MAGYAR BÍRÓI EGYESÜLET
1122 Budapest, Tóth Lőrinc utca 6.

Az Egyesült Királyságban kísérleti jelleggel kezdték meg a videotárgyalások tartását, amelytől az igazságszolgáltatáshoz való könyebb hozzáférést és a költséghatékonyság javulását várja az igazságügyi tárca.

 Egy ingatlanfejlesztő cég kérte a brit adóhatóság határozatának felülvizsgálatát. A cég képviselője saját otthonából vett részt a tárgyaláson videochat segítségével.

Az Egyesült Királyságban ez volt az első olyan ügy, amikor a fél nem sztemélyes megjelenéssel, hanem számítógépe kamerájának segítségével vett részt a tárgyaláson. A cég képviselője otthonról, ügyvédei pedig Belfastból jelentkeztek be a bíróhoz, aki az üres tárgyalóteremben ült.

A bíró türelmes volt a fellépő technikai problémákkal szemben. A tárgyaláson többször elment a hang, vagy szakadozott a videó, illetve egyszer a képernyő is elsötétült, de a tárgyalás végül sikeresen lezajlot.

A mostani tárgyalás az igazságügyi minisztérium kezdeményezésére jött létre. A tárca által indított programban az adójogi jogviták esetében, kísérleti jelleggel vezették be az elektronikus eszközök útján való részvétel lehetőségét. Ha a teszt tárgyalások sikeresen befejeződnek a polgári és a büntetőügyekre is kiterjeszthetik az elektronikus részvétel lehetőségét.

A minisztérium távlati tervei között szerepel az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés növelése, amelyhez a digitális eszközöket akarja felhasználni. A tárca másik célja a kevésbé használt bírósági épületek bezárása, amellyel megtakarítás érhető el.

A tárgyalásba úgy lehet bekapcsolódni, hogy a londoni Taylor House bíróságon megnyomnak egy gombot, amely 60 másodpercig teszi lehetővé a videokapcsolat létesítését. A hátralévő időt a fél számítógépén megjelenő visszaszámláló mutatja. A gomb megnyomása előtt telefonon hívják fel az elektronikus eszközt igénybe vevő fél figyelmét, hogy a videochaten való részvételre ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a hagyományos tárgyalásra, ezért vízen kívül semmilyen ételt vagy italt nem fogyaszthatnak a tárgyalás ideje alatt. Ha pedig még valaki ül a fél mellett, annak igazolnia kell személyazonosságát a bíró előtt. Ezt követően a felek a tárgyalás linkjére kattintással tudnak belépni a minisztérium közvetítő rendszerébe. A tárgyalást a videokapcsolat ellenére tilos rögzíteni.

Az online tárgyalásokkal kapcsolatban még sok kérdés megválaszolásra vár, például az, hogy a bíróság megsértésének fog-e számítani, ha a fél gyermekei egyszer csak berontanak a szobába tárgyalás közben. Azonban valószínűbb, hogy a bíróságok megértőek lesznek az ilyen helyzetekben, mert támogatni akarják az online tárgyalások terjedését.

A bíró semmin nem változtatott a hagyományos tárgyalásokhoz képest. Végig arra koncentrált, hogy a felek elő tudják terjeszteni az ügy eldöntéséhez szükséges bizonyítékokat és eközben a bírósági tárgyaláshoz méltó körülmények között, a perjogi előírásoknak megfelelő mederben folyjon az eljárás.

A tárgyalás közben az adóhatóság képviselőjének kapcsoaltában hiba lépett fel, amelynek következtében visszhang és torzulás volt tapasztalható. A bíró szünetet rendelet el, amíg a bírósági technikus helyreállította a kapcsolatot.

A bírónak az online részvétel esetén ugyanúgy joga van rövidebb időre szünetet elrendelni. A bírósági tárgyalóban egyszerre négy különböző videót lehet megjeleníteni, így arra is lehetőség van, hogy négyen, négy különböző helyről jelentkezzenek be.

A tárgyalás végül két óráig tartott a szünetekkel együtt. A bíró azzal zárta a meghallgatást, hogy megköszönte a feleknek, hogy a technikai problémák ellenére részt vettek a tárgyaláson.

(jogaszvilag.hu)