A Kúria felülvizsgálati eljárásban hozott határozata szerint a tanú távolmaradását nem lehet a felperes terhére értékelni, ha a kényszerítő eszközöket a bíróság a felperes kifejezett kérelme ellenére nem alkalmazza

A felperesnél az adóhatóság bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett 2011. április- június időszakra vonatkozóan általános forgalmi adó adónemben. Ebben az időszakban három gazdasági társaságtól tölgyfarönk, étolaj és cukor beszerzéséről szóló számlákat fogadott be, melyek áfatartalmát levonásba helyezte. A gazdasági események vizsgálata során az adóhatóság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a felek között termékértékesítés nem valósult meg, miután a beszállítók tárgyi és személyi feltételekkel a számlákon feltüntetett tevékenység elvégzéséhez nem rendelkeztek, adóbevallási kötelezettségüket nem teljesítették vagy adóminimalizáló bevallásokat adtak be. A felperesnek kellő körültekintés tanúsítása mellett tudomással kellett volna bírnia arról, hogy beszállítóitól jogkövető magatartás alappal nem várható el, a beszállítók nem rendelkezhetnek a cukor, étolaj és rönkfa kereskedelemhez szükséges feltételekkel. A felperesnek szintén tudomással kellett bírnia arról, hogy adókijátszásban vesz részt, beszállítói hiányzó kereskedőnek, míg maga egy ilyen céllal létrehozott láncolat középső elemének minősül. A fentiek alapján az alperes a felperes terhére 14.002.000 Ft általános forgalmi adóhiányt állapított meg.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Valamennyi beszállító tekintetében a gazdasági események hiteltelenségét állapította meg. Elemezte, hogy a beszállítók a számlákban szereplő termékértékesítéseket miért nem teljesíthették, illetve a felperes milyen ésszerűen elvárható magatartással mentesíthette volna magát a jogkövetkezmények alól. Az ítélet indokolásában kitért a felperes bizonyítási indítványaira és azok bíróság általi elutasítására. Utalt a Kúria és az Európai Unió Bíróságának az adózói tudattartalommal kapcsolatban kialakult gyakorlatára. Az ítélet indokolásában megjelölte, hogy mely tanúk meghallgatását miért mellőzte, miért nem rendelt ki igazságügy írásszakértőt. Nézete szerint a közigazgatási bíróságnak nincs tanú elővezettetési kötelezettsége.
A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése és az eljárt bíróság új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára történő utasítása érdekében. Felülvizsgálati kérelmét a Pp. 3. § (3) bekezdés, 2. § (1) bekezdés, 177. § (1) bekezdés, 206. § (1) bekezdés, 141. § (2) bekezdésére, az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésére alapította, valamint kifogásolta, hogy a bíróság nem adta indokát, hogy miért nem alkalmazható a Magyar Népköztársaság és a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság között a kölcsönös jogsegélyről szóló, Belgrádban, az 1968. évi március hó 7. napján aláírt szerződés kihirdetéséről szóló 1969. évi 1. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: Tvr.) a tanú felkutatása érdekében. 
Arra is utalt, hogy a bíróság nem tájékoztatta a bizonyításra szoruló tényekről és a bizonyítási teherről, nem rendelt ki szakértőt a perben, jóllehet a felperes tárgyi és személyi feltételeinek hiánya nézete szerint szakkérdés, amelynek megválaszolására a bíróságnak szakértelme nincs. Kifogásolta, hogy nem került alkalmazásra a Tvr. tanú1 felkutatása érdekében, illetve  tanú2 újabb idézését - az „idézés nem kereste” jelzéssel történő visszaérkezését követően - mellőzte, pedig a bíróságnak rendelkezésére áll olyan kényszerítő eszköz, mely a tanú megjelenését kikényszerítheti, és ennek hiányát is a felperes terhére rótta. 
A Kúria a felülvizsgálati kérelmet részben alaposnak találta, az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. A felperes a perben több alkalommal indítványozta XY tanúként idézését, a bíróság arra figyelemmel nem rendelte azt el, hogy már az adóhatósági eljárás során „ismeretlen helyre költözött” jelzéssel érkezett az vissza, így az ugyanazon címre történő ismételt idézés eredménytelen lenne. Ugyanakkor nem adta indokát, hogy miért nem látja alkalmazhatónak a közigazgatási perben a felperes által hivatkozott Tvr. szerinti jogsegély intézményét. Ezzel megsértette a Pp. 221. § (1) bekezdésében írt indokolási kötelezettségét, melynek hiánya a Kúria előtti eljárásban nem pótolható.

Ugyancsak tévedett akkor, mikor tanú2 meghallgatására vonatkozó kérés teljesítését azzal hárította el, hogy a felperesnek kell gondoskodnia arról, hogy olyan címet jelentsen be melyről a tanú megidézhető, avagy a tanú tárgyaláson történő megjelenéséről maga gondoskodjon, mert az idézés „nem kereste” jelzéssel visszaérkezése esetén a bíróságnak nincs olyan eszköze mellyel a tanú megjelenését kikényszeríthetné. A Pp. -nek a 324. §-a kifejezetten előírja, hogy a Pp.-nek az I-XIV. fejezetének rendelkezései alkalmazandók a közigazgatási perekben is, kivéve, ha a XX. fejezet másként nem rendelkezik. A Pp. X., a bizonyításra vonatkozó fejezete tartalmazza a tanúkkal és s szakértőkkel szemben alkalmazható kényszerítő eszközök felsorolását, mely között található az elővezetés. Miután a XX. fejezet eltérő rendelkezést nem tartalmaz, így a közigazgatási perekben is alkalmazni lehet és kell ezt a kényszerítő eszközt, a tanú megjelenésének kikényszerítésére. Így azzal az indokkal, hogy a felperes nem jelölt meg más olyan lakcímet ahonnan a tanú idézhető, illetve előállításáról nem gondoskodott, a bizonyítási indítvány teljesítése nem mellőzhető.