A Magyar Bírói Egyesület elnökségi ülésén az egyesület elnöke beszámolt az elnökségnek a legutóbbi választmányi ülés óta eltelt időszak eseményeiről, majd a BÉSZT tagjai tájékoztatták az elnökség tagjait az igazságügyi életpálya modell kidolgozásának állásáról. Az elnökség akként foglalt állást, hogy a bírói illetmények emelése elkerülhetetlen.

Az elnökség megtárgyalta a bíróságokat ért újabb támadásokat, az egyesület fellépését határozottnak és pozitívnak értékelte. Az egyesület a jövőben is fellép a bíróság és a bírák integritását sértő megnyilvánulásokkal szemben, és szorgalmazza az Igazságügyi Minisztériumnál az igazságügyi sajtótájékoztatásról szóló törvény mielőbbi megalkotását.

Az aktuális kérdések körében az elnökség kiemelt figyelmet szentelt a "Bírák az Igazságszolgáltatásért Alapítvány" helyzetére. Az egyesület az alapítvány anyagi támogatásával az elmúlt években szponzorálta a "K&H Olimpiai Maraton és Félmaraton Váltó" résztvevőinek nevezési díját. A sporteseményt a bíróságokon egyre nagyobb érdeklődés kísérte, amelynek eredményeként az elmúlt évben - a több mint 200 nevezőre figyelemmel - a nevezési díj és az egyéb költségek meghaladták a 800.000 forintot. Az alapítvány számláján rendelkezésre álló pénzügyi alap - a nevezési díj kifizetése és egy rászorult beteg bírótársunk támogatása okán - oly mértékben csökkent, hogy az nem teszi lehetővé az idei rendezvény támogatását. Az alapítvány csupán a számlára utalt adók 1 %-ával tud gazdálkodni, ami évről évre csökken. Felhívja ezért az elnökség minden bírótársunkat, és az igazságügyi alkalmazottakat, hogy adójuk 1 % -ával támogassák az alapítványt. (ide kattintva tölthető le a nyilatkozat) http://www.mabie.hu/sites/mabie.hu/files/Rendelkez%C5%91%20nyilatkozat.pdf

Az elnökség döntött a bírói kitűző megrendeléséről az egyesület tagjai részére, továbbá elhatározta a MABIE honlapjának tartalmi és formai megújítását.