A MABIE ismét az igazságügyi miniszterhez fordult
Frissítve 2023.11.28-án: a miniszter úr válaszát a mellékletben csatoljuk!
A Magyar Bírói Egyesület (MABIE) elnöke 2023. szeptember 27-ét követően október 26-án ismét dr. Tuzson Bence igazságügyi miniszterhez fordult, hogy a bíróság és Magyarország érdekében párbeszédet kezdeményezzen az igazságügyi kormányzat a bírósági érdekképviselet között. Felhívta az igazságügyi miniszter figyelmét a bírósági szervezetben előállt aggasztó helyzetre, amely már a bíróságok működőképességét és a bírói függetlenséget veszélyezteti.
A korábban megvalósult béremelés ellenére ugyanis a jelentősen inflálódott illetmények miatt számos bírósági dolgozó hagyta el és szándékozik elhagyni a szervezetet, különösen a tisztviselői karból. Kifogásolta, hogy nem tartja helyesnek azt, hogy a minisztérium a büntetőeljárási tövény módosítását és nem az azonnali illetményemelést kezdeményezi annak a feszítő problémának a megoldására, hogy a büntetőügyekben kötelező jegyzőkönyvvezetői feladatok ellátására már nincs elegendő igazságügyi alkamazott.
Tekintettel arra, hogy az igazságügyi minisztérium a MABIE mindkét megkeresését válasz nélkül hagyta és a bírósági reálbérzuhanás megállítása érdekében kidolgozott és az idei alkalommal már harmadszor megküldött illetményemelési javaslattal sem foglalkozott, a MABIE Elnöksége ismét kinyilvánította, hogy a teljes bírósági szervezetet érintő azonnali, jelentős illetményemelés elengedhetetlen. Ezen túl az egyesület - érdekegyeztető fórum hiányában, érdekképviseleti feladatainak eleget téve - az Európai Bírói Egyesülethez fordul, segítségét kérve. E döntésben közrejátszott az is, hogy immár nyilvánosságot kapott: valamennyi hatalmi ág illetményemelésben részesül, emelkedik az országgyűlés és a miniszterelnökség személyi juttatásaira fordítható összeg, emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum is a jövő évben. Ezzel szemben a bíróságoktól jelentős forrásokat vonnak el, ezáltal a bíróságok személyi juttatásra fordítható kerete számottevően csökken.
A miniszternek megküldött levél és a MABIE két béremelési javaslata és dr. Tuzson Bence miniszter úr válasza a mellékletben olvasható.
Csatolmány:
IM-nek a MABIE illetményemelési javaslata.pdfLevél - Dr Oltai Judit elnök asszony részére_231128_164233.pdf
MABIE bérjavaslat 2023.03.08..pdf
dr. Tuzson Bence miniszter úrnak bemutatkozás és találkozó kérése ismét.pdf