MABIE

HUNGARY

Rendezvények

Tolna Vármegyei Jogásznap a MABIE társszervezésében

Jogásznapot tartottak 2024. szeptember 6-án Szekszárdon a Vármegyeháza dísztermében a Jogászegylet Tolna Vármegyei Szervezete és a Magyar Bírói Egyesület Tolna Megyei Szervezete közös szervezésében.

A Tolna Vármegyei Jogásznapon jogászok és rendvédelmi szervek munkatársai osztották meg egymással szakmai tapasztalataikat a jövő kihívásaival kapcsolatos témákban.

A rendezvényen dr. Tuzson Bence igazságügyi miniszter ismertette a jogászi hivatásrendek működését érintő aktuális jogalkotási feladatokat, kiemelve a jogászokkal való párbeszéd fontosságát, dr. Balogh János országos rendőrfőkapitány a kiberbűnözés elleni küzdelem és a gyermekvédelem terén elért eredményekről beszélt, míg dr. Törőcsikné dr. Görög Márta a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánja a mesterséges intelligencia és a digitalizáció térhódításáról tartott előadást.

A nap végén az esemény szervezői megköszönték a résztvevőknek a nagyszámú jelenlétet és szakmai érdeklődést, az előadóknak pedig a színvonalas előadásokat, kiemelve, hogy igazságügyi miniszter először látogatott el ilyen rendezvényre Szekszárdra.

Magyar Bírói Egyesület

 

Székhely:
1122 Budapest, Tóth Lőrinc utca 6.
(Magyar Igazságügyi Akadémia) 113-as iroda

E-mail: info@mabie.hu