MAGYAR BÍRÓI EGYESÜLET
1122 Budapest, Tóth Lőrinc utca 6.

Az ügyészségek a büntetőbíróság előtti ügyészi tevékenység szakszerű és megalapozott ellátásához fűződő érdekre hivatkozva vissza-visszatérően vezetői szinten megfogalmazott igényt formálnak arra, hogy a bíróságok a tárgyaláson kívül előterjesztett beadványokból, a bizonyítási eljárás folyamán beterjesztett különböző iratokból, írásbeli vallomásokból hivatalból, mintegy automatikusan iratmásolatot kapjanak.

Igényüket jogszabály-helyekkel nem, sokkal inkább praktikus okokkal indokolják, hangoztatva, hogy a tárgyalásra történő alapos felkészüléshez nélkülözhetetlen mindazon adatok ismerete, amely a tárgyalást megelőzően már a bíróság rendelkezésére áll. Gyakori és nem vitásan megfontolást igénylő ügyészi érv, hogy a bíróságoknak is jól felfogott érdeke az, hogy a felek már határozott állásponttal, felkészülten lépjenek be a tárgyalóterembe, esetleges újabb, a beszerzett adatokon alapuló bizonyítási indítványaikat még a tárgyalást megelőzően előterjesszék, lehetővé téve pl., hogy a következő tárgyaláson a bizonyítás már felvehető legyen, mellyel az eljárások – hatóságok érdekkörében felmerülő okon alapuló – elhúzódása elkerülhető.

A hatályos büntetőeljárási kódexünk nem ír elő általános jellegű hivatalbóli iratmegküldési kötelezettséget a bíróságok számára, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a bíróságok megítélésétől függ, melyek azok az iratok, amelyeket már a következő tárgyalást megelőzően indokolt megküldeni a felek számára azért, hogy álláspontjukat megfelelően képviselni tudják, illetve az eljárási törvény külön-külön nevesíti azokat az iratokat, amelyeket az eljárás bizonyos résztvevői számára kötelezően meg kell küldeni.

Ettől eltekintve, a Be. az általános iratmegismerési jogot a bírósági szakban egyenlő módon biztosított iratbetekintés jogával és a kérelemre biztosított iratmásolat iránti joggal garantálja.

A Be. 43. § (2) bekezdése szerint, a terhelt jogosult arra, hogy ha e törvény másképp nem rendelkezik - az eljárási cselekményeknél jelen legyen, az eljárás során az őt érintő iratokba betekintsen.

Az 50. § (2) bekezdése úgy szól, hogy a védő a védelem érdekében az ügyben tájékozódhat, a jogszabályokban biztosított lehetőségek és feltételek keretei között adatokat szerezhet be és gyűjthet. A (3) bekezdés szerint a terhelt jogait a védője külön is gyakorolhatja, kivéve azokat, amelyek értelemszerűen kizárólag a terheltet illetik.

A Be. 28. § (7) bekezdésének harmadik mondata értelmében az ügyész az ügy iratait a bírósági eljárásban megtekintheti, és indítványtételi jog illeti meg az ügyben felmerült minden olyan kérdésben, amelyben a bíróság dönt.

Az iratmásolatról a Be. 70/B.§-a rendelkezik. Eszerint az eljárás során keletkezett iratról - ideértve a bíróság, az ügyész és a nyomozó hatóság által beszerzett, illetőleg a büntetőeljárásban részt vevő személyek által benyújtott, valamint csatolt iratot is - az a bíróság, ügyész, illetőleg nyomozó hatóság, amely előtt az eljárás folyamatban van, a büntetőeljárásban részt vevő személyek kérelmére a (2)-(7) bekezdés szerint legkésőbb a kérelem előterjesztésétől számított nyolc napon belül másolatot ad ki.
A (6) bekezdés szerint a bírósági eljárásban a vádlott, a védő, a fiatalkorú törvényes képviselője, a sértett, a magánvádló, a pótmagánvádló, a magánfél és a felsoroltak képviselője részére - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - a másolat kiadása csak a 60. § (1) bekezdésére figyelemmel korlátozható.

A voksunkat, hogy akceptálható-e az ügyészség automatikus iratmegküldéshez fűződő igénye, és ez vajon együtt jár-e a vádlott, védő automatikus iratmásolat iránti jogával, avagy ezen előjog kizárólag a közhatalom gyakorlóját illeti meg, a védelemhez, illetve a tisztességes eljáráshoz való jog, valamint a fegyveregyenlőség elve alapos vizsgálata nélkül nem tehetjük le, ezen alapjogi sérelmek ugyanis a büntetőeljárás közhatalmi jellegéből következően éppen itt következhetnek be. Mielőtt voksunkat – végső fogódzó hiányában – egyéni megfontolásaink alapján letennénk, látni fogjuk, hogy az Emberi Jogi Bizottság és az Emberi Jogok Európai Bírósága is állást foglalt már a kérdésben, bár tény, hogy a nemzetközi egyezmények fórumai a kérdést a társadalmi szempontból neuralgikusabb oldaláról, a védelemhez való jog korlátozása szemszögéből vizsgálták. Ez utóbbi kapcsán az Alkotmánybíróság esetjoga is érintette a büntetőeljárás során érvényesülő iratmegismerési jogot.

Az Alaptörvény XXVIII. cikkének (3) bekezdése szerint a büntetőeljárás alá vont személynek az eljárás minden szakaszában joga van a védelemhez. A védelemhez való jog alkotmányos büntetőeljárási alapelve az eljárás egész menetében számtalan részletszabályban ölt testet. A védelemhez való jog a büntetőeljárás alá vont személy azon jogaiban, illetve a hatóságok azon kötelezettségeiben realizálódik, amelyek biztosítják, hogy a vele szemben érvényesített büntetőjogi igényt megismerje, arról álláspontját kifejthesse, az igénnyel szembeni érveit felhozhassa, a hatóságok tevékenységével kapcsolatos észrevételeit és indítványait előterjeszthesse, továbbá védő segítségét vehesse igénybe. A védelemhez való jog tartalmát képezik a védő azon eljárási jogosítványai, illetve a hatóságok azon kötelezettségei, amelyek részéről a védelem ellátását lehetővé teszik (25/1991. (V.18.) AB határozat).

Az Alkotmánybíróság a 25/1991. (V.18.) AB határozatában a védelemhez való jog hatékony érvényesülését hangsúlyozta annak formális biztosításával szemben, és kifejezetten kiterjesztette ezt a jogot a terhelt és a védő megfelelő felkészülésére jogaik gyakorlására. A határozat a titkos adatokat tartalmazó vádirat kézbesítésének szükségességével foglalkozott. Nem tartotta elegendőnek a vádirat vonatkozásában, hogy „maga a megismerés biztosított” (az irat bíróságon való tanulmányozása), kifogásolta, hogy a megismerés biztosítása ellenére a korlátozások miatt a „védelemre való felkészülés jelentős mértékben megnehezül” (az irat a bíróság épületéből nem vihető ki).

A védelemhez való jog korlátozásának alkotmányosságát az Alkotmánybíróság az 1320/B/1993. sz. határozatában is vizsgálta. Hangsúlyozta, hogy csak a védelemhez való jog szükséges, arányos és lényeges tartalmat nem érintő korlátozása felel meg az alkotmányosság követelményének.

Az Alaptörvény XXVIII. cikk (3) bekezdésében megfogalmazott védelemhez való jogra alapított követelmények teljesen összhangban állnak nemzetközi kötelezettségeinkkel is, melyek hangsúlyozottan a védelemhez való jog tág értelmezéséből indulnak ki.

A Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmánya 14. cikkének 3. b.) pontja a terhelt részére biztosítandó minimális jogok közt előírja, hogy mindenkinek teljes és egyenlő joga van az ellene emelt vád elbírálásakor, hogy megfelelő idővel és lehetőséggel rendelkezzék védelme előkészítésére és az általa választott védővel való érintkezésre.

Az Emberi Jogok Európai Egyezményének 6. cikk 3.b) pontja szerint minden bűncselekménnyel gyanúsított személynek joga van – legalább – arra, hogy rendelkezzék a védekezésének előkészítéséhez szükséges idővel és eszközökkel.

Ezek az „eszközök” vagy „lehetőségek” felölelnek minden olyan „elemet”, amely a büntető felelősség alóli mentesülést vagy a büntetés csökkentését szolgálhatja, s amelyet a hatáskörrel rendelkező hatóságok gyűjtöttek össze vagy gyűjthetnek össze (Report of the Comission of 14 December 1981, Jespers Case, DR 27 (1982), p. 61., 72.).

Teljesen egyértelmű, hogy ezek az „eszközök” és „elemek” magukba foglalják az iratok tartalmának megismeréséhez való jogot. Így van ez nemcsak a fenti egyezmények gyakorlatában, hanem mint a Be.-ben, általában a büntetőeljárási kódexekben is (6/1998. (III.11.) AB határozat).

A Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmánya tekintetében az Emberi Jogi Bizottság, az Emberi Jogok Európai Egyezménye tekintetében pedig az Emberi Jogok Európai Bírósága visszautasította ugyanakkor azokat a követeléseket, amelyek a vád által használt — a vádiraton túlmenő, egyéb — dokumentumok hivatalbóli kézbesítését követelték a védelem részére (O.F. vs. Norway, B 158/1983, §5.5, illetve Kremzow ügy, 21 September 1993, Séries A 268-B).

Kétség nem férhet ahhoz, hogy ha a hivatalbóli iratmegküldési kötelezettség hiánya a védelemhez való jogot aránytalanul és a szükségeshez képest nagyobb mértékben nem korlátozza, illetve – megfordítva a kérdést – az iratbetekintési és iratmásolat iránti jog a védelemhez való jog hatékony érvényesülésének, ezáltal a terhelt és a védő megfelelő felkészüléséhez kapcsolódó jog gyakorlásának eleget tesz, az ügyészség vádképviseleti joga ellátásának hatékonyságához fűződő érdeket sem csorbítja, így az állami büntetőhatalom érvényesítéséhez fűződő jog sérelmével sem jár.

Az pedig, hogy erre irányuló jogszabályban biztosított jog, illetve kötelezettség nélkül a bizonyítási eljárás során beszerzett iratok az ügyész részére az eljárás egyéb szereplőihez képest mintegy előjogként, hivatalból, kérelem nélkül kerüljenek kézbesítésre, a tisztességes eljáráshoz való joggal, mint az Alaptörvényben, valamint a nemzetközi emberi jogi egyezményekben deklarált alapvető emberi joggal összeegyeztethetetlen, ezt tükrözi az Alkotmánybíróság és a nemzetközi egyezményekhez kapcsolódó bírói fórumok esetjoga is.

Az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése szerint mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el.

Az Emberi Jogok Európai Egyezményének 6. cikk 1. pontja szerint mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja, és hozzon határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában, illetőleg az ellene felhozott büntetőjogi vádak megalapozottságát illetően.

A Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmánya 14. cikkének 1. pontja szerint a bíróság előtt mindenki egyenlő. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.

A „tisztességes eljárás” követelményének a nemzetközi egyezményekben deklarált cikkelyei általában elfogadott értelmezése szerint a tisztességes eljárás olyan minőség, amelyet az eljárás egészének és körülményeinek figyelembevételével lehet megítélni. A tisztességes eljárásnak az egyezmény – és alkotmányszövegekben nem nevesített, de általánosan és nem vitatottan elismert eleme a „fegyverek egyenlősége”, amely a büntetőeljárásban azt biztosítja, hogy a vádnak és védelemnek egyenlő esélye és alkalma legyen arra, hogy a tény - és jogkérdésekben véleményt formálhasson és állást foglalhasson. A fegyverek egyenlősége nem minden esetben jelenti a vád és a védelem jogosítványainak teljes azonosságát, de mindenképpen megköveteli, hogy a védelem a váddal összevethető súlyú jogosítványokkal rendelkezzen. A fegyverek egyenlőségének egyik feltétele, hogy az ügyben releváns adatokat a vád, illetve a terhelt és a védő ugyanolyan teljességben és mélységben ismerhessék meg. Itt érintkezik a tisztességes eljáráshoz való jog követelménye a védelemhez való jog hatékonyságának és a védelemre való felkészülés kellő idejének és eszközeinek követelményével. Mindezt az Alkotmánybíróság a 6/1998. (III.11.) AB határozatában fejtette ki, amikor is alkotmányellenesnek minősítette a régi Be. (1973. évi I. tv.) 114. § (4) bekezdését a terhelt, védő, törvényes képviselő és eseti gondnok vonatkozásában. Az alkotmányellenes rendelkezés szerint a büntetőügyekben eljáró hatóságok kivételével az államtitkot vagy szolgálati titkot tartalmazó iratot csak a hatóságnál lehetett kézbesíteni, a büntetőügyekben eljáró hatóságok kivételével a címzett ezt az iratot nem vihette magával, részére titkos adatot nem tartalmazó kivonatot kellett adni.

Az Alkotmánybíróság hangsúlyozta, hogy a dokumentumok megismerése, a belőlük készíthető „jegyzetek” szabad birtoklása, a dokumentumok birtoklása a tárgyalás alatt, vagy máskor is, de csak a bíróság épületében, nem elégíti ki a védelemhez való jogot, ha egyszersmind a fegyverek egyenlősége nem érvényesül. Nem egyenlő a vád és a védelem helyzete, ha az ügyész az államtitkot képező dokumentumokat a bíróságon kívül is szabadon birtokban tarthatja és használhatja, míg a terhelt és a védő ebben korlátozva van.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága az Öcalan v. Turkey ügyben (12 March 2003., no. 46221/99) megállapította, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezménye 6. cikk 1. pontjában rögzített tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét eredményezi, ha a terhelt, illetve védője nem tekinthet be egyes dokumentumokba a vád anyagából, illetve nem kaphat a lényeges iratokból másolatot. Hasonló a helyzet, ha a vád képviselője oly módon intéz beadványt a bírósághoz, hogy arról a védelem nem szerez tudomást és ennek megfelelően nincs módja, hogy arra reagálhasson (Bulut v. Austria, judgment of 22 February 1996., Reports 1996-II, p. 346). De a fegyveregyenlőség sérelmét jelenti az is, ha az ügy előadó bírájának jelentése eljut a vádhatóság képviselőjéhez, azonban a védelem annak tartalmáról nem tudhat (Reinhardt and Simane-Kaid v. France jugdment of 31 March 1998, Reports 1998-II, p. 640.) Az is egyezménysértő helyzetet eredményez, ha pl. a jogi képviselővel rendelkező terheltek értesülnek lényeges körülményekről a bíróság részéről, miközben az ilyennel nem rendelkezőknek ezen információk nem állnak rendelkezésre (Meftah v France jugdment of 26 April 2001., no: 32911/96).

Az Alkotmánybíróság „fegyverek egyenlősége” elvét illetően kifejtett jogelméleti álláspontjából, valamint az Emberi Jogok Európai Bírósága esetjogából egyértelmű következtetés vonható le arra nézve, hogy a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét eredményezné, amennyiben bármely bíróság hivatalból küldené meg a bizonyítási eljárás során beszerzett iratokat a vádhatóságnak, ugyanakkor csupán kérelemre biztosítana ugyanazon iratból másolatot a vádlottnak, védőnek vagy a törvényes képviselőnek.

A kérdés vizsgálata során nem hagyható figyelmen kívül az Alkotmánybíróság igazságszolgáltatás pártatlanságával kapcsolatban kifejtett jogelmélete sem.

A bírói hatalom legfőbb sajátossága az, hogy állandó és semleges (17/1994. (III.29.) AB határozat, ABH 1994. 84., 85.). A Be. 1. §-a az alapelvek közt első helyen rögzíti, miszerint a büntetőeljárásban a vád, a védelem és az ítélkezés egymástól elkülönül. A vádelv, illetőleg a funkciómegosztás elvével kapcsolatban a 14/2002. (III.20.) AB határozat leszögezte, hogy „a vád, a védelem és az ítélkezés elkülönítésének elméleti absztrakcióját a büntetőeljárási törvény normává emeli, amikor az adott típusú eljárási feladatokhoz tételes szabályaival konkrét jogosultságokat és kötelezettségeket rendel, továbbá az adott funkcióval összefüggésben határozza meg a hatásköri, illetékességi, összeférhetetlenségi, kizárási szabályokat. Az ügyészség és a bíróság feladatainak elkülönítése, az egyes tevékenységi körökre vonatkozó részletes szabályok, az eljárás alanyai számára előírt kötelezettségek és a részükre biztosított jogosultságok konstrukciója eljárási garanciákat is jelent a védelem számára (14/2002. (III.20.) AB határozat 101., 107.).

A pártatlanság követelményrendszerével kapcsolatban kifejtett egyik első döntésében rögzítette az Alkotmánybíróság, hogy „a pártatlan bírósághoz való alkotmányos alapjog az eljárás alá vont személy iránti előítélet-mentesség és elfogulatlanság követelményét támasztja a bírósággal szemben. Ez egyrészt magával a bíróval, a bíró magatartásával, hozzáállásával szembeni elvárás, másrészt az eljárás szabályozásával kapcsolatos objektív követelmény: el kell kerülni minden olyan helyzetet, amely jogos kétséget kelt a bíró pártatlansága tekintetében (67/1995. (XII.7.) AB határozat).

A tisztességes eljáráshoz való joggal, csakúgy mint a védelemhez való jog hatékony érvényesüléséhez, egyben az igazságszolgáltatás pártatlanságához fűződő jogos igénnyel összeegyeztethető módon a Be. mind az ügyész, mind a terhelt és védője számára iratbetekintési és iratmásolat kiadása iránti jogot biztosít egyenlő jogosítványként.

A pártatlanság és a fegyveregyenlőség követelményével csakis az az összeegyeztethető, ha a bíróság az időszerű ítélkezéshez, az eljárások ésszerű időn belüli befejezéséhez fűződő alapjog szem előtt tartásával minden olyan, a bírósági eljárás során beszerzett okirati bizonyítékot, vagy indítványt tartalmazó iratot hivatalból megkülönböztetés nélkül az érintett eljárási szereplők rendelkezésre bocsát, mely az eljárás zavartalan folytatásához (amikor is az irat tárgyaláson történő megismerése esetén érdemi nyilatkozat az érintettektől nem várható el, avagy bizonyítás-kiegészítése iránti indítvány várható), a már kitűzött tárgyalás megtarthatóságához, érdemi nyilatkozatok megtételéhez feltétlenül szükséges, vagyis az eljárás előbbrevitelét, a büntetőügy ésszerű időn belüli befejezését szolgálja

Mindez azonban természetesen nem jelentheti az iratok – differenciálás nélküli – automatikus hivatalbóli kézbesítését, ez ugyanis a jogalkotó által elkerülni célzott túlzott adminisztrációs terhet és költségnövekedést eredményezne jogszabályi felhatalmazás nélkül.