Ki fizet ma? Avagy a gondnokság alá helyezés tényének ingatlan-nyilvántartási feljegyzése kapcsán felmerülő szolgáltatási díj megfizetésére köteles fél meghatározásának dilemmája

Az ingatlanügyi közigazgatási hatósági eljárásban gyakran előforduló problémára szeretnék rávilágítani, amely az ügyészség, azaz helyesebben „Az Ügyész” által gondnokság alá helyezés iránt indított pert követően sokszor okoz fejtörést nemcsak a közigazgatási hatóságoknak, hanem a bíróságoknak is.

„Az Ügyész” perindítása folytán eljáró illetékes bíróság a keresetnek helyt adó, egy személy gondnokság alá helyezését elrendelő ítéletét a Pp. 311. § (3) bekezdése alapján hivatalból megküldi az ingatlanügyi hatóságnak a gondnokság alá helyezés tényének ingatlan-nyilvántartási feljegyzése érdekében, melyért az 1996. évi LXXXV. törvény (Díjtv.) alapján 6 600 Ft összegű igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni.

A vonatkozó jogszabályokban, a hozzájuk fűzött indoklásokban, valamint a kommentárokban eltérő válaszokat kaphatunk arra a kérdésre, hogy ebben az esetben ki, mely szervezet vagy személy köteles, illetve kötelezhető a felmerülő igazgatási szolgáltatási díj megfizetésére.

Abban egységes a jogalkalmazó közigazgatási hatóságok és bíróságok véleménye, hogy az ingatlanügyi hatósági eljárást kezdeményező félnek kell a díjat megfizetnie. A problémát ezen személy vagy szervezet meghatározása okozza.

Ki tekinthető tehát az ingatlanügyi közigazgatási hatósági eljárást kezdeményező félnek? A bíróság, aki hivatalból intézkedik a gondokság alá helyezés tényének feljegyzése iránt az ehhez szükséges határozatának megküldésével, vagy „Az Ügyész”, aki az alapul fekvő pert megindította? 

 

Mivel a kérdésre adott válasz – hatalmi áganként – eltérő, nem egységes a joggyakorlat, ezért cikkemben arra teszek kísérletet, hogy a hatályos jogszabályok alapján megmutassam azt az egy lehetséges – a jelenlegi kaotikus szabályozástól talán nem is annyira idegen és kézenfekvő – megoldást, mely minden jogalkalmazó számára megnyugtató lehet.

 

Az ügyész szerepének változása a polgári perben

 

Az Alkotmánybíróság az 1/1994. (I. 7.) AB határozatában megállapította, hogy az ügyészség a Magyar Köztársaságban elsősorban az ún. vádfunkciót ellátó szervezet. 

 

E határozat indokolásában az Alkotmánybíróság pontosan vázolta az ügyésznek a polgári perben való részvételét illető szabályozás fejlődését. Az ügyész polgári eljárásban való közreműködése a közérdek érvényesítésére más európai országok jogrendszerében is ismert és az történetileg nem idegen a magyar jogrendszertől sem. A királyi ügyész perbeli közreműködését a házassági jogról szóló 1894. évi XXXI. tc. honosította meg, a Polgári perrendtartásról szóló 1911. évi I. tc. pedig közérdekű perbeli közreműködését a házassági, a gyermek törvényességének megtámadási, a kiskorúsággal és az atyai hatalommal kapcsolatos, továbbá a gondnokság alá helyezési perekben kiszélesítette. Ez utóbbi esetekben az ún. árvaszéki ügyész keresetindítási joggal rendelkezett. Az ügyész polgári perbeli szerepét és általános polgári eljárásbeli jogállását illetően – alapvetően a szovjet jog mintájára – a Pp. 1952. évi szabályozása döntő fordulatot hozott, ekkor a törvényhozás az ügyészt mind a keresetindítást, mind a perbeli fellépést tekintve egészen széles körű jogosítványokkal ruházta fel. A Pp. 1952. évi rendelkezései – a centralizált szocialista államberendezkedésnek megfelelően – az ügyésznek általánosságban is ún. „szocialista törvényesség őri” funkciót tulajdonított és ez számára a polgári peres és nemperes eljárások tekintetében törvényességi felügyeleti jogkört biztosított a bíróság munkáját illetően is. A Pp. vonatkozó rendelkezései 1972-ben újraszabályozásra kerültek, a módosítás azonban változatlanul hagyta az ügyész részvételének általános jellegét, noha beiktatta azt a megszorító rendelkezést, amelynek értelmében az ügyész közreműködésére csak fontos állami vagy társadalmi érdekből, illetőleg akkor kerülhet sor, ha a jogosult jogainak védelmére bármely okból nem volt képes. Nem érintette a változtatás a külön jogszabályokban az ügyésznek biztosított keresetindítási jogot, amelynek alkotmányos alapja a közérdek vagy az, hogy ezekben az eljárásokban az ügyész többnyire más szerv vagy személy által nem védett, illetőleg olyan, más által jogvédelmet nem kezdeményezhető magánjogi érdekeket érvényesít, amely igényérvényesítés éppen az egyéb érdekvédelem akadálya vagy nehézsége folytán válik közérdekűvé. Ezek az eljárások többnyire a családjog területére estek, illetőleg gondnokság alá helyezéssel és annak megszüntetésével voltak kapcsolatosak, vagyis olyan jogterületek, amelyeken az ügyésznek hagyományosan is volt eljárás-kezdeményezési joga. 

 

Az AB határozat rámutatott arra, hogy a fél alkotmányos joga annak eldöntése, hogy jogvitáját bíróság elé viszi-e vagy sem. Az olyan törvényi rendelkezés, amely a fél akaratától függetlenül általában teszi lehetővé a bíróság igénybevételét, nem tekinthető az önrendelkezés alkotmányos joga szükséges, elkerülhetetlen és arányos korlátozásának. A fontos állami vagy társadalmi érdek eldöntése tekintetében az ügyésznek biztosított diszkrecionális jog lehetővé teszi az alanyi jogoknak az egyén akaratától független vagy akár azzal ellentétes érvényesítését, a jogviszonyoknak a személyi autonómiáját sértő megváltoztatását. Az önrendelkezési jog az egyén autonómiáját az állami beavatkozásokkal szemben is védi. Éppen ezért az Alkotmánybíróság úgy foglalt állást, hogy az ügyész általános keresetindítási joga – még ha az fontos állami vagy társadalmi érdekből történik is – e jog lényeges tartalmára vonatkozik, azaz az emberi méltósághoz való jog szerves részét adó önrendelkezési jog olyan korlátozása, amely alkotmányosan megengedhetetlen. Az általános ügyészi keresetindítási jog tehát, amelynek alapján az ügyész fontos állami vagy társadalmi érdekből a fél helyett keresetet indíthat, sérti az egyén önrendelkezési jogát és cselekvési autonómiáját, így az – akkori – Alkotmány 54. § (1) bekezdését, ezért az alkotmányellenes. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság – egy kivétellel – megszüntette az ügyész általános keresetindítási és perbeli fellépési jogosultságát, valamint az ezzel összefüggő eljárásjogi rendelkezéseket. Az általános felhatalmazás alapján ugyanis egyáltalában nem zárható ki, hogy az ügyész bármely ügyben az egyén kifejezett akarata ellenére is éljen keresetindítási jogával.

 

Az ügyész mint absztrakt közjogi jogalany

 

A jelenleg hatályos Pp. 9. §-a szerint az ügyészi keresetindításra kétféleképpen kerülhet sor. Az (1) bekezdésében foglalt általános felhatalmazás alapján (az ügyész általános keresetindítási joga a jogosult jogainak védelme érdekében), vagy a (4) bekezdésében jelzett külön jogszabály rendelkezései szerint. Ezen utóbbi esetben az ügyész a fél jogait gyakorolja, ideértve a rendelkező cselekményeket is. 

 

Az ügyésznek a külön jogszabályokban biztosított keresetindítási jogánál meg kell különböztetni a kizárólagos keresetindítási jogot és a más személyek vagy szervek mellett biztosított keresetindítási jogot.

 

Az ügyész külön jogszabályban, más személyek vagy szervek mellett jogosult cselekvőképességet érintő gondnokság alá helyezés iránti per indítására a gondnokság alá helyezendő személy házastársa, élettársa, egyeneságbeli rokona, testvére és a gyámhatóság [régi Ptk. 14. § (2) bek.], továbbá a kiskorú törvényes képviselője [új Ptk. 2:28. § (1) bek.], illetve gondnokság megszüntetése iránti per indítására a gondnokság alatt álló, azaz a gondnokolt, annak házastársa, élettársa, egyenes ágbeli rokona, testvére, a gondnok és a gyámhatóság mellett [régi Ptk. 21. § (2) bek., új Ptk. 2:30. § (2) bek.].

Az ügyészi keresetindítást, perbeli fellépést, illetve egyéb perbeli részvétel jogát megalapozó törvényi rendelkezések nem az egyes ügyészségeket, de nem is a Legfőbb Ügyészséget, hanem az „ügyész”-t jogosítják az eljárásra. Az ügyészi szervezetben kizárólag a Legfőbb Ügyészség a jogi személyiséggel rendelkező szervezeti egység (Ütv. 9. § (1) bek.), ugyanakkor a Pp. 9. § (4) bekezdésében szereplő „ügyész” kategóriájával a Legfőbb Ügyészség nem azonosítható. A Legfőbb Ügyészség alapító okirata alapján a megyei főügyészségek a Legfőbb Ügyészség területileg feladata ellátásban elkülönült, de önálló jogi személyiséggel nem rendelkező szervezeti egységei, ezért perbeli jogképességgel nem rendelkeznek. 

 

A Kúria a 2/2012. Közigazgatási-munkaügyi-polgári jogegységi határozatában kifejtette, hogy a törvényi felhatalmazás alapján eljáró ügyészt speciális, a fél jogainak gyakorlására a törvény által feljogosított absztrakt közjogi jogalanynak kell tekinteni, aki tevékenysége körében az Ütv.-ben, illetve az Ütv. felhatalmazása alapján kiadott LÜ utasításban meghatározott ügyészi szerv útján jogosult eljárni, mely egyben azt is jelenti, hogy a speciális perbeli jogalany megjelölésére „Az Ügyész” kifejezést kell alkalmazni, feltüntetve – zárójelben – az adott eljárási szakban eljáró ügyészi szervet (3/2012. (I. 6.) LÜ utasítás 37. §). „Az Ügyész”-t, mint absztrakt közjogi jogalanyt tehát az illetékes ügyészi szerv képviseli, mely eljárási szakaszonként változhat.

 

Ezen álláspontját a Kúria azzal indokolta, hogy azok a törvények, amelyek az ügyészt keresetindításra jogosítják fel, nem nevesítik az eljárásra jogosult ügyészséget, hanem egyszerűen csak az „ügyész” szót használják, ezért levonható az a következtetés, hogy az ügyészség érdekvédelmi feladatai körében az ügyész, mint általános jogalany jár el. Az Ütv. 27. §-a szabályozza az ügyész részvételét a peres és nemperes eljárásokban, következetesen az „ügyész” kifejezést használva. A Pp. 9. §-a általános jelleggel nevesíti az ügyész feladatait a polgári perben. A perképességnek a Pp. 48-49. §-aiban található definíciója alapján az „ügyész” nem értelmezhető fogalom, mivel csak a Legfőbb Ügyészségnek mint intézménynek van – a polgári jog szabályai szerint – jog – és cselekvőképessége. Az ügyész tehát sui generis jogalanyként indíthat keresetet, amihez nem szükséges az, hogy magánjogi jogalanyisággal (jogi személyiséggel), illetve a Pp. 48-49. §-ai szerinti perbeli jogképességgel és perbeli cselekvőképességgel rendelkezzen. Azokban a polgári peres vagy nemperes eljárásokban, amelyeket külön törvény alapján indít, vagy amelyeket ellene indítanak, felperesként, illetve alperesként vesz részt az eljárás valamennyi szakaszában. 

 

A Kúria megismételte ezt a véleményét a BH2013. 272. számú eseti döntésben, melyben kifejtette, hogy „Az Ügyész” mint absztrakt közjogi jogalany félként járhat el a polgári perben. Kimondta, „Az Ügyész” a pernek egy anyagi jogi jogképesség nélküli speciális alanya.

 

A polgári perben az ügyész nem félként vesz részt, hanem a fél jogait gyakorló, a törvény által felruházott speciális jogállású, absztrakt jogalanyként. Az „Ügyész” a polgári perek közjogi felhatalmazása alapján fellépő résztvevője, aki nem a saját, a tételes jog által biztosított vagyoni, illetve egyéb jogai, jogos érdekei megóvása okán, hanem a jogalkotó rendelkezése szerint speciális céllal, a közérdek védelmében, a törvénysértések megakadályozása, illetve kiküszöbölése érdekében jár el.

 

A BH2013. 272. számú eseti döntésből és a 2/2012. KMP jogegységi határozatból levonható az a következtetés, hogy ha az ügyész a Ptk. alapján gondnokság alá helyezés iránti pert indít, akkor felperesként „Az Ügyész” kifejezést kell használni és nem az éppen eljáró ügyészséget még akkor is, ha a keresetet esetlegesen az ügyészség terjeszti elő nem használva „Az Ügyész” kifejezést.

 

Az igazgatási szolgáltatási díj megfizetésére köteles fél

 

A Díjtv. 32/A. § (1) bekezdése szerint az elsőfokú eljárásért, változással érintett ingatlanonként        6 600 Ft összegű díjat kell fizetni. 

A Díjtv. 32/E. § (1) bekezdése értelmében a díjat annak kell megfizetnie, aki az ingatlan-nyilvántartási eljárás lefolytatását kéri, illetve amely szerv az erre irányuló megkeresést előterjeszti. Ha a kérelmet vagy a megkeresést előterjesztő és a bejegyzés, feljegyzés, vagy törlés által jogot szerző, illetve a jogosult nem azonos, a díjat annak kell megfizetni: a) aki a bejegyzés által jogot szerez, illetve jogosulttá válik, ennek hiányában b) aki a tény feljegyzését, vagy törlését indítványozza a megkeresés alapjául szolgáló eljárásban, ennek hiányában c) aki a törlésre kerülő joggal, ténnyel terhelt ingatlan, illetve tulajdoni hányad tulajdonosa, ennek hiányában d) annak, aki a kérelmet, megkeresést előterjeszti.

 

A Kúria több eseti döntésében is foglalkozott már a kérdéskörrel az ingatlan nagyvízi mederben való elhelyezkedése tényének mint jogi jellegnek az ingatlan-nyilvántartási feljegyzése kapcsán és úgy foglalt állást, hogy a Díjtv. 32/E. § (1) bekezdése szerinti felsorolás egyben sorrendiséget is jelent, mert az a) pont alá tartozó személy vagy hatóság az, aki első körben fizetésre kötelezhető és ennek hiányában a soron következő személy vagy hatóság (Kfv.IV.37.024/2011/4., Kfv.III.37.022/2011/3., Kfv.III.37.027/2011/3., EBH2011.2436, Kfv.II.37.549/2011., BH2012.276., Kfv.III.37.503/2012/5., Kfv.III.37.285/2012,, BH2013.137., EBH2014.K.26., Kfv.IV.37.118/2011/4., Kfv.III.37.548/2011., KGD2013. 6.).

 

Ezen jogesetek mindegyikében azonban volt olyan személy vagy hatóság, aki/amely a feljegyzés által jogot szerzett, vagy a feljegyzés az érdekében állt, ezért a Kúria minden alkalommal kizárólag a Díjtv. 32/E. § (1) bekezdésének második mondatát értelmezte és alkalmazta. 

 

Felmerül a kérdés tehát, mi történik akkor, ha nincs a feljegyzés által jogot szerző fél? 

 

„Az Ügyész” által kezdeményezett gondnokság alá helyezés éppen ilyen eset, hiszen annak tényének feljegyzése sem „Az Ügyész” vagy azt őt képviselő ügyészség, sem pedig a gondnokolt javára nem jár semmilyen jogszerzéssel és jogosulttá sem válik a gondnokolt annak ellenére, hogy a tényfeljegyzés az ő érdekében történik, hiszen vagyonának védelme a cél. 

 

Mindezekre tekintettel – álláspontom szerint – nincsen a feljegyzés által, a Díjtv. megfogalmazása szerinti jogot szerző személy, ezért a Díjtv. 32/E. § (1) bekezdésének második mondata nem alkalmazható, hiszen annak feltételei közül egy hiányzik.

 

Az eredeti kérdés megválaszolásához érdemes közelebbről megvizsgálni a Díjtv. 32/E. § (1) bekezdésének első mondatát, mely így szól: a díjat annak kell megfizetnie, aki az ingatlan-nyilvántartási eljárás lefolytatását kéri, illetve amely szerv az erre irányuló megkeresést előterjeszti. 

 

A Kúria – a már hivatkozott BH2013.137. számú eseti döntésében – úgy foglalt állást, hogy a Díjtv. 32/E. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés szoros nyelvtani értelmezése nem vezethet arra a megoldásra, hogy csak természetes személy lehet az igazgatási szolgáltatási díj megfizetésére kötelező határozat alanya, mert helyes nyelvtani-logikai értelmezés mellett a Díjtv. szabályai között nincs olyan szabály, amelyből az indítványozói kör, vagy a fizetésre kötelezettek körének természetes személyekre szűkítésére lehetne következtetni. 

 

Vagyis nemcsak természetes személy, hanem jogi személy, vagy akár jogi személyiség nélküli szervezet / hatóság is lehet alanya a díjfizetési kötelezettségnek.

 

Most kanyarodjunk vissza a kiindulási ponthoz. Amennyiben a bíróság „Az Ügyész” mint a közérdek védelmében, a törvénysértések megakadályozása, illetve kiküszöbölése érdekében eljáró szerv gondnokság alá helyezés iránti keresetének, – melyben nem terjeszt elő kifejezett indítványt a gondnokság alá helyezés ingatlan-nyilvántartásba történő feljegyzése vonatkozásában – helyt ad, úgy a Pp. 311. § (3) bekezdése alapján „hivatalból intézkedik” a gondnokság alá helyezés tényének az ingatlan-nyilvántartásba való feljegyzése iránt, ha a gondnokság alá helyezni kívánt személynek ingatlan vagyona van vagy ingatlanon haszonélvezeti joga áll fenn, továbbá ha ingatlanra őt érintő egyéb jog vagy tény van bejegyezve.

 

Kit tekinthetünk az ingatlan-nyilvántartási eljárás lefolytatását kérő, illetve az erre irányuló megkeresést előterjesztő félnek? „Az Ügyész”-t, vagy a bíróságot? 

 

Az első megoldás szerint, – ha a Pp. szabályait nézzük –, akkor minden bizonnyal a bíróság az, aki a megkeresést előterjeszti, hiszen ő az, aki ítéletének megküldésével „intézkedik” a tény feljegyzése iránt. Ezt az álláspontot támasztja alá a Pp. 311. §-ához fűzött kommentár is, mely szerint 2011. január 01. napjától, azaz a Díjtv. módosításától kezdve az igazgatási szolgáltatási díj megfizetésére vagy az ezt indítványozó felperes, vagy amennyiben a bíróság a Pp. 311. § (3) bekezdése alapján hivatalból intézkedik, a bíróság köteles. 

 

Felvetődik azonban a kérdés, hogy az intézkedés egyet jelent-e az indítványozással? Álláspontom szerint nem. Mégpedig azért nem – és ez a második lehetséges megoldás, – mert a bíróság a ténymegállapító határozatának megküldésével kizárólag bejelentési kötelezettségének tesz eleget, ha úgy tetszik pusztán a feljegyzéshez szükséges iratot továbbítja az ingatlanügyi hatóság részére a postás szerepét játszva. Ezt támasztja alá a Kúriai analóg módon alkalmazható BDT2014. 3126. számú eseti döntése is, mely kimondta, hogy a bíróság által az ingatlanügyi hatósághoz intézett megkeresésben az ingatlan-nyilvántartási eljárásban felmerülő igazgatási szolgáltatási díj megfizetésére köteles személyt meg kell nevezni.

 

Figyelemmel arra, hogy a gondnokság alá helyezés iránti kérelemnek szükségképpeni következménye az ingatlan-nyilvántartási tény-feljegyzés (BH2013.137.), a Díjtv. 32/E. § (1) bekezdés első mondata szerinti eljárás lefolytatását kérő, illetve az erre irányuló megkeresést előterjesztő félnek – álláspontom szerint – „Az Ügyész” tekinthető függetlenül attól, hogy tesz-e vagy sem erre irányuló kifejezett indítványt a megkeresés alapjául szolgáló peres eljárás során.

 

Mindezekre tekintettel az ingatlan-nyilvántartási eljárás díját a megkeresés alapjául szolgáló eljárás kezdeményezője, indítványozója, vagyis „Az Ügyész” köteles megfizetni. 

 

Díjfizetésre kötelezhetőség

 

A Díjtv. 32/B. § (1) bekezdés a) pontja szerint az ingatlan-nyilvántartási eljárás díja alól teljes személyes díjmentességben részesül a Magyar Állam.

 

A Magyar Államot tehát díjfizetési kötelezettség nem terheli, személyes díjmentessége teljes, az nem feltételhez kötött. A Magyar Állam, mint jogi személy nyilvánvalóan saját személyében eljárni nem képes, ő képviselője útján jár el. A törvényes képviselője útján benyújtott kérelmet a Magyar Állam által benyújtottként kell kezelni (K.6. számú elvi döntés, 6/2012. számú közigazgatási elvi döntés).

 

Az Ütv. 6. § (1) bekezdése szerint az ügyészség a központi költségvetésről szóló törvényben önálló költségvetési fejezetet alkot. A 9. § (1) bekezdése értelmében a Legfőbb Ügyészség központi költségvetési szerv; jogi személy.

 

Az ügyészség szervezetéről és működéséről szóló 12/2012. (VI.8.) LÜ utasítás 1. § (3) bekezdése alapján a Legfőbb Ügyészség önállóan működő és gazdálkodó központi költségvetési szerv; jogi személy.

 

 

A Díjtv. 32/B. § (1) bekezdése 2009. december 31. napjáig hatályos c) pontja a költségvetési szerveket – ekként a Legfőbb Ügyészséget is – díjmentességben részesítette. Ezen díjmentességet a 2009. évi CXII. törvény 18. § (1) bekezdés b) pontja megvonta, ezért ezen időponttól a költségvetési szerveket nem illeti meg a díjmentesség. 

 

A Kúria több eseti döntésében rá is mutatott arra, hogy a Magyar Állam valamely szerve nem tekinthető a Díjtv. 32/B. § (1) bekezdés a) pontjában írt, teljes személyes díjmentességben részesülő Magyar Államnak, mert költségvetési szervként közfeladat ellátására létrejött és önállóan működő, gazdálkodó jogi személy. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint egy hatóságot, egy önálló feladat – és hatáskörökkel rendelkező közigazgatási jogalanyt nem lehet a Magyar Államnak tekinteni, mely mentes volna az igazgatási díjfizetési kötelezettség alól, mert az egy, a Magyar Államnak attól szervezetként elkülönülten működő szerve, mely államigazgatási hatóságként önállóan igazgatja a jogszabályban hatáskörébe utalt közfeladatokat (Legf. Bír. Kfv. III.37.027/2011., EBH2011.2436.). Ezen álláspontot a Kúria a 26/2014. számú Közigazgatási Elvi Határozatában úgy fogalmazta meg, hogy állami feladat ellátása vagy hatáskör gyakorlása nem teremt az adott szervnek személyes díjmentességet (Kúria Kfv.IV.37.118/2011., EBH2014.K.26., KGD2012.87.), mert a Díjtv.-ben írt személyes díjmentesség a Magyar Államot illeti meg, amennyiben közvetlenül vesz részt valamely ingatlan-nyilvántartási eljárásban. Mindebből következően a költségvetési szerv a díjfizetési kötelezettség szempontjából akkor sem azonosítható a Magyar Állammal, amikor államigazgatási szervként fellépve – rendeltetésének megfelelően – állami feladatot lát el (Kúria, Kfv.III.37.548/2011., KGD.2013.6.) Álláspontom szerint ezt támasztja alá a Díjtv. korábbi szabályozása is, mely külön kezelte a költségvetési szerveket a Magyar Államtól. Ez arra enged következtetni, hogy a Magyar Állam és a jogszabállyal létrehozott költségvetési szerv nem azonosítható egymással még abban az esetben sem, ha a költségvetési szerv történetesen állami feladatot lát el és az állam nevében jár el.

 

Amennyiben tehát a Magyar Állam valamely, külön jogszabállyal vagy alapító okirattal létrehozott költségvetési szerve lép fel az ingatlan-nyilvántartási eljárásában, mely a Magyar Állam önálló szervezete és saját nevében jár el, nem tekinthető a Magyar Államnak, mert költségvetési szervként önálló jogi személy, ezért nem jogosult az államot illető mentességre az igazgatási szolgáltatási díj alól, mert állami feladat ellátása vagy hatáskör gyakorlása önmagában nem teremt az adott szervnek személyes díjmentességet (Kúria, Kfv.IV.37 420/2011.).

 

Mindazonáltal, figyelemmel arra, hogy az illetékes ügyészség által képviselt „Az Ügyész” – mint a polgári per anyagi jogi jogképesség nélküli, speciális jogállású, absztrakt jogalanya, akit nem lehet a jogi személyiséggel rendelkező Legfőbb Ügyészséggel azonosítani –, állami feladatot ellátó, a közérdek védelmében és a törvénysértések megakadályozása, illetve kiküszöbölése érdekében fellépő szerv, a Magyar Állam nevében jár el. Ezt támasztja alá a Pp. 78. § (3) bekezdése is, melynek értelmében az ügyész pervesztessége esetén a perköltséget az állam viseli. Ugyanakkor sem „Az Ügyész”, sem az ügyészség nem tekinthető a Magyar Állam képviselőjének, és nem is annak javára jár el. 

 

Felvetődik ekként a kérdés, hogy jogképességgel nem rendelkező, absztrakt, tehát csak fogalmilag létező jogalany „Ügyész” kötelezhető-e bármire is, mert a fogalom mögött nem áll konkrét személy, vagy szervezet, az egyedileg meghatározott jogalanyt nem takar, hiszen őt az illetékes ügyészség csak képviseli. 

 

Gondoljunk csak bele! Hogyan szólna a közigazgatási határozat? Feltételezem, egyik közigazgatási hatóság sem futna bele abban a hibába, hogy a képviselőt kötelezi a díj megfizetésére, a határozat rendelkező része pedig csak végrehajtható rendelkezést tartalmazhat. Ha a hatóság a határozatában a konkrét adatok (pl.: székhely) nélküli „Ügyész”-t kötelezi a 6 600 Ft-os igazgatási szolgáltatási díj megfizetésére, akkor joggal tennék fel az ügyészek a kérdést egymásnak a reggeli kávét szürcsölgetve: Ki fizet ma?

 

Álláspontom szerint ezért okszerűtlen és következetlen a jelenlegi szabályozás, mert ha az állam nevében eljáró, jogi személyiség nélküli, közfeladatot ellátó absztrakt jogalanyt kötelezi díjfizetésre az ingatlanügyi hatóság, az egyrészt behajthatatlan, másrészt olyan mintha magát az államot kötelezné, mely nem jelent mást mint, hogy az államkassza egyik zsebéből a másikba rakosgatjuk a bevételt, annak ellenére, hogy az ingatlan-nyilvántartási eljárásért fizetett díj a megyei kormányhivatalok saját bevételét képezi (Díjtv. 32/A. § (10) bek.). 

 

Megjegyzem, a Kúria hivatkozott döntései nyomán a 2013. évi CCXLIX. törvény 2014. január 01-i hatállyal beiktatott egy n) pontot a Díjtv. 32/C. § (1) bekezdésébe, mely alapján a nagyvízi mederben való elhelyezkedés tényének mint jogi jellegnek a feljegyzése tárgyánál fogva díjmentes lett. 

 

Mindezekre tekintettel – álláspontom szerint – az igazi megoldást a Díjtv. hasonszőrű módosítása és az eljárás díjmentessé tétele jelentené. 

 

Amíg ennek célszerű voltát a jogalkotó nem konstatálja, megnyugtató lenne, ha bíróság a gondnokság alá helyezést elrendelő ítéletében – azon felül, hogy meghatározza a díjfizetésre köteles felet – megállapítaná, hogy a tény feljegyzésével felmerült igazgatási szolgáltatási díjat az állam viseli. Amennyiben ezen rendelkezés valamely oknál fogva mégis kimaradna, úgy az ingatlanügyi hatóság feladata a fenti sorok között olvasni.

 

Szeged, 2015. március 10.

 

 

 

dr. Böröcz Judit

  bírósági titkár

Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Felhasznált irodalom:

 

1.) Jogszabályok:

Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról, valamint a hiteles tulajdonilap-másolat igazgatási szolgáltatási díjáról szóló 1996. évi LXXXV. törvény,

A Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény és Kommentár,

A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény,

A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény,

Az ügyészségről szóló 2011. évi CLXIII. törvény.

 

2.) Jogegységi és Elvi Határozatok:

2/2012. Közigazgatási-munkaügyi-polgári Jogegységi Határozat,

26/2014. Közigazgatási Elvi Határozat,

6/2012. Közigazgatási Elvi Döntés,

K.6. Elvi Döntés.

 

3.) AB határozatok:

1/1994. (I. 7.) AB határozat.

 

4.) Eseti döntések:

Kfv.III.37.022/2011/3., 

Kfv.IV.37.024/2011/4., 

Kfv.III.37.027/2011/3. (EBH2011.2436.),

Kfv.II.37.549/2011. (BH2012.276.),

Kfv.III.37.503/2012/5.,

Kfv.III.37.285/2012, (BH2013.137.)

Kfv.IV.37.118/2011/4. (EBH2014.K.26.),

Kfv.III.37.548/2011. (KGD2013. 6.),

Kfv.IV.37 420/2011.,

BH2012.276.,

BH2013. 272. 

BDT2014. 3126.,

KGD2012.87.

 

5.) Egyéb:

12/2012. (VI.8.) LÜ utasítás.