A kisalfold.hu beszámolója szerint az a forgatókönyv, amit a gyorsított eljárást megelőzőenláttak, lejátszódott már korábban (többször is): bilincsben vezették a Győri Járásbíróságra Z. Krisztiánt. A többszörös visszaeső bűnöző nem más, mint az a férfi, aki szeptember 11-én megszökött ugyanerről a helyről. Most esélye sem volt: eleve két börtönőr kísérte, bilincseit látványosan szorosan rögzítették a csuklójára, s a lábán is bilincs volt. Sokkal soványabb, mint a körözési képén, a tárgyaláson most először vallott arról, hogyan és miért szökött meg. 

Z. Krisztiánt kirendelt védőügyvédje, dr. Faragó Péter úgy jellemezte korábban, mint egy minden hájjal megkent, dörzsölt bűnözőt, aki „zsivány észjárásnak köszönhetően mindig abszolút logikusan építteti fel a védekezését". Ezt láttuk most, amikor ugyanis a bíró a miértről kérdezte, azt válaszolta: „Több körülmény előzte meg az ösztönösen, s nem előre kitervelt cselekményt".

Z. állítja, Sopronkőhidán, ahol 12 év 2 hónap és 15 napos fegyházbüntetését töltötte egyik rabtársa megfenyegette. A harag és a vita oka egy civil telefon volt, amely a rabtársé volt, de alkalmanként ő is használhatta. Amikor azonban társa megbukott a mobillal, azt akarta, hogy Z. vigye el a balhét. Ő nem volt erre hajlandó. Arra nem tért ki persze, hogy mit keresett egy „civil telefon" a börtön falain belül, de Z. Krisztián ügyvédje szerint erről is híres: A zsiványbecsület maximálisan jelen van nála. Soha nem tett terhelő vallomást a társára; ami egyértelmű volt, azt nem tagadta, de ami kicsit is kétséges volt, azt logikusan cáfolta."
 

Fotók


Itt mondjuk tett terhelő vallomást a rabtársra, aki szerinte már várta, hogy Győrből (ahová más ügyben, tanúvallomást tenni hozták) visszatérjen Sopronkőhidára. Szökésének egyik oka ez volt: nem mert visszamenni Kőhidára. A fenyegetésekről állítólag tájékoztatta a nevelőket a börtönben, „de a fülükbotját sem mozdították". Z. azt állítja, szívbeteg édesapjáért is aggódott, az utolsó szikrát pedig az adta, amikor meglátta, hogy ugyanahhoz a bíróhoz hozták – ezúttal ugyan csak tanúskodni –, mint aki elítélte. 

De hogy csinálta? Persze, hogy mindenkit ez érdekel, íme hát Z. Krisztián verziója: „A tárgyalóteremben vettem észre, hogy ki tudom húzni a kezem a bilincsekből, mert lazán rögzítették. Ezért amikor a bíró – ezt nem tudva – kérdezte, hogy amíg tanúskodok, levegyék-e , azt mondtam, nem. Mikor végeztünk, elindultunk az udvarra, mert oda érkezett volna a rabszállító. Az engem kísérő bv-s rágyújtott, kicsit elfordult jobbra, én megvártam, még két slukkot szív, aztán kihúztam a kezeimet és elfutottam. A hídnak futottam, de amikor rájöttem, hogy sikerült, már bántam. Bennem volt, hogy föladom magam, de nem tudtam rávenni magam, hogy besétáljak a rendőrségre. Nem bíztam bennük, ugyanis ők és a bíróság szerintem igaztalanul intéztek el tizenegy évre."

Arról, hogy ugyanezt a szituációt miként látta a börtönőr, s hogyan vallott erről, a Kisalföld pénteki számában bővebben olvashatnak. Mint ahogy arról is, miért nem tudott ítéletet hozni a bíróság, milyen plusz indítványt tett maga Z. Krisztán, amit még teljesíteni szükséges