MAGYAR BÍRÓI EGYESÜLET
1122 Budapest, Tóth Lőrinc utca 6.

Az alábbi írást a Magyar Bírói Egyesület elnökének, dr. Uttó György leköszönő elnök úrnak Az összbírói érdekek szolgálatában című rövid számvetés és leltár az általános tisztújítás alkalmából készült dolgozata fogalmaztatta meg velem.

Indíttatást érzek egyrészt az okból, mert a Magyar Bíró Egyesület tagja vagyok ugyan e minőségben rang nélkül, másrészt az okból is, mivel külföldön több alkalommal felléptem a magyar bírák érdekében, és indíttatva az okból is, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanács tagja is vagyok.

A „számvetése” ismételten megerősítette bennem azt, hogy nem halasztható tovább a magyar bírák hathatós érdekképviseletének a megvalósítása. Az egyes megyei elnököket, OIT tagokat és a testületet ért kritikával, nem győzött meg az egyesület, érdekérvényesítő elégtelenségének okáról.

Nem vonom kétségbe, hogy az egyesület szolgálata, az összbírói érdekek szolgálatát is jelenteti. S helyén való az is, hogy a beszámolót a teljes bírói kar megismerje a Bírák Lapjának 2008. évi 1. számából. Ez elősegítheti, hogy végre felismerjék: akkor lesz erős érdekérvényesítő képességük, ha komolyan veszik a tisztújítást.

Ahogy elnök úr is írta, s ebben egyetértünk, a sikeres tisztújítás egy sajátos kétoldalú mérlegkésztést és minősítést is feltételez. A maga oldalról megtette. Most pediglen engedtessék meg, más szemszögből is megvizsgálni, követve tematikáját, és ne tessék ezt személyeskedésnek, „ méltatlan kritikával is illettet ”-nek venni.

Hogy egy tisztségviselőnek, nevezetesen az elnöknek, illetve elnökhelyettesnek mennyire kell harciasnak mutatkozni, avagy sem, azt mindig az adott helyzet kell, hogy eldöntse. De nem lehet irányadó, hogy igazgatási vezető érdekeinek alávetve, tegye a dolgát.

Abban viszont elnök úrnak bizonyára igaza van, hogy meglehetősen paradox a helyzet, amikor egyesek a ciklus ideje alatt – bár funkciót viseltek - passzívan viselkedtek, „ csupán a ciklus 24. órájában válnak kezdeményezővé, ítélő bíróvá ”.

Elöljáróban még, ami azon fejtegetését illeti, miszerint is tudatosan terjesztett és máig hallható vélemény, hogy a bírák 50 %-os illetményemelésében szerepe volt a Nemzetközi Bírói Egyesületnek és az egyik megyei bírósági elnöknek, - ­ugyan nem írja ki, de rólam szól -, az minden alapot nélkülöz. Erre a későbbiek folyamán visszatérek.

Itt most csak annyit legyen szabad megjegyeznem: az országos elnökség 2006. június 16.-án hozott határozatában, részletesen indokolva, támogatást kérve küldte meg javaslatát a miniszterelnöknek és más minisztériumoknak, egyéb fontos helyekre és a sajtónak. Választ csupán két minisztériumtól kapott és 2007-ben egyetlen fillér emelést sem a bírói testület. Azt hiszem, elég ennyi az eddigi érdekérvényesítési képességről.

Elnök Úr a beszámolójában következetesen az OIT-ra próbálja hárítani az állapotokért a felelősséget az oktatástól kezdve, a béren keresztül, a vezetői alkalmasság megítéléséig, a nyugdíjakig. Mivel kellőképpen a Magyar Bírói Egyesület képviselői ezekbe a kérdésekben nem lettek bevonva, esetenként meghallgatva.

Mint írja: A bírák 2008. évi javadalmazásával kapcsolatban a Köztársaság Kormányának tudomására kívánták hozni, hogy a bírák szenvedik el a legnagyobb veszteséget, mindezt sem megérteni, sem elfogadni nem tudjuk.
Ezzel persze mélységesen egyetért a bírói kar. Továbbá azzal is, hogy a rosszabbodás elkerülése érdekében a kormány javaslatára az országgyűlés tegye lehetővé a bírói alapbér 10 %-os emelését és az illetményfizetési fokozatok szerinti szorzószám 5 %-os mértékű emelését. Követelje négy új fizetési fokozat bevezetését és jelezze, hogy a lassú öregségi nyugdíjjavulás ellenére méltánytalan, hogy az óriási megterhelést jelentő munka után, legjobb esetben ma is csak az utolsó alapbérük 50 %-át éri el a nyugdíjuk, holott társadalmi átlag 65-75 %.

Megjegyzésem: A most nyugdíjba menők esetében, a „legjobb esetben”. Nevezetesen, az én esetemben mivel nyugdíjamat megállapíttattam, a 37 %-ot sem, és ennek következtében olyan adót vetettek ki rám, ami gyakorlatilag elviszi a megállapított nyugdíjamat, de nem változtattak a korábban megállapított 37%-on. S akik nálamnál korábban mentek nyugdíjba és még életben lehetnek 70 év után, még ennyit sem kapnak. S velük mi legyen?

Miért nem emelte fel határozottan és következetesen a szavát a Magyar Bírói Egyesület a különböző kormányoknál az elmúlt 18 év alatt. Miért nem tették fel a kérdést, ha kell újra és újra, hogy egy belügyi dolgozó, és van rá más példa is, mitől igénybevettebb, mint egy ítélkező bíró, s azok 100 %-kal mehetnek nyugdíjba, és középkorúan?

Arra a felvetésre pedig, hogy 2008. évi eredmény ismeretében a jövőre nézve megkerülhetetlen kérdés, mit kellett volna másképp csinálni, egyszerű a válaszom: nem megalkudni. Nem megalkudni, hanem azokat a határozatokat, melyeket a Nemzetközi Bíró Egyesület ügyeinkben hozott, itthon publikálni és érvényesíteni kellett volna. Nem visszakozni, s leginkább azon munkálkodni, hogy a belső kezdeményezéseket negligálva, a vélt vagy kimondott elvárásoknak megfelelni.

Amit pedig a „ főbíró keresés ” időszakával kapcsolatosan lejegyzett Elnök Úr, sajátságos, különös tekintettel a Köztársasági Elnök Úrhoz írt, ha úgy tetszik, magánlevelének ismeretében. Nem helyes hangadókról beszélni az OIT-on belül, különösen vádaskodni, hogy mennyire hermetikusan zárt, vagy nem zárt az önigazgatás. Ezek után hiteltelen az a kijelentés, hogy a Magyar Bírói Egyesület senki egyéni ambícióit nem szolgálta.

Amennyiben úgy látta, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanács „trezor” a Magyar Bírói Egyesület számára, akkor ezt időben nyilvánosságra kellett volna hozni. Meg kellett volna a kulcsot találni, mert minden zárnak megvan a maga kombinációja.

Nem tudom osztani a média és a Magyar Bírói Egyesület szerepével kapcsolatban a megjegyzését, ami a Nemzetközi Bírói Egyesületet illeti, de erre is a későbbiek során visszatérek.

A Bírák Lapjával kapcsolatosan írt kiemelése annyiban méltányolható, hogy tudományos kutatók, egyetemi oktatók és „könyvtárak olvasói” publikáltak benne. De már elnézést kérek, a Bírák Lapjának nem ez lenne a funkciója. Ezekre ott van a Magyar Jog és egyéb tudományos folyóiratok.
Ami a híreket illeti, az elektronika világában egyszerűbb és gyorsabb lenne informatikai úton továbbítani, és nem vinné el az egyesület szűkös anyagi költségvetésének jelentős részét. Maga is megjegyzi, kár, hogy az egyesület tagjai közül csak igen kevesen kérik írásaik közlését.

Figyelemre méltó megállapítása, hogy a rendszeres és korlátozott hatáskörök ellenére a megyei testületek és tisztségviselők sikeres munkát végeznek, s „ők a nagyobb részbeniek”. (Jó lenne ezt tartalmilag is ismerni.) Ugyanakkor vannak, akik 5 év alatt egyetlen taggyűlést sem tartottak, jó néhány területi elnök a ciklus ideje alatt egyetlen összbírói értekezleten sem mondott véleményt.

Megelégedéssel jelzi, hogy 2003-hoz képest 10 %-kal nőtt az egyesület tagjainak száma. És tessék mondani, az mennyi és hogy viszonyul az összbírói létszámhoz? Úgy tudni, hogy 50 % körül van, s ha ez igaz, akkor nem értem, mi alapon követeli az egyesületnek a legfelsőbb igazgatási szervben a jelenlétét. Ha nem az egész bírói kart képviseli. Az OIT tagjai viszont, a teljes magyar bírói kar delegáltjaiból lettek titkos szavazással választva.

Az pedig teljesen alaptalan, hogy kifejezetten hátrányt jelentene az elismerések és kitüntetések odaítélésénél „a bírótársakért önzetlenül végzett egyesületi, avagy érdekképviseleti munka”. Mire alapítja kijelentését? Tudvalevő, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács adja az elismeréseket, vagy véleményezi azokat a kormány felé. Az, hogy a közösségi munka kifejezetten hátrány lett volna, meglehetősen furcsa állítás.

Helyteleníti, hogy a legutóbbi válaszmányi ülésen, a módosított alapszabály elvetette a bírósági vezetők igazgatási tevékenységét érintő, véleményező javaslatára tett jogosítványt. Ennek felvetése sem igazán érthető. A bírói testületeknek, akiket ugyancsak az adott bírósági szervezet teljes bírói kara választ titkos szavazással, rendelkeznek ezzel a jogosítvánnyal. Mi okból kellett volna a bírákat 50 %-ban képviselő egyesületnek ilyet adni az összbírói értekezlet, a bírói tanácsok és a kollégiumok mellett?

Ellenben nem tesz említést arról a módosításról, miszerint nem lehet az országos választmányba küldött, a munkáltatói jogokat gyakorló megyei, fővárosi, ítélőtáblai elnök, Legfelsőbb Bíróság elnök és helyettese, továbbá az OIT tagjai. (Érdekesen a kollégiumvezetők kimaradtak a felsorolásból. Ugyanakkor tudott, hogy ők az elsőszámú szakmai vezetők, az SZMSZ-ek ismeretében az is, hogy jelentős igazgatási jogokkal.) A mostani választmány úgy gondolja, hogy ez összeférhetetlen.

Ez legalábbis barátságtalan lépés. Egyrészt, a munkáltatóknak és mások érdekeit is kellene, hogy a bírói egyesület valami módon képviselje. Ugyanis, nem az említettek ellen jött létre az egyesület, miként a vezetők sem lehetnek ellentétben a bírói karral, akiket velük szemben meg kell védeni az egyesületnek. Ez alapvetően téves felfogás, márpedig ez a módosítás ezt üzeni.

OIT tagként vettem részt a Nemzetközi Bírói Egyesület munkájában és álltam ki a hazai médiák elé a magyar bírák érdekében, egyesek részéről sok fejcsóválástól kísérve, akik ebben politikai indítatást véltek felfedezni. Mégis, képességeim szerint igyekeztem tenni a dolgom, és összeférhetetlenség még azok fejében sem fordult meg, akik nem jó szemmel nézték tevékenységemet.
E változtatásnál inkább arra kell gondolni, hogy mögötte, személyes ambíció van. Egyszer végre már el kellene jutni oda, hogy a feladatra alkalmasság legyen az irányadó, és nem a kamarillai ügyeskedések eredménye legyen a tisztújítás.

Nem hagyható szó nélkül, hogy az egyesületi elnök mellett működött egy testület, az elnökség. Minden fontos döntésnél az elnök, állítólag, kikérte véleményüket, és egyetértésüket bírva annak megfelelőn cselekedett. A felelőségük tehát, közös.

Összegzés helyett – eltérve Elnök Úrtól - engedtessék meg nekem, hogy hosszabban szóljak, és a rendelkezésemre álló dokumentumok alapján adjak áttekintést a Magyar Bírói Egyesület tevékenységéről, azóta, hogy 2002. évben Alicantéban, a magyar bírák érdekében, az itthoni politikai rosszallás következményeit viselve, felléptem.

Tudom, hogy egy nagyobb anyag kézbevételekor, kisebb az esély, hogy azt végig is olvassák, mint egy pár oldalas összegzés esetében. Mégis tudatosan vállalom ennek kockázatát, mert egyszer magam felé is el kell számolnom. Kronológiai rendbe kell szednem a történetet, s tán érthetőbb lesz, hogy jutottunk idáig. Bízva az olvasó türelmében, én így láttam és éltem meg az eseményeket:

Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács a 125/2002. (VI.5.) OIT határozata a bírák javadalmazásának koncepciójáról, a már hivatkozott Európa Tanács Miniszteri Bizottságnak az E.94/12. számú ajánlása szerint kimondta: biztosítani kell, hogy a bírák jogállása és javadalmazása megfeleljen a hivatásuk méltóságának és felelősségük súlyának. Olyan előmeneteli rendszert kell létrehozni, amely a rátermett bírák megszerzésére és megtartására alkalmas, amely kifejezésére juttatja a bírónak és az igazságszolgáltatásnak más hatalmi ágaktól való függetlenségét, másrészt részükre egzisztenciális biztonságot teremt, egy előre belátható életpályát kell, hogy garantáljon.
Ez a határozat azt is kifejti, hogy időszerűvé vált a bírák megbecsülésének javítására vonatkozó javaslatok kidolgozása. Az összeférhetetlenségi szabályból eredő jövedelemszerzési önkorlátozást tudatosan vállaló magyar bírói kar méltó anyagi megbecsülésére irányuló igény jogosságát fokozta még, a köztisztviselői életút egészét felölelő széleskörű elismerést fogalmazott meg a törvény, mely a köztisztviselő aktív életszakaszának lezárását követő időszakra is kiterjedt, ugyanez a bíráknál nem történt meg. Részletesen foglalkozik ezt követően a javadalmazással, majd azzal zárul, hogy olyan nyugdíjrendszer bevezetése szükséges, ami az utolsó illetmény összegének 60-75 %-át biztosítja.

S most, visszatérek alicantei utamra. Elnök Úr rosszallását éreztem ki azon kijelentéséből, mely szerint tudatosan terjesztett tévhit, hogy az egyik bírónak a Spanyolországban a Nemzetközi Bírói Egyesületbe való fellépése hozta volna meg az 50 %-os fizetésemelést, hisz akkorra már a kormány mindazt törvénybe iktatta.

Ez ugyan tényszerű. De a korrektség megköveteli, az akkori körülmények felidézését is.

A magyar bírák jövedelmi viszonyai 2002. évben az utolsók közt állt Európában. Az igazságügy-miniszter a 2002. júniusi OIT ülésen jelentette be, hogy a következő év elejétől, azaz 2003 januártól 50 %-os fizetésemelést kap a bírói kar.

2002. december 26-án kelt 2002. évi LXVII. Törvény, a Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről 48. §-a kimondta, hogy a fizetésemelést nem 2003. január 1-ével, hanem két részletben és nem visszamenőleg, de júniusban és novemberben folyósítják. Ez utóbbi dátum is alku tárgya volt, mert eredetileg decemberben akarták. A besorolások elkészítésének módjáról az OIT Hivatala a 22.000/2003/I. OIT. Hiv. 2003. március 25-én kelt leiratában értesítette a megyei bíróságokat.

Mi indított engem a fellépésre Alicantéban? Régóta hitegettek bennünket a fizetésemeléssel és vártuk a rendezést. Általános csalódást keltett a bírói karban a fizetésemelés elhalasztása. Az ország gazdasági helyzete különböző takarékossági intézkedéseket tett szükségessé, és nem lehetett tudni, hogy mit hoz a jövendő. Előfordult már nem egyszer, hogy meghozott törvényt hatályonkivül helyeztek, avagy végrehajtási rendelettel újra elhalasztották életbeléptetését. Ekkor és ezért határoztam el az OIT elnökének előzetes tájékoztatásával és nem akarata ellenére, ha lehetőségem lesz, 2003. februárban feltárom a Nemzetközi Bírói Egyesület előtt a magyar bírák helyzetét.
Tudtam, hogy mit vállalok. Kaptam is érte eleget bizonyos sajtóorgánumtól, különös tekintettel kormányzati köröktől és azok szimpatizánsaitól. Egyszerűn politikai kérdést csináltak belőle és kikiáltottak egyik oldalhoz elkötelezett bírónak. Mondván, miért nem az előző kormány regnálása alatt emeltem fel szavam. Ott is felemeltem szavam, szükség esetén bizonyíthatón, de lehetőségem a Nemzetközi Bírói Egyesület előtt, csak 2003-ban adódott. Ámbár, legyen ez az én magánügyem. Térjünk vissza a Magyar Bírói Egyesületre.

Megalakulása után egy évvel, 1991-ben elsőnek vette fel tagjai közé a Nemzeti Bírói Egyesületek Nemzetközi Szövetsége a volt szocialista országok közül. E nem vitatható megtisztelő gesztus után, azon kívül, hogy egy-két alkalommal a nemzetközi egyesület ülésein az elnök képviselte a Magyar Bírói Egyesületet, később már az ülésein sem vett részt, és a méltányosan megállapított évi pár száz eurós tagdíjat sem fizettük.

2003. februárjában, amikor az Osztrák Bírói Egyesület segítésével és a Spanyol Bírói Egyesület meghívására Alicantéba kimentem, a Magyar Bírói Egyesület már három éve nem fizette a tagdíját. A nemzetközi értekezleteken évek óta nem képviseltette magát, ezért szavazati jogát elvesztette, és kizárását fontolgatták annak az egyesületnek, amit elsőként fogadtak be a rendszerváltozás után a szocialista országok közül, megtisztelve a magyar bírákat.

Hangsúlyozom, nem voltam hivatalos delegált, csupán meghívott Aribas Elnök Úr részéről. Ismerte viszonyainkat, ezért kaptam lehetőséget a megszólalásra. Miután feltártam a helyzetünket, sikerült megakadályozni kizárásunkat és ígéretet tettem, hogy az év végéig a nem egész ezer eurós tagdíjhátralékunkat kiegyenlítjük, vállalva azért a felelősséget, hogy akár saját zsebből fogom kifizetni, ha erre nem lesz hivatalosan mód. Erre nem kellett, hogy sor kerüljön.

Azt a beszédet, amelyet Alicantéban a Nemzetközi Bírói Egyesület plenáris ülésén elmondtam, előtte az OIT elnökének bemutattam, aki tartalma ellen nem emelt kifogást. Nem felel meg tehát a valóságnak az a később hangoztatott állítás, hogy minden az én magán akcióm volt. Nem vitatva azt, hogy valóban a gondolat kitalálója és a szöveg írója én voltam, de erről korrekten tájékoztattam az OIT elnökét (aki legjobb tudomásom szerint, az egyesület elnökével egyeztetett). Úgy annyira igaz, hogy miután beszédemet elmondtam Alicantéban, az első szünetben felhívtam telefonon az OIT elnökét, és tájékoztattam a fogadtatásról. Ezután személyesen intézkedett, hogy a Magyar Nemzet újságírója engem még Spanyolországban felhívjon és erről első tudósítást adjon.

Az ülések a dokumentumai fellelhetők, a Nemzetközi Bírói Egyesület informatikailag is közzé tett anyagai között.

Jövedelmi viszonyaink, különösen a nyugdíjhelyzetünk megdöbbentette a résztvevőket, és ezért határozták el, vizsgáló bizottságot küldenek Magyarországra, hogy az általam előadottakról közvetlenül szerezzenek tapasztalatokat.

A nemzetközi bizottság programját én szerveztem meg a Somogy Megyei Bíróság költségvetéséből és lebonyolítottam. Ennek során az országunkba delegált bizottság tagjai találkoztak az igazságügy-miniszterrel, a Legfelsőbb Bíróság elnökével, megyei bírósági elnökökkel. Ezután tették meg jelentésüket a következő ülésen, amely az általam előadottakat, alátámasztotta.

Itthon ez a kormányzati körökben megütközést keltett, ugyanúgy a Magyar Bírói Egyesület egyes vezető tisztségviselőinél is. Elég elővenni az akkori napilapokat, televíziós riportokat. Belpolitikai kérdéssé generálták, azt ismételgetve, hogy akkor mentem ki külföldre árulkodni, amikor már a fizetésemelést a kormány elhatározta. Egy idő után csendesedetek az indulatok, mert az Európa Tanács határozata szerint is, a bérharc nem számít politikai tevékenységnek.

A történet folytatódott. Dubrovnikban kellett felszólani és beszámolni a Magyar Bírói Egyesület elnökének, hogy történt-e változás a magyar bírák helyzetében. Az akkori elnök úr nyilván az itthoni indíttatásból próbálta egyszerűsíteni a kérdést. Előadása után szót kértem, és határozott tájékoztatást adtam a probléma itthoni kezeléséről.

Továbbá arról is, hogy a bejelentett fizetésemelés létrejött két részletben, de figyelemmel az egyéb társadalombiztosítási rendelkezésekre is, nem jelentett 50 %-ot mire kézhez kaptuk.
Azóta is ezt a rendezést emlegetik, de, stagnál az életpálya és a nyugdíj helyzet sem rendeződött.

Nézzük akkor, konkrétan mi hasznuk lett a magyar bírák társadalmának egyesületük tevékenységéből. Mit ért el, mikor és hol emelte fel szavát a magyar bírák érdekében hathatósan.

A tények makacs dolgok. Hol tartanak a fizetéseink? Hol van az a valamikori 50 %? Harminchárom éve vagyok a pályán, de az elmúlt évben csökkent először, jelentősen a havi nettó jövedelmem! Nemcsak nekem hanem minden magyar bírónak! Hol volt ekkor a Magyar Bírói Egyesület „küzdelmes” kiállása?

Olyan mocskolódás indult a magyar bírói kar intézményrendszere és egyes kipécézett bírók ellen, egy jól meghatározható körből, ami példátlan, és egyik korábbi rendszer (legyen az, jobb vagy baloldali) sem engedett meg. Egy-két nyilatkozaton kívül mit tett a Magyar Bírói Egyesület azon túl, hogy később mindent elkövetett, hogy a nemzetközi megjelenítést akadályozza.

Nem elég, az eltelt időszak tehetetlenségét úgy ellentételezni, hogy az igazgatásra, a bírósági vezetőkre hárítják a felelőséget. Kevesebb szervilizmus, és több kiállás kellett volna. Ugyanis az érdekképviselet függetlenséget és tartást feltételez. Az érdekérvényesítés kemény harc mindenütt a világon. Ritkán adnak kitüntetéseket érte, de aki ezt vállalja, aki felvállal egy pozíciót azt a KÖZÉRT teszi, neki tartozik számadással és nincs mit panaszkodnia. Az legalábbis, nem elegáns.

De térjünk vissza a tényekhez. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke 2003.EL.VIII.O.1/58. szám alatt Maja Tratnik úrnőt az Európai Bírák Egyesületének elnökét arról tájékoztatta 2004. februárjában, hogy a magyar bíróságok költségvetése 94,2 %-kal nőtt 2002-hez képest, de még nem teljesültek az új szabályozáshoz, mármint költségvetési szabályozáshoz fűzött várakozásaink. Egyben arról is tájékoztatta, hogy lejárt a megbízatása az OIT tagjainak és a választások eredményeként személyi összetételében megújult testület alakítja ki, stratégiai célkitűzéseit.

Ebből a levélből természetesen azt a következtetést is le lehet vonni, hogy ott ahol megduplázódik a költségvetése egy ágazatnak, ne panaszkodjanak. Ugyanakkor mi nagyon jól tudjuk, hogy ehhez a költségvetéshez, milyen meg növekedett feladatok társultak, amikhez éppen, hogy csak elégséges, illetve nem egy esetben elégtelen a finanszírozás.

Európai Bírói Egyesület 2003. novemberében Bécsben tartott értekezletén megtárgyalta a magyar bírák helyzetéről készült jelentést. Az ott jóváhagyott megállapodásokat és javaslatokat az Európai Egyesület elnöke, megküldte a Magyar Köztársaság igazságügy-miniszterének és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökének.

A Nemzetközi Bírói Egyesület 2004. májusban tartotta Nápolyban következő ülését. Egyesületi Elnök Úr vett rajt részt. Megköszönte a magyar bírák helyzetével kapcsolatos vizsgálódást, jelentésében leírta, hogy elmaradt a 2004. évi béremelés, a költségvetési helyzet romlott és elengedhetetlennek tartjuk, hogy az év második felében törvényi szabályozást nyerjen, hogy legalább az éves inflációt elérő béremelés történjen. Továbbá a legsúlyosabb gondunk, hogy a nyugállományba vonuló bírák utolsó bérüknek legfeljebb a 30 %-át kapják meg nyugdíjként, amely arra kényszeríti őket, hogy megélhetésük érdekében nyomban 70 éves kor után is munkát vállaljanak, többnyire olyat, amely méltatlan korábbi tisztségükhöz.
Mindezek ellenére sem kérte a nemzetközi egyesület segítségét
. „Bizakodunk”, – mint írta – optimisták vagyunk s ennek oka, hogy az OIT és annak új elnöke erőteljes és határozott érdekképviseleti, érdekérvényesítő munkája mindezt majd ellensúlyozza és számíthatunk az igazságügy-miniszter támogatására is. Miután megköszönte a magyar bírák helyzetével kapcsolatos nemzetközi vizsgálódást, megígérte, hogy a következő évi Belgiumban megrendezésre kerülő ülésen, részletes újabb tájékoztatást fog adni a magyar bírák anyagi helyzetéről.

Belgiumi ülés magyar előkészítése, magáért beszélt. 2005. évi januári elnökségi ülés az egyesület elnökhelyettesét, a várható résztvevőt bízta meg a beszámoló elkészítésével. Elnökhelyettes Úr elkészítette háromoldalnyi jelentés tervezetét, de a februári véleményező ülésen nem vett részt. Elnök Úr a tervezetét nem ismertette, hanem egy általa helyesnek vélt, másikat küldött el az elnökségi tagoknak észrevételezésre 34/2005 szám alatt.

Az elnökhelyettes által készített jelentést úgy ismerhették meg az elnökségi tagok, hogy az egyik elnökségi tag, akinek személyes kapcsolata révén birtokában volt, megküldte a többieknek.

Az elnökség jelentésében leírja, hogy 2002-ben olyan értékvesztése volt már a magyar bírák illetményének, hogy a Európai Unióban a 10 ország közül, akik akkor lettek tagok, az utolsó előtti helyen álltunk. De az 50 %-os béremelés 2003-ben azt eredményezte, hogy a 10 tagállam között a 4-5. helyre léptünk előre, ugyan hivatkozik a CEPEJ által Strasbourgban 2004. novemberében kiadott összeállítás adataira, mely szerint a magyar bírói bérek 50 %-kal alacsonyabbak a Európai Unió régi tagállamai bíráinak alsó harmadában lévő legalacsonyabb béreinél. Ami egyben azt is jelenti, hogy az Európai Unió régi tagállamai alsó harmadában lévő legmagasabb bírói bérek 60 %-kal haladják meg a legmagasabb magyar bírói béreket. Ugyanakkor a megélhetési árak az Európai Unió színvonalát érték el Magyarországon.
Ez a jelentés 2000. március 10-én készült, az egyesület elnöke és két helyettese aláírásával. De készült egy másik is, amit csak az Elnök Úr írt alá, ami egy enyhébb változat, az eredményekre helyezi a hangsúlyt, mely szerint a költségvetés 2002-hez képest 1,9-hez képest 2,8-ra emelkedett. Régi követeléseink közül 2005-re az állami költségvetés biztosította a 35. évi jubileumi jutalmat, lakásépítési-, lakásvásárlási kölcsön esetén az állami kezességvállalást, bár felemlíti, hogy a nyugdíj méltatlanul alacsony, az utolsó nettó illetmény 30 %-a körüli a bírói nyugdíjak.
.
A helyzetet színezi, hogy az egyik megyei egyesületi elnök, a bírák előmeneteli helyzetével való elégedettségét fogalmazta meg. Ezt a véleményt is szétküldték az elnökségi tagok között.
A Magyar Bírói Egyesület és egyáltalán a magyar bíráknak a saját helyzetük megítélésével kapcsolatos ellentmondásra kiváló példa ez az írás. Nehéz ott az érdekérvényesítés, ahol azonos feltételek közt élve és dolgozva, ennyire különbözőn látjuk helyzetünket.
Alicantei fellépésem utáni vitát a magyar bírák helyzetéről a következőképp minősítette : „ Sajnálattal tapasztalom, hogy ismételten fellángolni látszik az a néhány évvel ezelőtti – nem csak a bírák nagy része, hanem az állampolgárok által is elítélt, megvetett – politikai tartalmú nyilatkozat háború, amelynek csak a bírák itták meg a levét, hiszen a bírák ( beosztott bírák ), szenvedték el a felelőtlen tartalmú nyilatkozatok okozta hátrányokat.” (Mik voltak azok a hátrányok?)
Téves adatok következtében a maradék jó hírünket is el fogjuk veszíteni az Európai Egyesület előtt, nevezetesen nem igaz az, hogy lekerült a napirendről a bírói életpályamodell kidolgozása. (Még most is ott pihen valamelyik íróasztal fiókban.)
A 35. éves jubileumi jutalmat és egyéb köztisztviselőket évek óta megillető juttatásokat csak most kaptuk meg, azt az OIT tagjainak lehet köszönni, akik az akkori, nevezetesen a Horn-kormány ajánlatát e vonatkozásban visszautasították, és ezt elég arcátlan dolog a mostani kormánynak felróni. (Mármint, a Megyessy-Gyurcsánnak.)
Elismeri ugyan, hogy a nyugdíjba vonuló bírák helyzete változatlan ( „egyébként ugyanolyan helyzetben vannak, mint az országban más nyugdíjba vonuló értelmiségiek” ), azonban egyszerűen nem igaz, hogy az utolsó bérüknek legfeljebb 30 %-át kapják meg nyugdíjként. (Sajnos igaz volt.)

Tessék tisztelt kollégáim átgondolni, érdemes-e akár egy lépést is tenni helyzetünk javítása érdekében, ha ez politikai szimpátia függő.

Bár, elég erre idéznem a Közlekedési Bírák Egyesület elnökének, nyugalmazott legfelsőbb bírósági tanácselnökének a válaszát, aki 1960-ban kapott bírói kinevezést, 1977-ben került a Legfelsőbb Bíróságra és 2003-ban ment nyugdíjba. A netto 531.000 forintos fizetés után a nyugdíja 98.000 forint volt, és az ő számításai szerint a nyugdíja, legutolsó bérének mindössze 22,8 %-át tette ki.

2004. májusában hívták össze Hajdúszoboszlóra többek közt a Magyar Bírói Egyesület Országos Választmányának ülését, ahol az egyesület középtávú cselekvési programját is elfogadták.

Emlékeztetőül, néhány lényeges célkitűzés :
- az illetményalap értékállandóságának, inflációt követő emelésének törvényi szabályozása,
- a fizetési fokozatok 10-ről, 14 fokozatra történő, illetve korpótlék emelése,
- a 35. évi jubileum jutalom és 14. havi juttatás törvénybe iktatása,
- ítélkező munkát 62. vagy 70. életévük betöltésével befejező bírák nyugellátásának életük végéig tartó, a bírói életpályához méltó kiegészítése,
- a köztisztviselők, az állami alkalmazottak részére törvény alapján biztosított kedvezmények a bírói karra, mint az állam alkalmazottaira történő kiterjesztése.

Ezek konkrétumok, a többi felejthető. Tessék átgondolni a középtávú célkitűzésekből mit tudott megvalósíttatni a Magyar Bírói Egyesület. Miért állt ki, hol emelte fel a szavát, és hogyha elutasították, hol „fellebbezett”.

2005. júliusára a Magyar Bírói Egyesület vezetői közt az ellentétek kezdtek fokozódni. Jól kivehetően az elnök és köréje csoportosuló, illetve egyes választmány és elnökségi tagok másik oldalon. Mindenki a maga igazát igyekezett érvényesíteni. Véleményem szerint az egyesület elnöke inkább a kifelé való megfelelést exponálta, mind az ellentétek kiéleződését. Feltehetően, úgy értelmezte, hogy békességben, nagyobb eredményt lehet elérni a kormányzati és politikai hatalomnál. (Megjegyzem, nem sok eredményt hozott.)

A 2006. év viszont olyan sikert a Magyar Bírói Egyesületnek a Siófokon, illetve Budapesten megrendezett nemzetközi konferenciával, amire itthon még nem volt példa.

Amikor először felvetettem, – a külföldi részvételeim során tapasztaltak okán –, hogy Magyarországon kellene megrendezni a konferenciát, egyesületi Elnök Úr elzárkózott előle, mondván: nincsenek meg azok a feltételek, amelyek szükségesek a sikeres szervezéshez. Az elnöksége is támogatta a véleményét.

Ez után ismételten beszéltem az OIT elnökével, és sikerült meggyőznöm, hogy az ország és bírák tekintélyét nagyban emelhetné, egy sikeres rendezvény, és ez az ő szempontjából sem lehet közömbös a jövőre nézve. Vállaltam a szervezési munkát. Ezután ismételten felvetettem egyesületi Elnök Úrnak a konferencia megrendezésének tervét. Miután az OIT elnöke is támogatta, zöld utat kapott.

Siófokon-Budapesten, világrendezvény volt. Mind a szakmai, mind a társasági programok kiválóan sikeredtek. Ehhez nagymértékben hozzájárult dr. Gatter László a Fővárosi Bíróság elnöke, aki a budapesti programot szervezte és az előkészületekben kezdettől fogva részt vett. Ugyan úgy Uttó György elnök úr, aki most már elfogadva a kihívást, aktív közreműködésével segítette a rendezést, nem utolsó sorban kapcsolatai révén, az anyagi háttér megteremtését.

A 64 ország képviselői a világ öt kontinenséről, teljes megelégedettségüket fejezték ki a rendezéséért és lebonyolításért. Ugyanakkor szomorú, hogy a konferencia szakmai részen a Magyar Bírói Egyesület csak formálisan vett részt, volt amikor az Európai Szekciói ülésen nem is képviseltette magát. Ez egy kiváló lehetőség lett volna, hogy az egyesületünk a nemzetközi elnökségbe, legalább az Európai Szekcióba státuszt nyerjen, de nem éltünk vele.
Joggal fel lehet tenni a kérdést: Mi hasznuk származott a magyar bíráknak, a a siófoki rendezvényből. Ami az életpályát és anyagi helyzetüket illeti, semmi. Vendéglátóként úgy gondoltam, összeférhetetlen ismert panaszainkkal foglalkoztatni a konferenciát.

A sikeres rendezvény után javasoltam az OIT elnökének, hogy hasson oda, hogy a következő nemzetközi ülésre, 2007. márciusában a spanyolországi Valenciába elmehessek a Magyar Bírói Egyesület nevében és ott az Alicantéban felvetett problémára, ami az életpálya és nyugdíj helyzetet illeti, továbbá az időközben jelentkező méltatlan támadásokra felhívjam a nemzetközi figyelmet. Egyesületi Elnök Úr kiutazásomat támogatta, azzal a kitétellel is, hogy ezzel ismerik el siófoki szervezőmunkámat.

Elkészítettem a jelentést, amit megismert a Magyar Bírói Egyesület elnöke és az OIT elnöke is. Az ő jóváhagyásukkal terjesztettem elő Valenciában, amely a Bírósági Közlöny 2007. évi 4. számában megjelent. Tehát nem igaz az „a tudatosan terjesztett későbbi állítás”, miszerint is ez megint csak az én önálló akcióm volt, ami újra bizonyos körök rosszallását váltotta ki.

Miről is szólt Valencia? Jelentés a magyar bírósági szervezet, a bírósági vezetők és bírák elleni elmarasztalásokról. Jelentés, a magyar társadalombiztosítási nyugdíjrendszer lényegi elemeinek ismeretében, a bírák nyugellátásának megreformálásáról.

Jelentésem alapján az Európai Bírói Egyesület 2007. március 30-án megtartott valenciai közgyűlésén egyhangúlag az alábbi határozatot fogadta el.

„Emlékezve a 2006. júniusában vilniusi közgyűlésen elfogadott magyarországi tanulmányban levont következtetésre, figyelemmel az Európai Tanács bírák jogállásáról szóló kartájára, amely az Európai Tanács alapvető dokumentuma, mely szerint a törvényi korhatárt elért bíró, olyan szintű nyugdíjat kell hogy élvezzen, amely a lehető legjobban közelít a legutolsó bírói javadalmazáshoz, ez Magyarországon nem valósult meg. Ezért az Európai Bírói Egyesület aggodalommal emeli ki, hogy Magyarországnak a nyugdíjba vonuló bírákra vonatkozó nyugdíjrendszere, amely hatalmas különbséget keletkeztet a dolgozó bíró és a nyugdíjba vonuló bíró jövedelme között, egyáltalán nem teljesíti azon szükséges elemeket, amelyeket az elfogadott és fent hivatkozott nemzetközi dokumentum kihangsúlyoz, sérti a bírói függetlenséget és az emberi méltóságot.

Másodsorban a határozat kifejezi, hogy az Európai Bírói Egyesület nagy aggodalommal veszi tudomásul a Magyar Bírói Egyesület 2007. március 13.-án kelt, egyes politikusoknak és különböző médiákban, az országban a magyar bírósági szervezet, bírósági vezetők és bírák elleni kritikáiról készült jelentést.

Az Európai Bírói Egyesület elhatározza, hogy az ügyet a tagegyesületek problémáival foglalkozó állandó bizottság elé utalja és felkéri az állandó bizottságot, hogy készítsen jelentést, illetve amennyiben szükséges határozat-tervezetet a magyar helyzetről. Ezen jelentést, illetve amennyiben szükséges a határozatot az európai mércét figyelembe véve, úgy kell elkészíteni és megfogalmazni, hogy az Európai Bírói Egyesület következő, Trontheimben 2007. szeptemberén megtartandó közgyűlésen megvitatható legyen. Felhatalmazza az állandó bizottságot, hogy amennyiben a bizottság szükségesnek találja, megbízottakat küldjön Magyarországra a helyzet kivizsgálása végett.

A határozat fellelhető a Nemzetközi Bírói Egyesület internetes honlapján.

Felteszem a kérdést. Publikálta ezt a határozatot, illetve próbálta érdekérvényesítésre felhasználni a Magyar Bírói Egyesület valahol is? Az egyesület elnökének minden cselekedete arra irányult, hogy megakadályozza, hogy megismétlődjön az Alicante utáni helyzet, a politikai hatalom rosszallásának kiváltása.

No és mi következett? A bírói egyesület tisztségviselői között, az ellentétek tovább éleződtek. Fizetésünk maradt annyi amennyi, a nyugdíjunk annyi amennyi, és ugyanúgy támadnak bennünket, ha kell mocskolnak a különböző felerősödött hangok; sajátságos nevű és célú egyesület alakul, a teljes elégedetlenség kifejezésére.

A követező európai egyesületi ülésen, 2007. szeptemberében, Trontheimben kellett volna visszatérni a Valenciában tett előterjesztésre.

Az egyesület elnöke és még három személlyel kiutazott. Az ülésről készült jegyzőkönyv tanúsága szerint, „Solbacken levezető elnök elmondta, hogy a valenciai ülésen a magyar kollégák kérésének megfelelően az Európai Bírói Egyesület arról döntött, hogy megvizsgálja a magyar helyzetet. Ezt követően az Európai Bírói Egyesület elnöke kapott egy levelet Uttó úrtól, aki kifejtette, hogy sem további vizsgálódásra, sem vizsgálócsoportnak az országba való küldésére nincs szükség. Ennek következtében Solbacken úr úgy döntött, hogy a Magyarországgal kapcsolatos tárgykörben további intézkedést nem tesz
Ottani más országbeli résztvevőktől tudom, hogy általános megütközést keltett a valenciai fellépésem után az egyesület elnökének a nyilatkozata. Többen feltették a kérdést, okulva az elmúlt évekből: miért van az, ha én veszek részt a Nemzetközi Bírói Egyesület ülésein akkor problémák kerülnek megfogalmazásra, mint általában más tagországok részéről is, – ha más vesz részt, ha egyáltalán jelen van az ülésen, a korábban megfogalmazott problémák negligálása történik?

A szeptember 23-án megtartott ülésen vett részt a magyar delegáció, s a jegyzőkönyv szerint „ ezt követően a Magyarországról érkezett küldött, Uttó úr szólalt fel, hogy megmagyarázza az ország helyzetéről írt és a küldötteknek megküldött levelét, melyben határozat meghozatalát kérte a dokumentumban leírt probléma kapcsán. Az ezt követő vitában felszólalt az osztrák, román, angol küldött. A közgyűlés elfogadott egy határozatot, mely jelen jegyzőkönyv mellékletét képzi, 1. számú melléklet, a határozatot egyetlen ellenszavazattal fogadta el a közgyűlés, a svájci küldött kérte, hogy a kérdésben való döntést halasszák el a következő ülésig.”

S a határozat pedig így szól:
1. Az Európai Bírói Egyesület megállapítja, hogy a 2007. március 30. napján Valenciában elfogadtak egy, a magyar bírói kar problémaival kapcsolatos határozatot.
2. Az Európai Bírói Egyesület tudomásul veszi a Magyar Bírói Egyesület elnökének ezen kérdésnek a magyar kormányzattal történő megoldásra való törekvésével kapcsolatos beszámolóját.
3. Az Európai Bírói Egyesület ezen ügyek megoldására való törekvéseit támogatja és reménykedik a kedvező végkifejletben.

Magyarul ugyebár ez azt jelenti, hogy a Valenciában előterjesztett két probléma, nevezetesen a magyar bírákat ért méltatlan támadások és a bírói életpálya, különös tekintettel a nyugdíj tárgyában elfogadott határozatok, nem kerülnek érvényesítésre, mivel a Magyar Bírói Egyesület elnöke visszavonta az erre irányuló kérelmet, kifejezve azt, hogy a kérdéseket a magyar kormányzattal megoldja.

Fel lehet tenni a kérdést, hol tart a megoldás, amit a magyar kormányzattal kilátásba helyezett? Miért nullifikálta a megindult érdekérvényesítő folyamatot, mert hogy ez nem a magyar bírák érdekeit szolgálta, az több mint valószínű. Nem beszélve arról, hogy a Valenciában tett előterjesztésemet mind az OIT elnöke, mind az egyesület elnöke ismerte, és akkor legalábbis szóban támogatták. Történt-e valami változás Valencia óta a magyar bírák helyeztében úgy az életpálya, mind a különböző méltatlan támadásokban, ami indokolttá tették a visszalépést?

Ezt még csak színezi, hogy ez év májusában Finnországban Turkuban volt a Nemzetközi Bírói Egyesület Európai Szekciójának ülése, ahová nem küldött hivatalos elnökségi delegáltat a Magyar Bírói Egyesület. Az egyébként társasági kapcsolat révén részt vevő bírónőt bízta meg Elnök Úr a Magyar Bírói Egyesület képviseletével azzal, hogy nem nyilatkozhat a Magyarországon kialakult Legfelsőbb Bíróság elnöki tisztújítási helyzetről. Továbbá azt is megtiltotta, hogy az ülésről visszatérés után a sajtónak nyilatkozzon az előtt, mint őt, illetve az elnökséget tájékoztatta.
Visszatérte után az elnökségi ülésre nem hívták meg. Ezért lefordítva a finnországi dokumentumokat elküldte elnök úrnak, amire még ez idáig nem reagált. Tehát lényegében a küldetése, az ott végzett tevékenysége a magyar bírói társadalom előtt ismeretlen.

Történt ez mindannak ellenére, hogy elmúlt év decemberében a Magyar Köztársaság igazságügyi és rendészeti minisztere azt írta az egyesület elnökének, hogy a bírák fizetési fokozatai számának növeléséről és az ehhez kapcsolódó ún. szorzószámok kialakításáról, továbbá a bírói nyugdíjrendszer átalakításáról szóló előterjesztés, illetve koncepció nem szerepel a kormány 2008. évi munkatervének tervezetében.

A Magyar Bírói Egyesület főtitkára 1/2008. szám alatt az egyesület választmány tagjainak, és a megyei jogú szervezetei elnökeinek körlevelet küldött, választ várva a javaslatokat igénylő kérdésekre, amelynek I. pontja úgy fogalmazódik meg, hogy küzdelem a bírói munka súlyához, jelentőségéhez méltó javadalmazásért. Mit kellett volna másképp csinálni, milyen útja-módja lehet az érdekérvényesítésnek, ha ezt sem a kormányzati, sem az ellenzéki erők, de a közvéleményt képviselő hivatott sajtó sem támogatja. (Honnan tudják, hogy a kormányzati erőkön, bizonyos körökön és sajtóorgánumokon kívül, ki és mit nem támogatna?)

A „nehéz küzdelem”, ami a címben szerepel, más fogalmakat takar, mint amit a bírói egyesület arra hivatottai ez idáig tettek. A bírói egyesület nem küzdött. A bírói egyesület vezetése tudatosan kerülve a konfrontációt, azon igyekezett, hogy sokat mondogatva, de semmi esetleges kellemetlent téve, a békességet fenntartsa a politikai erők felé.
Az, hogy a bírák eközben, nap mint nap, esetenként iszonyatos munkateherrel, nagy aktacsomagokkal a hónuk alatt mennek be a tárgyalóba, és végzik idegőrlő munkájukat, a sikerszakmákat és az Uniós átlagot nézve allúlfizetve, egyre nehezebb társadalmi környezetben, alig került szóba. Ugyan akkor azt kénytelenek végignézni, miként dolgoznak bizonyos erők, annak érdekében, hogy kiből mi lesz, és kiből mi nem lesz a tisztújítások következtében. Ez így, meglehetősen szomorú.

Végül összegzésként mi jót lehet mondani, olyant, ami időtálló és kiemelkedő volt az egyesület életben? A siófoki-budapesti nemzetközi rendezvény, biztos ide tartozik. A másik, az Etikai Kódex. Ennek megalkotása, jelentős. Ugyan így minősítendő, az ezzel kapcsolatos eljárások. De ezek, nem elegek, nem pótolják a hathatós érdekképviseletet.

Azzal zárom terjedelmesre sikeredett, de nem maradéktalanul mindenre kitérő gondolataimat, hogy a Magyar Bírói Egyesületet alapjaiban kell megújítani. Ha ezt nem sikerül, akkor létre kell hozni egy újat, ha úgy tetszik szövetséget, amely a szakegyesületeket egyesítve, önállóan fellépve, egész más alapokra helyezi a magyar bírák érdekérvényesítését és képviseletét, mint ami az elmúlt években volt.
Ez nem egy-két emberen múlik, és különösen nem a bírósági vezetőkön, de véleményem szerint, kötelességük támogatni a hathatós érdekképviselet kialakítását. Mennyire így van ez, azt napjainak mutatják, amikor a politikai erők, alapvető kérdésekben képtelenek megegyezni.

Amikor nem csak a bulvár, hanem a közszolgálati elektromos médiában olyan tudósítások jelennek meg, miként egy gyermekgyilkos tíz éves szabadulása után megjelent. Évekig a vezető hírek közt volt, minden lehető jogorvoslati fórumot megjárt, beleértve az Emberi Jogi Bíróságot is, megerősítve a marasztaló ítéletet. Egyes médiamunkásoknak ez sem volt elég. Az elítélt hajnali szabadulása alkalmával, a főműsor időben a műsorvezető lelkendező kérdése az volt az újra aktívvá váló ügyvéd felé, hogy várta-e tömeg a szabadulót, akartak-e vele kezet fogni, voltak e transzparensek?
Nem is oly régen, amikor a vádlott a tárgyalóban székkel vert szét egy bírói tanácsot, a közszolgálati rádió műsorvezetője akként kommentálta az esetet: a bírák védelmében több őrt kellene-e beállítani, vagy a bíróságoknak kellene meggyőző ítéleteket hozni.
Amikor egy-egy ügy kapcsán mindent elkövetnek, – nem csak a bulvár –, hogy befolyásolják a bíróságot. Amikor egy nekik nem tetsző döntés, intézkedés van, azonnal megtalálják többségében ugyan azt a nyilatkozót, aki ennek kapcsán nem mulasztja el, az egész bírósági rendszer kritikáját.

A harmadik hatalmi ág önállóságának, egyik szeglet kövévé kell tenni, azt a majdani bírói szövetséget, amely mind bel és külföldön, integrálódva a bírák világközösségébe, a magyar bírák érdekeit a jövőben képviselheti.

Kaposvár, 2008. augusztus 17. napján
Dr. Ujkéry Csaba
a Somogy Megyei Bíróság elnöke