MAGYAR BÍRÓI EGYESÜLET
1122 Budapest, Tóth Lőrinc utca 6.

A bürokrácia csökkentése a Digitális Bíróság projekt átfogó célja. Az, hogy fejlesztésekkel az ügyfelek gyorsabban, kisebb költséggel intézhessék ügyeiket. A bíróságokon mérséklődnek az adminisztratív terhek, így hatékonyabbá tehető a munkavégzés. Az e-aktát kidolgozó országos munkacsoport vezetője dr. Nyiri Beáta, az Egri Törvényszék elnöke.

Dr. Nyiri Beáta elöljáróban elmondta, jelenleg, ha az állampolgár szeretné megtekinteni a saját ügyét egy perben – legyen az polgári, büntetőjogi vagy szabálysértési eljárás –, be kell jönnie a bíróságra. Például, ha Hatvanban lakik és a törvényszéken van folyamatban az ügye, Egerbe kell utaznia, ami több óra is lehet. Itt várnia kell, míg sorra kerül, hogy hozzájuthasson az aktához. Előfordulhat, hogy az irat nincs is a bíróságon, s akkor hiába jött.

– Az Egri Törvényszéken az iratbetekintésre érkezők körében felmérést végeztünk – említette az elnök asszony –, e szerint a Heves megyei ügyfelek az egri ügyfélközpontba fél óra és három óra közötti időráfordítással jutottak be gyalog, autóval, tömegközlekedéssel. Ez az idő megduplázódik, hiszen haza is kell jutniuk, tehát összesen egy-hat óra az, amit az irattanulmányozás érdekében csak utazással töltöttek. Nem szólva a költségekről!

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) A bírósági igazgatás további elektronizálása (Digitális Bíróság) című, KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15-­2017-00052 kódszámú projektet nemrég indította el. Hivatalosan a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg 2017. augusztus 15. és 2018. december 31. között. Az OBH a lebonyolításához 2,7 milliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatásban részesült. A projekt átfogó célja a bürokrácia­csökkentés.

Dr. Handó Tünde, az OBH elnöke munkacsoportokat hozott létre, az e-akta munkacsoport vezetésével dr. Nyiri Beátát bízta meg.

Elektronizálták a bírósági dokumentumokat

– Ha elektronizálni tudnánk minden bírósági dokumentumot – közölte az elnök asszony –, mint ahogy teszt jelleggel idén január 1-jétől minden aktát elektronikus formában is előállítunk, akkor az lenne célszerű, hogy az ügyfél az otthonában 24 órán át ezt meg tudja nézni a saját számítógépén. Terveink szerint aránylag egyszerű regisztráció után jogosultságot adnánk számára a hozzáféréshez. Tehát csak a saját ügye irataiba tekinthet bele, máséba nem. Egy kódot kap regisztráció után, amivel beléphet, s kizárólag a rá tartozó aktát tanulmányozhatja.

Dr. Nyiri Beáta meggyőződése, hogy ez az ügyfeleknek, a jogi képviselőiknek is kedvező, a karosszékükben akár éjfélkor is láthatják az iratokat. Az ügyfelek, akiknek nincs számítógépük, a bírósági ügyfélszolgálatokon akkor is megnézhetik ügyük iratait komputeren, ha azok a bírónál vannak otthon, netán tárgyaláson, vagy felterjesztették az aktát például a Kúriára, illetve az ítélőtáblára.

– Ennek feltételeit az Egri Törvényszék már biztosította – folytatta. – Mi már minden adatot feltöltöttünk, az elektronikus aktánk tartalmában megegyezik a papír alapúval. Az e-akta munkacsoport azt a folyamatot dolgozza ki, hogy ehhez az aktához hogyan férhet hozzá az ügyfél, és milyen online felületen.

Felhasználóbarát felületet készítenek

Az e-akta előnye az is, hogy vannak ügyek, amelyek dokumentumai több mázsát nyomnak. A bírónak, ha otthon akar dolgozni velük, nem kell hazacipelnie, elektronikus úton bármikor a rendelkezésére állnak. Minden bíró részére felhasználóbarát felületet szeretnének készíteni, ahol minden alkalmazást el tudnak érni.

A Heol kérdésére dr. Nyiri Beáta arról is szólt, hogy a munkacsoport tagjai informatikailag, legalábbis felhasználói szinten, kiemelkedő tudásúak.

Megtudtuk, az e-akta munkacsoport mellett létezik egy anonimizálási munkacsoport is, a feladata annak lehetővé tétele, hogy kereshetők legyenek az anonimizált határozatok. Továbbá egy másik munkacsoport azon dolgozik, hogy közvetlen kapcsolat épüljön ki a bíróságok és az elektronikusan elérhető közhiteles nyilvántartások között.

Több száz oldal a munkacsoport anyaga

Az e-akta munkacsoport több száz oldalas anyagot készített. Ez tartalmazza a lépéseket, hogy ki mit láthat, hogyan léphet a felületre, milyen biztonsági feltételek szükségesek az iratbetekintéshez.

Most lépnek be a programozók a projektbe, ők ehhez igazítják a teendőiket. Utána még egyeztetni kell, mi a legpraktikusabb megoldás, milyen informatikai felület legyen, ami felhasználóbarát, az ügyfél-, s a bírói betekintő felületen.

– A papíralapú akták előnyeit átültettük az e-aktába, például, hogy jegyzetelhető, könnyen kereshető legyen, s igyekeztünk a hátrányaikat kiküszöbölni. Alkalmassá kívántuk tenni az elektronikus aktát arra, hogy a felhasználók minél gyorsabban, egyszerűbben és könnyebben hozzáférhessenek az információkhoz – közölte dr. Nyiri Beáta.

Az e-akta életbe léptetésének határideje 2019. január 1.

– Már 2017 novemberében hozzákezdtünk az e-akta kidolgozásához – árulta el dr. Nyiri Beáta, aki feltehetően azért kapta a csoport vezetésére szóló megbízást, mert az Egri Törvényszék volt az első, ahol elkezdték digitalizálni az iratokat, s ezután 2015-től ezt kötelezővé tették minden hazai bíróságon.

– A egri törvényszéki bírák doyenje, dr. Hóka József, a Hatvani Járásbíróság volt elnöke fedezte fel – mesélte az elnök asszony –, hogy milyen sok mindenre alkalmas az elektronikus lajstromprogramunk. Náluk elkezdték feltölteni a bíróságon keletkezett iratokat a számítógépre. Utána a törvényszéken, s a járásbíróságokon is bevezettük. Végül is az egri modell alapján országossá vált az iratfeltöltés.

Távmeghallgatást is tarthat a bíróság a tárgyalóteremből
Három tárgyalóteremben szereltek fel az egri Törvényházban eszközöket arra, hogy távmeghallgatást lehessen bennük tartani a törvényszéken. Ez azt jelenti, hogy ha például fegyintézetben van egy elítélt, s a bíróság szeretné meghallgatni, akkor őt nem kell ideszállítani más helységből, hanem e rendszer segítségével is megismerhető az álláspontja. Az egri az első olyan törvényszék hazánkban, ahol ezt bevezették, s ez a megoldás már működik. A távlati cél természetesen az, hogy Magyarország valamennyi bíróságának minden tárgyalótermébe bevezessék. Hasznos a költségek csökkentése szempontjából is.