MABIE

HUNGARY

Közlemények

A Magyar Bírói Egyesület közleménye

A Magyar Bírói Egyesület 2014. március 28-29. napjain tartotta országos választmányi ülését. A választmányi ülés napirendjén az igazságszolgáltatás aktuális kérdései mellett a bírák új etikai kódexe és a bírói életpálya modell kidolgozása szerepelt.

A választmány tagjai fontosnak tartották, hogy az etikai kódex és az etikai eljárás szabályai egyértelműen elhatárolhatók legyenek a fegyelmi eljárástól.
 
Egyhangú volt a vélemény, hogy a bírói kinevezést – hagyományosan – fogalmazói, titkári életút előzze meg, szem előtt tartva a jogászi hivatásrendek közti átjárhatóságot. Ehhez kiszámítható és tervezhető életpályát kell rendelni, ami versenyképes anyagi megbecsüléssel vonzóvá teszi a pályát a legjobb képességű jogászok számára is. Az aktív bírói szolgálat időtartamának a közelmúltban bekövetkezett lényeges csökkenése, illetve a bírákra vonatkozó szigorú összeférhetetlenségi szabályok okán indokolt a bírói hivatás törvényben garantált méltóságát, felelőssége súlyát és függetlenségét biztosító feltételrendszer újragondolása, valamint a nyugdíjba vonuló bírákról való megfelelő gondoskodás megteremtése. 

Magyar Bírói Egyesület

 

Székhely:
1122 Budapest, Tóth Lőrinc utca 6.
(Magyar Igazságügyi Akadémia) 113-as iroda

E-mail: info@mabie.hu