MAGYAR BÍRÓI EGYESÜLET
1122 Budapest, Tóth Lőrinc utca 6.

Az EAJ elnöke, Duro Sessa, azzal kereste meg a tagszervezeteket, hogy a támogatásukat kérje a lengyel bírák petíciójához, amely három krakkói lengyel bírót, Beata Morawiec, Maciej Czajka, Katarzyna Wierzbicka bírókat érinti, akiket elmozdítottak korábbi szolgálati helyükről. Ennek az volt az előzménye, hogy a Krakkói Járásbíróság 11 bírája egy 2021. szeptember 20-án kelt levélben elutasította, hogy az új Nemzeti Igazságszolgáltatási Tanács által kinevezett bírákkal együttműködve dolgozzanak tovább. Véleményük szerint az ilyen összeállítású tanácsok az Emberi Jogok Európai Bírósága által felállított kritériumok alapján nem felelnek meg a „független és pártatlan” bíróság fogalmának. Ezt követően a három bírót új szolgálati helyre helyezték át, egyben vissza is minősítették őket.


Morawiec bírót a Negyedik Fellebbviteli Tanácsból, amely az elsőfokú határozatokkal szemben bejelentett fellebbezéseket bírálja el, a Harmadik Büntető Tanácsba helyezték át, amely elsőfokon jár el. Morawiec a „Themis” Bírói Egyesült elnöke, amely erősen kritizálja a jelenlegi kormány által végrehajtott igazságszolgáltatási reformot, emellett korábban a Sąd Okręgowy (Krakkói kerületi bíróság) elnöke volt, azonban Zbigniew Ziobro igazságügyminiszter 2017 novemberében felmentette a vezetői pozíciójából.


Katarzyna Wierzbicka-t, a bíróság korábbi elnökhelyettesét Morawiec bíróval együtt mozdították el a vezetői székéből és az addig fellebbviteli ügyekben eljárt bírót az igazságügyminiszter szintén elsőfokon eljáró bíróvá minősítette vissza a Hatodik Büntető Tanácsba történő áthelyezéssel. A már hosszú ideje büntető bíróként szolgálatot teljesítő Maciej Czajka bírót pedig a Harmadik Büntető Tanácsból az Első Polgári Tanácsba helyezték át. Czajka bíró úr tagja a „Themis” Bírói Egyesületnek és Morawiec meghatalmazottja volt, amikor a Legfelsőbb Bíróság által el nem ismert fegyelmi tanács a mentelmi joga felfüggesztésének kérdésével foglalkozott.


Krakkó bírái a történelem során először egésznapos, rotációs rendszerű tiltakozást tartottak a Krakkói Járásbíróság bejáratánál, valamint a Krakkói Törvényszék épülete előtt a jogtalanul elmozdított bírákért, akik sok éven keresztül sikeresen ítélkeztek a szolgálati helyükön. A petíció szövege, amelynek támogatását az EAJ elnöke kéri, a következő: "Mi, bírák, követeljük azon határozatok visszavonását, melyekkel megváltoztatták Maciej Czajka, Beata Morawiec és Katarzyna Wierzbicka bírák ítélkezési tevékenységének körét.

Követeljük, hogy ezeket a bírákat haladéktalanul helyezzék vissza korábbi szolgálati helyükre:

- Maciej Czajka bírót a Büntető III. Tanácsba (elsőfokú),
- Katarzyna Wierzbicka bírónőt és Beata Morawiec bírónőt a Büntető IV. Tanácsba (másodfokú).


Ez az egyetlen módja annak, hogy a fent említett bíráknak a Lengyel Köztársaság Alkotmánya által garantált függetlenségét sértő megalapozatlan döntések következményeit ki lehessen küszöbölni.”


A petíció aláírható erre a linkre kattintva.

Mivel a kitöltendő kérdőív lengyelül van, az alábbiakban látható, hogy az egyes rovatok mit jelentenek:

 "Imię" – keresztnév

 "Nazwisko”- vezetéknév

 „Miejscowość” – a város és külön a bíróság neve, ahol dolgozik

 "Kraj"- ország

 "e-mail" - e-mail cím (erre az emailcímre kapni fog egy a petíció alírását megerősítő emailt

 „Wpisz ponownie swój adres e-mail” – email cím megismételve

 "Podpisuję, ponieważ" – ebbe a rovatba lehet leírni, hogy miért döntött úgy, hogy támogatja a petíciót

 Fontos: a petíció aláírása után meg kell erősítenie azt az e-mail postafiókjában!


A témával kapcsolatosan számos közlés található az IAJ honlapán, pl.:
https://www.iaj-uim.org/news/poland-statement-and-letter-of-eaj-president/

https://www.iaj-uim.org/news/statement-of-iustitia/

https://www.iaj-uim.org/news/encj-votes-to-expel-polish-council-for-the-judiciary-krs/