Matusik Tamás beszédében biztatta a bírákat és bírósági dolgozókat a közös kiállásra

Dr. Matusik Tamás csoportvezető bíró, az Országos Bírói Tanács korábbi elnöke a beszédében ekként mutatott rá a demonstráció céljára: "A bíróság egy önálló hatalmi ág. De nem önmagáért van. Ha a bírói függetlenség elveszik, azt minden ember a saját bőrén érzi, mert bárkinek bármikor szüksége lehet a független bíróságra. Ez most komoly veszélybe került, ezért vagyunk ma itt." Biztatta a bírákat és bírósági dolgozókat a közös kiállásra a bírói függetlenség és a jogállamiság megőrzése érdekében egyéni és szervezeti szinten egyaránt, itthon és Európában.
Matusik Tamás 2009 óta dolgozik bíróként, 2015 óta a Budai Központi Kerületi Bíróság csoportvezető bírája. 2018 és 2024 januárja között az Országos Bírói Tanács (OBT) tagja, aktívan részt vett a testület munkájában. 2023 júniusában az OBT elsőként választott elnöke, amely tisztséget 2024 januárjáig töltötte be.
Elnöksége és tanácstagsága alatt kiemelt szerepet vállalt az OBT nemzetközi kapcsolatainak építésében és fenntartásában. Számos külföldi szakmai szervezettel és igazságszolgáltatási intézménnyel működött együtt, valamint hazai és nemzetközi konferenciákon tartott előadásokat a bírói függetlenség és az igazságszolgáltatás önigazgatása témakörében.
Szakmai pályafutása során elkötelezetten dolgozott a bírói függetlenség erősítéséért és a jogállamiság védelméért, mind hazai, mind nemzetközi szinten.
Matusik Tamás beszéde az alábbiakban olvasható.
Click here for the English version.