Közlemény

A MABIE Elnökségének képviselője átadta a 2024. november 22. napján aláírt négyoldalú megállapodás ellen tiltakozó kollégák leveleit a négy aláírónak: az igazságügyi miniszternek, az OBH, a Kúria és az OBT elnökének.
Ezzel egyidejűleg a MABIE elnöksége felhívja az aláírókat, hogy a megállapodás felülvizsgálata érdekében tegyenek meg mindent.
A MABIE a megállapodással foglaltakkal ellentétben továbbra is szükségesnek tartja a korábbi illetményemelési javaslatában foglalt mértékű, egész szervezetre kiható illetményemelés haladéktalan megvalósítását, beleértve annak valorizációját is.
Ezért felhívja Magyarország Kormányát, hogy Magyarország 2025. évi költségvetési javaslatához az ehhez szükséges módosítási javaslatot haladéktalanul nyújtsa be.
A MABIE továbbra is elfogadhatatlannak tartja, hogy a szervezeti átalakításokról szóló jogszabály előkészítési folyamatokban eddig nem vehetett részt.
A MABIE Elnöksége