Tények a bírói bérek összegszerűségéről
A bírói és bírósági bérek helyzetéről tényekben
A Magyar Bírói Egyesület (MABIE) immár több éve kezdeményezte a bírói és bírósági bérek rendezését. A bírói javadalmazásnak, mint mindenütt Európában törvényi garanciái vannak, amelyek mellett a jogállamiság keretei alaptételként rögzítik, hogy a hatalmi ágak egyenlőek és egyenlő bánásmódban részesülnek. Ez alatt azt is érteni kell, hogy egyik hatalmi ággal sem lehet kivételezni, mindet azonos módon kell megítélni és anyagiakkal ellátni. Ez magában foglalja azt, hogy ha az egyik hatalmi ágnál béremelés van, akkor a többi is azonos módon kell, hogy ebben részesüljön. Olyan nem fordulhat elő, hogy egyik hatalmi ág éveken keresztül sem kap bérrendezést, míg az összes többinél automatizált, a nemzetgazdaság teljesítményéhez kötött béremelés van. Pedig sajnos ilyen van, itt nálunk, Magyarországon és a bíróságok azok, ahol ez a különös helyzet sújtja a hatalmi ágat.
2022 évtől bekövetkezett súlyos inflációs helyzetben eddig, a bíróságokon nem volt béremelés, szemben minden más hatalmi ághoz képest. Persze erre is van kormányzati részről magyarázat, jelesül, hogy 2020-22-ig három részletben összesen 57%-os béremelés volt a bíróságokon, amely egy 15 éves bérlemeradás után jött. Ez tény, ám a másik hatalmi ágaknál a 2020-22-es időszakban, legalább ilyen vagy ennél nagyobb mértékű bérnövelés volt. Az 57%-os emelést az inflációs időszak teljesen felemésztette, és míg más hatalmi ágaknál mindenütt, minden évben 2022 óta, több mint 10-15%-kal nőtt évente a bér, de a bíróságokon semmi sem történt. A kormányzat által közzétett bírósági fizetési adatok, miszerint egy járásbíró átlagfizetése bruttó 1,4, míg egy törvényszéki bíróé majd 2 millió Ft, nem felelnek meg a valóságnak. Eszerint a bírósági bérek az európai bírói béreknek megfelelnek, csakhogy a tények makacs dolgok.
Európában és mindenütt a világon 3 fő adat alapján hasonlítják össze a béreket. A legfontosabb a kezdőbírói bruttó és nettó bér, majd a fellebbezési bírói kezdő illetve a 45 éves bíró bruttó bére, valamint a kúriai bírói bérek. Ehhez képest az átlagos bírói bér semmilyen relevanciával ebben a tekintetben nem bír, mert függ a bírói átlagéletkortól, és az ügyek hatásköri beosztásából folyó feladatkatasztertől stb.
A tisztánlátás kedvéért szeretnénk közzétenni a következőket, a bírákra vonatkozó Bjt. törvény szerint, figyelembe véve a költségvetési törvényben írt legkisebb bíró illetményalap összeget, amely 2022 óta változatlanul 566.660Ft.
Ma Magyarországon a legkisebb bírói bruttó illetmény a Bjt szerint – beosztási pótlékkal együtt – 1,45 X 566.660 = 821.657 Ft vagyis nettó 534.000 Ft, órabérben 3.338 Ft (kevesebb, mint a bírósági biztonsági őr jogszabályban garantált órabére).
(Az egyik törvényszéken megnéztük a járásbírák átlagfizetését és megállapítottuk, hogy 40 év a bírák átlagéletkora és az ő nettó átlagfizetésük 674.000 Ft, amely ugyanezen törvényszéken a törvényszéki bírókat nézve, ahol 50 év az átlagéletkor, 830.700 Ft. Vagyis a kormányzat által mondott összegnek a járásbíróságon : 58.6-, illetve az átlagnál 74%-a, a törvényszéken 47 illetve az átlagnál 63,8 %-a. )
Az Európai Unióban a fentinél alacsonyabb bírói bér nincs. Az Európai Unió kezdőbírói bérének éves átlaga 55.000 Euro, vagyis havi 4.583 Euro, mai árfolyamon bruttó 1.788.195 Ft, amely nettója: 1.162.367 Ft, vagyis több mint kétszer annyi, mint a magyar. (Mivel azonban az adóék nálunk Európában a 3. legmagasabb így az európai nettó bírói bérek még jobbak, mint a magyar.) Ehhez 2020 óta sem sikerült közelíteni, pedig a kormányzat az akkori igazságügyminiszter szerint ennek elérését tűzte ki célul, amely most 45,9%-on áll.
Magyarországon a törvényszéki bírói kezdőbér bruttó bér 934.989, nettó 610.992, vagyis egy órára vetítve 3.818 Ft.
A többi bérre nem is érdemes kitérni, nemkülönben arra, hogy a bírósági tisztviselők 211.900 Ft-os nettó bértől léphetnek szolgálatba, de a bértábla szerint akár 25 év után is ez a bérük maradhat, mert olyan szinten összecsúszott a bértábla a garantált bérminmum folyamatos növekedése miatt. Ez a kezdőbírói bér 39,65%-a. A tisztviselők esetében legalább a 10% bérpótlék emelés szükséges, vagyis a mindenkori bírói illetményalap 10%-ának megfelelő kiemelés kell most azonnal, amely bruttó 56.666 Ft. Emellett a tisztviselőkre a megfelelő előmenetelt biztosító bértábla kialakítása is elengedhetetlen azzal, hogy ha bíróságon a bírói illetményalap nő azzal a tisztviselői bérek is növekednek.
Nem kívánjuk itt és most a nyilvánosság elé tárni az egyes kormányzati, vagy más hatalmi ági szervek érdemi ügyintézői és egyéb hivatalnokai alap és törzsbéreit, mert a bíróságok bérrendezése a cél, azonban arra utalunk, hogy ha ezt megtennénk súlyos hátrányokat és aránytalanságokat láthatnának az érdeklődők.
A döntéshozók figyelmébe ajánljuk a korábbi béremelés kapcsán dr. Polt Péter legfőbb ügyész és dr. Répássy Árpád megállapításait.
https://mandiner.hu/belfold/2019/11/varga-harom-reszletben-no-az-ugyeszek-es-birak-bere