Nyilatkozat a török bírói egyesület börtönben lévő elnöke ügyében
Az Európai Bírói Egyesület (EAJ) 2024. április 25-27. napján Varsóban tartott gyűlésén nyilatkozatot fogadott el Murat Arslan ügyében és felkérte a tagszervezeteteket, hogy közvetlenül forduljanak a török igazságügyminiszterhez, és biztosítsák támogatásukról Murat Arslant, valamint a levél egy példányát küldjék meg az IAJ (Nemzetközi Bírói Egyesület) főtitkárságának közzététel céljából.
Murat Arslan (1974) volt török bíró, aki a Bírák és Ügyészek Egyesületének (YARSAV) elnöke volt 2011 és 2016 között.2016-ben letartóztatták, ezt követően 2017. október 9-én az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésén Václav Havel Emberi Jogi Díjjal tüntették ki, a törökországi igazságszolgáltatás függetlenségének megőrzéséért végzett munkájáért.
2019-ben 10 év börtönbüntetésre ítélték, terrorszervezetben való részvétel miatt. A vád egy névtelen feljelentésen és a Bylock adatvédelmi alkalmazáson alapult, amit a török ügyészek állítása szerint a Gülen mozgalom tagjai használtak.
Diego García Sayán, az ENSZ bírák és ügyvédek függetlenségéért felelős különmegbízottja szerint a tárgyalás nem volt tisztességes.
Murat Arslan 8 éve tölti büntetését, és feltételes szabadságra bocsátását ismételten nem engedélyezték, anélkül, hogy a döntés konkrét indokait megadták volna.
A MABIE török igazságügyminiszternek írt levele a mellékletben olvasható.
https://en.wikipedia.org/wiki/Murat_Arslan#
EAJ-Statement-about-Murat-Arslan.pdf (iaj-uim.org)