MABIE képviselői találkoztak az Igazságszolgáltatási Tanácsok Európai Hálózatának (ENCJ) képviselőivel
2025. január 31. napján a MABIE képviselői az Igazságszolgáltatási Tanácsok Európai Hálózata (ENCJ) delegációjának képviselőivel találkoztak.
A megbeszélésen a jelenlévők megtárgyalták a négyoldalú megállapodás megkötésének körülményeit, a tavaly decemberben elfogadott jogszabálymódosítások hátrányos következményeit, valamint hogy az OBT-t és az érdekképviseleti szerveket kihagyták a jogalkotási folyamatból.
A megbeszélés előzménye, hogy a MABIE 2024. decemberében levélben élt jelzéssel az ENCJ felé, mivel a 2024. decemberben benyújtott jogszabályalkotási folyamatokban sem az OBT, sem az érdekképviseleti szervek nem vehettek részt.
A MABIE ugyanakkor az EAJ (Európai Bírói Egyesület) felé is jelezte a felmerülő problémákat: így a bírósági rendszerben jelentős strukturális változásokat eredményező jogszabályokat rendkívül gyorsan fogadták el, a jogszabály véleményezési folyamatból kihagyták az érdekképviseleti szerveket, az elfogadott béremelés jelentősen elmaradt a bírósági szervezetek által javasolt mértéktől. A MABIE kérte az EAJ támogatását és jelzését az igazságügyi kormányzat felé.
Az EAJ a megkeresésre tekintettel a magyar igazságügyminiszter felé aggodalmát fejezte ki a négyoldalú megállapodás aláírása, továbbá a bírói bérek nem megfelelő volta miatt. Kiemelte, hogy a magyar bírák bére nem arányos a bírói hivatással, nem követi az inflációt, valamint az igazságszolgáltatást jelentősen érintő változásoknak nem indokolták, a béremelés feltételekhez kötése sérti a bírói függetlenséget, ugyanakkor a megfelelő anyagi megbecsültség a bírói függetlenség egyik lényeges eleme. Jelentős reformok esetén az igazságszolgáltatás valamennyi érintettjének bevonása szükséges, így az érdekképviseleti szervek bevonása is.
Felhívták a kormányzatot a bírói hivatáshoz megfelelő bérezés biztosítására, az OBT és az érdekképviseleti szervek bevonására az igazságszolgáltatási reformban.
https://eaj.iaj-uim.org/eaj-letter-to-the-hungarian-minister-of-justice/