az urára öntött spirituszt. A sértett felébredt, kiugrott az ágyból, le akarta tépni magáról az égő inget, segítségért kiabált és dulakodott a vádlottal. E közben a vádlott a kezében a spirituszos üveggel a jobb halántékán fejbe ütötte a sértettet, majd az emiatt eltört üvegnek a kezében maradt részével tovább ütlegelte a sértett jobb arcfelét, amivel az arcot és a fül tájékát össze vissza vagdalta és roncsolta. A sértett a földre esett. Ekkor a vádlott (…) a konyhaszekrény fiókjából behozta a (…) nagy konyhakést és a földön fekvő urát azzal kezdte szurkálni.” A halál okaként ezeket a szúrásokat jelölte meg a bíróság azzal, hogy „A sértetten ejtett szúrások a sértett halálát okozták.” Tette bevégeztéül a vádlott „ismét kiment az előszobában lévő szekrényhez, onnét egy rumos üveget hozott be, abból a rumot a nyitott szájjal fekvő halott ura szájba öntötte és »ne, igyál!« szavak kíséretében meggyújtotta”.[54]

A Zalaegerszegi Királyi Törvényszék tanácsa[55] bűnösnek mondta ki a 61 éves Pirityi Józsefnét házastárson elkövetett szándékos emberölés bűntettében. Ezért őt 15 évi fegyházbüntetésre és 5 évi hivatalvesztésre ítélte.[56]

Az ítélet ellen a királyi ügyészség a bíróságnak a vádtól eltérő minősítés[57] és a büntetés súlyosítása miatt, míg a védő a bűnösség megállapítása és a minősítés miatt jelentett be fellebbezést. „Fellebbezett általánosságban a vádlott is, ami alatt a fellebbezési főtárgyaláson tett előadása szerint azt értette, hogy cselekményét önkívületi állapotban követte el és sokallja a büntetést.”[58]

A Győri Királyi Ítélőtábla 1937. december 17-én kelt határozatában[59] az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Egyrészt rámutatott, hogy „az orvosszakértők meggyőző véleménye és az elsőbíróság által helyesen kifejtettek alapján kétségtelen, hogy a vádlott cselekménye elkövetésekor nem volt öntudatlan állapotban, sem elmeműködése nem volt megzavarva így akaratának szabad elhatározási képességével bírt” és helyesnek találta az elsőbíróságnak azt a rendelkezését, „amellyel beszámítást kizáró ok hiányában a vádlott bűnösségét kimondta”.

Rámutatott ugyanakkor arra is, hogy a „vádlott csak akkor éjjel határozta el magát férje megölésére, így helyes az elsőbíróságnak az az álláspontja, hogy a vádlott férjét nem előre megfontolt szándékból ölte meg (…) de különben is az előre megfontoltságot kizárja az a körülmény is, hogy a vádlott férje durva bánásmódja, fenyegetései, bántalmazása következtében állandó lelki izgalomban élt, ez az állapot pedig, ha eszébe ötlött is a férje megölése, nem volt alkalmas a hideg, nyugodt megfontolásra.”

A bűnügyre végső soron a Magyar Királyi Kúria semmisségi panaszokat elutasító végzése 1938. március 30-én tett pontot. Az indokolás szerint a „királyi ítélőtábla az irányadó tényállásból helyes okfejtéssel állapította meg, hogy a vádlott cselekményének elkövetésekor nem volt öntudatlan állapotban. Ennek helyességét igazolja legfőképpen az, hogy a vádlott annyira következetesen vitte véghez tettét, hogy még arra is gondolt, miképp hárítsa el magáról a gyanút. (…) a vádlott éjjel alvásából felkelve határozta el magát a sértett megölésére és a sértettel ez alkalommal semmi összetűzése nem volt, miből következőleg arról, hogy vádlott ölési szándéka erős felindulásban keletkezett és ezt rögtön végrehajtotta, szó sem lehet (…) vádlott bár megelőzően gondolt sértett megölésére, ölési szándéka közvetlen a cselekmény elkövetését megelőzően keletkezett, miből következőleg nyugodt és higgadt megfontolásra kellő idő sem állott rendelkezésére. (…) vádlott a sértett megölését nem előre megfontolt szándékból követte el.”[60]

 

  1. ábra A Kúria végzésének fejrésze

 

Annak a korszaknak is jellemzője volt az egyes társadalmi rétegek közötti szakadék; a jelentős vagyoni különbség, a falusi mélyszegénység, továbbá egyes népcsoportok perifériára szorulása, helyzetük kilátástalanná válása. Ez bizony számos anyagi haszonszerzés által motivált emberöléshez vezetett.

A Győri Királyi Ítélőtábla előtt nyereségvágyból elkövetett gyilkosságért kellett felelnie tettéért Kalányos Ádámnak és fiatalkorú Orsós Jánosnak, Vörös Vendelnének és Szabó Istvánnak, valamint Horváth Lajosnak és Pill Józsefnénak.

 

A vakolai kettős rablógyilkosság

 

  1. december 28-án kettős rablógyilkosság történt a Zalatárnok községhez tartozó Vakola községben. Papp Ferenc és Jakab Ferenc vakolai gazdák fiaikkal együtt állatokat adtak el a zalaegerszegi vásáron. A pénzt átadták fiaiknak, ők pedig éjszaka lassan ballagtak utánuk.[61]

„A két gazda egész éjszaka nem került haza, reggel pedig egy 13 éves cigánygyerek azt jelentette a jegyzőnek, hogy két halott ember fekszik a temető mellett. A halottakban a két gazdát ismerték fel, akik átlőtt fejjel hevertek az úton.” – írta a Magyarság és a Friss Ujság című lap is.[62] A Friss Ujság arról is beszámolt, hogy „gyilkosságot a jelek szerint rablási szándékból követték el az ismeretlen tettesek, akik meglesték a két gazdát, de azt már nem tudták, hogy a pénz már nincs náluk”.

A csendőrség sokáig eredménytelenül nyomozott a tettesek után, majd 4 évvel később – adta hírül a sajtó már a bűnügy bírósági szakaszában – elfogta Kalányos Ádám teknővájó cigányt és annak fiatalkorú társát, ki a tett elkövetésekor még csak 13 éves volt. „Utóbbi volt az a cigánygyerek aki a holttestek megtalálását a jegyzőnek annak idején bejelentette”.[63]

Hogyan került a két gyilkos a csendőrség látókörébe? A sajtó 1930 novemberében, a büntetőper befejezésekor közölt erről is hírt. „Ez év márciusában a véletlen derített fényt az esetre. Lickó-Vadamos községben a teknővájó cigányok összevesztek és a veszekedés közben az egyik cigányasszony azzal vádolta az egyik férfit, hogy ő követte el a gyilkosságot. A csendőrség értesült a dologról (…)”.[64]

A zalaegerszegi királyi törvényszék[65] a vádról 1930. november 17-én megtartott nyilvános főtárgyalás alapján a vád és a védelem meghallgatása után hozott első fokon ítéletet.[66]

A Budapesti Hírlap[67] „Ítélet a vakolai kettős rablógyilkosság bünpörében” címmel adta hírül olvasóinak, hogy „a vádlottak részletes beismerő vallomást tettek”. A Friss Ujság[68] azt is leközölte: „Bevallották, hogy már régóta lestek a két gazdára azzal a szándékkal, hogy végrehajtják a rablógyilkosságot. Jakab Ferencet a 13 éves cigánygyerek, Papp Ferencet pedig Kalányos Ádám lőtte le.”

A zalaegerszegi királyi törvényszék az elsőfokú ítéletében a vádlottak egybecsengő beismerő vallomásai alapján ekként állapította meg a végzetes nap eseményeit: „Kalányos Ádám és fiatalkorú Orsós János vádlottak 1926. december 28-án reggel a Vakola község irányából Zalaegerszeg felé vezető országút melletti cigánytanyáról észrevették, hogy Jakab (Tikler) Ferenc és Papp Ferenc vakolai lakosok ökröket hajtanak a zalaegerszegi vásárra. Nyomban együttesen elhatározták, meglesik nevezetteket, amint a vásárról hazafelé jönnek, megölik őket és elveszik a pénzüket. Napközben a cigánytanyán lévő kunyhóból figyelték az országutat, majd este felé magukhoz véve a bűnjelként lefoglalt forgópisztolyt, elindultak az országúton Vakola község felé, hogy a cigánytanyától távolabb jussanak, mert arra gondoltak, hogy ha a cigánytanya közelében követik el a cselekményt, a többi cigányok észrevehetik és a csendőrök gyanúja is könnyebben reájuk terelődik. Közben észrevették, hogy az országúton 3 egyén közeledik, akikben Jakab Ferenc és Papp Ferenc sértetteket és Papp Ferencnek a fiát ismerték fel. A vádlottak ekkor behúzódtak az országút melletti erdő szélébe és onnan figyelték meg, hogy Papp Ferencnek a fia elvált a sértettektől, Papp Ferenc és Jakab Ferenc sértettek pedig kettesben folytatták az útjukat az országúton. A vádlottak egy ideig az országút déli oldalán az erdő szélében követték a sértetteket, majd megelőzték őket, átvágtak az országút északi oldalára és ott a vakolai hullaházában (…) elrejtőzve lesbe állottak. Amikor a sértettek a hullaház elé értek, fiatalkorú Orsós János vádlott eléjük ugrott és a bűnjelrevolverrel mintegy 6-8 lépés távolságról Jakab Ferenc sértettet fejbe lőtte, mire az nyomba összeesett. Ekkor odaugrott Kalányos Ádám vádlott, kikapta revolvert Orsós János kezéből és azzal 2-3 lépés távolságról Papp Ferenc sértettet fejbe lőtte, mire az is nyomban összeesett. A lövések mindkét sértettet halálosan találták. (…) Az ölési cselekmény végrehajtása után a vádlottak kikutatták a sértetteket. Fiatalkorú Orsós János Jakab Ferenc sértettnél talált egy pénztárcát, mintegy 100 000 korona papírpénzzel, egy darab kenyeret, egy szakajtó ruhát és egy kést. Kalányos Ádám vádlott Papp Ferencet motozta meg, de nem talált nála semmit. A sértetteknek a csizmáit is lehúzták a vádlottak, mert azt hitték, hogy oda rejtették el az ökrök árát, de a pénzt ott sem találták meg. Ezután a vádlottak eltávoztak. Magukkal vitték a Jakab Ferencnél talált ingóságokat és Jakab Ferencnek a csizmáját.”

Az ítélet indokolásában leírta az eljáró bíróság, hogy „Ezt a beismerést megtették a vádlottak vitéz dr. Hunyady László főszolgabíró előtt, aki a főtárgyaláson tanúként kihallgattatván bizonyította, hogy a beismerés kényszertől mentes, önkéntes beismerés volt. Ugyanezt a beismerést tartalmazza mindkét vádlott részéről a csendőri tényvázlat is és azt a vádlottak a királyi törvényszék vizsgálóbírája előtt is fenntartották”.[69]

„A bíróság több tanú kihallgatása után délután hat órakor hirdette ki az ítéletet.”[70] A királyi törvényszék ítéletében Kalányos Ádám bűnösségét 2 rendbeli gyilkosság bűntettében állapította meg, egy esetben mint tettes, egy esetben pedig bűnsegéd,[71]  fiatalkorú Orsós János bűnösségét 2 rendbeli gyilkosság vétségében állapította meg, egy esetben mint tettes, egy esetben pedig bűnsegéd[72], bűnösek továbbá mint tettestársak és pedig Kalányos Ádám egy rendbeli rablás bűntettében és további egy rendbeli rablás bűntettének kísérletében, Orsós János pedig egy rendbeli rablás vétségében és további egy rendbeli rablás vétségének kísérletében .”

A királyi törvényszék ezért  Kalányos Ádám vádlottat összbüntetésül[73] életfogytig tartó fegyházra, 10 évi hivatalvesztésre és politikai jogainak ugyanilyen tartamú felfüggesztésére, fiatalkorú Orsós János vádlottat egységes intézkedésül 5 év fogházra” ítélte.[74]

A Népszava[75] a döntés tényéről Kettős gyilkosság címmel akként tudósított 1930. november 30-i számában, hogy „A zalaegerszegi törvényszék Kalányos Ádám teknővájó cigányt és társát, egy fiatalkorú cigányt kétrendbeli gyilkosság miatt életfogytiglani, illetve ötévi fegyházra ítélte”.

 

  1. ábra A Friss Újság tudósításának szalagcíme

 

 

„A rablógyilkos zalai cigányok a győri Tábla előtt” címmel tudósított a bűnper fellebbviteli tárgyalásáról a Kis Ujság[76] 1931. május 14-i számában azzal a felütéssel, hogy „Páratlan bűnügyet tárgyalt péntek délelőtt a győri Tábla”. Ezen a napon azonban nem került pont az ügyre, az ítélőtábla „csak elrendelte Kalányos Ádám elmeállapotának megvizsgálását”.[77]

A győri ítélőtábla másodfokon dr. Dukavits Vilmos[78] tanácselnök vezette tanácsa Schadl Jenő előadó bíróval 1931. november 6-án hozott ítéletet a közvádlónak Kalányos Ádám vádlott terhére, Kalányos Ádám vádlottnak és védőjének enyhébb minősítés (emberölés bűntette) miatti fellebbezése folytán nyilvános fellebbviteli főtárgyaláson.[79]

A másodbírói döntés az elsőfokú bíróság ítéletét a fiatalkorú Orsós János, valamint Kalányos Ádám bűnösségét kimondó és a rablás bűntettének minősítésére vonatkozó, nem fellebbezett részeiben nem érintette, egyebekben helybenhagyta azzal, hogy Kalányos Ádám  tekintetében beszámításról rendelkezett. Az indoklás szerint a „kifogásolt minősítés keretében felülvizsgált tényállást a királyi ítélőtábla minden részletében elfogadta, mert az a felmerült bizonyítékoknak megfelel”. „Az orvosszakértőknek 54. sorsz. véleménye alapján megállapította meg, hogy Kalányos Ádám vádlott sem az elbíráláskor nem szenved, sem a bűncselekmény elkövetésekor a nem szenvedett elmezavarban, öntudatlanságban vagy elmegyöngeségben, s hogy ehhez képest akaratának szabad elhatározó képessége megvan és megvolt. Az ölési cselekmény minősítése megfelel a törvénynek. Ide vonatkozólag a királyi ítélőtábla utal a királyi törvényszéknek a megállapított tényállásból levont s ehelyütt is elfogadott helyes okfejtésére.”[80]

 

  1. ábra Dr. Dukavits Vilmos tanácselnök és Schadl Jenő előadó bíró aláírása a másodfokú határozaton

 

 

A Magyar Királyi Kúria dr. Szeőke István kúriai tanácselnök vezette tanácsa dr. Bolla Árpád előadó bíróval 1932. június 14-én hozott végzést a királyi főügyész és Kalányos Ádám vádlott semmisségi panasza ügyében. A magyar királyi Kúria a semmisségi panaszokat mint alaptalanokat elutasította, „mert az alsóbbfokú bíróságok, az általuk helyesen felhozott bűnösségi körülmények kellő mérlegelése mellett a törvény rendelkezéseinek megfelelően és a vádlott bűnösségi fokához mérten szabták ki a vádlott büntetését”.[81]

8 óra újság röviden tudósított a döntés lényegéről. „A zalaegerszegi törvényszék, majd a győri tábla életfogytiglani fogházra/fegyházra ítélte Kalányost és az ítéletet a Kúria most jogerőre emelte.”[82] Az Új Barázda is ugyanezt közölte le, kommentár nélkül.[83]

 

A gyöngeelméjű testvér, aki „gyilkolt egy pakli dohányért”, avagy a fiatal özvegy részes-e apósa meggyilkolásában?

 

A babóti négygyermekes szegény családból származó Szabó Mária – mint oly sok honfitársunk a századelőn – rokonaival együtt „kitántorgott Amerikába”[84] a boldogulást keresni. A szerelem ott talált rá a szintén babóti illetőségű ifj. Vörös Vendel személyében, akivel 1914-ben házasságot kötöttek. Együtt tértek vissza Magyarországra 1920-ban és szülőfalujukban gazdálkodni kezdtek az após – id. Vörös Vendel – földjein, aki átengedte ezek tulajdonjogát fiának, fenntartva rajtuk a holtig tartó haszonélvezeti jogát. A fiatalok boldogan éltek és nevelték sorban megszülető három gyermeküket egészen a férj korai haláláig. A 33 éves özvegy egyedül maradt gyermekeivel apósa házában, akitől sokat szenvedett, mert az öregúr gorombán bánt, perlekedett vele. Bár a menye ellátta és gondoskodott róla, az após mégis olyan fukar ember volt, hogy a háztartás költségeihez sem járult hozzá. A férj családjában más pártfogója sem akadt az asszonynak, mert nem hozott vagyont a házasságba, ezért lenézték.

Így érkezett el az 1929-es esztendő, amikor özvegy Vörös Vendelnének nagyobb családi kiadásai keletkeztek és kénytelen volt a pesti Magyar Kereskedelmi Bank győri fiókjánál 2300 Pengő kölcsönt felvenni. A bank azonban csak abban az esetben volt hajlandó a hitelt folyósítani, ha a fedezetül szolgáló ingatlanokra a zálogjoga a haszonélvezeti jogot a rangsorban megelőzve kerül bejegyzésre. Ehhez id. Vörös Vendel hozzájárulására lett volna szükség, amelyet a menyével való rossz viszonya miatt nyilván megtagadott volna. Vörös Vendelné ezt tudva az apósának semmit nem szólt a kölcsönről, hanem szerkesztett a nevében egy ún. „elsőbbségi engedélyt”[85], amelyre 1929. augusztus 31-én id. Vörös Vendel nevét Szabó Fánival ráhamisíttatta, tanúként pedig Szabó Kálmánnal íratta alá, akik mindketten Vörösné testvérei voltak. Az asszony átadta a hamis magánokiratot az ügyvédjének,[86] aki a zálogjogot a pénzintézet javára a kapuvári telekkönyvi hivatalban a két babóti ingatlanra bejegyeztette, így a család a kölcsönt megkapta. A földhivatali határozatból azonban értesült id. Vörös Vendel a hamisításról és óriási patáliát csapott. Ifj. Vörösné végül az apósa kifogásai miatt ezt a zálogjogot töröltette az ingatlanokról, és újabb kölcsönt vett fel egy soproni pénzintézetnél, ahol megelégedtek a zálogjoguk második helyen történő bejegyzésével is.

Ilyen előzmények után következett el 1929. december 7-ének estéje, amikor – a későbbi vádlott, özv. ifj. Vörös Vendelné elmondása szerint – az egyébként is betegeskedő id. Vörös Vendel korán lefeküdt, majd a menye is nyugovóra tért ugyanabban a szobában 3 gyermekével este fél 10 óra tájban. Fél tizenegy körül megjelent a lakásban özv. Vörös Vendelné bátyja Szabó István, aki gyakran járt a házukhoz kisebb munkákat elvégezni. Az asszony néhány szót beszélt a testvérével, majd kiengedte a konyha felé és az ajtót bezárta. Kevéssel később apósa felkelt az ágyából és kiment az udvarra a szükségletét végezni. Alig távozott el az idős ember, a konyhából nagy zuhanás hallatszott, mire Vörösné kiment és az apósát a padlón fekve, halva találta. A bátyja már nem volt ott, ezért arra gondolt, hogy férje 78 éves, gyenge egészségű édesapja természetes halált halt. Késő este lévén csak Erzsébet nevű lányának szólt, hogy segítsen a nagypapát bevinni a szobába, ráfektetni az ágyára. Másnap reggel az özvegy elhívatta Lajtos Károlyt, akivel a holttestet megborotváltatta, felöltöztette, majd a családdal 1929. december 10-én eltemették.

Mindenki napirendre tért az idős családfő elhunyta felett egészen addig, amíg Szabó István 1930. januárjában, az édesapja udvarán el nem kezdett panaszkodni a sógornőjének – ifj. Szabó Ignácnénak – arról, hogy apja, az idősebb Szabó Ignác és öccse, Szabó Kálmán meg akarják őt verni. Majd kijelentette, hogy az apját, „azt a vén kupecet megfojtja úgy, mint ahogyan elbánt id. Vörös Vendellel, mert azt ő fojtotta meg, hogy a fene egye meg ott, ahol van”.[87]

Szabó István kijelentését meghallotta Molnár András, aki erről rögtön jelentést tett a csendőrségen. A nyomozás e bejelentést követően indult meg, és Szabó István első gyanúsítotti vallomásában azonnal beismerte id. Vörös Vendel megölését. A kapuvári királyi járásbíróságon[88] ezt megismételte és kiegészítette azzal, hogy a húga, özv. Vörös Vendelné Szabó Mária biztatta már hosszabb idő óta a sértett megölésére, „aki átmenvén hozzá az apja lakására, 8 „vasat” ígért neki dohányra, ha apósát elteszi láb alól”.[89]

Szabó István vallomásának ellenőrzése érdekében megtörtént a sértett holttestének exhumálása, amelynek eredményeként megállapították, hogy Vörös Vendel halálát fulladás okozta, melyet a nagy nyaki erek kézzel való leszorítása, illetve összenyomása idézett elő. Az idegenkezűséghez nem férhetett kétség. Ily módon az 1930. január 26-án előzetes letartóztatásba került özvegy felbujtói közreműködése megalapozódott, főként miután a bátyja a főtárgyaláson[90] akként részletezte a rábeszélés körülményeit, hogy a húga az apósa megölésének módját is meghatározta, miszerint egyik este a vádlott várja meg az idős embert a konyhában, amikor kimegy éjszaka az udvarra a szükségét végezni, majd ott bánjon el vele. Szabó István vádlott minden apró mozzanatot feltárt a bíróság előtt, mellyel teljesen meggyőzte Pentelényi János királyi törvényszéki tanácselnököt és tanácsát [91] arról, hogy a gyilkosság kitervelője és felbujtója özv. Vörös Vendelné Szabó Mária volt.

Az 1930. október 30-án meghozott elsőfokú ítéletben így idézi az előadó bíró a vádlott vallomását, amelyben számot adott a cselekményéről: „(…) a vádbeli napon este 10-11 óra tájban csakugyan átment özv. Vörös Vendelné lakására, a ki ott az apósával együtt lakott, a konyhaajtót nyitva találta, bement a konyhára s ott addig várakozott, a míg id. Vörös Vendel csakugyan kiment az udvarra szükségletét végezni s mikor visszajött, a magával hozott kötelet a nyakába akasztotta, azzal elrántotta mire az öreg elesett, azután úgy megszorította a kötelet a torkán, hogy a sértett egy jajkiáltás után – jaj, végem van – nyomban meghalt. A kiáltásra kiment a szobából özv. Vörös Vendelné vádlott s ketten bevitték a halottat a szobába és lefektették az ágyra. Özv. Vörös Vendelné még vacsorát és dohányra 8 fillért adott neki, azután Szabó István eltávozott, másnap reggel azonban Vörös Erzse[92] tanúvallomása szerint visszament és arra kérte özv. Vörös Vendelnét, hogy a gyilkosságról ne szóljon senkinek.”[93]

A vádlott azonban nem tudta mondandóját összefüggően, önállóan előadni, hanem az elnök által feltett kérdésekre válaszolgatott röviden, szakadozottan. A beismerő vallomását alátámasztotta a helyszínen lefoglalt kötéldarab, továbbá az orvosszakértők véleménye, miszerint a sértett halálát a fojtogatás által előidézett fulladás okozta. Ugyanakkor Szabó István elmeállapotáról az elmemegfigyelés[94] és a törvényszéki orvosi vizsgálat után az a vélemény született, miszerint „nehézkóros elmegyengeségben /butaságban/ szenved és bűncselekményét eme elmebetegségből kifolyólag, erőszakos cselekedetben megnyilvánuló ködös állapotban követte el, melynél fogva sem a bűncselekmény elkövetésekor, sem jelenleg nem bír az akaratának szabad elhatározó képességével és mint ön- és közveszélyes elmebeteg elmegyógyintézetben helyezendő el, cselekménye[95] értelmében nem számítható be neki, miért is a gyilkosság bűntettének vádja alól a Bp. 326. §-ának 3. pontja[96] alapján fel kell őt menteni és elmegyógyintézetbe való szállítását kellett elrendelni”.[97] Szabó István vádlottat tehát – mai terminológiával élve – büntethetőséget kizáró ok; az elmeműködés kóros állapota miatt felmentette az elsőfokú bíróság.

Az emberölésben való részvételét mindvégig következetesen tagadó özv. Vörös Vendelné vádlott vonatkozásában azonban – a bátyja terhelő vallomása mellett – több közvetett bizonyítékot is fölsorakoztatott a vádat képviselő Bertalan Endre királyi ügyész, ami a bűnösség irányába mutatott. A bizonyítékok értékelése körében kifejtett érvelése a következő tényekből és következtetésekből épült fel:

„Elsősorban magának a vádlottnak előadásából, továbbá a vizsgálat adataiból is megállapítható, hogy a sértett a fukarságig takarékoskodó egyén volt, a háztartás költségeihez nem járult hozzá, e miatt a vádlottnak sokat kellett szenvednie s a vagyonjogi kérdések miatt, különösen az említett kölcsön miatt többször voltak a sértettel összetűzései. Emiatt is, meg a sértett betegeskedése miatt is a sértett olyan gazdasági korlátozottságot jelentett a vádlott számára, a melyet sokáig elviselni nem volt képes, s így egyedül neki állott érdekében, hogy ettől a tehertől megszabaduljon, gazdasági önállóságra tehessen szert s ezért a sértettet eltegye láb alól. Hogy a vádlott már jóval a bűncselekmény elkövetése előtt foglalkozott ezzel a gondolattal, legjobban bizonyítja, hogy már 1929 novemberében purgációs magot[98] főzött a sértettnek, aki azt orvosság gyanánt be is vette. A vádlott erre vonatkozóan azzal védekezett, hogy a sértettnek nem volt étvágya és állandóan a gyomrával volt baja, miért is a kérésére hánytató szerül főzött neki purgációs magot. Böcskei Géza tanú vallomása szerint azonban, a mikor a sértett 1929. novemberében Kapuvárott járt a telekkönyvi hivatalban, igen rosszul lett, sokat hányt s kérdésre elmondotta, hogy a menye valami rossz fekete színű levest adott neki, a mely olyan keserű volt, hogy az életben olyan rosszat nem evett. A sértett olyan rosszul volt, hogy kocsin kellett hazavinni s még napokig panaszkodott, hogy semmit nem bír el azóta a gyomra. Az országos bírósági vegyésznek 9. alszámú véleménye szerint az ilyen purgációs magnak a bevétele erős bélhurutot eredményez, nagyobb mennyiségű magnak az elfogyasztása pedig halált okozhat. Abból a körülményből tehát, hogy a vádlott nagyobb mennyiségű purgációs magot főzött a sértett levesébe, a mely egészen megfeketedett, következtetni lehet arra, hogy a vádlottnak már akkor is szándékában volt, hogy a sértettet megölje. Amikor azonban az nem sikerült neki, akkor érlelődött meg benne a gondolat, hogy a könnyen befolyásolható bátyját biztassa fel a sértett megölésére. (…) Bár Szabó Istvánt az orvosszakértők elmebetegnek és az akarata szabad elhatározására képtelennek nyilvánították, a királyi törvényszék a vádlott-társára terhelő vallomását egészben valónak, hitelt érdemlőnek fogadta el, mert előadásának egyes részleteit a tények és egyéb bizonyítékok is megerősítik, továbbá mert a vádlott-társa előtt megismételt vallomását özv. Vörös Vendelné szemmel láthatólag erőtlenül tagadta és megcáfolni nem tudta, sőt Szabó Istvánnak azt a határozott és többször is megismételt állítását, hogy a halottat ketten vitték be a konyhából a szobába, megerősíti a vádlott leányának, Vörös Erzsébetnek a vallomása, aki eleinte ugyan menteni igyekezett az anyját azzal, hogy ő segített a holttestet bevinni, később azonban, a mikor Szabó Istvánnal szembesíttetett, bevallotta, hogy ő az ágyban maradt és az anyja Szabó Istvánnal együtt vitte be és fektette le a sértettet. Ezzel tehát megdőlt a vádlottnak az a védekezése is, hogy a tett elkövetése után nem is látta Szabó Istvánt.”

A soproni törvényszék ítéletében tovább részletezte a bűnösség körében feltárt bizonyítékokat. Elsősorban a sértett halálának körülményeiről az egyetlen közvetlen tudomással bíró személy; – az elkövető – Szabó István szavahihetőségének megalapozottságát igyekezett megindokolni, hiszen vallomásának elfogadhatóságát erősen megkérdőjelezni látszott a szakértői vélemény által alátámasztott kóros elmeállapota. Ugyanakkor a bírói tanács a vallomás bizonyítékok körébe való beemelésének okát is a szakértői véleményre alapozta az alábbiak alapján: „Hitelt érdemlőnek kell elfogadni az elmegyengeségben szenvedő Szabó István vallomását azért is, mert az orvosszakértők határozott véleménye szerint a súlyos esemény annyira beidegződött a beteg agyába, hogy mint egy automata a sorjában felvett külső behatásokat pontosan, időrendben el tudja mondani és éppen az, hogy mindig ugyanazt mondja, bizonyítja azt, hogy a vallomása teljesen hitelt érdemlő, mert ha képzelt dolgokat mondana el, nem tudná mindig ugyanazt mondani, hanem megváltoztatná a vallomását.”[99] Az elsőfokú bíróság egyéb körülményeket is az özvegy terhére értékelt, például azt, hogy a sértett leányának, Balogh Sándornénak nem szólt azonnal az édesapja haláláról, továbbá amikor sógornője másoktól értesülve a halálesetről átment hozzá, valótlanságokat állított az apósa halálának körülményeiről. A vádlott azt állította ugyanis, hogy az esti lefekvéskor id. Vörös Vendelnek még semmi baja sem volt, lefeküdt rendben, majd éjfélkor hörgött, mire az özvegy felkelt és lámpát gyújtva észlelte, miszerint apósa halott. A sógornő, valamint a sértett másik lányának férje, Böcskei Géza egyaránt azt vallották tanúként, hogy észlelték a sértett nyakán lévő kékesvörös foltokat, amelyekről özv. Vörös Vendelné, illetve a leánya Vörös Erzsébet azt állították, hogy a sértett a halála előtt, már éjjel leesett az ágyáról és megütötte magát a tűzhelyben.

Ezek a tanúktól nyert információk ellentmondást mutattak a vádlott saját vallomásával is, ezért az elsőfokú bíróság özv. Vörös Vendelné védekezését elvetette és bűnösségét megállapította előre megfontolt szándékkal, nyereségvágyból elkövetett gyilkosság bűntettében, melyet az elmebeteg – mai terminológiával élve beszámítási képességgel nem rendelkező – testvérét eszközként felhasználva, nem felbujtóként, hanem tettesként valósított meg.[100] Megállapította a bíróság a bűnösségét magánokirat-hamisítás és közokirat-hamisítás bűntettében is, a felvett hitel fedezetéül szolgáló jelzálogjog telekkönyvi bejegyeztetéséhez felhasznált, hamisított elsőbbségi engedély miatt is.[101] Súlyosító körülményként vette figyelembe a törvényszék özv. Vörös Vendelné terhére az anyagi motiváltságát és a közeli hozzátartozó sérelmére való elkövetést, míg enyhítő körülményként értékelte a büntetlen előéletet, a sértett által tanúsított méltánytalan elbánást. Mindezekre tekintettel halmazati büntetésül – a törvényben előírt halálbüntetés helyett – életfogytiglani fegyházbüntetésre és 100 Pengő pénzbüntetésre, valamint mellékbüntetésként 10 évi hivatalvesztésre ítélte.[102]

Özv. Vörös Vendelné testvérei, Szabó Fáni és Szabó Kálmán, az elsőbbségi engedély meghamisításában való közreműködésük folytán – mint bűnsegédi bűnrészesek a közokirat-hamisítás bűntettében[103] – egy-egy hónapi fogházbüntetést kaptak.[104] Szabó Istvánt a soproni törvényszék – a fent idézett elmeorvosszakértői vélemény alapján – a gyilkosság bűntettének vádja alól beszámítást kizáró ok miatt[105] felmentette[106] és elrendelte a közigazgatási hatóság útján elmegyógyintézetbe való elszállítását.[107]

A babóti gyilkossági ügyet nagy közérdeklődés kísérte, így az elsőfokú ítéletről a lapok is beszámoltak. A Friss Ujság „Gyilkolt egy pakli dohányért – A gyöngeelméjű gyilkost az áldozat felesége bérelte fel” címmel foglalta össze a tényállást és a törvényszék döntésének lényegét.[108] Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész súlyosításért, míg özv. Vörös Vendelné és védője a gyilkosság vádja alól történő felmentésért, továbbá a nem vitatott intellektuális bűncselekmények miatt enyhítésért fellebbeztek a Győri Királyi Ítélőtáblához.

 

Az Új Barázda című lap 1931. február 8-án megjelent számában „Szenzációs fordulat a Győri Tábla ítéletében” bevezetővel számolt be a babóti özvegyasszony ügyében született másodfokú döntésről.

 

  1. ábra Az Új Barázda tudósítása

 

A dr. Dukavits Vilmos királyi ítélőtáblai tanácselnök által vezetett grémium az 1931. február 7-én megtartott főtárgyalásán történt eseményeket következők szerint ismertette a napilap: „A győri ítélőtábla a tegnapi tárgyaláson Eckensberger Károly dr. főügyészhelyettes vádbeszéde és Szalay Jenő dr. soproni ügyvéd védőbeszéde után az elsőbíróság ítéletét megváltoztatva özv. Vörös Vendelnét a gyilkosság vádja alól felmentette azzal az indokolással, hogy az elmebeteg Szabó István vallomása nem nyújt megnyugtató bizonyítékot és így nem lehet megállapítani, hogy Szabót tényleg a vádlott bujtotta fel a gyilkosságra. A tábla egyben elrendelte a vádlott azonnali szabadlábra helyezését.”[109]

Dr. Schadl Jenő királyi ítélőtáblai bíró, az ügy előadója az írásba foglalt ítéletben részletes indokát adta a másodfokú bíróság döntésének:

„A királyi ítélőtábla Szabó István előadását figyelembe vehetőnek nem találta. Egy bűnvádi eljárás alá nem is vonható, ön- és közveszélyes elmebeteg előadásának még az orvosszakértők véleménye ellenére sem lehet meggyőző erőt tulajdonítani. És pedig annál kevésbé, mert az a főérvelés, hogy Szabó István azért érdemelne hitelt, mert mindig ugyanazt mondja, automata módjára, melyből annak következtében, hogy Szabó István nem mindig egyformán adja elő az eseményeket, sőt az a bizonyos összevisszaság, ami egy elmebeteg elbeszélésénél egészen természetes, nála is feltalálható.

Így pl. a mai főtárgyaláson felolvasott rendőri tényvizsgálat szerint Szabó István a legelső kihallgatása alkalmával azt mondotta, hogy két kezével fojtotta meg a sértettet, akire azért haragudott, mert mindig »süsü«-nek csúfolta. Itt tehát a saját megszégyenítését állította oda motívum gyanánt. Később, a járásbíróságnál, valamint a január 28-i vizsgálóbírói kihallgatása alkalmával még mindig beismeri a kézzel való megfojtást, de itt már az indító ok a nővére, Mária, aki már régebben bíztatta erre, s dohányt is ígért. Még később, a június 4-i kihallgatásakor megint azt mondja, hogy nem maga eszétől tette, hanem nővére biztatására, ő volt a főcinkos, aki azt is mondotta, hogy kötéllel fojtsa meg az öreget. Ennek megfelelően azt mondja tovább, hogy a tettet fahordó kötéllel hajtotta végre. A főtárgyaláson, az elnök részletes, kimerítő kérdésére tagadja, hogy id. Vörös Vendelt megfojtotta volna. Azt mondja, azért halt meg id. Vörös Vendel, mert úgyis beteg volt. Később beismeri a megfojtást, amit nem kézzel, hanem kötéllel vitt végbe, s egyszer úgy adja elő a dolgot, hogy a Mari hívására és biztatására tette, majd később azzal motiválja cselekményét, hogy ha a sértett bántotta a Marit, ő azt nem nézhette jó szemmel, azonkívül őt magát is »szopogi«-nak nevezte, ami szintén nem tetszett neki. Később, amikor őt a tagadásban lévő özv. ifj. Vörös Vendelnével szembesíteni kellett, a szemébe mondást megtagadta. Szabó István azt is mondja, hogy özv. Vörös Vendelné Szabó Mária az apjuk /Szabó Ignác/ házánál, annak füle hallatára biztatta arra, hogy fojtsa meg az öreget. Szabó Ignác ugyan nem volt kihallgatva a főtárgyaláson, csupán a vizsgálatkor, azonban teljesen valószínűtlen, hogy özv. Vörös Vendelné ennyire elővigyázatlan lett volna. Ellentmondás van Szabó István előadásának abban a részében is, amely a vádlott által állítólag adott jutalom időpontja tekintetében van. Először ugyanis Szabó István azt mondja, hogy előbb kapta meg a 8 fillért aztán fojtotta meg a sértettet. Később megfordítja a sorrendet, előbb ölt, aztán megkapta a 8 vasat és vacsorát, azután elment. Különben is Szabó István rabiátus ember, akinek a legkisebb ok is elég arra, hogy azért embert is öljön. Szabó Ignácné vallja 1930. január elején, de már a gyilkosság után Szabó István úgy nyilatkozott előtte, miképp apja Szabó Ignác és fivére Szabó Kálmán meg akarják őt verni, ő azonban megfojtja a vén kupecet /az apját/ úgy, amint az öreg Vörös Vendelt megfojtotta.

Az előadottakból következik, hogy Szabó István elhatározására nem okvetlenül a Szabó Mária biztatásának kellett determináló hatással lennie. Ilyen ok gyanánt szerepelhetett az is, hogy az öreg Vörös Vendel Szabó Istvánt csúfolta, Szabó Máriát pedig bántotta, ami Szabó Istvánnak szintén fájt. Annak következtében pedig, hogy özv. Vörös Vendelné Szabó Mária a felbujtásnak, biztatásnak bármilyen formában való megtörténtét tagadja, s ezzel a tagadással szemben – Szabó István előadásán kívül – más bizonyíték fel nem merült. Az az ellentmondás pedig, ami a vádlottnak és Vörös Erzsébetnek a vallomása között van, származhatott a 14 éves tanú megzavarodásából is: a királyi ítélőtábla nem állapíthatta meg a vádlottnak közvetett-tettesi minőségét, sem azt, hogy neki a bűncselekmény elkövetésében bármi része lett volna. (…) Ha igaz is, hogy a vádlott Szabó Istvánnal együtt vitte a holttestet a szobába, ebből még nem következik, hogy megölésében is részes volt. Az pedig, hogy tudatosan elhallgatta apósa halálának igaz körülményeit, történhetett abból az okból is, hogy szégyellte elmondani a házában a családjában történteket s hogy félt Szabó Istvánnak bosszújától s így legfeljebb, mint bűnpártoló[110] volna felelősségre vonható. Ennek azonban – miután vagyoni haszon nem játszik szerepet – az útját állja az a körülmény, hogy azt fivére érdekében követte el.”[111]

A táblabíróság gyanús körülménynek értékelte ugyan az özvegy nehéz pénzügyi helyzetét, továbbá a purgációs oldat megitatását, azonban arra az álláspontra helyezkedett, hogy az anyagi haszonszerzés célzata már a haláleset előtt megszűnt, mivel a vádlott a sértett haszonélvezeti jogának elsőbbsége mellett is felvehette a jelzálogkölcsönt az ingatlanaira. A purgációs magból főzött, hánytató hatású oldat felhasználása pedig azon a vidéken szokásos népi gyógymód a gyomorbántalmakra, melyből nem lehet bűnös szándékra következtetni.

A fentiek szerint csupán egyrendbeli magán- és egyrendbeli közokirathamisítás bűntette maradt özv. Vörös Vendelné terhén, mely cselekményekben való bűnösségét elismerte, így ezek minősítését sem támadta senki jogorvoslattal. A gyilkosság bűntettét érintő felmentő rendelkezés miatt azonban új büntetést kellett kiszabni. A másodfokú bíróság súlyosító körülményként értékelte, hogy az okirathamisítás által megszerezni kívánt 2300 Pengő a bűntetti értékhatárt többszörösen meghaladja, míg enyhítőként vette figyelembe, hogy a hamis telekkönyvbe került bejegyzéssel beállott vagyoni veszélyeztetés rövid ideig állt fenn, illetve az eredeti állapot helyreállítása megtörtént. Az intellektuális bűncselekményekért özv. Vörös Vendelné vádlottat „összbüntetésül”[112] 1 évi börtönbüntetésre ítélte. Beszámította a szabadságvesztésbe a vádlott 1930. január 23-tól történt fogvatartását, mellyel teljesen kitöltöttnek tekintette a büntetést, ezért azonnali szabadlábra helyezését is elrendelte.[113]

A vádhatóság jogorvoslati indítványa folytán eljárt Magyar Királyi Kúria dr. Finkey Ferenc tanácselnök által vezetett tanácsa[114] az 1931. október 13-án meghozott végzésében a koronaügyész semmisségi panaszát[115] elutasította. Megállapította, hogy „a királyi ítélőtábla özv. Vörös Vendelné sz. Szabó Mária vádlott büntetését a bűnösségi körülmények helyes értékelésével az alanyi bűnösség fokával és a bűncselekmény tárgyi súlyával arányban állóan szabta ki”.[116]

 

  1. ábra Dr. Finkey Ferenc,

1930-tól a Magyar Királyi Kúria gyilkossági, csalási, okirat-hamisítási ügyeket

tárgyaló III. tanácsának elnöke, 1908-tól az MTA tagja, jogtudós

 

 

Egy kereskedő kegyetlen halála

 

  1. december 9-éről 10-ére virradó éjszaka baltával meggyilkolták Berger Mór banai kereskedőt. „Az elvetemült gyilkos teljesen szétverte Berger koponyáját és zsineggel is fojtogatta” – adta hírül 1932. december 16. napi számában a Friss Ujság.

A sajtóhírben beszámoltak arról is, hogy „a csendőrök a gyilkosságot követő napon elfogták Horváth Lajos gazdasági munkást, aki a Bana közelében lévő Csémerházán lakott”. A cikk szerint „Horváth tagadta, hogy ő követte volna el a bűncselekményt. A tanúk azonban ellene vallottak. Akadt olyan tanú is, aki látta Horváthot a gyilkosság napján vitatkozni Bergerrel és látta azt is, amint Horváth bement a kereskedővel a házba”. „Horváth Lajos azonban a súlyos tanúvallomások ellenére továbbra is állhatatosan tagadott és elkeseredetten hangoztatta ártatlanságát.”

Az első fordulatot az ügyben az hozta, hogy megjelent a csendőrségen Berger Mór egyik hozzátartozója, felmutatott egy régi gyártmányú órát, amiről azt állította, hogy ennek az órának a mása Bergeré volt. A gyilkosság után ez az óra eltűnt, melynek felkutatására indított nyomozásba a csendőrség december 15-én az órát egy igmándi órásnál megtalálta. Az órás vallomásában elmondta, hogy egy gazdalegénytől vette a kétfedelű öreg órát.

A győri ügyészség fogházában mutatták fel Horváth Lajos előtt a döntő bizonyítékot. „Amikor a legény meglátta az órát, elfehéredett, dadogni kezdett és néhány perc múlva beismerte, hogy valóban ő követte el a borzalmas gyilkosságot.” Amikor a rablógyilkost az ügyészi fogházból helyszíni szemle lefolytatására Banára akarták vinni, „kezeit tördelve rimánkodott, hogy ezt nem bírja megtenni, nem akarja látni azt a helyet, ahol tettét elkövette.”

Újabb fordulat akkor történt, amikor a gyilkost – akarata ellenére – mégis a rémdráma helyszínére vitték és a konyhába lépett. „Eltakarta szemét, leroskadt egy zsámolyra és zokogni kezdett, majd felugrott és az udvarra rohant.” A híradások szerint Horváth bevallotta, hogy tettét felbujtására 50 pengő ígéretéért követte el. „Kérem szépen, (…) én újra vallani akarok – mondta minden ízében reszketve a gyilkos. – Nem én vagyok egyedül a vétkes az öreg kereskedő halálában. Till Józsefné, aki a boltos takarítónője, bérelt fel a gyilkosságra. Ötven pengőt ígért nekem, ha elteszem a gazdáját láb alól. (…) Nagyon kellett nekem a pénz, vőlegény vagyok és az ötven pengő segítségével meg tudtam volna esküdni a menyasszonyommal.”[117] Horváth terhelő vallomása alapján a déli órákban elfogták Till Józsefnét is, aki „tagadta, hogy része lett volna a gyilkosságban. Az asszonyt tagadása ellenére letartóztatták”.

 

A 8 órai újság: A banai gyilkos bevallotta tettét,[118] az Újság: A banai gyilkosság,[119] az Est: Egy asszony elbujtására ölt a banai gyilkos[120] címmel felemlegetett rablógyilkosság ügyében – két hónap elteltével – 1933. február 13-án a királyi ügyészség[121] vádiratában foglalt vád alapján a Győri Királyi Törvényszék dr. Schannen Alajos királyi törvényszéki tanácselnökből és dr. Zábrák Jenő törvényszéki bíróból álló tanácsa bűnösnek mondta ki Horváth Lajost gyilkosság bűntettében és lopás vétségében,  Pill Józsefné született Szaló Terézt gyilkosság bűntettében, mint felbujtót. „Horváth Lajos vádlottat összbüntetésül[122] 15 évi fegyházra, 10 évi hivatalvesztésre és 3 évi politikai jogai gyakorlatának felfüggesztésére, Pill Józsefné Szaló Teréz vádlottat életfogytig tartó fegyházra és 10 évi hivatalvesztésre ítélte.[123]

De mi is történt a királyi törvényszék főtárgyalásának adatai alapján főképpen Horváth Lajos beismerő vallomása alapján megállapított – fogalmazásában sokszor szépirodalmi stílusú – tényállás szerint a végzetes banai éjszakán és azt megelőzően?

„Horváth Lajos vádlott, mint szegény falusi napszámos szülők gyermeke, korán árvaságra jutott, nehéz, kenyérkeresettel töltött ifjúsága alatt, 1930-ban Bábolnára került aratási munkára, ahol megismerkedett Pill Józsefné férjes asszonnyal.” Az 1930. évi aratás ideje alatt köztük „nemi viszony” volt, 1932 szeptemberétől – amikor is Horváth újra összetalálkozott a Banán lakó asszonnyal – szerelmi viszonyukat Pill Józsefné felajánlására 8-9 ízben tovább folytatták, „kitanítva Horváth Lajost arra is, hogy csak sötét este jöjjön hozzájuk, kaparja meg kívülről az ablakot és erre a jelre ő ki fog jönni”.

Horváth Lajos közben nősülni készült az általa kiválasztott banai Varga Máriával, „akivel magát 1932. november 26-án ki is hirdetette”. A gyilkos és társa 1932. december 6-án véletlenül találkozott, amikor Pill Józsefné egyszerre azt mondta Horváth Lajosnak: »Lajos, mondanék valamit magának, de aztán el ne mondja senkinek, adok magának 50 pengőt azért, hogy csapja agyon a szappanost.« Horváth Lajos meglepett kérésére Pill Józsefné azt mondta, hogy »ha Berger meghal, minden az enyém lesz«.”

Az asszony pontos tervet vázolt szeretőjének az elkövetésre, akként, hogy „december 8-án ünnep lesz, akkor (Horváth) bejöhet Banára, bemegy Bergerhez azzal az ürüggyel, hogy 2 P. 50 fillér tartozását ki akarja fizetni, arra az időre ő majd egy megfelelő ütleget oda fog készíteni a konyhába, azzal csapja agyon Bergert és a többit bízza reá, majd ő elintézi, az 50 pengőt pedig szombaton kifizeti”.

A gyilkos vonakodott, félt a lebukástól, majd „Másnap december 7-én, munka közben egész nap azon gondolkodott, hogy mit is fog tenni ő, ki senkit sem bántott eddig, végre aztán délután végleg elhatározta, hogy ha Pillné megteszi, amit ígért, odateszi az ütleget, Bergert agyoncsapja, megéri az 50 pengő, ha ütleg nem lesz, nem bántja Bergert”.

A kereskedő halála napjának délelőttjén Horváth Lajos a lakásán felkereste Berger Mórt, tartozásának megfizetése okán annak összeszámolásáról beszéltek, a konyhába mentek mindketten.

„Horváth Lajos a konyhába érve rögtön észrevette, hogy a szekrény mellé egy fejszenyél van támasztva. Berger Mór a konyhában az asztalhoz ment és az asztal fölé hajolva számolni kezdett, mikor Horváth Lajos a szekrényhez lépve felkapta a fejszenyelet és azzal hátulról nagy erővel Berger Mór fejére sújtott, amikor pedig az felegyenesedett, a fejszenyéllel addig sújtott Berger fejére, míg az arccal a földre nem bukott, hol hörögve elterült. Ekkor Horváth a fejszenyelet a kemence falának támasztotta és körülnézve az asztalon egy zsebórát látott, azt zsebre dugta és eltávozott. Berger Mór röviddel a sérülések elszenvedése után koponyaboltozati és koponyalapi törések nyomán keletkezett agyroncsolás következtében agyhüdésben a helyszínen meghalt.” „(…) hulláján, amikor azt 1932. december 9.-én reggel feltalálták, annak nyakára egy függönyzsinór volt reá hurkolva (…) és a hulla jobb füle alatt és bal vállán éles eszközzel /:késsel:/ okozott jelentéktelen sérülés volt, de sem a zsinegelés, sem a késszúrások a sértett halálának előidézésében nem szerepeltek.”

Az ügyben „bűnjelként őrizetben lévő” – „a bűnjel nyilvántartási napló 182/1932.t.a. bűnjelként őrzött” – fejszenyelet az elsőbíróság azonosnak találta azzal, „mellyel Horváth Lajos Berger Mórt agyonütötte, de arról azon része, melybe a fejsze beleilleszkedik, le van fűrészelve” és tényként állapította meg, hogy „ezt a fejszenyelet Takács Pál csendőrőrmester december 10-én Pill Józsefné konyájában látta, néhány nap múlva pedig Pill Józsefné padlásán volt”.

Az elsőbíróság ítéletének indokolásából nagy részletességgel nyomon követhető Horváth Lajos és Pill Józsefné szavahihetőségének részletes, a vádlottak intelligenciáját is vizsgáló törvényszéki orvos szakvéleményének figyelembevételével is foglalkozó elemzése, valami az elkövetés eszközéül beazonosított fejszenyél cselekményt követő feltűnése helyszíneinek és a bűnjel elváltoztatásához kapcsolódó személyi körnek a feltérképezése és azon mérlegelés bemutatása, hogy miért ez lehetett valóban az elkövetés eszköze.

A gyilkos szándékának, a cselekmény előre kiterveltségének és a motívumnak alapos vizsgálata apró részletességgel kidolgozott. Az indokolás lakonikus megjegyzést, ugyannakkor logikus következtetést tartalmaz a tényállás azon részével kapcsolatban, mely szerint „a hullára feltalálásakor egy függönyzsinór volt reá hurkolva (…) és a hulla jobb füle alatt és bal vállán éles eszközzel /:késsel:/okozott jelentéktelen sérülés volt, de sem a zsinegelés, sem a késszúrások a sértett halálának előidézésében nem szerepeltek.” A legfontosabbak ezek közül a következők: „(…) ebben a bűnügyben nem sikerült kideríteni azt, hogy a Horváth Lajos által leütött Berger Mórnak ki hurkolt függönyzsinórt a nyakára, ki ejtett rajta késsel kisebb jelentőségű sérülést, ki járt bent véres lábnyomot hagyva maga után a szobában, ki tett függönynek egy porköpönyeget az ablakra, véres kéznyomát azon is otthagyva és ki vitte el a helyszínről a fejszenyelet.”

„A drámának erre az utójátékára az éj sötétje borul és így a bíróság, – mely csak bizonyítékokra építheti fel ítéletét – nem tudott tényként mást megállapítani, csak azt, hogy a Horváth Lajos által a helyszínen hagyott fejszenyelet Takács Pál csendőrőrmester Pill Józsefné konyhájában találta fel, tehát Pill Józsefnének a gyilkosság elkövetése után Berger Mór lakásán meg kellett fordulni. Pill Józsefnének Horváth Lajoshoz intézett azok a szavai »a többit majd én elintézem« arra engednek következtetni, hogy Pill Józsefné volt az, aki a végső elrendezést végrehajtotta, de az bizonyítva nincs.”[124]

A tényként megállapítottak ismertetését követően érdemes visszatekinteni ismét a sajtóban megjelenő tudósítás részleteire, mely az ítéleti tényállással ellentétes részinformációkat tartalmazott a felbujtó cselekménykori jelenlétére és magatartására.

Horváth Lajos beismerését ismertető hír részeként hozta le a Friss Ujság, hogy ”Mikor a takarítónő észrevette a mezőgazdasági munkást, egy baltát készített a tűzhely mellé, kiosont Horváthoz és intett neki, hogy minden rendben van. Tillné az udvaron maradt és a sertésólak körül foglalatoskodott”. Horváthról írták, hogy „Mikor visszament a konyhába, látta, hogy Berger még él, mire egy zsineggel fojtogatni kezdte, majd kiment Tillnéhez az udvarra”.[125]

De térjünk vissza ismét a tényadatokhoz. Az elsőbíróság ítélete ellen a királyi ügyészség Horváth Lajos vádlott terhére a büntetés súlyosbítása végett, Pill Józsefné vádlott terhére, míg Pill Józsefné vádlott és védője a bűnösség kimondása miatt és a büntetés enyhítése végett fellebbezett.

Két hónap múlva a győri királyi ítélőtábla a másodfokú eljárásban hozott ítéletében – nem érintve az elsőfokú ítélet Horváth Lajos vádlott bűnösségének kimondására és bűncselekményeinek minősítésére vonatkozó részét – Horváth Lajos vádlott főbüntetésének kiszabására vonatkozó részében megsemmisítette, ennek a vádlottnak a főbüntetését az elsőbíróság ítéletében idézett törvényszakaszok alapján életfogytig tartó fegyházban állapította meg, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta azzal, hogy Pill Józsefné vádlottnak 1932. december 15-től 1933. április 28-ig terjedő fogvatartásával a szabadságvesztésből 4 hónapot és 1 hetet kitöltöttnek vett.[126]

A másodfokú bíróság Horváth Lajos vádlott büntetését súlyosította tehát, az indokolás szerint azon súlyosbító körülmény folytán, hogy „a gyilkosságot pusztán 50 pengő, tehát nem nagy anyagi haszon elérése céljából s nem valamely más körülmény, így például őt ért bántalom, vagy a más megszakított nemi viszony hatása alatt, hanem pénzvágyból követte el, azt az ütések nagy számára tekintettel vad kegyetlenséggel hajtotta végre és olyan teljes elvetemültségre mutató nyugodtsággal, hogy a halál és a vér látása dacára a meggyilkolt zsebóráját is magához tudta venni, utána nyugodtan elment menyasszonyához s ott rendesen viselkedett s megebédelt”.

A bűnügy a vádhatóság, a vádlottak és védőik semmisségi panasza folytán a Magyar Királyi Kúria által is feltérképezésre került. Dr. Sélley Barnabás királyi kúriai bíró által vezetett tanács 1933. július 12-én kelt végzésével tett pontot az ügyre azzal, hogy „Pill Józsefné vádlott semmisségi panaszát, valamint különvédőjének (…) semmisségi panaszát visszautasította, egyebekben pedig a semmisségi panaszokat elutasította”.[127]

 

A korszakot, amiben jelenleg élünk, ugyanaz az a törekvés jellemzi, mint amelyben az általunk ismertetett ítélőtáblai döntések születtek: a bíróság minden politikai és ideológiai befolyástól mentesen, ellenállva a média által alakított közvéleménynek is, a határozataiban mindenkor deklarálja autonómiáját, az igazságszolgáltatás függetlenségét.

Ítélkező elődeink az általunk felvillantott ügyek megoldása során megmutatták mindazon emberi és szakmai értékeiket, amelyek egy elhivatott bíró tevékenységét jellemzik. A Biblia a bírói hitvallás lényegét egy rövid mondatban így foglalja össze:

„Eljegyezlek magamnak örökre, eljegyezlek magamnak az igazság és a törvény, a szeretet és az irgalom ajándékával.” [128]

 

 

[1] Biblia, Ám 5, 24.

[2] Szerző nélkül: Gyilkolt egy pakli dohányért. Friss Ujság, 35 (1930) 222–248. sz.

[3] Szerző nélkül: Kötélre ítélték az asszony, akinek sűrű vérében „az ördög incselkedett” és szeretőjével meggyilkoltatta jámbor urát. Pesti Napló, 82 (1931) 26–48. sz.

[4] Szerző nélkül: Örökrabságra ítélték a meggyilkolt kisszőlősi tejcsarnokos feleségét – A gyilkos legényt tizenöt évi fegyházzal sujtotta a törvényszék. Kis Ujság, 45 (1932) 246–269. sz.

[5] Szerző nélkül: A baltás szörnyeteg megrázó vallomása. Friss Ujság, 37 (1932.) 270–294. sz.

[6] Szerző nélkül: Halálra ítélték, mert szeretőjével megölette a férjét. Friss Ujság, 36 (1931) 26–48. sz.; Szerző nélkül: A süketnéma ezermestert orvvadászaton agyonlövette a felesége. Est, 22 (1931) 22–48. sz.; Szerző nélkül: Kötélre ítélték az asszony, akinek sűrű vérében „az ördög incselkedett”és szeretőjével meggyilkoltatta jámbor urát. Pesti Napló, 82 (1931) 26–48. sz.

[7] Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Megye Győri Levéltára (továbbiakban: MNL GyMSM GyL), VII. 7. b. 9. B.II.592/1931. Győri Királyi Ítélőtábla iratai. Peres iratok. A Zalaegerszegi Királyi Törvényszék B.2342/1930/29. számú ítélete.

[8] Szerző nélkül: Kötélre ítélték az asszony, akinek sűrű vérében „az ördög incselkedett”és szeretőjével meggyilkoltatta jámbor urát. Pesti Napló, 82 (1931) 26–48. sz.

[9] Szerző nélkül: Kötélre ítélték az asszony, akinek sűrű vérében „az ördög incselkedett”és szeretőjével meggyilkoltatta jámbor urát. Pesti Napló, 82 (1931) 26–48. sz.; Szerző nélkül: A süketnéma ezermestert orvvadászaton agyonlövette a felesége. Est, 22 (1931) 22–48. sz.

[10] Szerző nélkül: Halálra ítélték, mert szeretőjével megölette a férjét. Friss Ujság, 36 (1931) 26–48. sz.

[11] MNL GyMSM GyL, VII. 7. b. 9. B.II.592/1931. A Győri Királyi Ítélőtábla iratai. Peres iratok. A Zalaegerszegi Királyi Törvényszék B.2342/1930/29. számú ítéletének hivatkozása a királyi ügyészség 126/1931. kü. számú vádiratára.

[12] Szerző nélkül: Kötélhalálra ítélte a zalaegerszegi törvényszék a férjgyilkos sáskai asszonyt. Kis Ujság, 44 (1931) 26–48. sz.

[13] Dr. Czikó János királyi kúria bíró, főtárgyalási elnök.

[14] Szerző nélkül: Kötélre ítélték az asszony, akinek sűrű vérében „az ördög incselkedett”és szeretőjével meggyilkoltatta jámbor urát. Pesti Napló, 82 (1931) 26-48. sz.; Szerző nélkül: Embervadászat. Nemzeti Ujság, 13 (1931) 26-48. sz.

[15] Szerző nélkül: Kötélre ítélték az asszony, akinek sűrű vérében „az ördög incselkedett”és szeretőjével meggyilkoltatta jámbor urát. Pesti Napló, 82 (1931) 26–48. sz.; Szerző nélkül: Halálra ítélték, mert szeretőjével megölette a férjét, Friss Ujság, 36 (1931) 26–48. sz.; Szerző nélkül: A süketnéma ezermestert orvvadászaton agyonlövette a felesége. Est, 22 (1931) 22–48. sz.

[16] Szerző nélkül: A süketnéma ezermestert orvvadászaton agyonlövette a felesége. Est, 22 (1931) 22–48. sz.; Szerző nélkül: Kötél általi halálra ítélték Ráberhofer Mihályné sáskai asszonyt. Új Barázda, 13 (1931) 26–48. sz.

[17] MNL GyMSM GyL, VII. 7. b. 9. B.II.592/1931. A Győri Királyi Ítélőtábla iratai. Peres iratok. A Zalaegerszegi Királyi Törvényszék B.2342/1930/29. számú ítélete.

[18] Szerző nélkül: Halálra ítéltek egy asszonyt, aki gyengeelméjű férjét szeretőjével meggyilkoltatta. Ujság, 7 (1931) 26–48. sz.; Szerző nélkül: Kötélhalálra ítélte a zalaegerszegi törvényszék a férjgyilkos sáskai asszonyt. Kis Ujság, 44 (1931) 26–48. sz.; Szerző nélkül: Kötélre ítélték az asszony, akinek sűrű vérében „az ördög incselkedett”és szeretőjével meggyilkoltatta jámbor urát. Pesti Napló, 82 (1931) 26–48. sz.; Szerző nélkül: Halálra ítélték, mert szeretőjével megölette a férjét. Friss Ujság, 36 (1931) 26–48. sz.; MNL GyMSM GyL, VII. 7. b. 9. B.II.592/1931. A Győri Királyi Ítélőtábla iratai. Peres iratok. A Zalaegerszegi Királyi Törvényszék B.2342/1930/29. számú ítélete.

[19] Szerző nélkül: Halálra ítéltek egy asszonyt, aki gyengeelméjű férjét szeretőjével meggyilkoltatta. Ujság, 7 (1931) 26–48. sz.; Szerző nélkül: Kötélhalálra ítélte a zalaegerszegi törvényszék a férjgyilkos sáskai asszonyt. Kis Ujság, 44 (1931) 26–48. szám; Szerző nélkül: Halálra ítélték, mert szeretőjével megölette a férjét. Friss Ujság, 36 (1931) 26–48. sz.

[20] Szerző nélkül: Halálra ítéltek egy asszonyt, aki gyengeelméjű férjét szeretőjével meggyilkoltatta. Ujság, 7. (1931) 26–48. sz.; Szerző nélkül: Kötélre ítélték az asszony, akinek sűrű vérében „az ördög incselkedett”és szeretőjével meggyilkoltatta jámbor urát. Pesti Napló, 82 (1931) 26–48. sz.

[21] MNL GyMSM GyL, VII. 7. b. 9. B.II.592/1931. A Győri Királyi Ítélőtábla iratai. Peres iratok. A Zalaegerszegi Királyi Törvényszék B.2342/1930/29. számú ítélete.

[22] Szerző nélkül: Halálra ítéltek egy asszonyt, aki gyengeelméjű férjét szeretőjével meggyilkoltatta. Ujság, 7 (1931) 26–48. sz.; Szerző nélkül: Kötélre ítélték az asszony, akinek sűrű vérében „az ördög incselkedett”és szeretőjével meggyilkoltatta jámbor urát. Pesti Napló, 82 (1931) 26–48. sz

[23] Szerző nélkül: Halálra ítéltek egy asszonyt, aki gyengeelméjű férjét szeretőjével meggyilkoltatta. Ujság, 7 (1931) 26–48. sz.; Szerző nélkül: Kötélhalálra ítélte a zalaegerszegi törvényszék a férjgyilkos sáskai asszonyt. Kis Ujság, 44 (1931) 26–48. szám; Szerző nélkül: Kötélre ítélték az asszony, akinek sűrű vérében „az ördög incselkedett”és szeretőjével meggyilkoltatta jámbor urát. Pesti Napló, 82 (1931) 26–48. sz

[24] Szerző nélkül: Halálra ítéltek egy asszonyt, aki gyengeelméjű férjét szeretőjével meggyilkoltatta. Ujság, 7 (1931) 26–48. sz.; Szerző nélkül: Kötélre ítélték az asszony, akinek sűrű vérében „az ördög incselkedett” és szeretőjével meggyilkoltatta jámbor urát. Pesti Napló, 82 (1931) 26–48. sz.; Ujság, 7 (1931) 32. sz.

[25] Szerző nélkül: Kötélre ítélték az asszony, akinek sűrű vérében „az ördög incselkedett”és szeretőjével meggyilkoltatta jámbor urát. Pesti Napló, 82 (1931) 26–48. sz.

[26] MNL GyMSM GyL, VII. 7. b. 9. B.II.592/1931. A Győri Királyi Ítélőtábla iratai. Peres iratok. A Zalaegerszegi Királyi Törvényszék B.2342/1930/29. számú ítélete.

[27] Szerző nélkül: Kötélre ítélték az asszony, akinek sűrű vérében „az ördög incselkedett” és szeretőjével meggyilkoltatta jámbor urát. Pesti Napló, 82 (1931) 26–48. sz.; Szerző nélkül: Embervadászat. Nemzeti Ujság,13 (1931) 26–48. sz.

[28] 1878: 5. tc. a magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (ún. Csemegi Kódex továbbiakban: Btk) 278. §.

[29] MNL GyMSM GyL, VII. 7. b. 9. B.II.592/1931. Győri Királyi Ítélőtábla iratai. Peres iratok. A Zalaegerszegi Királyi Törvényszék B.2342/1930/29. számú ítélete.

[30] Szerző nélkül: Halálra ítéltek egy asszonyt, aki gyengeelméjű férjét szeretőjével meggyilkoltatta. Ujság, 7 (1931) 26–48. sz.

[31] Szerző nélkül: Halálra ítéltek egy asszonyt, aki gyengeelméjű férjét szeretőjével meggyilkoltatta. Ujság, 7 (1931) 26–48. sz.; Szerző nélkül: Kötélre ítélték az asszony, akinek sűrű vérében „az ördög incselkedett” és szeretőjével meggyilkoltatta jámbor urát. Pesti Napló, 82 (1931) 26–48. sz., Szerző nélkül: Halálra ítélték, mert szeretőjével megölette a férjét. Friss újság, 36 (1931) 26–48. sz.; Szerző nélkül: Kötélhalálra ítélte a zalaegerszegi törvényszék a férjgyilkos sáskai asszonyt. Kis Ujság, 44 (1931) 26–48. sz.; Szerző nélkül: Embervadászat. Nemzeti Ujság, 13 (1931) 26–48. sz.; Szerző nélkül: Kötél általi halálra ítélték Ráberhofer Mihályné sáskai asszonyt. Új Barázda, 13 (1931) 26–48. sz.

[32] Kizárólag enyhítésért – a szerz.

[33] dr. Beke Ferencz tanácselnök es dr. Lázár László előadó bírák

[34] MNL GyMSM GyL, VII. 7. b. 9. B.II.592/1931. A Győri Királyi Ítélőtábla iratai. Peres iratok. A Győri Királyi Ítélőtábla B.II.592/1931/44. számú ítélete.

[35] MNL GyMSM GyL, VII. 7. b. 9. B.II.592/1931. A Győri Királyi Ítélőtábla iratai. Peres iratok. A Győri Királyi Ítélőtábla B.II.592/1931/44. számú ítélete.

[36] MNL GyMSM GyL, VII. 7. b. 9. B.II.592/1931. A Győri Királyi Ítélőtábla iratai. Peres iratok. A Magyar királyi Kúria B.II.5749/1931/49. számú végzése.

[37] Szerző nélkül: Szerelmi gyilkosság egy Veszprémmegyei faluban. Kis Ujság, 45 (1932). 246–269. sz.

[38] Dr. Csajághy Károly királyi törvényszéki tanácselnök, Kamen Manó királyi törvényszéki bíró és dr. Majerszky Jenő királyi törvényszéki bíró, előadó által alkotott büntető tanács B.2756/1932/40. számú ítélete

[39] Btk. 278. § és 65. §.

[40] Btk. 279. §, 280. §.

[41] Btk. 278. § és 65. §, továbbá 279. §, 280. § és 69. § 1. pont.

[42] MNL GyMSM GyL, VII. 7. b. 13. B.II.1128/1933. A Győri Királyi Ítélőtábla iratai. Peres iratok. Veszprémi Királyi Törvényszék B.2756/1932/40. számú ítélete 2–4.

[43]MNL GyMSM GyL, VII. 7. b. 13. B.II.1128/1933. A Győri Királyi Ítélőtábla iratai. Peres iratok. Veszprémi Királyi Törvényszék B.2756/1932/40. számú ítélete 6.

[44] Szerző nélkül: Örökrabságra ítélték a meggyilkolt kisszőlősi tejcsarnokos feleségét. Kis Ujság, 46 (1933) 75–97. sz.

[45] A tanács tagjaiként még Uraski Hugó királyi ítélőtáblai bíró mint előadó és dr. Zeke Gyula királyi ítélőtáblai bíró mint szavazó bíró vettek részt a B.II.1128/1933/47. számú ítélet meghozatalában.

[46] Dr. Polgár Victor királyi kúriai tanácselnök, dr. Bán József előadó bíró, Módly Béla, dr. Bolla Árpád és dr. Folkmann Jenő kúriai bírák által hozott B.II.5458/1933. számú ítélet.

[47] MNL GyMSM GyL, VII. 7. b. 13. B.II.1128/1933. A Győri Királyi Ítélőtábla iratai. Peres iratok. A Magyar Királyi Kúria B.II.5458/1933. számú ítélete 8.

[48] MNL GyMSM GyL, VII. 7. b. 13. B.II.1128/1933. A Győri Királyi Ítélőtábla iratai. Peres iratok. A Magyar Királyi Kúria B.II.5458/1933. számú ítélete 9.

[49] Btk. 278. §

[50] Btk. 91. §

[51] Btk. 92. §

[52] MNL GyMSM GyL, VII. 7. b. 18. B.I.1347/1937. Győri Királyi Ítélőtábla iratai. Peres iratok. A Zalaegerszegi Királyi Törvényszék B.1370/1937/53. számú ítélete.

[53] Szerző nélkül: Kegyetlen férjgyilkos a bíróság előtt. Kis Ujság, 50 (1937) 224–248.sz.

[54] MNL GyMSM GyL, VII. 7. b. 18. B.I.1347/1937. Győri Királyi Ítélőtábla iratai. Peres iratok. A Zalaegerszegi Királyi Törvényszék B.1370/1937/53. számú ítélete.

[55] Czikó János királyi kúriai bíró, főtárgyalási elnökből, dr. vitéz Mandics László királyi törvényszéki bíróból és dr. Kovács János királyi törvényszéki bíróból álló

[56] MNL GyMSM GyL, VII. 7. b. 18. B.I.1347/1937. Győri Királyi Ítélőtábla iratai. Peres iratok. A Zalaegerszegi Királyi Törvényszék B.1370/1937/53. számú ítélete.

[57] A királyi ügyészség 2718/1937.k.ü. számú vádiratában gyilkossággal vádolta Pirity Józsefnét.

[58] MNL GyMSM GyL, VII. 7. b. 18. B.I.1347/1937. Győri Királyi Ítélőtábla iratai. Peres iratok. A Győri Királyi Ítélőtábla B.I.1347/1937/5. számú ítélete.

[59] MNL GyMSM GyL, VII. 7. b. 18. B.I.1347/1937. Győri Királyi Ítélőtábla iratai. Peres iratok. A Győri Királyi Ítélőtábla B.I.1347/1937/5. számú ítélete

[60] MNL GyMSM GyL, VII. 7. b. 18. B.I.1347/1937. Győri Királyi Ítélőtábla iratai. Peres iratok. A Magyar Királyi Kúria B.II.327/1938/60. számú végzése.

[61] Szerző nélkül: Tizenhároméves rablógyilkos. Pesti Hírlap, 52 (1930) 249–272. sz.; Szerző nélkül: Életfogytiglani fegyházra ítélték a rablógyilkos vakolai cigányt. Magyarság, 11 (1930) 249–273. sz.; Szerző nélkül: Világosság derült a négy évvel ezelőtti kettős rablógyilkosságra. Friss Ujság, 35 (1930) 249–273. sz.

[62] Szerző nélkül: Életfogytiglani fegyházra ítélték a rablógyilkos vakolai cigányt. Magyarság, 11 (1930) 249–273. s.z; Szerző nélkül: Világosság derült a négy évvel ezelőtti kettős rablógyilkosságra. Friss Ujság, 35 (1930) 249–273. sz.

[63] Szerző nélkül: Tizenhároméves rablógyilkos. Pesti Hírlap, 52 (1930) 249–272. sz.; Szerző nélkül: Életfogytiglani fegyházra ítélték a rablógyilkos vakolai cigányt. Magyarság, 11 (1930) 249–273. sz., Szerző nélkül: Világosság derült a négy évvel ezelőtti kettős rablógyilkosságra. Friss Ujság, 35 (1930) 249–273. sz.

[64] Szerző nélkül: Tizenhároméves rablógyilkos. Pesti Hírlap, 52 (1930) 249–272. sz.; Szerző nélkül: Ítélet a vakolai kettős rablógyilkosság bűnpörében Budapesti Hírlap. 50, (1930) 250–274. sz.; Szerző nélkül: Világosság derült a négy évvel ezelőtti kettős rablógyilkosságra. Friss Ujság, 35 (1930) 249–273. sz.

[65] Czikó János királyi kúriai bíró mint elnök, dr. Kovács János királyi törvényszéki bíró és dr. Németh Zsigmond királyi törvényszéki bíró,

[66] MNL GyMSM GyL, VII. 7. b. 8. B.I.424/1931. A Győri Királyi Ítélőtábla iratai. Peres iratok. A Zalaegerszegi Királyi Törvényszék B.908/1930/46. számú ítélete.

[67] Szerző nélkül: Ítélet a vakolai kettős rablógyilkosság bűnpörében. Budapesti Hírlap, 50 (1930) 250–274. sz.

[68] Szerző nélkül: Világosság derült a négy évvel ezelőtti kettős rablógyilkosságra. Friss Ujság, 35 (1930) 249–273. sz.

[69] MNL GyMSM GyL, VII. 7. b. 8. B.I.424/1931. A Győri Királyi Ítélőtábla iratai. Peres iratok. A Zalaegerszegi Királyi Törvényszék B.908/1930/46. számú ítélete.

[70] Szerző nélkül: Tizenhároméves rablógyilkos. Pesti Hírlap, 52 (1930) 249–272. sz

[71] Btk. 278. §.

[72] Btk. 18 §. (2) bekezdés.

[73] Jelenlegi halmazati büntetés.

[74] MNL GyMSM GyL, VII. 7. b. 8. B.I.424/1931. A Győri Királyi Ítélőtábla iratai. Peres iratok. Zalaegerszegi Királyi Törvényszék B.908/1930/46. számú ítélete.

[75] Szerző nélkül: Kettős gyilkosság. Népszava, 58 (1930) 249–273. sz.

[76] Szerző nélkül: A rablógyilkos zalai cigányok a Győri Tábla előtt Kis Ujság, 44 (1931) 98–121. sz.

[77] MNL GyMSM GyL, VII. 7. b. 8. B.I.424/1931. A Győri Királyi Ítélőtábla iratai. Peres iratok. A Győri Királyi Ítélőtábla B.I.424/1931/51. számú végzése.

[78] Dr. Dukavits Vilmos később a Győri Királyi Ítélőtábla elnöke lett 1936–1940 között.

[79] MNL GyMSM GyL, VII. 7. b. 8. B.I.424/1931. A Győri Királyi Ítélőtábla iratai. Peres iratok. A Győri Királyi Ítélőtábla B.I.424/1931/57. számú ítélete.

[80] MNL GyMSM GyL, VII. 7. b. 8. B.I.424/1931. A Győri Királyi Ítélőtábla iratai. Peres iratok. A Győri Királyi Ítélőtábla B.I.424/1931/57. számú ítélete.

[81] MNL GyMSM GyL, VII. 7. b. 8. B.I.424/1931. A Győri Királyi Ítélőtábla iratai. Peres iratok. A Magyar Királyi Kúria B.II.6048/1931/66. számú végzése.

[82] Szerző nélkül: Életfogytiglani fegyházra ítélt a Kúria egy gyilkos cigányt. 8 órai újság, 18 (1932) 119–143. sz.

[83] Szerző nélkül: Életfogytiglani fegyházra ítélt a Kúria egy gyilkos cigányt. Új Barázda, 14 (1932) 93–101. sz.

[84] József Attila: Hazám című verse.

[85] A haszonélvező hozzájáruló nyilatkozata.

[86] Dr. Horváth László győri ügyvéd.

[87] MNL GyMSM GyL, VII. 7. b. 8. B.I.26/1931. A Győri Királyi Ítélőtábla iratai. Peres iratok. A Soproni Királyi Törvényszék B.244/1930/34. számú ítélete 4.

[88] A vizsgálóbíró előtti meghallgatáson.

[89] MNL GyMSM GyL, VII. 7. b. 8. B.I.26/1931. A Győri Királyi Ítélőtábla iratai. Peres iratok. A Soproni Királyi Törvényszék B.244/1930/34. számú ítélete 5.

[90] Az elsőfokú bírósági tárgyalás korabeli megnevezése a német, illetve osztrák büntető perjogi szakkifejezés, a die Hauptverhandlung tükörfordításaként.

[91] Dr. Hanuy Jenő királyi járásbírósági alelnök, dr. Deszkásy Boldizsár királyi törvényszéki bíró, valamint dr. Steiger Imre királyi törvényszéki jegyző.

[92] Özv. Vörös Vendelné legidősebb gyermeke.

[93] MNL GyMSM GyL, VII.7.b.8. B.I.26/1931. A Győri Királyi Ítélőtábla iratai. Peres iratok. A Soproni Királyi Törvényszék B.244/1930/34. számú ítélete 5.

[94] Az Igazságügyi Országos Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet, a ma is működő IMEI elődje.

[95] Btk. 76. §-a.

[96] Az 1896. évi XXXIII. tc. a bűnvádi perrendtartásról.

[97] MNL GyMSM GyL, VII. 7. b. 8. B.I.26/1931. A Győri Királyi Ítélőtábla iratai. Peres iratok. A Soproni Királyi Törvényszék B.244/1930/34. számú ítélete 6.

[98] sárfű – Euphorbia lathyris

[99] MNL GyMSM GyL, VII. 7. b. 8. B.I.26/1931. A Győri Királyi Ítélőtábla iratai. Peres iratok. A Soproni Királyi Törvényszék B.244/1930/34. számú ítélete 10.

[100] A korabeli Btk. 278. § és 70. §-a alapján, mely a hatályos Btk. szerint közvetett tettesként, előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette lenne.

[101] Btk. 401. §, 402. § 2. bekezdés, illetve 400. § 2. bekezdés.

[102] Btk. 91. §, 96. § és 99. §, valamint a 1928:10. tc. a büntető igazságszolgáltatás egyes kérdéseinek szabályozásáról, a továbbiakban II. Bn. 3. § 2. bekezdés, és 5. §.

[103] Btk. 400. § 2. bekezdés.

[104] Btk. 68. és 72. §-ok.

[105] Btk. 76. §.

[106] Bp. 326. § 3. pontja.

[107] A mai kényszergyógykezelésnek felel meg

[108] Friss Ujság, 5 (1930) 248. sz.

[109] Szerző nélkül: Szenzációs fordulat a győri tábla ítéletében. Új Barázda, 13 (1931) 26–48. sz.

[110] Btk 374. §

[111] MNL GyMSM GyL, VII. 7. b. 8. B.I.26/1931. A Győri Királyi Ítélőtábla iratai. Peres iratok. A Győri Királyi Ítélőtábla B.I.26/1931/58. számú ítélete 2–5.

[112] a mai halmazati büntetésnek felel meg

[113] Bp. 157. § és 158. §.

[114] Az előadó bíró dr. Sélley Barnabás volt.

[115] Jelenleg a felülvizsgálati indítvány.

[116] MNL GyMSM GyL, VII. 7. b. 8. B.I.26/1931. A Győri Királyi Ítélőtábla iratai. Peres iratok. A Magyar Királyi Kúria B.III.1482/1931/60. számú végzése.

[117] Szerző nélkül: A banai baltás szörnyeteg megrázó vallomása. Friss Ujság, 37 (1932) 270–294. sz

[118] Szerző nélkül: A banai gyilkos bevallotta tettét. 8 órai újság, 18 (1932) 278–291. sz.

[119] Szerző nélkül: A banai gyilkosság. Ujság, 8 (1932) 270–294. sz.

[120] Szerző nélkül: Egy asszony elbujtására ölt a banai gyilkos. Est, 23 (1932) 270–294. sz.

[121] MNL GyMSM GyL, VII. 7. b. 12. B.I.410/1933. A Győri Királyi Ítélőtábla iratai. Peres iratok. A Győri Királyi Törvényszék B.3611/1932/31. számú ítéletének hivatkozása a Királyi Ügyészség 552/1933. k.ü. számú vádiratára.

[122] Ez ma halmazati büntetés.

[123] MNL GyMSM GyL, VII. 7. b. 12. B.I.410/1933. A Győri Királyi Ítélőtábla iratai. Peres iratok. A Győri Királyi Törvényszék B.3611/1932/31. számú ítélete.

[124]MNL GyMSM GyL, VII. 7. b. 12. B.I.410/1933. A Győri Királyi Ítélőtábla iratai. Peres iratok. A Győri Királyi Törvényszék B.3611/1932/31. számú ítélete.

[125] Szerző nélkül: A banai baltás szörnyeteg megrázó vallomása. Friss Ujság, 37 (1932) 270–294. sz.

[126] MNL GyMSM GyL, VII. 7. b. 12. B.I.410/1933. A Győri Királyi Ítélőtábla iratai. Peres iratok. A Győri Királyi Ítélőtábla B.I.410/1933/37. számú ítélete.

[127] MNL GyMSM GyL, VII. 7. b. 12. B.I.410/1933. A Győri Királyi Ítélőtábla iratai. Peres iratok. A Magyar Királyi Kúria B.sz.2722/1933/39. számú végzése.

[128] Biblia Ószövetség Hóseás Könyve 2 fejezet 21. vers