MABIE

HUNGARY

Hírek

Tisztújítás a Magyar Bírói Egyesületben

A MABIE területi szervezetei a 2023-as év második felében regionális szinten, folyamatosan megtartották tisztújító közgyűléseiket, megválasztva a területi vezetőséget és vezető tisztségviselőket, illetve az Országos Választmány (OV) tagjait.

Az így már megújult összetételű OV, mint az Egyesület legfőbb önkormányzati, döntéshozó szerve, 2023. november 30. - december 1. napján tartotta választmányi ülését. dr. Oltai Judit elnök – aki 2018-tól töltötte be az elnöki tisztséget - beszámoló keretében értékelte az elmúlt 5 év munkáját, és beszámolt az egyesület pénzügyi helyzetéről is. A választmány az elnöki beszámolókat elfogadta. A testület kifejezte egyben szándékát, hogy a bírói érdekképviseleti tevékenység teljesebbé tétele, az igazságszolgáltatásban dolgozók munkakörülményeinek, anyagi és erkölcsi megbecsülésének, tiszteletének javítása érdekében végzett munkáját folytatja.

A választmányi ülésen ünnepélyes keretek között adta át az egyesület elnöke a MABIE legmagasabb elismerését, a dr. Grecsák Károly emlékérmet dr. Halász Etelka nyugalmazott fővárosi ítélőtáblai bíró részére. Az idei díjazott hosszú évek óta végzi igen magas színvonalon egyesületi munkáját, mellyel elsősorban a nemzetközi kapcsolatok terén nyújtott jelentős segítséget.

Ezt követően lezajlott tisztújítás keretében az OV megválasztotta az egyesület új elnökét, két alelnököt, a főtitkárt, az elnökség és a felügyelő bizottság tagjait a következők szerint:

Dr. Boros Katalin elnök (Győri Törvényszék)
Dr. Vajda Edit alelnök (Győri Ítélőtábla)
Mayerné dr. Pataki Krisztina alelnök (Budapest XVIII. és XIX. Ker. Bíróság)

Dr. Szabó Sándor főtitkár (Szombathelyi Törvényszék)

Az elnökség tagjai:

Dr. Csontos Tibor (Debreceni Törvényszék)
Dr. Domonyai Alexa (Kúria)
Dr. Endrédy Zoltán (Fővárosi Törvényszék)
Dr. Gaider Bálint (Zalaegerszegi Törvényszék)
Dr. Halász Etelka (Fővárosi Ítélőtábla – nyugalmazott bíró)
Dr. Kovács Ildikó (Szekszárdi Járásbíróság)
Dr. Kozlovszky Ágnes (Debreceni Járásbíróság)
Dr. Oltai Judit Zsófia (Pécsi Törvényszék)
Dr. Rochlitz Zoltán (Szolnoki Törvényszék)
Dr. Szabó Károly (Kaposvári Törvényszék)
Trappné dr. Kiszely Rita (Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság)

Elnökségi póttagok:

Dr. Németh Mária (Zalaegerszegi Törvényszék)
Dr. Pongrácz Zsolt (Szolnoki Törvényszék)
Dr. Tőzsér Lajos (Egri Törvényszék)
Dr. Kőnig Mariann (Gyulai Törvényszék)

A Felügyelőbizottság tagjai:

Dr. Kőhegyi Eszter Barbara (Győri Járásbíróság)
Dr. Lotz Marianne (Győri Törvényszék – nyugalmazott bíró)
Dr. Szántai Orsolya (Veszprémi Törvényszék)

Az egyesület újonnan megválasztott elnöke, dr Boros Katalin köszönetet mondott a korábbi vezető tisztségviselők munkájáért, az újaknak pedig jó egészséget és sikeres együttműködést kívánt.

Magyar Bírói Egyesület

 

Székhely:
1122 Budapest, Tóth Lőrinc utca 6.
(Magyar Igazságügyi Akadémia) 113-as iroda

E-mail: info@mabie.hu