MAGYAR BÍRÓI EGYESÜLET
1122 Budapest, Tóth Lőrinc utca 6.

Több mint 650 millió forint állami támogatásból alakítják 21. századi, modern épületté a szegedi egyetem jogi karát. A Tisza Lajos körúti épületben a hallgatók számára közösségi, impozáns teret alakítanak ki az udvar befedésével. Az új tantermek fejlett digitális eszközökkel támogatják majd a minőségi oktatást. Visszaállítják az épület városképi szempontból is jelentős kupoláját.
 
A szegedi nagy árvíz után épült, eredetileg polgári leányiskolaként működő intézmény 1963-as részleges felújítása és bővítése során az épület eredeti kupolája és toronyszobája is eltűnt. A városképi jelentőségű épületet 653 millió forint kormányzati támogatásból modernizálják.

– A felújítás során az eredeti állapot sziluettjét idéző épületet alakítunk ki, műszaki fejlesztésekkel, energetikai korszerűsítéssel. Cél az épület műemléki-történeti rekonstrukciója, így visszaállítjuk a látványos kupolát, a toronyszobát és az oda vezető csigalépcsőt. A visszaemlékezések szerint a szoba egykor társas összejöveteleknek, kártyapartiknak adott helyet, a jövőben is nyitott helyiségként funkcionálna az oktatók és a hallgatók számára. A tervek szerint a támogatásból az épület udvarát üvegtetővel fedik be, így egy átriumos közösségi tér jöhet létre. Teljesen megújul a pinceszint is: itt egy 130 férőhelyes előadótermet, egy klubhelyiséget és több munkaszobát alakítanak ki. A fejlesztések révén modern energetikai rendszerekkel ellátott hallgatói és oktatási terek jönnek létre – fogalmaz Balogh Elemér, a kar dékánja.

Jelenleg az előzetes munkálatokat végzik, várhatóan tavasszal lezajlik az épület műszaki állapotfelmérése, június végére pedig lezárul a hatósági engedélyeztetési eljárás is. A kivitelezői pályázatot ősszel írhatják ki, a tényleges munkálatok legkorábban az év végén kezdődhetnek.

A felújítás egy-másfél évet vesz igénybe, így 2020-ra már a megújult épület várhatja a hallgatókat.