Visegrády Gábor: Gondolatok a közjegyzői és bírói etikáról
Bizonyos nézetek szerint a jogrendszer létrejöttének egyik oka az, hogy minden társadalomban a jogihoz hasonló szabályozást végző erkölcsi, vagy vallási szabályok egyéni, vagy kisebb közösségi szinten igen eltérőek lehetnek, és szűkség van egy „társadalmi minimumra”, közös nevezőre, általános szabályozásra.
Azonban, ha megfordítjuk a kérdést, akkor látható, hogy az általános szabály mellett létszükséglet az annál részletesebb, kiegészítő jellegű, gyakran szokásjogi jelleget öltő szabályok megalkotása vagy elismerése, melyeknek részét képezik bizonyos hivatások, szakterületek etikai szabályai is.
Ignorantia iuris non nocet - „A jog nem tudása nem mentesít”, szól az egyik legalapvetőbb jogelv. Nem biztos azonban, hogy olyan szakmák képviselői, akik nem folytatnak hivatásszerűen jogalkalmazói tevékenységet, tisztában vannak a rájuk vonatkozó szabályozással. Nem biztos, hogy a vendéglátásban, vagy kereskedelemben dolgozók a polgári jog olyan általános szabályai tudatában végzik tevékenységüket, mint a „pacta sunt servanda”, nem biztos, hogy tudnak értelmezni olyan jogi fogalmakat, mint a „hibás teljesítés”, eredménykötelem”, vagy a szavatosság és jótállás közötti különbséget. Egyes, több jogszabályban szétszórtan található szabályok gyűjteményeként, általános elvek részletezőjeként, útmutatóként szolgálhat számukra egy-egy ilyen kiadvány. Az ő esetükben könnyen érthető, ha etikai kódexeket alkotnak a maguk számára, akár a hatályos jogszabályokkal mindenben egyező tartalommal is.
Ebben a megközelítésben viszont furcsának tűnhet a bírói, vagy közjegyzői etikai kódex léte. Mindkét hivatás esetében vélelmezhető az etikai kódexnek a hatályos jogszabályokat kiegészítő, hiánypótló jellege.
A jog(ász)i etika – mint normatív etika – útmutatókat állít fel; tanácsokat ad, javaslatokat tesz, megmondja, hogy mit kell, mit szabad és mit nem szabad tenni a hivatás gyakorlása során.
A jogászi hivatás közvetlenül képesít a közhatalom terheinek vállalására. A közhatalom viszont kiemelt társadalmi helyzetet, előnyöket is eredményezhet. A jogász szaktársai vagy önmaga ellenőrzése alatt áll hivatása gyakorlása során, a társadalom csak eredményességéről mondhat ítéletet. Az ilyen hivatás belső erkölcsi normáinak ismerete, betartása rendkívül fontos, a hatalomnak és a tudásnak párosulnia kell a belső önellenőrzéssel, szakmai etikával. Amennyiben valaki nem így jár el, akkor nemcsak saját tekintélyének árt, hanem egész hivatásának is.
Ha szemügyre vesszük a közjegyzők etikai kódexét, szembeötlik olyan kifejezések jelenléte, mint a „kulturálatlanul viselkedő” ügyfél, az „elintézés során nélkülözhetetlen személy”, a kedvezőbbnek ítélt jogi megoldás „ráerőltetése” az ügyfélre, a „baráti kör”, a „megvesztegethetetlenség”, és még sok olyan, mely akár a bírák hasonló dokumentumában is megtalálható, és kétségtelenül visszavezet minket az erkölcs világába.
Ha a kódexben szereplő címeket vizsgáljuk, a közjegyzőt több szerepben találjuk:
az ügyfelekkel való kapcsolatában
irodája „kialakítása” közben
alkalmazottaival való viszonyban
a kamarával
a reklámmal való viszonyban
illetve talán nem meglepő módon magánemberként.
A jogi egyetemen minden leendő jogász találkozik azzal a kívánalommal, hogy jogszabály csak jellemző (kellően tipikus) életviszonyokat szabályozzon. Azt azonban csak kevesen tudnák megmondani, hogy hol húzódnak ezek a határok. A közjegyzői kar választ ad a kérdésre, önszabályozásával alakítva ki a törvényhozás, vagy rendeletalkotás határait.
Mi lehet az ok arra nézve, hogy a jogalkotó szervek tiszteletben tartsák e határokat? A legnyomósabb érv talán a szakértelem: a közjegyző viszonya a reklámokhoz olyan félreeső jogterület, melyre nézve jobbára csak maguknak a közjegyzőknek lehet kellő rálátása.
„A közjegyzői tevékenység nem tárgya a piaci versenynek” –állapítja a meg a kódex. Ennek egyik legfőbb garanciája a közjegyzők számát korlátozó, arra jogosított jogalkotó szerv által alkotott jogszabály. A „reklámszerű fellépés” meghatározása azonban az érintettek feladata.
Itt tehát egy részletezőbb módszerrel találkozunk.
A bírák esetében egy rövidebb dokumentummal van dolgunk, mely a hihetetlenül sok jogszabályt alkalmazó, ám az eljárás részvevőivel közvetettebb kapcsolatban lévő bírónak nyújt könnyen megjegyezhető útmutatást.
A „jog vita nélkül” jelmondat köré csoportosítható közjegyzői feladatok ellátásához szükséges helyiségre vonatkozó követelmények meghatározása, betartatása is megoldható kamarai kereteken belül. Nehezen elképzelhető, hogy például az ügyfél pert indítson a „hivalkodó berendezésből” eredő érdeksérelmei orvoslására, ugyanakkor érthető a megfelelő berendezéshez fűződő érdeke, esetleg joga.
Ha szemléltetni próbálnánk az így előálló jogi helyzetet, akkor egy furcsa, amolyan „erkölcs a jogban” nevezetű részhalmazt képezhetnének a jogrendszeren belül ezen etikai normák.
A közjegyzők egyenlőségének törvényben meghatározott, és etikai kódexük szabályozásával is támogatott elve jól illeszkedik a demokratikus társadalmi berendezkedésbe, azonban túlmutat annak jellemzően formális esélyegyenlőséget biztosító jellegén; az ügyfelek szabad közjegyzőválasztását segítő, hirdetésre vonatkozó egységesítő szabályok mellett az azt korlátozó hagyatéki ügyintézés rendje érdekes vegyüléket alkot, és a régi székely, vagy spártai törzsi szervezethez teszi hasonlatossá a közjegyzői kart. Utóbbiaknál a megművelendő földek évenkénti újrasorsolása jelentett hasonló garanciát a hosszantartó megbízható működésre.
A római jogban már kikristályosodott szigorú etikai elvek mentén szerveződött, a középkorban elterjedt, és az egyház védnöksége alá tartozó hiteleshelyek és korunk közjegyzői kara közötti jogfolytonosság –legalábbis jogelméleti szempontból- megállapítható.
Azzal, hogy a tulajdonképpen állami feladatot ellátó korabeli „közjegyzők” az egyház szervezetén belül tevékenykedtek, egy nagyon fontos alapelv kialakulását, megszilárdulását érték el. Az uralkodók „kíváncsiságával” szembeni titoktartás legfőbb letéteményese maga az egyház volt, gondoljunk csak Nepomuki Szent János esetére. Ha talán merésznek tűnik is a párhuzam, az intézményes formában őrzött titok, melynek „jogosultja az ügyfél”, igen emlékeztet a gyónási titokra. Annál is inkább, mert a végrendelkezéssel, annak készítésével való együttes előfordulása vitathatatlan.
A közjegyzői függetlenség tehát már akkor kialakult, amikor a bírák még javában vívták a maguk harcát az államhatalom többi ágával.
Talán ennek is köszönhető, hogy a muzulmán alapokon európaizálódott török jogrendszerben is a vélhetőleg németből átvett latin eredetű szó, a „noter” jelöli a fogalmat.
Ha már ázsiai környezetbe értünk, érdemes kiemelni ezen etikai kódexek egyik különleges vonását, nevezetesen, hogy sokszor talán az „illem” tárgykörébe tartozó nem csupán magatartás, hanem egyenesen viselkedésszabályokat tartalmaznak. Ilyennek tekinthető részletes eljárásjogi szabályozás híján a közjegyzői etikai kódex 25 sz. pontja, mely felekkel való a magánjellegű érintkezés nemkívánatos voltára vonatkozik.
Hasonló rendelkezést hoztak a bírók is magukra nézve:
(5) A bíró az ügyek intézése során – a szükséges határozottság mellett – az eljárásban résztvevőkkel szemben udvarias, tartózkodik a személyüket érintő észrevételek, sértő minősítések megtételétől, és a fölényeskedéstől. Kerüli az olyan tartalmú és hangvételű számonkérést, amely alkalmas a tárgyalás nyugodt légkörének megzavarására. Gondoskodik arról is, hogy az eljárásban résztvevők megadják a bíróságot és egymást megillető tiszteletet.
Az európai jogrendszerek nagy vívmányának tekinthető az, hogy a vallási, vagy tradicionális gyökereiktől el nem szakadt jogrendszerekkel ellentétben tág teret hagynak a magánautonómia számára, mely a magánjog minden területének, mi több, állam és egyén viszonyának is alapját képezi. Viselkedés, illetve illem szabályokra viszont kétségtelenül szükség van: jellemzően ázsiai megoldás a szűk értelemben felfogott jogi, valamint vallási, és illemszabályoknak egységes szerkezetbe foglalása, összekapcsolása.
A Magyar Bírói Egyesületnek a bírói viselkedés irányelveit meghatározó Etikai Kódexéről
- A Bírák Etikai Kódexének célja
Demokratikus jogállamunk működésének és fejlődésének egyik legfontosabb feltétele a független, pártatlan, hatékony és szakszerű bírói munka. Ebből kiindulva a Bírák Etikai Kódexe (a továbbiakban: Kódex) azokat a legfontosabb etikai elveket és magatartási szabályokat tartalmazza, amelyek a bírói hivatáshoz kapcsolódó alkotmányos és törvényes rendelkezések végrehajtását segítik, úgy, hogy azok a Magyar Köztársaság igazságszolgáltatásában dolgozó valamennyi bíró részére iránymutatásul szolgálnak.
A Kódex kifejezésre juttatja a bírói függetlenség alkotmányos előírásának és a bírói karnak a társadalom iránt tanúsítandó felelőssége közötti összhangot, valamint azt, hogy a bírák meg kívánnak felelni a társadalom velük szemben támasztott magas szintű elvárásainak. Ennek érdekében – mintegy önszabályozó eszközként – maguk határozzák meg a kiemelkedően lényeges etikai elveket, magatartási szabályokat, illetve ezek kereteit, abban a biztos tudatban, hogy azokat a bírák belső meggyőződésük és bírói esküjük alapján követik.
- A bírói hivatás gyakorlása során tanúsítandó magatartás
A bíró a bírói tisztségének gyakorlása során kizárólag az Alkotmánynak és a törvényeknek alárendelve, a legjobb tudása és lelkiismerete szerint jár el.
A római-germán jogcsalád jellemzője a zárt jogrendszer, mely azt jelenti, hogy a bírónak mindig rendelkezésére állnak az ügy eldöntéséhez, a döntés megindokolásához szükséges, kellően absztrakt jogszabályok. A törvényi szabályozás nem csupán korlát, hanem védelem is a bíró számára. Felismerték ezt az angol jogfejlődés során is: habár az anyagi jogi szabályok döntő hányada a korábbi ítéletekben (precedensekben) található, a „writ”-ek rendszere a bíró döntési körén kívül helyezte a perindítás jogosságának megítélését, hasonlóan a római jogi „formuláris" eljáráshoz, ahol a kereshetőségről a praetor, az ügy érdemében a „iudex” döntött. Hasonló szerepet tölt be az esküdtszék is. A bíró tehát függetlensége megőrzése tekintetében több oldalról is védelemre szorul.
A bíró maga is védelmezi a függetlenséget, amely nem csupán a politikától, a politikai pártoktól való függetlenséget jelenti, hanem azt is, hogy a bíró döntéseit minden más külső vagy belső befolyástól mentesen hozza meg.
A bíró jogalkalmazó tevékenységét nem befolyásolja a közvélemény vagy a média kritikája, illetőleg a közvélemény vagy egy részének előítélete.
A bíró a hivatásából eredő kötelezettségeit – a felek egyenjogúságát tiszteletben tartva – pártatlanul teljesíti. Fokozottan ügyel a pártatlanság látszatára is. Indulatait, érzelmeit nem nyilvánítja ki oly módon, hogy abból a részrehajlásra lehessen következtetni.
A bíró a munkáját felkészülten, szorgalmasan, kellő önbizalommal, de elbizakodottság nélkül végzi. Kerüli a lélektelen, mechanikus munkavégzést, a jogviták célirányos, mielőbbi eredményes lezárására törekszik.
Talán a legnehezebb feladat a bíró számára a pártatlanság megtartása mellett a lélektelenség elkerülése.
Egy súlyos ítéletet kiszabó büntető bíró is sajnálhatja az elítéltet, sőt bizonyos fokig át kell éreznie az ő helyzetét is. A jogszabályok önmagukban nem tudják eldönteni -nem is célja a jogalkotásnak-, hogy ki a jó, vagy rossz ember, csupán rendszerszemléletet, és fogalmazási keretet nyújtanak az ítélő számára. Mióta a „tett-büntetőjog” vált a modern büntető jogi kódexek vezérelvévé, a bíró részrehajlás nélkül hozhat elítélő, tehát érzelmi meggyőződésével is alátámasztott döntést.
A bíró folyamatosan bővíti a szakmai munkájához szükséges ismereteket.
A bíró a közvélemény hiteles tájékoztatása érdekében minden segítséget megad a bíróság munkájáról, vagy egy-egy döntésről a tájékoztatási kötelezettségét teljesítő munkatársa részére.
A bírótársa által hozott döntéseket a bíró nem bírálja; a tudományos, oktatói vagy egyéb szakmai tevékenysége során azonban a saját vagy más által hozott döntéseket, állásfoglalásokat – az adatvédelmi előírások megtartásával – értékelheti, véleményezheti.
Ez a rendelkezés végső soron a bírói függetlenség folyományának tekinthető: amennyiben a bíró döntése során köteles bírótáraitól való függetlenségét megőrizni, úgy az ügyben el nem járó bírótársak is kötelesek ezt tiszteletben tartani.
A bíró csak a meghatározott eljárási rendben bíró, nem keveredhet a magánéleti vélemény nyilvánítás és a bírói minőség.
A párhuzam talán kissé távolinak tűnik, azonban mindkét eset a bírói munka, és személyiség elfogadhatatlan megkettőződéséhez vezethet.
A bíró a hivatása gyakorlása során – a saját vagy más ügyében – megismert információkat illetéktelenül nem hozza más tudomására, azokat a bírói tevékenységével össze nem függő tevékenységre, magán- vagy közcélra nem használja fel.
A bíró szakmailag és emberileg egyaránt megfelelő kapcsolatot tart aktív és nyugállományú bírótársaival, más bírósági dolgozókkal. A többi jogászi hivatás gyakorlói iránt is kifejezésre juttatja azt a tiszteletet és megbecsülést, amelyet saját maga is elvár.
A Bírák Etikai Kódexét a Magyar Bírói Egyesület Országos Választmánya 2005. február 26-án fogadta el. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács a 2005. április 12-én tartott ülésén úgy döntött, javasolja, hogy a Kódex egyesületi iránymutatásként kerüljön közzétételre.
III. A magánéletben és a közéletben tanúsítandó magatartás
A bíró a magánéletben és a közéletben is megfontoltságot, feddhetetlen magatartást tanúsít, kerül minden olyan megnyilvánulást, amely a bírói hivatás méltóságát és tekintélyét veszélyezteti. Mind a viselkedésében, mind a külsőségekben tartózkodik a szélsőségektől.
A bíró olyan vállalkozásban, nonprofit szervezetben nem vesz részt, amelyből bírói tisztségével összefüggő előny szerzésére lehet következtetni, saját és hozzátartozói hivatali vagy egyéb ügyeiben eljárva nem utal bírói tisztségére.
A bírói magánéleti problémáinak rendezésére törekszik. Baráti, magánéleti kapcsolatait, szabad idejének eltöltését úgy alakítja, hogy az a bírói hivatásának méltóságát, pártatlanságát, annak látszatát se veszélyeztesse.
A tisztesség, mondhatni, mindenkinek magánügye, kifejezésre juttatása viszont közérdek.
A bíró politikai tevékenységet nem végez. Nem vesz részt pártpolitikai gyűléseken, vagy egyéb ilyen jellegű rendezvényeken. Tartózkodik a nyilvánosság előtti politikai tartalmú megnyilatkozásoktól.
A bíró karitatív, illetve nonprofit szervezetben akkor tevékenykedik, ha e szerv politikamentesen működik.
Érdekességképpen jegyzem meg, hogy a politikamenetesség fenntartásának egyik lehetőségeként értékelhetjük a kasztrendszert is, főként kezdeti formájában: nem csupán származási, inkább a társadalmi munkamegosztásban betöltött szerep alapján, illetve hivatási alapon különböztetett. Egységes törvénykönyvbe foglaltan jelennek meg a KR.u. II. sz-ban bizonyos polgári, büntető jogi szabályokkal együtt az uralkodóra, a bírókra, a családfőre, a harcosokra vonatkozó, kifejezetten etikai jellegű, magatartásmintákat tartalmazó szabályok.
Ezekben a szabályokban kidomborodik az etikai kódexekre jellemző nevelő célzat.
A bíró nem lehet tagja és nem tarthat fenn kapcsolatot sem olyan szervezettel, állandó vagy alkalmi csoportosulással, amelynek célja, tevékenysége a törvényes rendelkezésekkel ütközik, diszkriminatív vagy a bírói hivatáshoz fűződő közbizalmat sérti.
Végezetül érdemes szót ejteni az angolszász jogrendszerek alapját képező „Rule of Law” elvéről. Ez többet jelent pusztán a törvények uralmánál, melynek elvét legnagyobb hatással a francia felvilágosodás eszmerendszerében fejtették ki.
Köz- és magánjogi vetülete is lévén kialakulása a az 1222. Évi „Magna Charta Libertatum”- hoz köthető: a Hódító Vilmos által alapított egységes bírósági szervezetrendszer Európában ekkor egyedülálló lehetőséghez jutott az uralkodói diszkrecionális jogkör korlátozásával.
Ehhez társult később a gyarmatosítások korában a születési előjogokon alapuló nemesség egyre súlytalanabbá válása a tőkés vállalkozókkal szemben, és az ekkor már nemzetivé vált egyház kiszorulása a lelki életből. A gazdasági körülmények által teremtett patthelyzetben keletkező hatalmi űrt maga a bírósági szervezet töltötte ki. A társadalmi élet bizonyos depolitizálódása volt megfigyelhető, mely a stabilitás alapja lett. Vajon mi segítette ezt elő?
Dicey, a híres alkotmányjogász 1915-ben ekként foglalta össze a Rule of Law lényegét:
Csak a törvényben rögzített tényállásokra alkalmazott, egységes eljárási rendben, rendes bíróságok által kiszabott, megfelelő büntetések tekinthetők törvényesnek.
A törvények előtt mindenki egyenlő, külön bíróságok nem állíthatók fel.
Ez utóbbinak pedig elengedhetetlen feltétele az egységes, szilárd, tekintélyes bírósági szervezet által teremtett jogbiztonság, melyhez természetesen szorosan kapcsolódik mindenki más munkája is, aki a jogászi hivatást gyakorolja
A szilárd igazságszolgáltatás, a kezdetekre visszamenő jogfolytonosság –amint azt a brit példa is mutatja- könnyen útját állhatja bizonyos politikai és társadalmi szélsőségek kialakulásának. Ahhoz azonban, hogy egy több száz éves döntésnek napjainkig tartó hatása legyen, elengedhetetlenül szükséges a jogászi társadalomnak szilárd etikai irányelvek mentén való folyamatos működése, melyet etikai kódexek alkotásával is elő tudnak segíteni.
Felhasznált irodalom:
Magyar Országos Közjegyzői Kamara 13. számú Iránymutatása a Magyar Közjegyzőség Etikai Szabálykönyvéről
Győrpál Árpád - Bókai Judit: Adalékok a közjegyzői szervezet etikai normáinak megalkotásához, Magyar jog 38. évf. 1991. 11. szám 662-664. o.
A birák etikai kódexe/2005/
A birói etika és a tisztességes eljárás/Szerk:Legény Krisztián/Bp.2007.
Nyiri Tamás:Alapvető etika.Bp.1994.
Lisa G.Lerman-Philip.G.Schrag:Ethical Problems in the Field of Law.New York,2005.
Alfred Rinken:Einführung in das juristische Studium.München,l991.
René David:A jelenkor nagy jogrendszerei.Bp.1977.
