Bíró voltam, bíró vagyok, bíró leszek! Ez a hivatás a felső korhatár elérésével sem szűnik meg, bírói énünk tovább él bennünk. Volt professziónk határozza meg gondolkodásunkat, cselekedeteinket és magatartásunkat. A bírói talár végleges szekrénybe akasztásával nem lélegezhetünk fel, hogy no vége a fokozott felelősségnek, most már úgy élhetünk, úgy viselkedhetünk, mint bárki más (szándékosan nem használom az átlag ember-t). Tehát bírók maradunk, egyre azonban nagyon kell ügyelnünk, hogy ne ítélkezzünk, mert már erre nincs jogunk, hiányzik a felhatalmazottságunk.

A HELYZETÜNK

A volt bírói tisztség, mint a lendítőkerék forgása, úgy marad meg a nyugdíjas bíróban és a szűkebb vagy tágabb környezetében. Aktív koromban is igyekeztem a bírói tisztemet elválasztani a civil életemtől annak ellenére is, hogy a velem szemben támasztott erkölcsi, magatartásbeli követelményeket bíróként teljesítettem.

Egy viszonylag kis településen lakom, ahol az ember akarva akaratlanul részesévé válik a közéletnek, ahol vízelvezetésről, útépítésről, iskolaügyekről stb-ről esik szó. Egyszer egy ilyen összejövetelen az egyik ismerős úgy bírt szólásra, hogy kérdezzük meg a bíró úr véleményét. Válaszomat természetesen azzal kezdtem, hogy én ezzel az útépítéssel kapcsolatos megbeszélésen nem bíróként, hanem a község, az utca érintett lakosaként veszek részt. Az meg természetes, ha - mint jogásznak - van szakmai véleményem, javaslatom, azt megosztom a jelenlévőkkel.

A lendítőkerék - ha lassú tempóban is -, forog-forog! Környezetemből, ismerőseim széles köréből személyesen, telefonon, e-mailben és levélben még ma is számos kérdést kapok. Meg kell hallgatnom a bíróságokról mondott véleményeket, esetenként kritikákat. Elvárják tőlem, hogy képben legyek, állást foglaljak, véleményt nyilvánítsak a bírósági ítéletekkel kapcsolatban is. Ezek az elvárások nagy felelősséget, disztinkciós készséget és fegyelmet kívánnak a nyugdíjas bírótól is. Aligha helyezkedhet olyan álláspontra, hogy én már nyugdíjas vagyok, nekem minden mindegy. Már egy ilyen közömbösség is sokat árthat. Bízom abban, hogy olyan nincs köztünk, aki ezt juttatja kifejezésre, hogy bezzeg az én időmben, de ma már..., olyan volt kollegát pedig aki magának tulajdonítja a bíróságok korábbi jó és a mostani rossz működését, remélem nem találni az országban.

A nyugdíjas bíró helyzete azonban jelentősen eltér az aktív kollegájától. Nem kell munkába járnia, nem osztanak rá ügyeket, nem kell iratokat tanulmányoznia, tényállást tisztáznia. Mentesül a döntés kötelezettsége és felelőssége alól. Ezzel szemben nem fizetést, hanem annál jóval kevesebb nyugdíjat kap (ezt csak úgy mellékesen jegyzem meg). Mindezek ellenére a nyugdíjas bíró az élet nagy tárgyalótermében együtt sír és együtt nevet a bíróságokkal, a bírákkal.

A HATÁSOK

Hát ezek a bíróságok... (nem folytatom), nem rendelik el az előzetest, szabadlábon védekezhet, félnek a (nem írom le kitől, mitől), húzzák az időt..., a gazdag házi őrizetben, a szegény a sitten, az egyik bíróság így, a másik úgy és sorolhatnám. Ilyen esetekben és hasonló megjegyzések hallatán - amelyeket egy kissé nekem is címeznek -. esetenként nehéz helyzetbe kerülök, ugyanis állásfoglalást várnak olyan kérdésben, amelyet az ember nem vagy csak felületesen ismer.

Ki merem jelenteni, hogy a bíróságok és a lakósság között nincs megfelelő kommunikáció. Az adó (a bírósági szervezet) a szűkre szabott információ nyújtásával kipipálja a tájékoztatási kötelezettségét, teljesítettként számolja el azt, aminek nem tett eleget. Kommunikációnak tekinti a vevőnek nyújtott szerény információt. Tudomásul kellene venni, hogy a közvélemény ennél sokkal többet vár. Örülnünk kellene, hogy ilyen társadalmi érdeklődés mutatkozik a bíróságok munkája, az igazságszolgáltatás iránt. A jó, megalapozott és törvényes, - a közvélemény igazságérzetének is megfelelő - bírói döntések, intézkedések széleskörű, alapos ismertetése a bíróságok javát szolgálná, megerősítené a bíróságokat abban, hogy az ítéleteikben foglalt véleményük megegyezik a közvélemény értékítéletével. Ez nagy magabiztosságot adhatna a döntésekhez.

A bíróságoknak maguk mögött kell tudniuk a társadalom többségét, érezniük kell a közvélemény támogatását, egyetértését. Ehhez pedig a jelenleginél jóval nagyobb nyitottságra, nyilvánosságra lenne szükség. A begubódzás, a titkolódzás sehová nem vezet. Hiszem és vallom, hogy az igazságszolgáltatás megújhodását elsősorban egy az előző gondolatoknak megfelelő szemléletmód és magatartás segítené elő.

A rossz ítéletek elsősorban nem a bírák szakmai felkészületlenségére, hanem bátortalanságukra vezethető vissza. Mit is értek ez alatt? Mindenek előtt bátortalanságot a jogszabályok értelmezésében, bizonytalanságot a túlpolitizált viszonyok miatt, félreértéseket az ellentmondásos visszacsatolások következményeként.

Az objektív tájékoztatásra azért is nagy szükség lenne, mert manapság egy-egy bírói ítéletet az emberek gyakran politikai érzelmi hovatartozásuk szerint értékelik. A hiányos tájékoztatás jó lehetőséget teremt a többféle értelmezésnek, amely sokat árt a bíróságoknak.

Ami pedig a tájékoztatás tartalmát illeti, nem elég pusztán csak a döntések ismertetése a mit kérdésen túlmenően, a közvélemény a miért-re is válaszokat vár. E válaszok megadása a bíróságoknak is érdeke, hiszen az alapos és meggyőző érvek, indokolások a közvélemény alakításában meghatározó jelentőségűek. Ezeken múlik, hogy az emberek megértik-e, elfogadják-e a bíróságok ítéleteit és érzelmileg azonosulnak-e a bíróságok döntéseivel. A bíróságok iránti társadalmi empátia pedig biztos hátteret adna a határozott ítélkezéshez.

Ide kapcsolódó kérdés a rádió, a televízió és az írott sajtó, valamint a bíróságok kapcsolata. Bátran merem állítani, hogy e téren nagyon sok a javítanivaló. Ezt a kapcsolatot nem lehet a focicsapat és a szurkolók viszonyának mintájára formálni, amely szerint a focisták azt mondják: drukkoljatok, majd focizunk, a szurkolók pedig azt harsogják: focizzatok, majd drukkolunk. A médiumok az a lánc, amely képes összekötni a bíróságokat a társadalom egészével. Ennek a köteléknek a megteremtése, az összekötő kapocs megóvása és erejének fokozása a bíróságok elsőrendű érdeke. Jól tudom, hogy a szenzációt hajhászó újságírókkal nem könnyű kiegyensúlyozott, jó kapcsolatot kiépíteni. A lehetséges módszerek közül azt tartanám követendőnek, ha mind a bíróságoknál, mind a rádiónál, televíziónál és az írott sajtó legfontosabb szerkesztőségeinél lenne egy-egy kijelölt személy, akik a lánc stabilitásán őrködnének, akik a napi munkakapcsolat szintjén - egymás szempontjait megértve, a másik oldalba értelmileg és érzelmileg belehelyezkedve - együttműködnének egy igazi kommunikáció megteremtésében és végzésében. Úgy gondolom, hogy egy jól működő kapcsolatban a médiumok képviselői egy kissé bírói fejjel, a bíróságok megbízottjai újságírói fejjel tudnának gondolkodni és cselekedni.

A bíróságokról, a bírák ítélkező munkájáról alkotott kép formálásában nem hanyagolható el a peres felek, a perben résztvevő más személyek véleménye sem. Ahogy kilépnek az emberek a tárgyalóteremből, nyomban elhangzanak a vélemények, kritikák és - a nyertesek szájából - a dicsérő az elismerő szavak. A következő tárgyalásra várakozók, a folyosókon jövő-menők mindezeket hallva, máris véleményt formálnak a bíróságokról. Az sem mindegy, hogy a bírák hogyan vonulnak be a tárgyalóterembe, és hogyan távoznak onnan. Nem szerencsés, ha közöttük menet közben hangos eszmecsere zajlik a soron következő vagy a befejezett perről, perekről. Az embereknek meglehetősen kifinomult hallása van az elejtett szavakra, amelyek alapján a különféle találgatások, asszociációk igencsak ferde képet alakíthatnak ki az igazságszolgáltatásról.

A különféle állami - államigazgatási és közigazgatási - szervek döntő többségének belső élete a kívülállók számára fekete doboz, azok tevékenységéről csak az iratok közvetítésével szereznek némi információt. A bíróságok munkája - a tárgyalások nyilvánossága, a bírósági döntések anonim publicitása és a kétségtelenül létező tájékoztatások miatt - mondhatnánk nyilvános, azaz több ember jelenlétében, sok ember szeme előtt zajlik. Ezt a nyitottságot a bíróságoknak nem el kell szenvedniük, hanem a maguk javára kellene fordítaniuk.

Tudom, most az írásom olvasása során többen azt gondolják magukban, hogy ja, a kibicnek semmi sem drága. Ez akár igaz is lehetne, ha nem azonosulnék teljes mértékben a bíróságokkal, annak ellenére, hogy már nem vagyok aktív bíró. Szívből kívánom és szerény lehetőségeimen belül mindent megteszek, megtennék azért, hogy a bíróságok társadalmi megbecsültsége a kívánatos szintre emelkedjék, hogy a bíró olyan tiszteletnek örvendjen, amely ennek a hivatásnak kijár.

KAPCSOLATAINK

A nyugdíjas bíró és a bíróság között a formalizált kapcsolat a munkaviszony megszűnésével véget ér. Sajnálatosan informális kapcsolat sem marad a nyugdíjas bíró és volt munkaadója között. A nyugdíjas bíró érzelmileg hiába vonzódik a bírósághoz, a bíróságot nem érdekli a sorsa. Nagy kár, mert az óriási tapasztalatot szerzett volt bírók nagy segítségére lehetnének a bíróságoknak.

A nyugdíjas bíróknak valamilyen szervezett fóruma - Nyugdíjas Bírók Tanácsa, Clubja, stb. - közreműködhetne a bíróságokkal kapcsolatos információk gyűjtésében és összegezésében, segítene a jogszabályok értelmezésében, véleményt nyilváníthatna a jogszabály-tervezetekről és így tovább.

A nyugdíjas bírák fórumának tagjai egyénileg is bekapcsolódhatnának az egyes bírósági vezetői feladatok segítségébe, mint pl. a bíróvizsgálatokba is.

A fórum alatt egy viszonylag laza szervezeti keretre gondolok, amely tagsága önkéntes és egyedüli követelmény a volt bírói tisztség lenne. A működés rendjét illetően is a lehetséges leglazább szabályok kerülhetnének szóba.

A felvetéseimet a bírák egyesületeinek ajánlom, gondolkodásra, a célok és lehetőségek kimunkálására, széleskörű megvitatására és - ha gondolataimban, javaslataimban van ráció - megvalósításra.

A nyugdíjas bírák némelyikének milyen megtisztelés lenne, ha a bírósági fogalmazók, bírósági titkárok és kezdő bírák részére tartott képzésekben és továbbképzésekben előadásokat, konzultációkat tarthatnának. Vizsgáztatóként közreműködhetnének a jogi szakvizsgákon. A bíróságokon más kötetlen formákban is - kerekasztal beszélgetés, nyugdíjas és kezdő bírák találkozója stb. - lehetne hasznosítani az öregeket. Nagy hasznára lennének mindezek a leendő bíráknak is, akik egyre jobb szakmai felkészültségük mellé megalapozott, széleskörű gyakorlati ismeretekre is szert tehetnének.

Nem szaporítva tovább a szót erre a felvetésemre, azt kérem, gondolkodjanak mindezeken azok, akiknek ilyen kérdésekben befolyásuk, döntési jogkörük van. Amennyiben az ötletek hasznosítható javaslatokká formálhatók, a megoldási lehetőségek akár az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elé is terjeszthetők lennének.

Az arra ambicionált bírákat - akár megbízási szerződéssel - elemzések, értékelések, tanulmányok, dolgozatok stb. készítésére fel is lehetne kérni. Minden bizonnyal sok kérdésben hasznosíthatóbb javaslatok kerülnének a bírósági vezetők, a bírák kezébe, mintha valamilyen kívülálló tudományos intézet készítené azt drága pénzért. Nem vonom kétségbe természetesen azt, hogy esetenként éppen kívülálló véleményét kellene kikérni.

A számítógép által nyújtott áldásos lehetőségek a nyugdíjas bíró számára is közel hozzák a valóságot, a bíróságok mindennapi életét és megteremtik a jogszabályok keresésének, megismerésének lehetőségét. Ennek ellenére a nyugdíjas bírónak hiányzik az élő kapcsolat lehetősége, a bíróság épülete, a tárgyalóterem szaga a tárgyalás hangulata.

Kérdezem én, olyan nagy dolog lenne a nyugdíjas bírónak egy igazolványt adni, amelynek felmutatásával beléphet a bíróság épületébe és más igazságszolgáltatási intézmények helyiségébe. Jó lenne időnként betérni a bírósági könyvtárba szakmai folyóiratok olvasása és kölcsönzése céljából. A könyvtár akár jó találkozóhelye is lehetne az aktív és a nyugdíjas bíróknak.

A bíróság folyosóján sétálva, szót lehetne váltani néhány volt kollégával, s egy-egy tárgyalásra beülve, kicsit nosztalgiázva, információkat, tapasztalatokat gyűjthetnének a tárgyalt ügyekről, a tárgyalások lefolyásáról.

Érdemes megfontolásra a fővárosi és a megyei bíróságokon az illetékességi területükről nyugdíjba ment bírákat összehívni, tájékoztatni őket a bíróságok munkájáról, eredményekről, gondokról és tájékoztatást kérni tőlük nyugdíjas életükről.

... ÉS VÉGEZETÜL

Jól tudom, hogy a bíróság vezetőinek, a bíráknak és a bíróságok más dolgozóinak van elegendő dolga, gondja problémája. A nyugdíjas bírókkal való szervezettebb kapcsolatra vonatkozó elgondolásaimat, javaslataimat nem további munkatehernek szánom. Ellenkezőleg! Meg vagyok győződve arról, hogy egy élő, eleven, alkotó kapcsolat megteremtése és fejlesztése elsősorban a bíróságok számára lenne hasznos.
A befektetés bizonyosan megtérülne!

Dr. Csiba Tibor
nyugdíjas fővárosi bíró,
főiskolai tanár