MAGYAR BÍRÓI EGYESÜLET
1122 Budapest, Tóth Lőrinc utca 6.

Tájékoztató a Kúria Bfv.I.1.537/2017. számú jelentős ügyben 2018 április 6-án hozott határozatáról: a védői pozíció nem jelenthet mentesülést a hamis tanúzás jogkövetkezményei alól. A büntethetőséget kizáró rendelkezés értelemszerűen a büntetőeljárásban bűncselekmény elkövetésével vádolt, az eljárási jogokat gyakorló terheltre vonatkozik, de a védőt nem illeti meg.

Az 1978. évi IV. törvény 247. § (1) bekezdése szerinti ügyvédi visszaélés bűntette  megvalósulásához az szükséges, hogy az ügyvéd oly módon szegje meg a hivatásából folyó kötelezettségét, hogy azzal ügyfelének jogtalan hátrányt okozzon.

A járásbíróság a VI. rendű terheltet bűnösnek mondta ki hamis tanúzás bűntettében [1978. évi IV. törvény 238. § (2) bekezdés c) pont, (4) bekezdés I. fordulat] és ügyvédi visszaélés bűntettében [1978. évi IV. törvény 247. § (1) bekezdés, (2) bekezdés]. Ezért halmazati büntetésül végrehajtásában két év próbaidőre felfüggesztett egy év börtönre ítélte, rendelkezett a bűnjelekről és a bűnügyi költség viseléséről.

A fellebbezések folytán másodfokon eljáró törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletét VI. rendű terhelt vonatkozásában megváltoztatta, a vele szemben kiszabott börtön tartamát egy év tíz hónapra, a felfüggesztés próbaidejének tartamát öt évre súlyosította, a terheltet az ügyvédi foglalkozás gyakorlásától öt évre eltiltotta. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

A jogerős ügydöntő határozatok ellen  VI. rendű terhelt védője  terjesztett elő felülvizsgálati indítványt a Be. 416. § (1) bekezdés a), b) és c) pontjában írt okból.

A felülvizsgálati indítvány szerint a VI. rendű terhelt nem büntethető hamis tanúzásért, mert azzal a védőt megillető alkotmányos jogok sérültek, a józan ésszel, valamint az általános jogelvekkel is ellentétes az, ha az ügyvéd gyanúsítására azért kerül sor, mert védői pozícióban eljárva okiratot csatolt a nyomozó hatóság részére.

A Be. 416. § (1) bekezdés b) pontja alapján csak akkor van helye felülvizsgálatnak, ha a bűncselekmény törvénysértő minősítése, a büntetőjog más szabályának megsértése miatt törvénysértő büntetést szabtak ki, vagy törvénysértő intézkedést alkalmaztak.

Az 1978. évi IV. törvény 238. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés c) pontja szerint hamis tanúzást követ el az, aki büntető vagy polgári ügyben hamis okiratot vagy hamis tárgyi bizonyítási eszközt szolgáltat. A (3) bekezdés értelmében a (2) bekezdés c) pontja alapján nem büntethető a büntetőügy terheltje. Az indítványozó arra hivatkozott, hogy a büntetőeljárásban a VI. rendű terhelt mint védő az I. rendű terhelt érdekében járt el, mely körülmény nem alapozhatja meg a büntetőjogi felelősségre vonását sem, hiszen tanúkénti meghallgatását maga a Be. zárja ki. A védelemhez való jog, mint az Alaptörvényben biztosított alapvető jog gyakorlása miatt a védő elítélése alkotmányellenes.

A Kúria egyetértett a Legfőbb Ügyészség álláspontjával, miszerint a VI. rendű terhelt védői mivolta nem eredményezheti az 1978. évi IV. törvény 238. § (3) bekezdésének alkalmazása alapján a VI. rendű terheltre vonatkozóan a büntethetőséget kizáró ok fennállását, hiszen a védő nem a büntetőügy terheltje, a védői pozíció nem jelenthet mentesülést a hamis tanúzás bűntettének vádja alól.

A bíróság, az ügyészség és a nyomozó hatóság köteles biztosítani, hogy az, akivel szemben a büntetőeljárást folytatják, a büntetőeljárásban meghatározott módon védekezhessék [Be. 5. § (3) bekezdés]. Az Alaptörvény XXVIII. Cikk (3) bekezdése szerint a büntetőeljárás alá vont személynek az eljárás minden szakaszában joga van a védelemhez, és a védő nem vonható felelősségre a védelem ellátása során kifejtett véleménye miatt. 

A Be. 50. § (3) bekezdése szerint a védő a terhelt jogait külön is gyakorolhatja, kivéve azokat, amelyek kizárólag a terheltet illetik. A terhelt törvényes védekezésének korlátja, hogy azzal bűncselekményt nem követhet el mást bűncselekmény elkövetésével nem vádolhat. A Be. 50. § (1) bekezdés b) és c) pontja egyértelműen rögzíti, hogy a védő a védelem ellátása során a törvényes eszközök felhasználására jogosult és köteles, mint ahogy az is nyilvánvaló, hogy a  terheltre vonatkozó törvényi korlátozások alól a védő sem élvez kivételt, azaz a védő sem követhet el bűncselekményt.

A terhelt védekezéséhez való ama jogából, hogy igazmondásra nem köteles, az is következik, hogy az általa szolgáltatott bizonyíték valótlan tartalma okán nem büntethető, ezért a Btk. 238. § (3) bekezdésében írt esetben a törvény büntethetőségét kizárja. A védekezéshez való jog nem teszi lehetővé más személy bűncselekményre történő felbujtását, ahogy más személy bűncselekmény elkövetésével történő hamis vádolását sem. A büntethetőséget kizáró rendelkezés ugyanakkor értelemszerűen a büntetőeljárásban bűncselekmény elkövetésével vádolt, az eljárási jogokat gyakorló terheltre vonatkoztatható, míg a védőt ugyanez nem illeti meg.

A VI. rendű terhelt tényállásban rögzített cselekménye, azaz a sértett szándéka ellenére hamis tartalmú vallomást tartalmazó okirat készítése és a nyomozóhatóság részére bizonyítékként történő benyújtása már meghaladta a törvényes védelem határait és megvalósította a Btk. 238. § (2) bekezdés c) pontja szerinti  hamis tanúzás bűntettét.

Az a tény, hogy a büntetőeljárás során a védői tevékenység gyakorlása a tanúzás egyik akadályát képezi, úgyszintén nem igazolja azt az érvelést, hogy a védő az irányadó tényállásban írt módon megfenyegetett sértett valótlan tartalmú vallomását okiratba foglalja.

Ezért a Kúria álláspontja szerint a VI. rendű terhelt hamis tanúzás bűntettében való bűnösségének megállapítására az anyagi jogszabályoknak megfelelően került sor.

A felülvizsgálati indítvány arra is hivatkozott, hogy az eljárt bíróságok tévesen minősítették a VI. rendű terhelt tényállásbeli cselekményét ügyvédi visszaélés bűntettének.

Az elkövetéskor hatályos büntető törvény szerint az ügyvédi visszaélés bűntettét az az ügyvéd követi el, aki azért, hogy ügyfelének jogtalan hátrányt okozzon, hivatásból folyó kötelességét megszegi, súlyosabban minősül a cselekmény, ha azt haszonszerzés végett követik el.

Az irányadó tényállás XIV. pontja szerint az I. rendű terhelt a sértettet megfenyegette társaival együtt, hogy vonja vissza a feljelentését, mely szerint az I. rendű terhelt és társai Bécsben prostitúciós tevékenységre kényszerítettek több sértettet, így erre a célra bűnszervezetet hoztak létre és működtettek. Az I. rendű terhelt az őt képviselő védőt, VI. rendű terheltet felbujtotta, hogy készítsen egy olyan tartalmú nyilatkozatot, amelyben kijelenti, hogy az osztrák hatóságok előtt tett nyilatkozatai nem fedik a valóságot és bűncselekmény nem valósult meg. A sértett ezen nyilatkozatot 2010. június 20-án – anélkül, hogy annak tartalmát a VI. rendű terhelttel előzetesen megbeszélte volna – az ügyvédi irodában aláírta. A fenti körülmények között elkészült nyilatkozatot az I. rendű terhelttel szemben folyó nyomozásban, VI. rendű terhelt, a gyanúsított meghatalmazott védője 2010. november 10-én becsatolta a nyomozó hatóság részére.

Az irányadó tényállás – egyéb iránt az indokolás körébe tartozó – olyan megállapítást tartalmaz, hogy a sértettnek a VI. rendű terhelt jogtalan hátrányt okozott.

A törvényi tényállás az ügyfélre vonatkozó jogtalan hátrány okozási célzatot kíván meg, nem szükséges azonban a hátrány tényleges bekövetkezése (Kúra Bfv.I.837/2007/5. szám). A bűncselekmény megvalósulásához tehát az szükséges, hogy az ügyvéd oly módon szegje meg a hivatásából folyó kötelezettségét, hogy azzal ügyfele rovására jogtalan hátrányt okozzon. Az az indokolás, mely az elsőfokú bíróság érveit hivatott alátámasztani – miszerint az I. rendű terhelt részére jogtalan előny szerzése a sértett oldalán jogtalan hátrányként jelentkezett – nem feleltethető meg a fent idézett törvényi tényállásnak.

Az 1978. évi IV. törvény 247. § (1) bekezdése szerinti ügyvédi visszaélés bűntette akkor valósul meg, ha az ügyvéd a cselekményt azzal a célzattal követi el, hogy ügyfelének jogtalan hátrányt okozzon.

Az irányadó tényállás alapján a VI. rendű terhelt tevékenysége nem csupán kötelességszegés volt, hanem az bűncselekmény megvalósulását jelentette, és az is nyilvánvaló, hogy az az őt meghatalmazás alapján megbízó I. rendű terhelt mint ügyfele érdekeit szolgálta. Az a tény, hogy utóbb az I. rendű terhelt ellen a bűncselekmény felderítését követően büntetőeljárás indult hamis tanúzás miatt, úgyszintén nem tekinthető a törvényi tényállásban megkívánt jogtalan hátránynak, hiszen annak elkészítésekor sem az I. rendű, sem a VI. rendű terheltet  nem vezérelte az, hogy szándékosan, önmaguk ellen a büntetőeljárás megindítását megalapozzák.

Az irányadó tényállásban rögzített tények alapján a VI. rendű terhelt ügyfelének megbízásából, de jogtalan hátrány okozási célzat nélkül készítette el a hamis tartalmú okiratot és nyújtotta be a hatóságnak. Mivel az ügyvédi visszaélés bűntettének megvalósulásához szükséges jogtalan hátrány okozási cél hiányzik, az 1978. évi IV. törvény 247. § (1), (2) bekezdése szerinti bűncselekmény VI. rendű terhelt terhére történő megállapítására törvénysértően került sor.

Az ügyvédi visszaélés bűntettének a terhelt terhére történő törvénysértő megállapítása azonban nem eredményezte VI. rendű terhelttel szemben törvénysértő büntetés kiszabását, mivel az 1978. évi IV. törvény 238. § (4) bekezdése alapján a hamis tanúzás büntetési tétele öt évig terjedő szabadságvesztés, ezért a kiszabott egy év tíz hónap szabadságvesztés a törvényes büntetési tételkeret között maradt.

A kifejtettekre tekintettel a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt és a megtámadott határozatokat a VI. rendű terhelt tekintetében a hatályában fenntartotta.