A közigazgatási ügyszakban az egyik leggyakrabban előforduló ügyfajta a közigazgatási bírságról szóló határozatok bírósági felülvizsgálata.

Ezen csoporton belül is – gyakoriságuk révén – kiemelt helyet foglalnak el a közlekedési szabályszegések miatt kiszabott bírságok/helyszíni bírságok elleni jogorvoslati eljárások. Érthető módon, hiszen ki fizetne be szívesen egy 10.000-től 300.000  Ft –ig terjedő összegű közigazgatási bírságot?

 

A tapasztalatok szerint azonban a megtévesztő terminológia, a jogszabályok összeütközése, valamint a nem egységes jogorvoslati rendszer miatt nincs egységes, kialakult joggyakorlat ezen témakörben. Sok esetben problémát okozhat az alkalmazandó jogszabály megtalálása is.

 

Jelen írás mindenféle tudományos célzat nélkül, csupán a mindennapi ítélkezés során felmerülő, éppen ezért jelentős kérdésekre igyekszik rávilágítani. Egyúttal rámutatni kíván arra is, hogy végső megoldást csupán újabb –összehangolt - jogszabály-módosítás, illetve dereguláció jelentene.

 

I.

 

Terminológia

 

Ami a megtévesztő terminológiát illeti, nem összetévesztendő a szabálysértés a szabályszegéssel. A szabálysértés, mint jogi „szakszó” egyértelműen és összetéveszthetetlenül utal – vagy legalábbis utalnia kellene - az alkalmazandó jogszabályra, azaz a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. (a 2012. IV.15. napjától hatályos „új Szabs.tv.”) törvényre.

Ezzel szemben, a szabályszegés, jelen írás szempontjából legalábbis a Közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. (Kkt.) törvényben, valamint a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM (továbbiakban KRESZ-rendelet) együttes rendeletben foglalt szabályok „megszegését” jelenti, mégha a szavak hétköznapi jelentése, és a józan ész szerint is jogszabályban , jelen esetben törvényben foglalt szabály „megsértéséről” is van szó.

 

Az új szabálysértési törvény 252.§ (4) bekezdése egyfajta „dekriminalizációra” utal, amikor így fogalmaz:

 

A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 2012. április 15-én hatályba lépő, a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartásról szóló 2012. évi II. törvény 253. § (3) bekezdése szerinti módosítása miatt azon szabálysértéseket, amelyek 2012. április 15-től közigazgatási bírsággal sújtandó szabályszegés hatálya alá esnek, de 2012. április 15. előtt követték el, a szabálysértésekről szóló törvény szerint kell elbírálni.

 

 

Fentiek alapján a hivatkozott 253. § (3) bekezdésében foglalt szabálysértések 2012. április 15. napjától, legalábbis a törvényi megfogalmazás szerint, szabályszegésnek, nem pedig szabálysértésnek minősülnek. A 253. § (3) bekezdése a Közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. (továbbiakban Kkt.) törvény 20. § (1) bekezdés k) pontját módosította az alábbiak szerint:

 

253. §  (3) A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (a továbbiakban: Kkt.) 20. § (1) bekezdés k) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Az e törvényben, valamint külön jogszabályban és közösségi jogi aktusban)

„k) a közúti közlekedési szabályok közül

1. ka) a megengedett legnagyobb sebességre („gyorshajtás”),
2. kb) a biztonsági öv használatára,
3. kc) a járműforgalom irányítására szolgáló fényjelző készülék jelzéseire,
4. kd) a járművezető szervezetében a szeszes ital fogyasztásából származó alkohol tilalmára („ittas vezetés”)
5. ke) a vasúti átjárón való áthaladásra,
6. kf) a járművel történő megállásra és várakozásra, ( 2012. IX.1-tő hatálytalan, hatályon kívül helyezte a 2012. évi CXIC.tv. 37. § (2) bekezdése)
7. kg) a behajtási tilalomra, a korlátozott övezetre (zóna), a kötelező haladási irányra
8. kh) az autópálya leálló sávjának igénybevételére,”

(vonatkozó rendelkezések megsértői bírság fizetésére kötelezhetők.)

 

Tisztán logikai alapon tehát a Kkt. 20. § (1) bek. k) pontjában foglalt rendelkezések megsértése szabályszegésnek minősül, illetve annak kellene minősülnie. Véleményem szerint ezen jogszabály-módosítás célja a közlekedési szabálysértések, valamint a közlekedési szabályszegések szétválasztását célozta meg.

 

II.

 

Jogszabályütközés, kollízió

 

Fentiek ellenére az új Szabs.tv. mai napig szabálysértésként, mégpedig kiemelt közlekedési szabálysértésként, a XXVII. fejezetben szabályozza a Kkt. 20. § (1) bek. k) pontjában foglaltak közül az ittas vezetést ( Kkt. 20. §  (1) kd) pont, Szabs.tv. 217. § ) , valamint a vasúti átjárón áthaladás szabályainak megsértését (Kkt. 20. § (1) ke) pont, Szabs.tv. 222. § ). Amennyiben a társadalomra veszélyesség e két tényállásnál – a törvényhozó álláspontja szerint - továbbra is indokolja a szabálysértésként való szabályozást, abban az esetben a Kkt. 20. § (1) bekezdés k) pontját kellene újraszabályozni.

 

Jelen állás szerint tulajdonképpen az ittas vezetésnek létezik egy bűncselekményi, egy szabálysértési, és egy szabályszegési alakzata is. Amennyiben mindhárom alakzat egymástól jól elkülöníthető lenne, illetve szankciójuk eltérne egymástól, még esetleg indokolt is lenne ez a hármas különbségtétel.

 

Azonban a Kkt. 20. § (4a) bekezdése (lsd. 6. oldal III. bekezdés ) alapján kiszabható bírság esetén alkalmazandó (megjegyzés: Abban az esetben, hogyha a szabályszegést elkövető személye, azaz a járművezető megállapítható. Amennyiben ugyanis az elkövető személye nem állapítható meg, abban az esetben egy másik, mégpedig a 410/2007. sz. Korm. rendelet alkalmazandó a (4b) és (4c) bekezdések alapján ) Közúti árufuvarozáshoz, személyszállításhoz és a közúti közlekedéshez kapcsolódó egyes rendelkezések megsértése esetén kiszabható bírságok összegéről, valamint a bírságolással összefüggő hatósági feladatokról szóló 156/2009. (VII. 29.) Korm. rendelet (továbbiakban Rendelet) 2012. augusztus 24. napjától hatályos 12. § (1) bekezdése szerint a Kkt. 20. § (1) bekezdés k) pontjához kapcsolódóan - ha jogszabály eltérően nem rendelkezik - a 11/A-11/F. mellékletben meghatározott összegű bírságot köteles fizetni az, aki a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendeletben foglalt, a megengedett legnagyobb sebességre („gyorshajtás”), a biztonsági öv használatára, a járműforgalom irányítására szolgáló fényjelző készülék jelzéseire, a járművezető szervezetében a szeszes ital fogyasztásából származó alkohol tilalmára („ittas vezetés”), a vasúti átjárón való áthaladásra, a behajtási tilalomra, a korlátozott övezetre (zóna), a kötelező haladási irányra és az autópálya leálló sávjának igénybevételére vonatkozóan a 11/A-11/F. mellékletben meghatározott valamely rendelkezést megsérti.

 

A Rendelet tulajdonképpen felsorolja a Kkt. 20. § (1) bekezdés k) pontjában foglalt szabályszegéseket. Majd utal a a 11/A-11/F mellékletekre, amelyen belül az ittas járművezetésre a D melléklet vonatkozik, és amely 3 fokozatban, növekvő bírságösszegekkel fenyegetve szabályozza az „ittas vezetést”:

 

E táblázat gyakorlatilag „kihagyja” a szabálysértési alakzatot, hiszen egységesen gépi, illetve nem gépi meghajtású járműveket említ, további megkülönböztetés  (vasúti, légi, vízi, illetve közúti járművek) nélkül, alkalmazva a „amennyiben bűncselekménynek nem minősül” fordulatot is.

 

Amennyiben ez nem okozna értelmezési – és ennélfogva jogalkalmazási – nehézséget, a Szabs.tv. a „közlekedéssel kapcsolatos egyéb szabálysértések” –ről szóló XVIII. fejezetben a 224. § -ban úgy ahogy van, elmossa a szabálysértés és szabályszegés közötti különbségtételt, amikor –vélhetően elírás folytán – így fogalmaz:

 

178. Közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése

 

224. § (1) Aki a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendeletben (a továbbiakban: KRESZ) meghatározott közúti közlekedés szabályait megszegi, ha a 217-222. §-a szerinti szabálysértés nem valósul meg, szabálysértést követ el.

(2) A KRESZ 40-41. §-ának, valamint más megállási, várakozási vagy táblával jelzett behajtási tilalom vagy korlátozás megszegése esetén a közterület-felügyelő is szabhat ki helyszíni bírságot.

 

Ezen paragrafus váltakozva használja a szabályszegés, valamint a szabálysértés kifejezéseket. A KRESZ rendelet azon „meghatározott szabályainak” amik nem minősülnek a „217-222. § szerinti szabálysértésnek” megszegése ezek szerint egységesen szabálysértésnek kellene hogy minősüljön. Itt a szabálysértési törvény ellentmond „saját” 224. § -ának, valamint a Kkt. 20. § (1) bek. k) pontjában foglaltaknak is. Ez alapján egy „tilosban parkolás”-ért kiszabott pénzbírság meg nem fizetése miatt is elzárással lehetne sújtani a nem teljesítő szabályszegőt.

 

A bíróság ítélkezése során jogot értelmez, és az értelmezésnek megfelelően alkalmazza is azt. Fentiek alapján azonban még az sem egyértelmű, hogy melyik jogszabályt kell értelmezni, illetve alkalmazni. Az ügyfél szempontjából pedig az nem mindegy, hogy vele szemben közigazgatási bírságot szabnak-e ki, illetve a szabálysértési tv. szerinti pénzbírságot /helyszíni bírságot, aminek meg nem fizetése esetén szabálysértési elzárásra történő átváltoztatásnak van helye. (Új Szabs.tv 12. § és 99. § (5) bekezdés) A kétfajta bírság elbírálására ráadásul különböző bíróságok az illetékesek.

 

Véleményem szerint a fenti ütközések feloldására megoldást jelentene,ha

 

a.)    a szabálysértési törvényből kikerülne az ittas járművezetés és a vasúti átjárón áthaladásra vonatkozó rendelkezés (amennyiben ezen tényállások szabálysértési szintű védelme már nem indokolt)

 

b.)    a Kkt. 20. § (1) bekezdés kd) és ke) pontjainak hatályon kívül helyezésével (amennyiben a kiemelt védelem továbbra is indokolt)

 

Azzal együtt, hogy a Szabs.tv. 224. § (1) bekezdése az alábbiak szerint módosulna (javasolt módosítás dőlt betűvel szedve):

 

178. Közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megszegése

 

224. § (1) Aki a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendeletben (a továbbiakban: KRESZ) meghatározott közúti közlekedés szabályait megszegi, ha a 217-222. §-a szerinti szabálysértés nem valósul meg, külön jogszabályban meghatározott  szabályszegést követ el.

 

Ebben az esetben egyértelmű lenne, mely törvényt kellene alkalmazni, akár az a.) akár a b.) verzió kerülne megvalósításra. Az évek során „berögzült” gyakorlat szempontjából indokoltnak tartom egy ilyen „utaló” szabály szerepeltetését a Szabs.tv-ben.

 

 

III.

 

 

Jogorvoslat

 

 

Fentiek tükrében nem egyértelmű az sem, hogy melyik törvény szerinti jogorvoslati rendszer alkalmazandó jelen állás szerint: a szabálysértési törvény, illetve a Kkt. háttérjogszabályaként funkcionáló, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló  2004. évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket.)-e az irányadó.

 

Megjegyzendő, hogy a jogorvoslati „dilemma” elsősorban a „sommás eljárásokban”, azaz a helyszíni bírság kiszabása alkalmával okozhat problémát. A helyszíni bírság fogalmát ugyanis ismeri a szabálysértési törvény (Szabs.tv. 99. § ), valamint a Ket. ( 94/A. § (4) – (6) bekezdés)és a Kkt. (20. § (4a) bekezdés) is:

 

Szabs.tv. 99. § (1) Helyszíni intézkedés során a szabálysértés elkövetését elismerő személlyel szemben helyszíni bírság kiszabásának van helye.

(3) Ha az eljárás alá vont személy a helyszíni bírság kiszabását - a helyszíni bírság meg nem fizetése esetén alkalmazandó jogkövetkezményekről szóló tájékoztatás után - aláírásával igazoltan tudomásul veszi, a helyszíni bírság ellen nincs helye jogorvoslatnak.

 

A Szabs.tv. tehát kategorikusan kizárja a jogorvoslat (beleértve a bírósági felülvizsgálat) lehetőségét, mindössze a helyszíni bírság saját hatáskörben történő módosításra illetve visszavonására van lehetőség (hivatalból vagy kérelemre) a 99/A § - ban foglaltak alapján. Azzal együtt – ismételten – hogy a bírság meg nem fizetése esetén azt elzárásra kell átváltoztatni a törvényben meghatározottak szerint.

 

Ket. 94/A (4)¹ Ha törvény vagy önkormányzati rendelet lehetővé teszi, azoknál a jogsértéseknél, amelyek esetében közigazgatási bírság kiszabásának van helye, - a 94. §-ban foglalt előírások keretei között - a hatóság helyszíni bírságot szabhat ki, ha a helyszíni intézkedés alkalmával az ügyfél a jogsértést teljes mértékben elismeri.

(5)^[2] A helyszíni bírság kiszabását megelőzően az ügyfelet tájékoztatni kell a (6)-(8) bekezdésben foglalt körülményekről, valamint szükség esetén a hatóság által megállapítható bizonyítékok köréről, továbbá a helyszíni bírság meg nem fizetése esetén alkalmazandó jogkövetkezményekről.

(6)^[3] Ha az ügyfél a jogsértést elismeri, a helyszíni bírság ellen nincs helye jogorvoslatnak.

 

Ezen bekezdések beiktatására éppen az új szabálysértési törvény hatályba lépése miatt, azzal egyidejűleg került sor, és a Szabs.tv-vel egybehangzóan kategorikusan kizárja bárminemű jogorvoslat lehetőségét. Szigorúan értelmezve ezen szabály azonban kizárja még a saját hatáskörben történő döntés-felülvizsgálat lehetőségét is.

 

A  Kkt. ezzel szemben, ha csak egy hajszálnyira is, de másképpen fogalmaz:

 

 (4a)^[4] A közúti forgalomban történő ellenőrzés során, ha a 20. § (1) bekezdés k) vagy m) pontjában meghatározott szabályszegést elkövető személye a helyszínen megállapítást nyer, a hatóság eljáró tagja határozathozatal nélkül szabja ki a bírságot és döntését közli az elkövetővel. Ha az elkövető a jogsértés tényét nem vitatja, a döntéssel szemben fellebbezésnek nincs helye, amelyről az ügyfelet a helyszínen tájékoztatni kell.

 

A Kkt. tehát a fellebbezés, azaz egy konkrét jogorvoslati forma kizárásáról rendelkezik a fenti jogszabályhelyekkel ellentétben. Ezt erősíti meg  az „Egyes közúti közlekedési szabályokra vonatkozó rendelkezések megsértésével kapcsolatos bírságolással összefüggő hatósági feladatokról, a bírságok kivetésének részletes szabályairól és a bírságok felhasználásának rendjéről” szóló 42/2011 (VIII.11.) NFM rendelet:

 

6. § (1) Ha a Kkt. 20. § (4a) bekezdése alapján a bírság helyszíni kiszabásának van helye, a hatóság eljáró tagja ezt közli a szabályszegővel, egyben tájékoztatja, hogy ha a jogsértés tényét nem vitatta, a döntéssel szemben fellebbezésnek nincs helye, a tájékoztatástól számított 30 napon belül bírósági felülvizsgálat kezdeményezhető. Egyúttal tájékoztatja a szabályszegéshez rendelt közúti közlekedési előéleti pontról.

 

Ezen megoldás jobban illeszkedik a Ket. jogorvoslati rendszerébe, miszerint meghatározott közigazgatási határozatok elleni fellebbezésre nincs lehetőség, azonban az ilyen határozatok bírósági felülvizsgálata kérhető (Ket. 100. § (1) és (2), 109. § (1) ) Azért tartom indokoltnak ennek kiemelését, mivel a közlekedési szabályszegések alkalmával – rendszerint- eljáró hatóság , azaz a rendőrség ilyen esetekben közigazgatási hatáskörben jár el.

 

Álláspontom szerint ez a megoldás a jogbiztonság szempontjából is megnyugtatóbb helyzetet teremt mind az ügyfél, mind pedig a hatóságok szempontjából. Indokolatlan ugyanis, a II-es pontban kifejtettekre is figyelemmel a szabálysértések, és a szabályszegések, ennek következtében a Szabs.tv, a Kkt. , valamint a Ket. összemosása, és párhuzamos alkalmazása, amire azonban gyakorlatilag rá van kényszerítve – legalábbis jelen állás szerint- a szabálysértési/közigazgatási hatóságként eljáró rendőrség, valamint az eljáró bíróság is. Megjegyzendő továbbá a Kkt. és az NFM rendelet egységes szabályszegés-szabályszegő szóhasználata is.

 

Megtévesztő megfogalmazás ugyanakkor a „határozathozatal nélkül” fordulat használata a Kkt. 20. § (4a) bekezdésben. Elvégre a kiszabott bírság önmagában egy határozat, mégpedig végrehajtható határozat. Véleményem szerint a „további eljárás lefolytatása nélkül” fordulat használata célravezetőbb lenne.

 

 

 

 

 

IV.

 

Összegzés

 

 

Nyilvánvaló az, hogy egyik közigazgatási és munkaügyi bíróságon sem fog ítélet születni helyszíni bírság meg nem fizetése esetén elzárásra történő átváltoztatásról, azonban a gyakorlatban a szabályozás hiányosságaira visszavezethető ellentmondások figyelhetők meg:

 

A helyszíni bírságok kiszabása során több alkalommal is egyidejűleg kerül átadásra a szabálysértési helyszíni bírságra, valamint a Kkt. szerinti helyszíni bírságra vonatkozó figyelmeztetést tartalmazó kis cédula. Több közigazgatási ügyszakban született bírósági ítélet is párhuzamosan hivatkozik a Ket., a Szabs.tv, és a Kkt. vonatkozó rendelkezéseire, ha egyáltalán ítélet születik, nem pedig permegszüntető végzés a „jogorvoslat” kizártságára való tekintettel.

 

Egyes esetekben jogértelmezési alapelvek, pl. a „lex specialis derogat lex generali” (Ket. helyett Kkt. és a vonatkozó rendeletek) alkalmazásával, kevésbé örvendetes helyzetben a jogszabályok „megerőszakolásával” át lehet hidalni ezeket a kérdéseket, azonban teljes egészében, minden fél számára megnyugtató – de legalábbis világos és követhető - döntés a fent kifejtettek szerinti ellentmondásos jogszabályi háttérnek köszönhetően ritkán születik.

 

Álláspontom szerint elsősorban a II. pontban kifejtettek szerinti jogszabály-módosítással orvosolható lenne a szabálysértés és a szabályszegés jelen állás szerinti összemosódása, valamint a két jogterület , a szabálysértési és a közigazgatási jog  egymástól történő elválasztása is. Ennek következtében a közlekedési szabályszegések miatt kiszabott bírságok bírósági felülvizsgálata során egységes joggyakorlat alakulhatna ki.

 

Jogszabály-módosítás hiányában pedig indokoltnak tartom, hogy a Kúria , jogkörében eljárva, az egységes joggyakorlatot segítő jogegységi határozatot hozzon a kérdésben.