A tanácskozáson a bírákon kívül részt vett dr. Répássy Róbert, a KIM államtitkára, dr. Jeney Orsolya helyettes államtitkár, továbbá több országgyűlési képviselő munkatársa.

Dr. Makai Lajos köszöntőjében rámutatott arra, hogy az új Alaptörvény elfogadása az igazságszolgáltatásra vonatkozóan lényeges változásokat vetít előre. Az első, a bírói kar egy részét érintő jelentős változás, a bírói nyugdíjkorhatár leszállítása volt. A másik, hogy az Alaptörvény a jövő igazságszolgáltatásának csak a tág kereteit körvonalazza, ami azt is jelenti, hogy a sarkalatos törvények fogják meghatározni, tartalommal megtölteni ezeket a kereteket. Az igazságügyi kormányzat a közeljövőben a bírósági szervezetet, a bíróságok működését, illetőleg a bírák jogállását érintő sarkalatos törvényeket készít elő és terjeszt a parlament elé, és a Magyar Bírói Egyesület ezért az alapszabályában rögzített céljának megvalósítása érdekében véleményt nyilvánít az igazságszolgáltatás és a bírák helyzetét érintő intézkedésekről, jogszabályokról. A bírák véleményének megismerésére és megvitatására e konferenciával is lehetőséget szeretne teremteni.

 

Az MBE nyitott a változásokra, és képes a bírói kar érdekeinek megjelenítésére is, emellett alkalmas szakmai javaslatok kidolgozására, illetve azok közvetítésére. Ennek érdekében törekedett és fog törekedni a jövőben is az igazságügyi, kormányzattal a parlament illetékes bizottságával az együttműködésre annak érdekében, hogy a sarkalatos törvényekben tükröződjék a bírói kar véleménye is.

 

Dr. Varga Zs. András a legfőbb ügyész helyettese kifejtette, hogy vannak olyan helyzetek, amikor az egyes hibákat már nem érdemes javítgatni, inkább mindent újra kell kezdeni. Az igazságszolgáltatás bizonyos rendszerbeli zavarai javítással nem háríthatók el, ez nem hoz újszerű helyzetet.

 

Az 1997-es igazságszolgáltatási reform szerinte váratlan volt, hiányos előzményeken alapult és nem volt teljes. 2011-ben ugyanis még mindig azt kell elmagyarázni, hogy az igazságszolgáltatás szervezeteinek milyen feladatokat kell ellátni és egyáltalán milyen felelősségi rend lenne megfelelő. Ez a kiindulási alap mutatja azt, hogy 1997-ben, és azóta is folyamatosan csak ötletelés szintű változtatások voltak. Szerinte a négyszintű igazságszolgáltatási rendszer is így alakult ki.

 

A sarkalatos törvények előkészítésénél két veszélyre hívta fel a jogalkotók figyelmét. Az első: a részletszabályokat ne alkossák meg az alapvető döntések meghozatala előtt, a másik: szervezeti döntésekhez kell igazítani a változásokat. Az alapvető kérdés az, hogy milyen szerepet szán Magyarország bíróságainak, ez a kérdés mindezidáig válasz nélkül maradt. Többféle eltérő válasz adható arra, hogy mi legyen az igazságszolgáltatás feladata.

 

A bíróságok feladata a jogviták eldöntése, az anyagi igazság mindenáron való kiderítése. A szerepük a társadalom és az állam intézményeinek általános kontrollálása, felügyelete, tevékenységük fő célja az alanyi alapvető jogok érvényesítésének biztosítása mindenek felett. Bár a bíróságok működése rendkívül költséges, azonban alapkövetelmény, hogy magán, vagy közjogi vita bíróság előtt érjen véget. Fontos az is, hogy a bíróságok nem válhatnak hétköznapi vitafórummá, de nem törekedhetnek az időfaktor kívül hagyásával mindenáron a döntési perfekcionizmusra sem. A felsőbb bíróságoknak nem lehet figyelmen kívül hagyni azt, hogy a peres eljárás jogvitáról szól, melynek a célja a döntés. Lényeges az is, hogy a perek nem szolgálhatnak a kötelességteljesítés elkerülésének eszközéül, sem pedig az önmegvalósítás terepéül.

 

A bírósági működés prioritásaként különösen a polgári és a közigazgatási ügyszakokban a jogviták eldöntését kell megjelölni, ez jó néhány előnyös következménnyel jár. Visszaadja a bírónak az ügydöntő szerepét, mentesíti a felek helyzetével és érdekeivel történő azonosulással, azaz az empátia tanúsítási kötelezettség alól. A tévedéseket és a hibákat gyakran a felek felkészületlensége okozza, a perek elhúzódása is általában emiatt következik be. Ha ezeknek a hibáknak a következményei visszakerülnek a felekhez, akkor az eljárások feszesebbé válnak, rövidülnek, olcsóbbá és hatékonyabbá is válnak. Ez a pervesztes fél számára súlyos teher.

 

El kell kerülni, hogy minden apró ügy, jelentéktelen törvénysértés miatt hosszú és drága közigazgatási pereket folytassanak, el kell kerülni, hogy az egységes bírósági szervezet részeként akár valamilyen külön bíróságként a közigazgatási hatóságok helyébe lépjen és átvállalja a végrehajtó hatalom felelősségét, maga hozza meg a döntéseket. Ez a büntetőeljárásokra is igaz, de ott kisebb a mozgástér

 

Célszerű lenne előírni a jogi képviseletet, a jogvita folytatásakor a jogvita nyelvén kell vitatkozni. A jogi képviselővel rendelkező fél esetén a kioktatási kötelezettséget egészen szűkre kell korlátozni. Elő kellene írni a bírók számára, hogy pontosan előkészített kereset tárgyalását kezdje csak meg, illetve a keresetváltoztatás tilalmát, az érdemi tárgyalás megkezdésekor a per paraméterei rögzüljenek.

 

Azzal, hogy panasz terjeszthető az Alkotmánybíróság elé, dogmatikai értelemben nem a Kúrián, hanem az Alkotmánybíróságon érnek véget a perek.

Szerinte vissza kell adni az elsőfokú bíróságoknak azt, hogy előttük születik a tényállás, ezen a tényálláson alapul a döntés, a másodfok, harmadfok, illetve a felülvizsgálat az ítélet hibáit kívánja kiküszöbölni, nem az elsőfokú perben elbírált jogviszony legelejéhez, a keresetlevélhez kell visszanyúlni. A felsőbíróságok szerepe a nélkülözhetetlen jogorvoslat, ítélkezés egységének biztosítása kell, hogy legyen, nem pedig az alsóbb szintű bíróságok nevelése, vagy a felhatalmazás nélküli jogalakítás.

 

A közigazgatási bíráskodást illetően nem tartja kizártnak, hogy közigazgatási-munkaügyi bíróságok jöjjenek létre.

 

Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács és a bíróságok külső igazgatása körében azon véleményének adott hangot, hogy az önkormányzás és önigazgatás bizonyos szituációkban kivitelezhetetlen. Bírónak, bíró fölött valódi hatalmi helyzete nincs és nem is lehet. A bíró, amikor ítélkezik független, így akik az önigazgatás szereplői, azok bíróként maguk is a személyes függetlenség birtokában vannak. Nem várható el valakitől, aki akkor, amikor éppen nem igazgat, akkor függetlennek tekintsék, ne szóljanak bele az ügyébe, aztán egyik nap átül a másik székbe, akkor pedig már igen.

 

Dr. Darák Péter elöljáróban leszögezte, végkövetkeztetések levonása nem az ő dolga, és a bírói szervezetnek is meg kellene tanulnia, hogy nem feladata a jogalkotásra tartozó kérdésekben a végkövetkeztetések levonása. Az a dolga, hogy konzisztens elemeket mutasson meg a döntéshozóknak arról, hogyan lehetne egy hatékony bírói szervezetet felépíteni.

 

Az egyik kérdés, ami válaszra vár, hogy vajon mi jellemzi a Magyarországon egyetlenként működő szakbíróságot, a Munkaügyi Bíróságot, mi az, ami indokolttá teszi a létét és mi az, amivel alá lehet támasztani különbíróságként, szakbíróságkénti létrehozását. Az egyik indok az, hogy az eljárások gyorsabbak, a másik pedig az, hogy szakszerűbbek lehetnek. A harmadik ilyen indok, hogy a munkaügyi bíráskodás munkaügyi konfliktust is felold, sajátos funkciója van. A tényhelyzetből fakadó érv, hogy megszilárdult az elmúlt időszakban és jól működik. Azt is meg lehetett fogalmazni, hogy a Nyugat Európai rendszerek abba az irányba mutatnak, hogy szakbíróságokat állítanak fel, ennek a tendenciának megfelel a munkaügyi bíróság léte is. Sajátos magyar szemléletmódot tükröző indok, hogy a munkavállalók fokozott védelmét valósítják meg a munkaügyi bíróságok. Reformra szorul az egyeztetési eljárás, és szakülnöki rendszer felállítása lenne indokolt, felvetődik, a másod és harmadfok szervezeti különállása is. A végkövetkeztetés az, hogy a munkaügyi bíróságok viszonylagos függetlenségének a felszámolása a munkaügyi bíráskodásra negatív hatással járna. Egyrészt gyengítené a jogági önállóságot, másrészt elbagatellizálná a munkajogi ítélkezést.

 

A bírói szervezeten belül a munkaügyi bíróságokhoz hasonló önálló közigazgatási bíróságokat kell létrehozni. Át kell tekinti a közigazgatási bíróságokhoz kerülő hatásköröket. A közigazgatási bíróságokat nagyobb egységben szükséges összefogni, mégpedig az ítélőtáblák illetékességi területe szerinti kollégiumokban. A Fővárosi Bíróság indokolatlan leterheltségét azzal lehetne csökkenteni, ha a szükségtelen kizárólagossági szabályokat visszafejlesztené a jogalkotó. A közigazgatási bíráskodás valahol félúton áll a közigazgatás és a klasszikus bíróságok között. Ennek személyzetpolitikai következménye az lehet, hogy a közigazgatási bíráskodásnak nyitottnak kell lennie.

 

Az Alkotmánybíróság határozatának hatására születtek meg 1991-ben azok az átmeneti szabályok, amelyek rendezték a közigazgatási bíráskodás eljárásjogi kereteit. Tulajdonképpen ebben az ideiglenes formában több fórumra és eljárásrendre széttagolva működik ma is a közigazgatási bíráskodás Magyarországon. A szervezeti kérdés azért elsődleges, mert feltétele annak, hogy egy külön álló szakmaiság végre megvalósulhasson, a közigazgatás és a politika által számtalanszor számon kért specializálódás és szakmai hozzáértés a közigazgatási bíróságokon megvalósulhat. Két igényt szokott megfogalmazni a társadalom a közigazgatási bíróság irányába. Az egyik a szakértelem, utalva arra, hogy korábban esetleg polgári bíróként vagy más bíróként dolgozó kollegák nem mindig értenek az adójoghoz vagy az építési ügyekhez, a másik pedig az eljárások időtartama. Az eljárások időtartamát illetően abból kell kiindulni, hogy a strasbourgi ítélkezés egyetlen teljes jogkörű bírói szintet elegendőnek tart a közigazgatási határozatok felülvizsgálatánál. Ennek a bíróságnak tény és jogbíróságként kell eljárnia. Ez a szint az elsőfokú közigazgatási bírói eljárással megvalósul. Hozzátartozik azonban ehhez az, hogy sehol Európában nincs olyan rendszer, ahol egy egyfokú közigazgatási bíráskodás egyesbírói rendszerben valósulna meg. A legtöbb országban nagyobb létszámú tanácsokban járnak el, akár három hivatásos bíróval és szakülnökkel kiegészítve és e fő szabály mellett természetesen a kisebb volumenű ügyekben lehetséges az, hogy a tanácselnök az ügyet egy bírónak engedje át, de a főszabály mindenképpen a társasbíráskodás. Ezt próbálták bevinni a köztudatba akkor, amikor a Pp. XX. Fejezetében lehetővé tették azt, hogy különösen bonyolult ügyekben a közigazgatási bíró úgy dönthessen, hogy tanácsban jár el. Azonban nagyon jól látszik, hogy eljárásjogi megoldásokkal önmagában nem lehet áttörést elérni, mert viszonylag kisszámú ügyekben bíráltak el tanácsban ügyeket a közigazgatási bírók, azért, mert nem volt rá ember, mert a saját munkájától vonta el a kollegáját, nem voltak meg a szervezeti, intézményi feltételei ennek a társas-bíráskodásnak.

Szükségesnek tartja a szakülnöki rendszer felállítását, ami csak önálló szervezeti forma mellett valósítható meg. Könyvvizsgálók, adószakértők, környezetvédelmi szakmérnökök, kémikusok, orvosszakértők a közigazgatási bíró kompetenciájába tartozó kérdések megítélésében tudnának segíteni.

 

Következő kérdés a Kúria problematikája: Fel kell állítani a Kúria közigazgatási bíróságát, ami a kollégium elnevezéstől eltérő megfogalmazással azt a sajátos funkciót is kifejezi, amelyet egyetlen más kollégium sem lát el. Ez pedig az önkormányzati rendeletek normakontrollja. Egy teljesen új feladat, aminek az ellátására eddig nagyon kevés előkészület történt. Január 1-jétől nagyon komolyan kell venni ezt a dolgot, ugyanis, ha nem akarnak elszakadni az Alkotmánybíróság elmúlt 20 évben felépített dogmatikájától és gyakorlatától, akkor azt át kell venni. Erre ez a néhány hónap, ami hátra van, nagyon kevésnek tűnik. A másik feladat a Kúrián a jogegység biztosítása. A jogegység biztosítása eddig is azért nem sikerült, mert a Legfelsőbb Bíróság nem azzal foglalkozott, ami a feladata. Nem a jogegységet veszélyeztető ítéletek kiszűrésével és ebben idejekorán általános következtetések megfogalmazásával foglalkozott, hanem egyedi ügyeket intézett tömegével. Egy Kúriától nem ezt várja az igazságügyi rendszer. Ezért tarthatatlan az, hogy a 2002-es felülvizsgálati engedélyezési eljárás Alkotmánybírósági fiaskója után a politika és az igazságügyi kormányzat, beleértve az OIT-ot is nem próbálkozott egyáltalán azzal, hogy megoldja ezt a helyzetet.

 

A Kúrián nagyobb létszámú tanácsok dolgoznának, és a tanácson belül fognak elsimulni azok a konfliktusok, amelyek jelenleg a kisebb létszámú tanácsok között alakulnak ki. Be kell vezetni a főtanácsadói rendszert, erre Magyarországon is van példa. Természetesen a bírósághoz igazodó formáját kell választani, lehetnek a főtanácsadók határozott időre berendelt alsóbb fokú bírák és lehetnek olyan tudományos szakértők, akik határozott időre kinevezést kapnak a Kúria mellé. Ez megoldaná azt a kérdést, hogy a Kúria bírái szembesüljenek az új idő kihívásaival. Érdemes megnézni a strasbourgi és a luxemburgi ítélkezést, hogy a 2004. évtől eltelt időben az mennyire ment át a Legfelsőbb Bíróság gyakorlatába.

 

Utolsó kérdés: Alkotmányjogi panasz kérdése. Nem lehet tudni mennyiben, és milyen mélyen fogja érinteni a bírói gyakorlatot. Ennek a feltérképezésére történik majd a Legfelsőbb Bíróság dísztermében, az Alkotmánybírósági szemle főszerkesztősége és a Közigazgatási Bírák Egyesülete által szervezett egész napos konferencián. Két kérdés merül fel: ha jogerős döntés ellen lehet Alkotmányjogi panaszt előterjeszteni, akkor hogyan alakul a Kúria, vagy az Alkotmánybíróság párhuzamos eljárása, hogyan illeszthető össze a kettő. A másik, hogy milyen együttműködési formákat talál majd az Alkotmánybíróság majd a Kúriával és a bírói szervezettel általában.

 

Dr. Harangozó Attila szerint a bírói testületek megválasztásának a kérdése több politikai döntést igényel, amelyek nyilvánvalóan nem a bírói karban fognak megszületni. Az első, hogy az igazgatásban egyáltalán szükség van-e bírói testületekre vagy nem. Ennek a kérdésnek a feltétele azért lényeges, mert Nyugat-Európában arra is van példa, hogy a bírák nem vesznek részt a saját igazgatásukban, bár ez nem követendő.

Mivel vitán felüli a bírák politikai felelősségének a kizártsága, ezért levezethető az is, hogy ha a bírák rossz döntéseket hoznak, vagy nagyon elhúzódnak az ügyek, akkor ezeknek a mérhető közvetlen következményei nem őket fogja érinteni, ugyanis nem őket fogják leszavazni a parlamentben, hanem a politikusokat. A ráció alapján tehát el kell fogadni, hogy van olyan logika, miszerint a bíró csak ítélkezzen, és kizárólag az ítélkezés feltételeit biztosítsa számára a politika számos garanciával, de a bíró az igazgatásban ne vegyen részt. Ezekkel a nézetekkel szemben úgy gondolja valamilyen módon be kell vonni a bírákat az igazgatásba.

A következő politikai döntést az igényli, hogy a közreműködő bírói testület jogköre ügydöntő, vagy véleményalkotó legyen. Ha a bíró politikailag felelőtlen, akkor a jó modell valamiféle konzultatív testület lehetne, egy szűk körű korlátozott vétójoggal. Ha e szerint indul el az önigazgatási modell tervezése, akkor tulajdonképpen megvalósul az a lehetőség, hogy a nyilvánosság ereje is rendelkezésre fog állni, aminek a segítségével a bírák  szervezett, intézményes módon mondhatják el véleményüket, és ezt a politikának a törvény erejénél fogva meg kell hallgatnia. A vétójog olyan kérdésekben jelenhetne meg, amelyek a bíróságok törvényes működést veszélyeztetik. Pl. ha a tervezett költségvetés nem biztosítja a nélkülözhetetlen forrásokat, akkor a bírói testület vétójoggal, mint a politikai vétó a köztársasági elnök esetében, jelezhetné az egyet nem értését. Vagy pl. a személyi kinevezések körében is felmerülhetne, ha valakit az igazgatási vezetés támogat, de a bírói testület nem, akkor jelzést adhatna annak érdekében, hogy gondolja végig a döntést, és egy alkalommal, egy vétóval visszautalná azt.

 

Az is egy nagyon fontos kérdés, hogy az az igazgatási centrum, amelyik majd feláll testület lesz-e, vagy egy személy vezeti. Célszerűbb lenne az egyéni vezetés, mert az OIT legnagyobb problémája az elmúlt években az volt, hogy a testület mögé egyéni érdekek be tudtak bújni és mindig tudta alakítani a többséget, hogy az végül is egyéni érdekeket jelenítsen meg, de az egyéni érdek soha nem volt kézzel fogható. Ha van egy egyszemélyi felelős és mindegy, hogy bírói hivatalt vezető személy, vagy egy igazságügy miniszter, vagy egy államtitkár az, akkor látszik, hogy kit kell meggyőzni egy adott kérdésben

 

Az is egy nagyon fontos, hogy az új szervezetnek a bírói kar teljes képviseletét kell ellátnia. A helyi bíróságok számára a legtöbb problémát az okozza, hogy nem rendelkeznek önálló jogalanyisággal. Képtelenség, hogy a magyar bírói kar zömét adó bíráknak nincs közvetlen képviselete.

 

A konzultatív bírói testületnek két szinten kellene szerveződnie, az egyik egy nagyobb létszámú testület, amelyik választ egy kisebb létszámú testületet, ez a nagyobb létszámú testület olyan lenne, mint egy egyesületnél a taggyűlés, hogy évente egyszer összeül és meghallgatja a szűkebb testületnek a beszámolóját. Közöttük bizalmi viszony lenne, egy felelősségi viszony, minden bíró képviselné magát a nagy testületben, amelyik megválasztaná saját bizalmi embereit, aki az igazságügy miniszter mellett, vagy a bírói hivatal mellett már viszont operatív módon, négy-öt emberre kiosztva a feladatokat, hatékonyan el tudná látni a funkcióját.

 

Azzal, hogy az OIT havonta egyszer összeült, és a hivatal előkészített egy anyagot, vagy volt vita, vagy nem, vagy előzetesen megegyeztek, vagy nem, nem látszódott a működésében az operativitás.

 

Az első modell szerint, ha maradnak az összbírói értekezletek, akkor minden jogalanyisággal rendelkező bíróság választana egy küldöttet. Abban az esetben, ha ez a helyi szinteket is érintené, akkor megfontolásra lenne érdemes, hogy a székhelyi bíróságok köré vonni a kisebb helyi bíróságokat, azaz a mindenkori törvényszékek alá tartozó helyi bíróságok egy képviselőt választanak. Ők alkotnák a nagyobb testületet, akik megválasztanák maguk közül azt a kisebb testületet, amelyik konzultatív vagy akár irányító tevékenységet végez.

 

A másik modell a regionalitás elve, amiben egyfajta arányos, teljesebbkörű képviselet jobban megjeleníthetne. A létszámarányhoz is jobban lehetne igazítani a régiós választást. A képviselők közüli szélesebb merítési lehetőséggel inkább biztosított lenne az, hogy ha az adott bíróságon nem lenne a választásra jogosult számára megfelelő képviselő, akkor egy másik bíróságról - a régióból - ki lehetne választani a legalkalmasabb jelöltet.

 

A harmadik egy országos lista alapján történő választás lehetne. Ez a legdemokratikusabb Arról lenne szó, hogy minden bíróság a saját bírái közül pl. 20 %-os ajánlással jelöltet állít, aki felkerül egy listára. A jelölt adna magáról egy életrajzot vagy egy pályaművet, hogy milyen elképzelései vannak. Erről a listáról kellene kiválasztani azokat a képviselőket, helyi, megyei, tábla és legfelsőbb szinten. Fontos elem lenne, hogy senki nem szavazhatna a saját bíróságának a bírájára, tehát rákényszerülne arra, hogy egy másik bíróság bíráját válassza ki.

 

Dr. Makai Lajos jelezte: több ponton kapcsolódik a Harangozó Attila által elmondottakhoz annak ellenére, hogy nem tudta miről fog konkrétan beszélni.

A kiindulási pont a bíróságok központi igazgatása, illetve önigazgatás, vagy nem önigazgatás kérdése. Az alaphelyzet az, hogy az igazságszolgáltatás hatékony és időszerű működtetése a mindenkori kormány feladata, hiszen az igazságszolgáltatás hibáiért is az állam felel. A végrehajtó hatalom mellett az igazságszolgáltatás milyenségét a törvényhozás határozza meg az általa alkotott és az igazságszolgáltatásra vonatkozó törvényeken keresztül. Szóba került már a hatalmi ágak megosztása, ma Magyarországon sajátos helyzeténél fogva a végrehajtó hatalom és a törvényhozó hatalom a 2/3-os parlamenti többség miatt gyakorlatilag azonos, tehát egy akaratot jelenítenek meg. Ehhez képest az igazságszolgáltatás, mint harmadik hatalmi ág szervezeti függetlensége valamelyest csak látszólagos.

Bármilyen igazgatási modell lényege, hogy a bírói függetlenségre kell, hogy helyeződjön a hangsúly, tehát, hogy a bíró az ítélkezésében független legyen. Abban az igazgatási modellben látja a garanciát, amelyik biztosítja z ítélkezés függetlenségét, illetőleg a legkisebbre csökkenti, illetve korlátozza a politikai befolyás veszélyét. Ennek a modellnek a kidolgozásánál valószínűsíthetően nem lehet figyelmen kívül hagyni azt, hogy a felelősséget viselő hatalmi ág természetes igénye, miszerint figyelemmel kísérje az igazságszolgáltatás működését, illetőleg, hogy ha problémákat lát a rendszerben, akár a hatékonyságban, akár az időszerűségben, akkor legyen egyfajta beavatkozási lehetősége is.

 

A jelenlegi igazgatási modell képtelen volt arra, hogy belülről megújítsa magát és változásokat eszközöljön, hiszen ahhoz bizonyos önkorlátozások lettek volna szükségesek, amik nem történtek meg. Persze a megújítás nem feltétlenül szükséges, hiszen ha azt nézzük, hogy a magyarországi igazságszolgáltatás szervezetei egységeiből, ami mondjuk 25. ből 20 jól működik, időszerűen, hatékonyan, akkor nem olyan nagy a baj. Viszont, ha azt nézzük, hogy van néhány szervezeti egység - gondolok a központi régióra és egy-két megyére - amelynek nem új keletű problémái vannak a hatékonyság és az időszerűség területén, akkor azt kell mondani, hogy nem biztos, hogy alkalmas a jelenlegi modell a problémák megoldására ebben a formájában. Hiszen nem hozott olyan döntéseket vagy nem kezdeményezett, amik érdemben és hatékonyan ezeket a problémákat meg tudták volna oldani. Kétségtelen, hogy az utóbbi időben ilyen irányú erőfeszítéseket érzékelhettünk, azonban ezek egyelőre a várt hatást nem hozták meg.

 

A kollektív döntések mögött nehezen érhető tetten a felelősség és a döntések eredménye. A döntéseket indokolni sem kellett, bizonyos döntések sok esetben a bírói kar számára érthetetlenek és megmagyarázhatatlanok voltak. A jogalkotás ezt a döntési folyamatot már más irányba próbálta elmozdítani, hiszen a legutóbbi módosítások az OIT hatáskörének jelentős részét annak elnökére ruházták kinevezési jogkört, az igazgatási és egyéb jogköröket, tehát az egyszemélyi felelősség irányába mozdul el az igazgatás. Ettől a pillanattól kezdve azonban felmerülhet az a kérdés, hogy vajon a Legfelsőbb Bíróság elnöke, akinek alapvető feladata az elvi irányításért és az ítélkezés egységéért való felelősség, vajon tud-e felelni egy személyben a bírói szervezet igazgatásáért, a kinevezésekért, vagy az igazgatás felügyeletéért. Elképzelhető, hogy az igazságszolgáltatás igazgatását egy akár az országgyűlés által választott vezető irányítása alatt álló hivatal látná el és gyakorolná azokat a jogosítványokat, amely az igazságszolgáltatás igazgatása körébe tartoznak. Persze felmerült olyan gondolat is az igazságszolgáltatás igazgatása a kormány által történne.

 

Az igazgatásért felelős hivatal és annak a vezetője csak a klasszikus igazságszolgáltatási feladatokkal lenne terhelve. Ehhez kapcsolódhatna az a modell, amely Harangozó Attila kollegám mondott el a bírói testületek szerepéről, hogy ennek a hivatalnak az élén álló vezető felett vagy mellett működne egy konzultatív testület, egy szűkebb grémium, amely az egyszemélyi döntésekkel járó veszélyeket próbálná meg kiküszöbölni, akár olyan jogosítványokkal, amik szóba kerültek, pl. vétó-, egyetértési, javaslattételi, esetleg tanácsadói jogkörökkel. Nyilvánvaló, hogy ezt a hivatalt, illetve a vezetőjét olyan jogosítványokkal is fel kell ruházni, amely biztosítja, hogy az igazságszolgáltatás hatékonyan és időszerűen láthassa el a feladatát. Arra is képesnek kell lennie, hogy az Állami Számvevőszék által ellenőrzött, és azzal egyetértésben meghatározott költségvetési kereteket elérje, és ne legyen a tervezett és tényleges költségvetés között állandóan olyan differencia, mint ami az elmúlt évtizedben megfigyelhető volta. Tudjuk, hogy az Állami Számvevőszék több alkalommal is vizsgálta az igazságszolgáltatás költségvetési tervezetét és megalapozottnak látta az előterjesztett tervezeteket. Valószínűsíthető, hogy ebben a modellben nagyobb szerepet kellene szánni a bírói testületeknek, ami a bíráknak az igazgatásban megfelelő képviseletet fog biztosítani éppen azért, hogy megmaradjon az egyensúly és ne tolódjon el rossz irányba a bíróságok igazgatása, illetőleg szervezeti és bírói függetlenség.

 

Dr. Répássy Róbert egy dilemmát osztott meg a jelenlévőkkel. Miért lehet egy kormány irányába megfogalmazni egy olyan kritikát, hogy egy igazgatási döntés meghozatala során a bírók közül politikai alapon fog választani.

 

Dr. Péntek László a jelenlegi struktúra hibáit abban látja, hogy eltérő nagyságú igazgatási, szakmai szervezetek vannak, ez a partikuláris joggyakorlatnak enged teret. A gazdálkodás is széttagolt, ebből fakadóan jelentősen eltérő gazdálkodási és munkafeltételek vannak. Szerinte sok a bírósági felső vezető és hiányzik a tudatos vezető kiválasztás.

 

Nagyjából a regionális szintnek megfelelően kellene működtetni a megyei szintű bíróságokat, amiket önkényesen törvényszéknek nevezett el, így nagyjából azonos nagyságú bíróságok alakulnának ki. Nyolc vagy kilenc megyei szintű vagy törvényszéki szintű bíróság egyfajta természetes központosítást eredményezne, azonos elveken működő szervezetek alkotnák ezeket az igazgatási egységeket, koncentráltabb lenne az ítélkezés. Megszűnnének a nagyon kicsi kollégiumok, és a partikuláris joggyakorlat is. Hatékonyabban, rugalmasabban lehetne gazdálkodni, hiszen a gazdálkodási egység is racionalizálódna. Véleménye szerint nem csökken a bíróhoz jutás esélye, mert nem magukat a bíróságokat számolnák fel, hanem az igazgatási modellt helyeznénk egy más szintre, és a bírák szakosodásának esélye nagyobb lenne. Szakszerűbb ítélkezésre nyílna lehetőség.

 

Dr. Gatter László a vitaanyagra reagálva elmondta, hogy politikai szándékot és lehetőséget lát a változtatásra. Érdekesnek gondolja, hogy most is hatékonyság, időszerűség került a zászlóra tűzve, kiemelve a központi régió problémáját.

 

Két alaptézist jelölt meg: a bírói függetlenséget és a szervezeti függetlenséget, ami nem ugyanaz, a kettőt külön kell venni. Erre kétféle megoldás lehet. Az egyik, hogy a végrehajtó hatalommal valamilyen módon összefügg, míg a másik esetében nem. Óvatosságra intett a szervezeti átalakítással kapcsolatosan. Ez nem azt jelenti, hogy a központi igazgatás esetében ne lehetne újfajta megoldásokat találni. Inkább az egyszemélyi felelős irányítást látja célszerűnek és ebből a szempontból az OIT-nak a működése valóban aggályos volt. Most más a helyzet, december óta nagyon sok jogkör, mint említették került az OIT elnökéhez. Azt gondolja, hogy ha a decemberben elfogadott modell marad, van egy egyszemélyi irányítás, valóban fölvetődik a pozíciók szétválasztása is. De ekkor is az önkormányzatiságot meg kell erősíteni, ebben egy kicsit vissza kell térni a 91-es modellhez, független, hogy bíró vagy nem bíró ennek a vezetője

 

Dr. Péter Edit kifejtette, hogy a gazdasági helyzet fogja eldönteni azt, hogy a munkaügyi bíróságok milyen rendszerben, milyen hatásköri átszervezéssel fognak munkát végezni, akár a közigazgatási bírákkal együtt, akár nélkülük, járásbírósági, akár megyei szinten. Úgy lehetne hatékonyabbá tenni a rendszert, ha olyan szaktanácsadói rendszerrel működnek a bíróságok, ahol különböző szakkérdésekben nyújtanának segítséget a bíróknak

 

Dr. Tallián Blanka Péter Edit elnök asszony gondolatához kapcsolódva kifejtette, azt tartja legvalószínűbbnek, hogy költséghatékonysági okból a közigazgatási és munkaügyi bíróságok egy szervezetbe kerülnek. Hangsúlyozta, nem lenne helyes, ha az ide beosztott bírák közigazgatási és egyben munkaügyi bírák is lennének. A munkaügyi bíróságok hatáskörébe tartozónak találja a társadalombiztosítási jogvitákat, mert a társadalombiztosítási ügyekben a munkajogi fogalmak ismerete, az ítélkezési gyakorlat ismerete elengedhetetlen. Az egyes európai országban a szociális biztonság és a munkajog kérdését együttesen kezelik, egy bíróság bírálja el, a hazai tudományos élet is szociális és munkajogi tanszékeket működtet.

 

Dr. Szabó Sándor elmondta, ahhoz, hogy hatékonyan és jól meg lehessen oldani a feladatainkat, beszélni kell a pénzről is a bíróságok költségvetésről, ez is az átalakításhoz, a jobb működéshez tartozó kérdés. Sikeres tevékenységhez megfelelő anyagiak szükségesek. Mindannyian egyetértettünk abban, hogy ezek jelen pillanatban, ha csak úgy lineárisan tekintjük, nem állnak rendelkezésre. Ahhoz, hogy új feladatokat ellássunk, megfelelő anyagiak kellenek, a bázisalapú tervezéssel mindenképpen szakítani kell. Az igazságügyi szféra, a bíróságok szférája jelentősen alulfinanszírozott, ez likviditási problémákat jelent, tudomása szerint legalább 8 olyan költségvetési egység van, amely nagyon komoly problémákkal küzd. Úgy érzi, hogy míg a jelenlegi költségvetésnél ez évben bizonyos tárcák preferáltan helyzetbe jutottak, addig az igazságszolgáltatás most sem tudott kilépni ebből a keretből, nem tudott előbbre jutni. A jelenlegi helyzetben az is probléma, hogy nincs törvényi garancia arra, hogy az igazságszolgáltatás el tudja érni azokat a megfelelő anyagi bázisokat, amelyekkel feladatát maradéktalanul megoldja. Ehhez pedig az ÁSZ-nak a jelentései minden évben kellő adalékot szolgáltattak.

 

Dr. Kovács András vitatkozott a vitaanyagban egyes megállapításaival, de mindenképpen szükségesnek tartja az arányosítást, és az átcsoportosításokat. Az igazságügyi alkalmazotti létszám átcsoportosítását ugyanolyan fontosnak tartja, mert ott még nagyobbak az aránytalanságok, mint a bírói létszám esetében.

 

A Pest megyei bíróságnak az egészét egy épületbe kellene helyezni jelenleg 30.000 négyzetméter lenne az elhelyezési igénye az általános számítások alapján. December 31-én lejárt az építési engedély, lejárt pénzügyi fedezet hiányában. Ha van rá kormányzati szándék, akarat, pénzügyi fedezet, hogy a Pest Megyei Bíróság elhelyezését biztosítsa, akkor a jelenlegi körülmények között kibírnak még 1-2 évet, ha erre van garancia.

 

Dr. Czine Ágnes kifejtette, hogy az elmúlt 8 év alatt kialakult egy rendszer, amely egy hagyományra épült és, ha megnézzük az egyes bíróságokat, akkor végül is az ítélőtábla az, ami megmaradt a korábbi a 45-ös rendszer előtti időszakból, mert a Kúriát ma úgy hívják, hogy Legfelsőbb Bíróság, aztán a megyei bíróságok, amelyek a törvényszékek lennének, azok sem viselik a saját nevüket, sőt a területi vagy városi bíróságok sem, amelyek a járásbíróságok voltak. Egyedül történelmileg a Kúria az, ami most megfelel a korábbi történelmi hagyományoknak. Az elmúlt idő alatt a Fővárosi Ítélőtábla felállítására és megszervezésére vonatkozóan egyedülálló abban a vonatkozásban, hogy a Legfelsőbb Bírósági bírák kerültek az ítélőtáblára. A többi ítélőtábla vonatkozásában ez nem volt lehetséges, mert a megyei bírósági bírákból szerveződtek, tehát ha visszatekintünk, az elhangzott a legfőbb ügyész helyettes részéről az a mondat, hogy korábban a Legfelsőbb Bíróságnak sokkal kevesebb hatályon kívül helyező határozata volt, tehát azok a Legfelsőbb Bírósági bírák ítélkeztek és tanácselnökként egy kivételével, akik korábban Legfelsőbb Bírósági bírák voltak. Összehasonlítva a hatályon kívül helyezés arányszámát, egyáltalán nem volt magasabb és most sem magasabb, mint a Legfelsőbb Bíróság vonatkozásában, amikor a Legfelsőbb Bíróság bírálta el.

 

A lényeg végig kell gondolni, hogy mi mit ér meg, az, hogy egy új rendszert alakítanak ki és az nem indok, hogy ezzel jobban megbecsülnék az első fokú bírákat. Egyrészt nagyon nagy teher szakadna az első fokú bírák nyakába

 

A másik kérdés pedig az ezen túlmenően Olaszországban olyan rendszert alakítottak ki, hogy az első fokú bíró lehet élete végig első fokú bíró marad, de a pótlékokat hozzá igazították, tehát a Legfelsőbb Bírósági pótlékot is megkaphatja az első fokú bíró, amikor nyugdíjba, vagy az előtt is megkaphatja, tehát ez nem igazi indok ennek a rendszernek a megváltoztatására.

 

Szinessyné Bardócz Krisztina félelmének adott hangot a nagyfokú bizonytalanság miatt, ami a bírói kar kiszolgáltatottságához vezethet. A félelem abból fakad, hogy nem lehet tudni, milyen jövő vár a karra. Ennek a bizonytalanságnak az az oka, hogy a kormányzati képviselők mindig mást mondanak, mint ahogyan az a későbbiekben történik - s mindig a bíró kárára. A mezőkövesdi választmányi ülésen Gulyás Gergely az életpálya-modellel kapcsolatosan egészen mást mondott, mint ami két hét múlva történt, Répássy Róbert 3 nappal a nyugdíjkorhatár parlamenti benyújtása előtt  azt mondta, hogy nem lesz változás - azután lett, a bírák kárára. Jött azután a semmisségi törvény, majd,most a Be módosítás, ami megint a bírákon fogja "elverni a port", ha a határidővel elcsúszik, Az ügyészség bíróság-kijelölési joga  lényegében az ügyészség bíróság fölé helyezését jelenti. 

A pályázati feltételek a régóta bíróságon dolgozó, nyelvvizsgákat nem szerzett, nem publikáló, tudományos tevékenységet nem folytató, "csak" ítélkező bíróra nézve hátrányosak, ebből arra kell következtetni, hogy a kívülről jövőnek nagyobb az esélye akár a vezetői pozicióra is, mint a hosszú évek óta bíróságon dolgozónak. Ha pedig ez így lesz, akkor a függetlenségünk is nagy veszélyben van.