A Szombathelyi Törvényszék, a Magyar Bírói Egyesület és a Bírósági Dolgozók Szakszervezetének közös rendezésében hagyományteremtő adventi gyertyagyújtásokra került sor a Szombathelyi Törvényszéken 2017. december 1. , 8., 15.  és 19. napjain. Ezekben az időpontokban a törvényszék dísztermében és a bíróság udvarán felállított adventi koszorú gyertyáit gyújtották meg a bíróság dolgozói. Az első gyertya lángját Dr Andor Szabolcs a törvényszék elnöke  indította el és ezzel megnyitotta a rendezvénysorozatot.  Minden egyes összejövetelen a résztvevőket kultúrprogrammal is szórakoztatták. Többek között fellépett a szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium leánykara is, a karácsonyi történetekről mesélő dolgozók előadásai, verselői mellett.  A részt vevők száma két alkalommal is meghaladta a 100 főt, akiket a rendező szervezetek minden egyes alkalommal vendégül látták és az utolsó december 19- i eseményen a dolgozók által hozott süteményekből is fogyaszthattak.