MABIE

HUNGARY

Hírek

Dr. Baka András, a Legfelsőbb Bíróság volt elnökének beszéde

Dr. Baka András, a Legfelsőbb Bíróság volt elnökének beszéde

Dr. Baka András, a Strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának volt bírája, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke az igazságszolgáltatás függetlenségéről és a bírák véleménynyilvánítási szabadságáfról beszél a szombati demonstrációnkon.

Pályája elején a Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézetében kutatott, itt szerzett tudományos fokozatot, ezt követően két cikluson keresztül az Államigazgatási Főiskola főigazgatója volt. 1991-től 17 éven át a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának volt tagja, 10 éven át szekció alelnöke. 2009-ben hat évi időtartamra a Legfelsőbb Bíróság elnökévé, 2011 októberében pedig az Európai Unió Legfelsőbb Bírósági Elnökei Hálózatának elnökévé választották. 2012-ben eltávolították hivatalából. Ez ügyben a magyar állam ellen Strasbourgban indított perében a bíróság Nagykamarája 2016-ban ítéletében többek között megállapította, hogy eltávolítása jogellenes volt, a magyar állam megsértette a  véleménynyilvánítási szabadságát. Baka András - bár erre lehetősége lett volna - perében nem kérte az elnöki pozícióba való visszahelyezését. 2012-től 2020-ig a Kúria tanácselnöke, két cikluson keresztül pedig az Európa Tanács Adminisztratív Bíróságának elnökhelyettese volt. Az Európai Unió Legfelsőbb Bírósági Elnökeinek Hálózata Baka Andrást a szervezet tiszteletbeli elnökévé választotta.

Baka András beszéde  az alábbiakban olvasható!

Nem rendelkezik a(z) pdf beépülő modullal, de letöltheti a(z) pdf fájlt.

Magyar Bírói Egyesület

 

Székhely:
1122 Budapest, Tóth Lőrinc utca 6.
(Magyar Igazságügyi Akadémia) 113-as iroda

E-mail: info@mabie.hu